Sikkről, stílusról - spiritusszal. Bio, Kontakt, Jegyzet, Fenomén, Objet de l'Obsession, C'est l'Allure.


2013/08/26

Egyik siet, másik megy.



Válogatás az elmúlt egy év (számomra) leginspirálóbb SCOTT SCHUMAN fotói közül. Férfiak, ősszel, télen, kora tavasszal. A lényeg, zakóban, kabátban. Hűvös reggelek következnek, és ez nem baj. Mikor az augusztus őszbe fordul, hát az valami pazar élmény.  

Ő nagyon siet. Nem hiszem, hogy csak úgy tenne mintha. A cipője elképesztően gyönyörű,
a kabátjából minőség üvölt. Mindig is ilyen hajat szerettem volna az elmúlt pár hónapban,
tragikusan állna. 

George Cortina, a japán Vogue divatigazgatója. Szikár, gyilkos természet, pazar olívazöld zakóval. 
A szót tovább nem vesztegetem, már írtam róla korábban itt.  

Ez az egész egyszerre vicces, véletlen, művészi és szexi. 

Nagyon rétegez. A farmerdzsekit (amit sosem fogok megfejteni, hogyan képes valaki úgy a kabát alá venni, hogy ne tűnjön 20 kilóval nehezebbnek) különösen méltányolom a klasszikus indigó színe miatt. A pea coat pedig csodás. 

Daniel de la Falaise. Már szerepelt a blogon, itt, és még egész biztosan fog is, mert az egyik legnagyobb style crush-om. Az abszolút keresetlenség megtestesítője. Blazac Elveszett illúziókjában egy Lucien nevű ifjú költő szeretne bekerülni a társasági életbe, Párizsba érkezve egész vagyonát arra költi, hogy felöltözzön. Mikor azonban megjelenik teljes jelmezében az Operában, a legdivatosabb darabokban észre kell vennie, hogy a frissen vásárolt holmik semmit sem jelentenek. Mikor páholyába belép három aranyifjú, az álla is leesik. Az ő ruházatuk ugyancsak kiváló minőségű, ám az idő patinája rajta van: mesélnek a régi-új ruhadarabok, méghozzá arról, ez az ember minden napját, és nem egyetlen éjszakáját tölti az opera-míliőben. 

Gyönyörű zakó, gyönyörű garbó.

Tárgyiasítok, máskülönben nem tudnék túljutnia a kép rám tett hatásánál, csupa váoókat, hűhákat írnék. A camel kabát nagy vágyam, egyben nagy szívfájdalmam: a leginkább luxust és konyakos stílust sugalló darab, viszont az én sötétszőke hajammal, szürkéskék szememmel nem vagyok benne biztos, hogy erőltetnem kellene. Pedig istenem, milyen boldog lennék benne.  

Itt az anyagok csodálatosak. A tweed kabát, a puha pulóver és a bolyhos nadrág. Ó, az a bolyhos nadrág. 

Nincs mit írnom, zseniális.

Ahogy esik a kabát, ahogy gyűrődik a pulóver alatt a fehér ing. Csodás. Keresetlen, laza.

Amikor a fotóst fotózzák. Bejegyzésében, melyet ez a kép illusztrált, Scot Schuman épp arról írt, hogy neki még novemberben sem fázik a bokája. Jó neki. 

Egy újabb bézs kabát. És a fehér nadrág. Télen. 


Ő pedig művész.

Ő pedig elképesztő. 

Ő pedig még inkább elképesztő. Meg kell hogy mondjam, van valami megmagyarázhatatlanul extravagáns
ebben a fickóban.  




2013/08/24

Pardon, ősz van.




