Sikkről, stílusról - spiritusszal. Bio, Kontakt, Jegyzet, Fenomén, Objet de l'Obsession, C'est l'Allure.


2012/04/24

Terek


 Mikor ez ember PRIMÉR ÉRDEKLŐDÉSE egyszerűen a MUNKÁJÁVÁ válik, óhatatlanul felbukkan egy ÚJABB TERÜLETamely ellazítja, feltölti és álmok kergetésébe hajszolja.  
       Mondom mindezt annak függvényében, hogy mióta a divatújságírás, mint jövedelemforrás kulcsszerepet játszik az életemben, egy újabb perspektíva nyílt ki a látóhatáromon a szórakoztatásomra. Szélsebesen. Szerencsére
       Az enteriőrök szerelmese lettem, sorra mentegetem a gyönyörűbbnél gyönyörűbb belső tereket a mappáimba, s megrészegedve rendezgetek be mindenféle elképzelt és valóságos tereket, olyannyira megrészegítenek a nagypolgári szalonok kimért, de mégis rapszodikusan hangulatos atmoszférája, a klasszika és az ócska keveredése, a modern mellett a régi életre kelése, mely foszlik, mállik, szakad és törik. A blog lakberendezési portállá válásának igénye nélkül közlöm most a számomra rendkívül inspiratív képeket, melyek leginkább jellemzőek a világomra: harmonikus, tompa és nyugodt egységek, afféle urbánus senkiszigetek, arisztokrata frivolitással. Pazar szeletek egy esztétikailag töretlen világból, a hármas metró közönségének feszítő undora nélkül._____ 
Az'Allürista
Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

2012/04/17

Növekvő Nanushka

INTERJÚ 

SÁNDOR SZANDRA A VÁLTOZÁSOKRÓL
_____________________________

SÁNDOR SZANDRA, AZAZ NANUSHKA - FOTÓ: PERLAKI MÁRTON
Még ha valaki nem is ült a PIARISTA-HÁZBAN felállított padokon csütörtökön, s hallgatta az ősz-téli, valamint a tavasz-nyári kollekciók közötti bejelentéseket, a hír mára már az egész magyar divatvilágot körbejárta: a PORTFOLION ZRT. jelentős mennyiségű összeget fektet be a NANUSHKA márka építésébe, valamint tulajdonosi kölcsönkeretet is biztosít számára - ez összesen 2 600 000 dollár. 
A hír nyilvánvalóan egy hosszú pályázati folyamat végeredménye, hiszen mindazok a magyar divatmárkák, amelyek komolyan foglalkoztak a kereskedelemmel és eljutottak a márkaépítés professzionális szintjére, már egy ideje elkezdtek ANGYALBEFEKTETŐKET keresni. Azonban a magyar divatot eddig nem tekintették lehetséges és befektetésre alkalmas ágazatnak, inkább az internet, a telekommunikáció, illetve egyéb specifikus területeken keresgéltek. SÁNDOR SZANDRÁNAK ez mégis elsőként sikerült.  

