Szenvedélyek szobrásza

Friss, szigorú, törékeny. Intelligens, érzéki és megfoghatatlanul vonzó. Mindezek a szavak az olasz szülőkkel és belga neveltetéssel rendelkező ANTHONY VACCARELLO kreativitását dicsérik, a mindössze harminc éves párizsi divattervezőt, aki szellemes és szenvedélyes sziluettjeivel öt szezon óta borítja lángba a francia publikumot. A kontrasztok kreátorától csak úgy visszhangzik a sajtó, mióta 2010-ben elnyerte a rangos ANDAM fődíját, melynek honoráriumából grandiózusabb nívóra az emelte következő kollekcióját. „A modellek egymás után hívtak sorra, hogy szerepelhessenek a kifutón” – kommentálta hirtelen sikerét. Anja Rubiknak pedig természetesen nem mondhatott nemet. 

Vaccarello annak a modern nő ruhatárának a szobrásza, aki nem fél egyszerre testével és szellemiségével játszani. Múzsája ugyanakkor koránt sem tolakodó, éppen ezért az ifjú designer nem is szereti, ha ruháit kizárólag a szexisség jelzőjével címkézik fel. „Számomra ez a szó az agresszivitás ízével keveredik, a hódító akaratosságával, ami nem tükrözi a nőiességről alkotott elképzeléseimet” – mondja. Márpedig Vaccarello szemei előtt mindig is egy olyan nő lebegett, aki egy kicsit törékeny, csábító, de persze nem túlságosan. Hozzáteszi: kedveli azokat a lányokat, akik meztelen testüket fesztelenül burkolják reggelente férfiingekbe. Ennél persze sikkesebb választ keresve sem találhatott volna. 

Néha persze valami egészen vad árad a ruháiból. Azt hiszi ez a viselőjének modorából, annak a nőnek a temperamentumából fakadhat, akinek az érzelmei másokénál sokkal mélyebben rejtőznek. Interjúiban le sem próbálja tagadni, ez mindig bámulatba ejti. Valami ilyesmiről lehetett szó akkor is, mikor az azóta főállású múzsájává avanzsált Rubik a tavalyi MET gálán egy csípőig felhasított fehér selyemruhában jelent meg a jobbján. A fotósok máig nem heverték ki a sokkot, míg Vaccarello köti az ebet a karóhoz: egy tiszta és könnyed ruháról van szó, mely „a fény fátylaként” ölelte körbe a topmodell testét. Kivéve persze Rubik bal lábszárát, egészen az inguinal ligamentjéig.  

S, ha már Anthony Vaccarello múzsáit lajstromba kezdtük venni, az egyszerre éneklő és színészlő Lou Doillon (Jane Birkin és Jacques Doillon lánya) sem maradhat ki a sorból. Míg este egy koktélpartin szólítják le egyszerre egymást, addig másnap már egy Bastille-környéki garázsban fotózzák be a 2010-es őszi kollekciót. Körülbelül egy, maximum két lookot, Lounak ugyanis hirtelen eszébe jutott: nem hozta el fiát az iskolából. Anthony pedig pontosan ezt szereti olyannyira benne, „igazi párizsi, de klisék nélkül!” Akárcsak saját kollekciói.   

„Amikor dolgozom, minden a tökéletes vonal megtalálásáról szól” – mondja. 2013-as tavasz-nyári kollekciójában szikrázóan fehér és misztikusan mélykék drapériák hullnak alá a modellek vállairól, s ölelik át a kecses női testet. Csípőnél csavarodnak, ezüstösen fodrozódnak, valahogy úgy, mint a Földközi-tenger habja Nizza partjainál. Holdtöltében, mikor máskor. Ezt a kellemes áramvonalasságot fogják közre a drákói szigorral szerkesztett zakók és blúzok zord sora. Mellükön zsebekkel, hátukon cipzárral állítják magukról, ahol véget ér a maszkulinitás, ott kezdődik az erotika. „Talán mivel félig olasz, félig belga vagyok, egyszerre vonzódom a visszafogott és az érzéki formákhoz” – magyarázza Vaccarello, a szellemes, a friss, az elegáns, mely utóbbi szó nem jelent mást számára, mint a mértékletesség egy formáját. „Az elegancia a mozgás és megnyilatkozás módja” – mondja, majd sokatmondóan hozzáteszi „ és persze a hallgatásé is.”

NÉZD MEG ITT A TELJES DIVATBEMUTATÓT.