Sauvage

Elképesztő. A francia Vogue nyári duplaszámának fotósorozata Anja Rubik manökennel és Andreea Diaconu, hát... tökéletes testű istennővel. Aki egyébként nem professzionális modell. Csak egészséges és elragadóan gyönyörű. A plázsra a bunda ugyan nem ajánlott, de a vadember-bennszülött hangulatot pontosan érezzük. Az igazi, az eredeti a legerőteljesebb. Csak az igaz éli túl. 

Habok hátán

 

Míg gyakorlatilag az ismerőseim fele a Balatonon vitorlázik, én a vizsgáimra készülök a nagy fal között, így aztán szeretném megragadni az alkalmat és közzé tenni a francia Vogue hasonló szellemben (mármint nem a vizsgázósban) született fotóit. Különben (még) nem tudok vitorlázni, az úgy teszek minthához pedig túl okos vagyok, a süttetem magam a habok feletthre aztán meg különben sem lenne időm. Akinek van: az ragadjon farmert, fehér blúzt és csíkokat: klisé ide vagy oda, még Párizsiból is ezt kiáltják. 

A kor zamata

"...a kezemben egy olyan csodálatos lapszám, 

mely őszinte piedesztálra emeli a kor és karakter vitathatatlan varázsát..."

FOTÓ: VOGUE PARIS, DAVID SIMS

Sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor a belga reptér előcsarnokában kapkodva tuszkoltam a novemberi francia Vogue-ot a pulóverem alá, hogy az amúgy is túlsúlytól dudorodó bőröndöm ne keltsen még nagyobb feltűnést. Így aztán horpadásig behúzott hassal és visszatartott levegővel sétáltam oda a pulthoz, s nyújtottam át a papírjaimat az ügyeletes kezelőnek, aki megkönnyebbülve nyugtázta: nem szeretnénk sem extra bukósisakot, sem plusz három bőröndöt a gépre vinni valami érthetetlen üzü-üzü nyelven ugra-bugrálva. Szempillantások alatt a kordon mögé jutottunk. A megkönnyebbülés sóhaja több volt egy a repülés maceráihoz nem szokott emberénél; a liluló arcom ismét emberi árnyalatot öltött. Miután a gépünk átrepült a kritikus határon és újra vízszintesben utaztunk, elővettem az ereklyémet és tüzetesen végiglapoztam. A sejtjeimbe ivódott impressziókon túl kezemben a bizonyíték, hogy a divat fővárosában jártam, de még fontosabb, hogy a kezemben egy olyan csodálatos lapszám, mely őszinte piedesztálra emeli a kor és karakter vitathatatlan varázsát.

Vitatkozhatunk és látványosan egyet nem érthetünk – én a francia Vogue-ot pontosan azért szeretem, mert talán nemzeti karakteréből fakadóan sosem csinál politikai vitát a szépségből és karakterből. Míg az amerikai és az angol lapszámban, tanulmányokban tárgyalt módszerekkel rekesztik ki az idősebb generációkat, hogy a szépség illúzióját egy 17 éves lány biológiai érettségére eliminálják, addig a párizsiak sosem machinálnak rafinált eszközökkel, hogy elrejtsék az emberi öregedés tagadhatatlan tényét és legfőképp: nem sumákolják el azt a zamatot, amit egy tapasztalt nőn érezni. Mivel mostanra pedig már egészen kikristályosodott: poétikai programom, hogy rávilágítsak mi is kell még a stílus és sikk mellé, hogy valami IZGALMAS POÉZIS és ne egy halott összkép süljön ki egy emberből, a kor íze megkerülhetetlen pontja a kérdésnek. nyilvánvaló spiritusz-opció, mondani sem kell. Íme hát, FIGURES DE CARACTÈRES, a kedvenc anyagom novemberből.

Numéro 935

Keserédes érzelmek vegyülnek a pillanathoz, amikor életemben először lapoztam végig egy francia Vogue-ot az ózdi gimnáziumom gyéren bevilágított folyosóján. Nem számít, azóta hány számmal vettem magam körül, a laphoz fűződő lemoshatatlan tragédiaszag csak nem akar oszolni. Egyrészt az egykori barátom emléke miatt, aki a gimnázium legjobb angoltanáraként tartott magánórákat, s később adta kezembe ereklyeként a 2006-os, decemberi lapszámot. Azóta visszaköltözött a férjéhez Kanadába, s jelenleg a montreali Ritz földszintjén székelő Tiffany üzletvezetőjeként félévente egyszer tudunk számadást adni egymásnak egy Skype hívás erejéig. Jázminillatát idáig érzem, hiányát nem pótolja senki: ő volt az első, aki kő és vas között megérezte, mit érzek, mikor fény és manna ömlik ki a kezeim közül, ha a Vogue-ot lapozgatom. 