Hogyan kezdtetek neki és milyen kritériumoknak kellett megfelelni ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljanak egy divatmárkával?
             Már 2011 elején elkezdtünk aktívan befektetőt keresni, és pár sikertelen próbálkozás után egy ismerősöm, aki szintén a PortfoLionnal tárgyalt a saját cégük kapcsán, felajánlotta, hogy összehoz egy találkozót, hátha mutatnak némi érdeklődést. Tekintve, hogy a PortfoLion első 9 befektetése mind a hagyományosabb bio-tech és IT cég volt, ezért abszolút nyitott volt egy más iparágból érkező vállalkozásra.
            Persze ez önmagában nem volt elegendő, le kellett tennünk egy 5 éves tervet, ami nem kis munkával járt, jogi és pénzügyi átvilágításon ment át a cég, és így, 6 hónapnyi előkészítő munka után kezdtük csak a végső megállapodást írni.
Nyílván fontos megfelelni bizonyos megszokott kritériumoknak, a PortfoLion például preferálja az olyan cégeket, akik exportra termelnek, nem pedig a hazai piacra, de szerintem fontosabb volt, hogy látták, lelkesek vagyunk, képesek megfelelni az elvárásoknak, feltaláljuk magunkat és szembe nézünk a problémákkal. A legelső találkozón világosan megmondtuk, hogy a sikerek mellett mik a problémák, hibák. Látták viszont, hogy relatív kevés pénzből is képesek vagyunk például létrehozni egy olyan ideiglenes boltot, aminek híre aztán bejárta a webet. Tehát szerintem a hozzáállásunk kárpótolta a PortfoLiont a kockázatért. 
Egy családi/baráti céget hirtelen idegenek vesznek a kezükbe – a budai kisvállalkozásból lett, sokak által kedvelt és trendi Nanushka (akár) világmárkává is válhat. Hatalmas lépés ez. Mint a márka alapítója, hogyan viszonyulsz a kialakult helyzethez?
           Világosan kell látni, hogy nem erről van szó. A PortfoLion kisebbségi tulajdonos lesz a Nanushkában és mint kreatív igazgató továbbra is teljes mértékben én határozhatom meg a márka arculatának alakulását. A (Oszkó) Péterék olyan területeken élveznek nagyobb befolyást, ahol szükséges is – nincsen cégvezetési tapasztalatom, nem tudom, hogy mire kell odafigyelni, miközben egy cég növekszik. Ez meg is látszik az utóbbi pár évünkön.Ám ha még világmárkává is válna a Nanushka, akkor sem szabad, hogy elveszítse a báját, ‘edgy’ jellegét. Az, hogy több emberhez juthat el a márka, miért látszódna meg a kollekciókon?
           Másrészről a Nanushka mindig is egy réteghez fog szólni, nem félek attól, hogy elcsépeltté válna. A külföldi piacokon létező contemporary szegmensben levő márkák ereje pontosan abban rejlik - a Zarával vagy H&M-el szemben - hogy egyedi világot teremtenek. A Nanushka eddigi sikere is ennek köszönhető, tehát senkinek sem érdeke, hogy ezt felhígítsuk, sőt, szerintem még hangsúlyosabbá kell tenni az értékeinket a kommunikációnkban, például azt, hogy magyar márka vagyunk.
„A befektetésnek köszönhetően nemzetközi szinten is elismertté válhat a márka." Mit jelent mindez egészen pontosan? Hogyan tervezitek a terjeszkedést?
           Főként az amerikai és japán piacokon fogunk eleinte agresszívan terjeszkedni, de a fő nyugat-európai és közel-keleti piacokat sem fogjuk hanyagolni. Ezt célzott kommunikációval és értékesítési kapcsolatok építésével fogjuk elérni, reméljük látványos eredményekkel.
A nemzetközi kommunikációban lesz-e jelentősége annak, hogy ez egy magyar divatmárka? 
           Abszolút. Meglepő, és szerintem sokan alábecsülik ennek az erejét, főleg Amerikában. Eddig is fontos része volt a sikerünknek, de nem volt eléggé átgondolt. Szeretnénk sokkal tudatosabban kommunikálni, hogy ez egy budapesti székhelyű, alapjaiban magyar márka.
           Ami a kollekciókat illeti, szeretek magyar motívumokat használni. Ha népi, etnikus inspirációt keresek először mindig a magyarhoz nyúlok, abban keresgélek. Most az SS12 kollekcióba is terveztünk egy textil mintát, ami szinte csak magyar motívumokból tevődik össze.
Most, hogy a cégvezetést megbízott szakemberek végzik majd, nem félsz, hogy a tervezői stílusod, ötleteid alárendelődnek szigorúan a piaci igényeknek a nyereség érdekében? Mennyire vagy befolyásolható a tervezést illetően, mekkora az tervezői autonómiád?

