Chanel Cruise 2012

A Chanelt időről időre újra kell szeretni. Szenvedélyesen, nagybetűsen gyönyörűen, úgy ahogyan azt ő teszi. Cruise kollekció, rövidfilm, Anna Mouglalis. 

Anna Mouglalis,  Clémence Poésy és Blake Lively

 Alexa Chung , Jefferson Hack, Poppy Delevingne és Laura Bailey

Vanessa Paradis és Anna Mouglalis

Chanel Cruise 2012

Lagerfeld pasztellesen krémesre kavarta az őszi apokaliptikus, utcai sikkjét: Chanel nőjének időtlen és elkophatatlan eleganciáját éterien exkluzív elemekkel töltötte meg. Drágakövek, igazgyöngyök, gyémántok a Hotel du Cup Eden-Roc mesteri plázsán; a kifutón konszolidált sárgákkal, levendulákkal és bézzsel tört, fekete-fehér összeállítások, hibátlanul a francia riviérára szánt stílusban.

Lagerfeld Cruise bemutatójának színhelyéül a francia tengerpart egyik legintimebb és legfényűzőbb pontját, az Antibas-t választotta, annak is legexkluzívabb hotelét, melynek egészét egy évvel a bemutató előtt foglalt le, ahogyan fogalmazott „bármennyi ideig is tartson összehozni a bemutatót”. A kozmoszi luxusban fürdőző látogatók percek alatt Nizzába és Monacoba ugorhattak át egy gyors kávéra, vagy egy sorsfordító rulettra, ahogyan azt Kaiser Karl új rövidfilmjében, a „Tale by a Fiary”-ben is tetették az időben és vagyonban fürdőző szereplők.

A 80-as, 90-es években fénykorát élő Kristen McMenamy kétségtelenül feltámadt alkohol szagú elfeledettségéből - miután 2008-ban Riccardo Tisci a Givenchy kifutójára küldte festetlen ősz hajával, hatalmas megdöbbenést és sikert aratott. Szakértelmének és démoni bájának, valamint arrogáns arisztokrata kisugárzásának köszönhetően hamar visszatért a magazinok oldalaira is; immár szürkére festett hajjal vandálkodott a Vogue Paris-ban, olajtól szennyezett ezüstsirályt játszott a Vogue Italiában, megközelíthetetlen szomszédlányt az amerikai Vogue-ban.

„Színészi” képességeit tekintve megfelelő választás egy teátrális fúriaszerepre, a tehetős és magával mit kezdeni nem tudó sikkes riviérai dáma megelevenítésére. Impresszív, önző bestia.

Imádom, akár csak a meg- és kiismerhetetlen, elvágyódó Anna Mouglalis alakította testvérének karakterét, aki beleszeret egy kissé közhelyesen kapaszkodó illúzióba, amit az elmaradhatatlan Lagerfeld galeri oszlopos tagja, Freja Beha alakít. (Anna Mouglalis egyébként 2002-től szereplője minden Chanel rendezvénynek, amikor a márka parfümjét, majd táskáit, majd szépségápolási termékeit reklámozta. Görög-francia sármjának köszönhetően megkapta Coco szerepét a Chanel és Stravinszkij elképzelt szerelmét bemutató fikcióban, mely a Cannes-i Filmfesztivál zárófilmje volt 2009-ben.)

Kétségtelen, a huszonöt perces rövidfilmet Anna vívódása mozdítja előre, melyet Lagerfeld elsőszámú múzsája és rezonőre, Lady Amanda Harlech életbölcsességeivel egészít ki.

Babtiste és kíméletlenül helyes barátai elengedhetetlen kellékei a lagerfeldi szinematikának, annak a vágyakat ébresztő, romantikus és valótlanul tökéletes fotózásnak, ami a film egészét végigkíséri. Csodálatos, ragyogó, minden porcikájában a luxusról árulkodó képek, vágások, effektusok, drámai és kiszámítható fekete-fehérrel; a vártánál lényegesen kevesebb ripacs játékkal és tömény alkohol illattal.

Megigéző. Feledhetetlen. Újranézendő.

Salut,

Az’Allürista

A Stílusról

[A képen Kristen McMenamy - bozontosan, a párizsi Vogue októberi számából, fotózta David Sims, megvalósította Joe MyKenna - 80-as, 90-es évekbeli modell, akinek védjegyévé vállt, hosszú, ősz haja a negyedik X-en túl. Láncdohányos és stílusikon.]

Borzasztóan nehéz behatárolni, de egy biztos, belülről fakad. Rendezett és következetes, azonban igen szeszélyes hang valahol a bal pitvarunk sejtjeiből. Mindig az a stílusos, amit mi választunk, a saját döntésünk, amit nem erőltetnek ránk, legyen az szülő, legjobb barát, társadalom vagy a sajtó. A stílus nem a részletekben, hanem az egységes harmóniában figyelhető meg (legyen akármilyen vad is az illető öltözete és kiegészítő tára), amely nap, mint nap, megjelenik az adott személyen. Az elegancia és a sikk unokatestvére, azonban a trendiséghez nem igazán áll közel. (Nárayhoz és az összes tőkés varrónőhöz úgyszintén.) 

Imádom az egyéniségeket. Találkoztam pár emberrel már az életemben, főleg színészek és drámatanárok körében, akik hatalmas nagy belső energiával rendelkeznek, ami tapinthatóan sugárzik a környezetükben. Olyan légkört teremtenek maguk körül, mint Carine Roitfeld, bármi nemű luxus nélkül.
És ez a kulcs. Az abszolút mérce. Ha egy igazán stílusos emberre, egy szakadt fehér pólót adnánk, egy rongyos farmerral, akkor is képes lenne megragadni az emberek tekintetét, a puszta kisugárzásával. Belülről kell, hogy fakadjon, különben csak egy jól festett álarc, amely lehull a hálószoba küszöbén éjszakánkét. 

Szimpla példa erre Emmanuelle Alt, a francia Vogue divatszerkesztője, aki a maga szakad Balmain pólóival biztos – ha még csak egy röpke másodpercecskére is – magára vonzza a turisták tekintetét, ha kiszáll fekete szedánjából, a Jardin des Tuileries bejáratánál. 
 

Ha nem szeretnék, dohányozni mások erőltetésére nem stílusos, de azt mondani „Ne haragudj, inkább tovább élek” az.
A megfelelni vágyás hatására egy új, de nem a legmodernebb telefon, nem stílusos (különösen, ha nem egyezik az egyén életvitelével), azonban egy szigetelőszalaggal összeragasztott régi, az. (Pl. Carrie Bradshaw régi telefonja.)
Közhelyekbe burkolózni - legyen az egy lila outfit, vagy elrongyosodott szólások és közmondások alkalmazása - nem stílusos. Jobban mondva, nekem nem jön be. Azonban, ha az illető a saját egyéniségre szabja át a szófordulatok, illetve közmondások által gazdagon hímzett prêt-á-porter ruháját, az.

Sajnos a probléma, hogy nagyon kevés ember érzi, ki stílusos és ki nem. Talán, szükséges ehhez is némi klasszikus alap, mint a táncban. Balett nélkül nem megy semmire sem az ember – divatban művészeti ismeretek és a művészet szeretete nélkül. De ez csak puszta spekuláció. Nem?