A dörgés az, hogy az őszi időszámítás végérvényesen kezdetét vette az életemben. Nem a hulló falevelek, nem is a hidegfront, de nem is amiatt, mert már előre kinéztem, mit fogok a csípős októberi reggeleken feltekerni magamra. Belebotlottam ismét Garance Doré Pardon my french videójába. A cím Paris, én pedig je t’aime természetesen, négy percnél kell figyelni. Ó, azok a kopár faágak, amik a ködös levegőt támasztják! Ó azok a színek, amik Mademoiselle Dorét borítják. Fekete, fehér, szürke – pazar, tökéletes! Na meg a léptek. Csak úgy nyikorog a kavics a lábai alatt. Elképesztő. Elegem van a nyárból, őszt akarok. Most. Legyen akármennyire is tömegjelenség a meleget marasztalni, én sosem rajongtam érte. Késő ősszel születtem, a szikrázóan hűvös reggelek mindig megihletnek. A monokróm színek, a kapkodás, a meleg metró, aztán ki a Múzeum körútra és rohanás órára. Forró kávé, forró tea. Azt hiszem az új kedvencem a friss gyömbérből készült citromos lesz, természetesen a Gerlóczyban

2013/08/13

Presztízs és rebellitás



Ha pár szóval kellene jellemeznem az idén tizenegyedik életévét betöltő RETROCKot, mindössze annyit mondanék, egy szelet fesztelenség. Méghozzá vicces módon egy olyan tortából, amit az én generációm nem, hogy meg sem kóstolhatott, de már látni sem láthatott. Az elveszett szabadság íze így aztán paradox nosztalgiával vegyülve indul cigányútra valahányszor átlépem az anker-közi üzlet küszöbét, ahol még mindig a „make love, not war” életérzése uralkodik, Jack Kerouac életfilozófiájával színezve. Itt még mindig gyomorgörcs nélkül lehet végigstoppolni a nevadai sivatagon, Európáról nem is beszélve. 
Márpedig ha valaki erre gyakorlatban is vállalkozna, és némi stílust is cipelne magával, a legjobb helyen jár. Már ami például a hatalmas, fekete-piros kockás pokrócokat, valamint a feneketlen űrtartalmú hátizsákokat illeti. A terepmintás katonai dzsekik ugyancsak praktikusak lehetnek; az egyik ismerősöm bizonyosan hasznát is vette volna egynek, mikor úton El Caminó felé egy nizzai benzinkút mellett már másodszor szólította le ugyan az a fekete férfi: do you like big dick? 
A méret persze ízlés kérdése, én a pont jó elvét vallom bőrdzsekik tekintetében például. Ingek és kabátok természetesen már lehetnek bölcsészesen szellősebbek. Szerencse, hogy a tulajdonospár akkurátus figyelmének köszönhetően az én L-es méretemre minden illik, amit csak megfogok. Nehéz is ám általában a választás, ki jön, ki marad. Azonban Líbor Róbert üzleti modelljének a sikere talán nem is magában az üzletben érhető tetten. Persze impozánsak a válogatott amerikai és európai beszállítóktól érkező egyedi darabok; persze vonzó a macsó dekoráció, őzike, indiánsátor, tesztoszteron. Mégis, az utca az ő faktoruk. 
Pár év leforgása alatt ugyanis sikerült egy használtruha-kereskedésből véleményvezér pulzuspontot kialakítani, sőt. Márkát. Egy a konzumkötelékek ellen némán lázadó generáció sznobériájának a tárgyát, ami szerencsére nem az árcédulát, hanem a kreativitást és a merészséget teszi meg mértékegységéül. Pontosan ez az, amit a Lanvin főtervezője, Alber Elbaz is egyre fontosabbnak tartana az öltözködés szempontjából - egyik interjújában kiemeli: merni kell kockáztatni, merni kell egyéniségnek lenni, különben az a vidámság, amit a divatnak jelentenie kellene, elsárgul.   
A Retrock pedig az egyéniséggé válás ígéretével kecsegtet: az Anker-közből nem hogy egy farmerdzsekit, de egy zsebkendőt elhozni is presztízs kérdése, a mindenkori coolság mércéje. A mozgalomhoz persze csatlakozni lehet, kizárólag a fantáziádon múlik, elől, középen, vagy hátul kapsz helyet. Az üzlet megálmodója kétségtelenül a legmagasabb pozíciót foglalják el a városban, ehhez pedig nem csak beszédesen eredeti ruhadarabok, de hitelesség és érzékenység is szükséges: együtt rezdülni a világ valamennyi sértődött fiatalának hadával. Ők képzik az új punk réteget. Szódával hígítva, persze. Bár, a homogenizáció aktuális mértékét tekintve, egy bomberdzseki talán épp akkor állásfoglalás, mint 30 évvel ezelőtt egy teljes grunge gardrób. 
A kihívás ugyanakkor nagy. A Retrock tere egyben az önmegismerés labirintusa is, ahol ész és érzék kell a válogatáshoz, mit, mivel, hogyan hordj, valamint még több ész és érzék a választáshoz: mitől leszel más, mint azok, akik kizárólag az üzletben vásárolnak, és azok, akik még csak nem is hallottak róla. Divatelméleti közhely: a divat felfed és elfed. Kiállhatsz, ha akarsz, de be is simulhatsz. A kötélen te imbolyogsz, a körítést a Retrock adja. Elég jól, valljuk be.  
RETROCK - 1061 Budapest, Anker köz 2.http://www.retrock.com/