           „Szerencsére” elég makacs, ragaszkodó természettel áldott meg a sors, úgyhogy nem viselem jól, ha valami az elveimmel, ösztöneimmel ellenkezik. A PortfoLion világosan látja, hogy ez egy kreatív iparág, és ha én, mint kreatív igazgató és tervező elégedetlen vagyok, akkor ez azonnal meg fog látszani a munkám színvonalán. Ennek megfelelően alakítottuk ki az új cégstruktúrát, amiben nyugodt vagyok a mozgásteremet illetően.
Az eddigi metódussal szemben (a tőkeinjekciónak köszönhetően) fog-e változni a gyártási folyamat? Növekedni fog-e a műhely a márkával, a foglalkoztatottak száma, vagy bérmunkában gondolkodtok? 
           A cég pár fővel fog bővülni, de nem jelentősen. A mintakollekciót továbbra is Budapesten készítjük, házon belül. Viszont az elmúlt év tapasztalatai alapján úgy látom, hogy a gyártást nagyrészt Magyarországon fogjuk végezni, külsős varrodákban.
Fog változni a nanushka-lány? Stílusára mennyire fog kihatni a márkaevolúció?
           A nanushka-lány mindig annyira változik, amennyire én változom. Most minden téren nagy fordulóponton van az életem, úgyhogy nem lepődnék meg, ha változnék én is, és ezáltal a márka is. 
Budáról a Deák Ferenc utcába költözik a Nanushka.  Milyen változtatásokat tesztek a BETA Store-hoz képest a saját üzlet kialakításában?
           Megtartjuk a BETA Store belső kialakítását, csak szebben kidolgozzuk, tartósabb megoldásokkal. Az iroda kialakításánál az egyszerűségre törekedtünk, mert biztos, hogy változnak majd az igényeink a következő 6-12 hónapban.
Lesz külföldön saját üzlet, vagy csak viszonteladókban gondolkodtok?
           Van tervünk külföldi bolt nyitásra, de ez még a jövő zenéje. Előbb a viszonteladói hálózatot szeretnénk erősíteni.
Az expanzió miképp fog a termékek skálájára hatni? Tervezitek-e a ruhákat és az eddigi alapvető kiegészítők kiegészítését, mondjuk komolyabb ékszerekkel, napszemüveggel, cipőkkel, stb...
          Ezt alapvetően a kereslet fogja meghatározni. Vannak terveim a kiegészítőink gyarapítására, esetleg kollaborációkra, de ahhoz még nőnünk kell. A Nanushka hazai mértékkel sikeres márkának számíthat, ám még erősödnünk kell bizonyos álmaim megvalósításához.
Hol látod magad és a Nanushka márkát az üzleti terv sikeres megvalósítása végén?
           Még pontosan nem látom, de szeretném, ha addigra a márka egy stabil, erős és színvonalas viszonteladói hálózattal rendelkezne és egy jól ismert, hiteles márka lenne a főbb divatpiacokon.


Dávid Máté

2012/04/10

TÜRELEM, FIAM


KRITIKA
Heves reakciók és hungaropesszimizmus – ez jellemezte a másodszor megrendezett Gombold újra! visszhangját. De vajon mennyire megalapozott a felháborodás? 
                                               

DRÁMAI DEKADENCIA - A KÉPEN A PRENOIR HALOTT 
TULIPÁNSZIRMOKAT IDÉZŐ FORMATERVE, EGYBEN A DIVATBEMUTATÓ 
VÁRATLAN TETŐPONTJA. FOTÓ: ÁRVAI KORNÉL

Jégre lépett és el is csúszott rajta alapvetően a hazai divatzsurnalisztika, mikor a kormányzati szervezésű Gombold újra! projekt narrációjába fogott, ugyanis megengedte magának azt a kényelmet, hogy már a rendezvényre előzetes percepciókkal, összefonott karokkal és zsigeri elutasítással érkezzen. Pontosan úgy mulasztotta el az izgalmas részletek megfigyelését, mint egy független nézőpont felvételét, s a helyett, hogy egy ideológiára ugyancsak egy ideológiával válaszolt volna, inkább állított volna fel egy hiteles értékrendszert a valóban ingoványos, de nem értékelhetetlen pályamunkák között. Mi más is lehetne a kritika feladata, mint az útmutatás – kiváltképp egy kamaszként viselkedő kormány esetében?

A perdöntő problémák többsége valójában nem a kifutóról, hanem a program sűrűjéből ered. Már a tavalyi verseny után is kétségesnek bizonyult a kormányzat valódi szándéka – vajon támogat-e, vagy csak PR-rendezvényt tart saját magának –, a hiteles forrásokból szivárgó információkról nem is beszélve, melyek szerint az aktuális megbízott egy éjszaka arra ébredt: kellene valamit kezdeni a divattal, olyan felkapott. Hát fel is kapták rögvest és hagyományban panírozva tálalták a nemzet asztalán, s efféle kétséges körülmények közepette terítettek meg számára idén is, az első vérszegény próbálkozás után ugyanazzal a jeligével: „Divat a magyar!