Ultimate look: francia sikk

AVAGY - kéretik észrevenni, hogy a francia sikk nem egyenlő az igénytelenséggel, hanem egy teljesen másfajta szemléletet, világképet és minőséget képvisel, amelyet jó-rossz kontextusban nem lehet együtt értelmezni mással. Köszönöm.

Isabel Marant Ősz/Tél 2011/2012

     

Vogue Paris - Never mind, Stylist: Emmanuelle Alt, Modellek: Sasha Pivovarova és Natasha Poly

Úgy gondolom, ha ezt a fotósorozatot nem közlöm időben, tehát lehetőleg a megjelenéstől számított kollektív emlékezet intervallumában, több mint valószínű: vér fog folyni.
Folyik így is. Igaz nem biztos, hogy vér, de valamiféle új francia trendiség mindenképp a háttérben csörgedezik, a francia Vogue-ból pedig egészen konkrétan ömlik. Zuhog, ha úgy tetszik.

Márpedig számomra abszolút tetszik, legalábbis az Emmanuelle Alt által újrahívott és újraértelmezett francia sikk, amely sokkal inkább szól kétezertizenegyben a dekonstrukcióról, a szedett-vetett hanyagságról, mint az igényesen és precízen összeállított outfitekről. Igényesség jelen esetben is van, különösen az erőtlenségre – a precizitás is jelen van, azonban nem a tisztaságra, hanem a mesterkéletlen magabiztos lazaságra.

„Amikor egyszerűen jó, amikor nem látszik erőltetettnek, akkor ellenállhatatlan” – definiálja Alt az előhívott stílus-átiratot és segít rá John Fairchild, amikor azt mondja: „a stílus az egyéniség kifejeződése, karizmával keveredve”. Tehát az irányzat centrumában nem a görcsös megfelelni vágyás, a társadalmi elvárások vagy a pedantéria áll, hanem az egyén törhetetlen karizmája!


A francia sikk két szezon óta Isabel Marant vezetésével Amerika-orientált; a baseball, az amerikai foci és a Coca Cola elmaradhatatlan kellékei, valamint egészen újabban a pasztellos cukorkaszínek (tubarózsalila, hajnalkék és estikenarancs), az ismerős etnikus motívumokkal kibővülve. Ha tehetném Peruba utaznék, szigorúan szamárháton, indiántáncot lejtenék, vagy csak egészen fennkölten kifosztanám a helyi turkáló kínálatát.

Turkálók nálunk is vannak, a Zara leárazáskor kiváló példa, francia Vogue-ot is kapni, Emmanuelle-t is ismerjük, úgy ahogy – mégsem menő, cool, király, sirály Magyarországon a klasszikarobbantó francia sikk.
Mert aki sikkes, az trehány, mert aki sikkes, annak kicsit sáros a hasított bőr csizmája és gyűrött a pólója.
Mert aki sikkes, az nem rittyenti ki magát minden fashion party-ra, nem megy előtte fodrászhoz, de lehet még hajat sem mos; nem vesz új ruhát az eseményre, de még ruhát sem igazán; nem készül, nem „öltözik ki”, MERT Ő SIKKES A NAP HUSZONNÉGY ÓRÁJÁBAN.

Salut,

Az'Allürista

Nyárrobantás Vogue Paris-val

Szétrobban, szétszaggat és szublimál a forrongó energiáktól perszelő párizsi Vogue. Napsütéstől duzzad, luxussal mossa bronzos domborulatait – kell ennél több, hogy az ember árvalelkű fiának másodpercek alatt dinamikus nyári hangulata legyen?

Jöjjenek a kíméletlen, rekeszizomtépő poénok, a pólószaggató hőségek, szerelmek, ágyasok és egyéb haramiák!

Fürdőnadrág, napolaj, de csak öko és kőolajszármazéktól mentes, francia Vogue, jeges limonádé, napillat és dübörgő… tételek?

Várj meg nyár.

Mindjárt csatlakozok.

Figyelem: az új fejléc megzavarhatja az óvatlanok figyelmét, és túl sok jókedvet okozhat. Krónikus depresszíveknek, visszaeső önsajnálóknak, stílusfrigid egyének kerüljenek. 

Üdv Nyár!

Hol a lélünecdösolejem?

Francba a limonádéval. Alkoholosat kérek, mihelyst kisüt a nap.

Salut,

Az’Allürista

pár nyárrobantó kedvenc, szigorúan a könnyen felfogható elektronikus fajtából, ami nem igényel megértési erőfeszítést 001, 002, az új fejlécet inspirálta teljes erővel Madonna cigányaival 003, és a Kill Bill spanyolozása 004

(Anastasia Barbieri már ránézésre arra késztet, hogy valami luxust árasztó terméket vásároljak. Aranyat, kékkel, ó imádom, de sosem hordanám.)

Öko Gisele a Vogue Paris-ban

Etnós-ökós, túrázós és révezedős fotoósorozat Gisele Bündchennel, Emmanuelle Alt megvalósításával a francia Vogue-ban. Ha túrázni indulnék, máshogy, másban nem is akarnék.

Az'Allürista