A szólásszabadság és az emberi elme korlátlan szárnyalása adta lehetőségeket megragadva készítette el provokatív fotósorozatát Mario Sorrenti olasz divatfotós, melyet az 1970-es években tevékenykedő, szürrealista filmművész Alejandro Jodorowsky filmje, a The Holy Mountain inspirált.
Sorrenti Natasha Poly remekbe szabott tolmácsolásával föleleveníti a V Magazinnak a tehetségében Dalíval versengő, dadaista gyökerekből táplálkozó Alejandro örökségét és rejett szimbólumrendszerének segítségével üzen a világnak groteszk megfogalmazásában.
Szexuális erőszak, megalázottság, kiparodizált kiszolgáltatottság – mind azon témák, amelyek része a világnak, s amelyeket tudatosan zár ki a bezárkózott nyerspolgár, túlillúzionált világából.
S ezen okból polgárpukkasztásként könyveli el, majd vállat rántva bekapcsolja a televíziót, hogy megnézze a Barátok köztöt.
Kész. OFC, ahogyan Rachel Zoe mondaná, azaz Out Of Control.
Vannak olyan pillanatok egy ember életében – már ha önmagához hű életet él az illető-, hogy bizonyos képek, tárgyak, szófoszlányok, egyszóval bizonyos jelenségek olyan megmagyarázhatatlan vad érzelmeket keltenek az illetőben, hogy közel kerül egyfajta… szellemi orgazmushoz.
Paulo Coelho ezt a jelenséget a Személyes Történetünk bekopogtatásaként írja le Az Alkimista című könyvében.
Konkrétan, szerény személyem esetében Ezek nem csak simán bekopogtatnak - egyenesen RÁRÚGJÁK az ajtót elpunnyadt szellemem erőtlen testére, behajítanak egy gránátot, és a detonáció következtében létrejött hatalmas fehér űrt, öncélúan rendezik be a legmesésebb képekkel és érzésekkel.
A testem persze mindezt csak olyan hitvány módon jelzi, hogy a testem egész bőrfelületén feláll a szőr, és idegsejtek millió vibrálnak.
Tudom nem új a nap alatt a Gucci tavasz/nyári kollekciójának a kampánya, de most, a videó változatot véletlenül megpillantva… Még a víz is kivert – a legpozitívabb értelemben.
Ha a legmegfelelőbb szót keresnék rá, 100%, hogy a ZSENIÁLIS lenne a megfelelő.
Őrületes platinapántok, melyek egy csontváz kezeihez vagy éppen egy pók lábaihoz hasonlóan ölelik át a táskákat, cipőket vagy éppen a ruhákat.
A Kis Feketét és kedves egyenlítő közeli rokonát, a Kis Fehéret mintha darabjaira szabdalták majd újrafonták volna.
A nadrágokat a legkülönbözőbb sportruházati megoldásokkal ötvözték, és az egész kollekció egy olyan mérhetetlen kéjes hatást kapott… amit szigorúan csak víz közelben lehet hordani.
Nos… a kampány maga pedig… Abszolút átadja, és tisztán közvetíti, Natasha Poly és Ryan Kennedy tolmácsolásában, azt az életérzést, amit a Gucci kíván leendő vásárlóinak.
Még valami. A Személyes történettel, az álmodozással és a libabőrrel kapcsolatos dolgokat a következő bejegyzésben tovább tárgyalom, mert már így is agyonnyomja a lényeget: Gucci tavaszi kollekcióját.