Maga a témaválasztás érthető egy identitáskereső konzervatív kormány részéről, s valóban erőltetett magyarkodásnak tűnhet mindez a különben homogenizált nemzet tükrében, mégis úgy gondolom, hogy egy izgalmas feladat lehet azon vizuális, népművészeti és iparművészeti elemek felkutatása és újraértelmezése, amelyek túlmutatnak a kifőzde-szagú turistalátványosságokon. Éppen ezért úgy gondolom, hogy a rendezvény alapvetően egy kreatív alkotási folyamat a többlépcsős zsűrizés függvényében – egy olyan érdekes lehetőség, mely során olyan motívumokat idézhetnek fel a pályázók (az inkább dicső, mint sem) múltból, amelyek belesimulnak a mai gondolkodásba, trendekkel ötvözhetőek, s legfőképp nem közhelyesek. Igaz szemmel láthatóan ezek a szempontok kizárólag a döntőbe jutottak egynegyedénél játszottak szerepet a tervezés, valamint a kivitelezés folyamatában, mégis a mezőny látványosan eltávolodott a tavalyi színvonaltól. Sőt. Katartikus pillanatokat is tartogatott – legalábbis mindazok számára, akik a rosszul megvilágított és alacsony kifutó, valamint a méltatlanul elosztott ülőhelyek ellenére a modellek vállánál többet látott, hiszen míg az első két sorban a kormányzati csókosok foglaltak helyet, addig még a következő kettőben is a családtagok terpeszkedtek a sajtó munkatársai helyett. Kár – ihatják is a levét a rendezők, de még inkább a méltatlanul gyalázott pályázók egy bizonyos része, a már korábban említett egynegyed, akiket egyaránt zsákoltak a futottak még kategóriájába.

Illusztratív, cigány kannazene ritmusára indult a divatbemutató, mely sikamlós metamorfózisokkal alakult egy egyre modernebb szólammá, s szolgált háttéréül a leginkább hármas csoportokban felvonuló modelleknek. Habár a logikai egységek olykor-olykor megtörtek a két irányban is egyszerre vonuló modellek miatt, a formációk mégsem tűntek erőltetettnek vagy ódivatúnak, sokkal inkább logikusnak és átgondoltnak.
Átgondoltak volt a Komód alakulatának keresztény formavilágot és szenteket idéző kapucnis ruhadarabjai is, melyek egy új, apáca-sziluettet jelenítettek meg kellemes csontszínű árnyalatban, balról jobbra növekvő hosszúságú rózsaszín szoknyákkal. Fazekas Endre béresből henteslegénnyé kényszerült modelljei a korai Yohji Yamamotót idézték tiszta és vertikális vonalakkal, valamint vérszerű festésekkel, melyek hangos felhördülést keltettek a nézők soraiban. Nem nagyon értették. Domokos Mihály ugyancsak férfikollekcióval próbálkozott, mely konvencionálisabb formáinak köszönhetően eredményesnek bizonyult: megfontolt printjei és ugyancsak japán referenciái a Fashion Issue különdíját nyerte el. Megfontoltnak kevésbé mondható, azonban annál látványosabbnak bizonyult a Gál-Pusztai páros búsó-interpretációja, mely számomra egy olyan vicces és hatásos merészséget jelentett, ami a hazai divatéletben kifejezetten ritka – még ha olcsó anyagokból, sematikus sziluettet és textúrát hoztak is össze.

"Izgalmas feladat lehet azon vizuális, népművészeti és iparművészeti elemek felkutatása és újraértelmezése, amelyek túlmutatnak a kifőzde-szagú turistalátványosságokon."

Ha dobogót nem is, csak a Vodafone különdíját nyerte el Erdei Gergely charleston matyója*, mégis az este legkívánatosabb darabjait mutatta be: fülledt, burzsoá erotikát bordó muszlininggel, királykék strucctoll miniszoknyával, valamint arany, matyóflitteres szmokingokkal. Erdei erőssége kitűnt öt lookjából, s érdemes lenne galmouros gondolatait egy teljes kollekcióban is megmutatni – a fényűzésre szomjas nők reptében rávetnék magukat.
Megdöbbenés számomra ugyanakkor, hogy a Csodaszarvas-mítoszon alapuló Henter Apor darabokat aligha méltatta bárki is figyelemre, holott véleményem szerint a mezőny legkifinomultabb és gondolatokkal leginkább telített modelljei voltak. Kívülről szikár, kemény és áttörhetetlen – belülről lágy, könnyed és érzékeny, Henter a huszonegyedik századi magyar nő metaforáját formálta meg, azt az elkérgesedett, a maszkulin és feminin mezsgyéjén imbolygó dámát, aki épp úgy, mint Hunor és Magor, maga sem tudja hol a helye, s egy mitikus jelre vár. A szarvas-motívum itt már nem a réten, hanem tetoválás-szerűen az öltözéken jelenik meg, talán szimbolizálva a boldogság és teljesség egyetlen lehetséges helyét: a viselőt magát.