2013/08/05

Mélység és kezdet


















Hajnali négy óra, pirkadat. A koromfekete ég égszínkékre hasad, a csillagok mind egyszerre ásítanak. A Hold nyugvóban, a Nap már a távolban bontogatja szárnyait. Elektronikus és semmiség, de nekem a Givenchy ezen bemutatóján 3:55-kor induló Discodromo szám jelenleg a mindenem. Mélység és lendület van benne, ami nagy ívvel húz valami magasabb, valami reménykeltő felé. Lentről lüktet, a múltba eresztett gyökerekből, de felfelé, a napfény felé hajt megállíthatatlanul. A ruhák, különben azok sem rosszak. Tisci kijelentette: ez egy új kezdet, vissza a gyökerekhez. Klasszikus formák sosem látott, szenvedélyes bájjal. Minden egyes darab megfürdött valami misztikus és fényben úszó gondolatban, pozitív, előremutató életigenlésben. Az anyagok fénylenek, a selymek simulnak, egyesek törnek és ropognak. Frissesség és újjászületés, reneszánszba öltöztetett szűz test. Fekete. Fehér. Égszínkék, az intellektus sugárzó diadala. Mestermunka.  
Videó itt: http://www.youtube.com/watch?v=YUvaZidP-LA 

2013/08/03

Értem, nem




(Az egyik barátom a kezembe nyomott tegnap egy nyolcvan éves népi relikviát. A sztori innen indul.) El nem tudom képzelni, hogyan készíthették dédanyáink azt a borotvált selymet, amiből aztán ünnepi szoknyát varrtak. A felszíne mélyebb zöld, mint bükkösben a legöregebb fa kérgén a moha, virág és madármintái színesebbek, mint a vízzel telt keréknyomba keveredett olaj spektruma. Talán kizárták, lásson világot, éljen, egyen, igyon, tapasztaljon; szenvedjen, örüljön, szeressen őrületig. Mindezt persze letagadta, egy méter nyolcvanszor három túl sokat magáról ne képzeljen. Tagadott, tagadott, míg bele nem zöldült, olyanra, mint a vízfelszínre emelkedő tetem húsa. De önmagát le nem tagadhatja. Életének mintái előtörnek. Ő az, aki. Nincs kockaforma.
Asafot különben nem bírom, de ez a szám rám talált. Az őszi Valentino bemutató zárózenéje volt, épp azon gondolkoztam: létezhet-e őszinteség a divatban, vagy a megragadó dallam és tálalás pontosan olyan marketingfogás, mint bármi más. Nem tudom, hinni nem akarok benne. A zene él. Az akusztikus kifejezetten. Elnézést, érthetetlen vagyok! 

(PS. Jobban megfigyelve, szöveget és minden egyebet, Asaf nagyon tud döglődni! SZIMPATIKUS! "I try to push the colors through a prism back to white \ To sync our different pulses into a blinding light" ZSENIÁLIS! )