Ha a pályamunkák között akadtak is gondolatébresztő darabok és részletek, valóban megkerülhetetlen probléma a szakértelem hiánya, a kivitelezésben rejlő hibák sokassága. Személy szerint ugyanakkor a gondolat elsődlegességét és annak formába öntését tartom fontosnak – akárcsak azt, hogy ne akarja senki a huszonéves, tapasztalatlan versenyzők nyakába varrni azt a fogyatékosságot, amelynek kiművelésére felsőfokú művészeti intézmények még a meghívott divattervezőket sem tudták megtanítani. A modellek fenekén felgyűrődő „demi-couture” ruhák azonban egy másik kritika tárgyát képezik, ellentétben azzal a kérdéssel, hogy vajon mit is fog kezdeni egy építész-hallgató hölgy a főnyereményeivel? Egyáltalán megfelel-e a kétség kívül jókor, jó helyen bemutatott munkája a pályázati követelményeknek, olyannyira, hogy Makovecz-hommage-a az első helyet érdemelje? Divattervezőként folytatná tovább karrierjét?
Aligha.

Hiába igyekszik az adófizetők pénzén (közel 150 millió forintból) a hazai divattervezőket támogatni a kormány, mindezt precízen kidolgozott és következetes program nélkül képtelenség eredményesen teljesíteni – a pubertás megközelítés, a felelőtlen el nem köteleződés itt jelentkezik leginkább. A fődíjként odaítélt 1,1 millió forint alamizsna, a Zoób Kati gyakornoki pozíció közröhej tárgya, azt pedig, hogy egy efféle versenyen megmérettetett tapasztalatlan versenyző fogja tervezni a BKK ellenőreinek és gépjárművezetőinek a formaruháját (az elkövetkezendő 30-40 évre), senki sem gondolhatja komolyan.

Az egyetlen lehetséges megoldás minderre az volna, ha pályázatok útján kiválasztott tervezőket támogatnának nagyobb financiális injekciókkal, azonban ameddig Magyarországon a divattervező címet egy-egy diplomamunka után joviális alapon osztják és nem szezononként újraelőlegezve, addig a lakosság pénzén ne segélyezzenek önkényes diktátorokat, akiknek a kollekciója fekete posztóra tépőzárazott válldíszekből áll még 2012-ben is.
Milyen pályamunkákat várna tehát el a kritika a fiatal generációktól, ha még az „idősebbekkel” sem tud mit kezdeni?

Türelem, türelem, türelem.  



Dávid Máté
- Az'Allürista


                                  KÉPEK A RENDEZVÉNYRŐL AZ INDEX.HU-N, ITT

A GOMBOLD ÚJRA! DIVATBEMUTATÓJA KÉT RÉSZBEN: ITT ÉS ITT



2012/04/01

Variációk egyediségre

KRITIKA/TESZT 

                                                      Stílust kevésbé még sohasem jelentett az elmúlt évtizedekben a pénz, mint a napjainkban, s ahhoz, hogy ehhez a megállapításhoz bárki is eljusson, elég belesnie a belváros legcoolabb helyeinek egyikébe, ahol omladozó falak, de minimum levert vakolat tövében szórakoznak a kifejezetten divatos körökben mozgó fiatalok - az enteriőr rothadó esztétikájához hasonlóan szakadtan, kopottan, mégis határozottan stílusosan. Hogy rejtőzködnek-e inkább, vagy lázadnak, az nem számít, azonban egy biztos: szembemennek mindazzal, amit a nemzetközi kifutók diktálnának, s saját individuumuknak megfelelően alakítják ki inkább horizontálisan, mintsem felülről leszivárgó trendek befolyására a saját megjelenésüket. Ciki a glamour, divat az anti-divat, s most, hogy az egész ország turkálókban kotorászik – ki jobb híján eredetibbért, ki pénz híján olcsóbbért – éppen időszerű volt, hogy a Fashion Guide szervezésében létrejött Az Év Üzlete-díj szavazólapjaira két vintage ruhákkal spekuláló üzlet is felkerüljön. Míg az egyik ereje teljében, addig a másik téli álmában. 

Jelölni a Retrock Deluxe-ot alapvetően egy felelőtlen döntés volt még az én részemről is, aki voksát hírek és távoli impressziók hatására tette, holott a bánatát a Henszelmann utcára hányó kis üzlet kriptahangulatát nem hogy az első, de még a negyedik látogatásomra sem tudta feloldani még a szomszédos Károlyi kert gyerekzsivaja sem. Míg az első két alkalommal kétség kívül be tudott csalogatni az újdonság varázsa (a külvilágtól elvágó borotvapenge ajtókilincs, a termékekkel telezsúfolt látványos kirakat), addig a harmadik látogatáskor ennek szertefoszlásával már kifejezetten zavaróvá vált a halotti csendben recsegő parketta, a félhomályos, sötét enteriőr. A vitrinüveges pult mélyén megannyi izgalmas ékszer lapul, azonban megközelítésük edzett akaratot és villámháborús stratégiát igényel – hogyan lehetne a legkevésbé feltűnően megtekinteni őket, anélkül hogy megzavarnám az eladólány melankolikus meditációját, aki valószínűleg unalmában már a nyitáskor kilépett a testéből, s lépek ki én is az üzletből, várja csak egyedül az Úrjézus eljövetelét. Menet közben még morgok pár percig a túlárazott termékeken, melyek különben igazán izgalmasak, a pulóverek extravagáns mintákkal halmozottak, a pólók figyelemfelkeltő nyomatokkal ellátottak, a kiegészítők pedig kétség kívül figyelemfelkeltőek – az ékszereken túl kiváltképp a vintage hátizsákok.
Hogy miféle trauma ütötte a Retrock Deluxe-ot kómába arra én választ nem találtam, azonban értehetetlennek tartom azt az érdektelenséget, melyet a tulajdonos üzlete felé, és annak online kommunikációja felé fordít, kiegyensúlyozatlanul hagyva mindezt másik boltjával, a Ferenczy utcai Retrockkal, mely vintage ruhák széles választékát kínálja nőknek és férfiaknak egyaránt, egy sokkalta humorosabb, gazdagabb és változatosabb koncepcióban. Összességében átlagolva 6,33 pontot adtam, a minőségre és az arculatra egyenként 7-et, a motiválatlan kiszolgálásra (melyért ismét hangsúlyozom a munkáltató, és nem a munkavállaló a felelős első sorban) pedig 5-öt.


A Retrock koncepciójához hasonló irányelveket fogalmaz meg a Dohány utcai Szputnyik maga is, azonban egy jóval szemléletesebb és ízletesebb formában – ezt tükrözi vissza már az abszurd hatású névválasztás maga is, mely még azokból is egy tréfás-groteszk nosztalgiát vált ki, akik nem hogy az első szovjet űrszonda kilövését nem élhették át, de még a rendszerváltás előtti éveket sem – pontosan így vagyok ezzel én magam is. Rendszerváltás ide, vagy oda: a tulajdonosok öltözködési esztétikája csak bujábbá válhatott a keleti blokk legvidámabb barakkjából való távozás után, melynek gardróbját a mai napig folyamatosan evakuálják a feledés elől. Egzotikus ízlésüknek levét isszák üzletüknek köszönhetően – jóízűen és mosolyogva, s ez a derűs hangulat pedig egyértelmű szervezőereje a Szputnyiknak, nyilvánvaló eklektikus retróérzeten túl.
A fehér falakról pólók lógnak, mentükön fogasok, rajtuk rapszodikus ritmusban őrült ruhák állnak, melyek közül némelyik több mint húsz-harminc éves. A vásárlókat megannyi ereklye is várja szétszórva az üzlet földszinti terében és két galériáján, melyből egyet kizárólag a férfiak számára alakítottak ki olyannyira vonzó termékekkel – vicsorgó agyaras pólókkal, bőrkabátokkal és ballonokkal, megannyi inggel -, hogy egy bőrdzsekit még nekem is el kell tetetnem, szerelem első látásra, kiváló áron.
Ha a Szputnyik látványos kirakattal nem is rendelkezik, a belvilági hangulat abszolút kárpótlás, mely pillanatok alatt eluralkodik a hétköznapokba belesavanyodott látogatón.
Vigyázat, csak ízléssel és stílusérzékkel rendelkezők számára! Arculat 8 ponttal, különösen a szóhagyomány útján terjedő légkör miatt, szerviz 9-el, minőség 7-el, átlagosan: 8,00 ponttal.



DÁVID MÁTÉ - 
Az'Allürista