Mióta
RAF SIMONS a Christian Dior élére állt, kvázi felfordult a divatvilág.Hunyjuk is be inkább a szemünket és képzeljük
el, ahogy ez a hűvös belga berlini utalásokkal és egy jelentőségteljes bauhausi
főhajtással aprítja atomokra mindazokat a roppanós rózsafejeket, amelyek a
párizsi divatház kertjében nőnek hatvanhét éve. Formabontó rebellitásával
káoszt teremt, s ebből rendezi újjá saját, friss és progresszív perspektívái
alapján a női öltözködés alapjait. Méghozzá nem is akárhogyan. Módszere
reformot robbant ki a nemzetközi divatvilágban: rideg virtuozitása és éleslátó
rapszodikussága versenypályává transzformálja a tavaszi kifutók világát. Mégis,
melyik divattervező vehetné fel Simons intelligenciájával a versenyt?
Munkásságának
márpedig ez a legfontosabb kulcsszava. Ruhái nem a szekrényt magukra rántó
pillangókisasszonyoknak, hanem a testükre tudatosan, kvázi mint vászonra
tekintő nőknek szól. Ezek a delikvensek pedig konzekvensen műalkotássá kívánnak
válni megjelenésükben Simons rafinériával és arányérzékkel szabott ruhái pedig segítségükre is vannak ebben. Pontok, színfoltok és vonalak nem véletlenül kerültek itt egymás
mellé, ahogyan nem baleset következtében keveredtek fénylő fóliaszerűvé a
textilszálak, ötvöződtek poliészteres pompává a flitterek, vagy nyúltak túl anyagdarabok a
ruhákon. „A divat építészet: minden az arányok kérdése” – mondta Chanel,
Simons pedig eleget is tesz az örök mademoiselle szavainak: művészi mértékkel
kreál koncepciót minden ruhából.
Női testekre álmodott műalkotásokról van
szó: sem hozzájuk adni, sem elvenni belőlük nem lehet.
A Dior tavaszi
kollekciója friss és törékeny. Nyers tisztasága vakító. A divatház gyökereihez
visszatérve hanyag eleganciával emelte ki az új főtervező az ikonikus Bar
Jacketet, s művészi önkényével formálta a mai modern igényeknek megfelelően
könnyed alapdarabbá. Panelekkel tűzdelt ruhadarabjai avantgárd poézisei az
informatika szikrázó sebességének, egyszerű fekete felső mellé párosított
flitteres szoknyái időszerű újraértelmezései a nagyestélyi viseletnek. Fekete
szmokingot is tervezet kerekded derékkal és frivol kendővel – ironikus utalás ez
az Yves Saint Laurent-t lefejező Hedi Slimane-nek, aki Simonszal egy időben
vette át Párizs másik ékkövét. Mégis. Nem finomabb és még inkább: időszerűbb
mindez a kiszámítható józanság, mint John Galliano habzó giccse?
Meg fogadtam, hogy nem írok. Akarom mondani: futok. Már csak azért sem, mert az Európa bajnokságra készülök, másrészt mert két héttel ezelőtt egy, a héten pedig még egy maratont futok le. A cipőm a lábamon, fűző bekötve – már csak egy Snickerst kell betúrni.
De most még is futkosok. Igaz, ha azt mondjuk, hogy bemelegítő köröket teszek, úgy egyből megnyugszik a lelkiismeretem, hogy nem fullasztom ki magam a megmérettetés előtt.
Tehát bemelegítő körök.
Lenyűgözően látványos, eszméletlenül extravagáns és édes ékszerkollekciót tervezett Camille Miceli a Christian Dior 2011-es tavasz/nyári kollekciójához, melyet Galliano elmondása szerint Hawaii vérpezsdítő hangulata ihletett. Mesebelien naiv, gumicukorkára, vagy a korallzátonyok aprócska, tüneményesen tarka halaira emlékeztető formáival ezek a nyakékek egyből belopták magukat a szívembe. Vibráló cukorkaszínei a nyár elengedhetetlen kellékei – felpezsdítik még a leglaposabb összeállításokat is.
Különlegességük mellesleg abban rejlik, szerény véleményem szerint, hogy zseniális mesterművek minden egyes részletükben. Kiérződik minden egyes fémlapocskából az eltervezett megmunkáltság, kiszámított pontosság, hiszen még a legbohémabb csomók is szabvány szerint köttettek, a bőrrojtok pedig a tervezett méretre és formára vágatattak.
A nyakláncok összességükben virgoncok - uniformizálva, keretek közé szorítva, éppen ezért nem keltik azt a hatás, mintha „egy negyedikes osztály technika óráján” készültek volna. Semmi sincs a véletlenül csattanó ollókra, kesze-kuszaságra bízva.
Tüneményes. Nem utolsó sorban, a bemutató is megér egy misét. A zene pedig letöltésért ordít.
Megfigyeltem, hogy pár legendás háznak – talán szám szerint kettőnek – a tavasz/nyári illetve ősz/téli kollekciói sokkal, de sokkal extravagánsabbak, álmodozóbbak, mint a Resort és a Pre-fallok. Az utóbbi kettőnél a tervezők valahogy mindig a divatház gyökereiből merítik az ihletet, és ezt ötvözik olyan 70-30%-ban a társadalmi hatásokkal, és nem fordítva.
Éppen ezért lenyűgöző a Dior Shangahai-ban tartott Resort bemutatója.
A 2003 óta harmadszor tett látogatása során a Dior egy hatalmas, 150 méter hosszú szürke sátrat állított fel a Huangpo folyó mellett, nem messze attól a helytől, ahol tavaly decemberben a Chanel mutatta be Pre-Fall kollekcióját.
Az első sor telis-tele volt olyan múzsákkal, mint Charlize Theron és Marion Cotillard, akik az 500 meghívott közül természetesen az első sorban az LVMH elnöke Bernard Arnault mellett foglaltak helyet.
“Nem igazán akartam egy újabb “Kínát” készíteni. Úgy gondoltam igazán erőteljes és laza lenne, ha a le savoir faire français-t prezentálnánk. Igazából csak azt az izgalmat akartam megragadni, ami Párizshoz hasonlóan Shanghai-ban is történik manapság” mondta Galliano.
És nem is untatta a közönséget – A Lady Blue Shanghai snaeak peak videomontázsát leszámítva (borzalmas, borzalmas!!!).
A kollekció tulajdonképpen egy jól álcázott, gigászi üzleti fogás. A Dior, a Chanel példáját követve nem azért ment Kínába, hogy „nyisson a megigéző, mesés keleti kultúra felé”, hanem pusztán azért, hogy a haldokló couture vonalának vásárlókat találjon.
Mivel a recesszió fölfalta – igen, szőröstől-bőröstől - minden nyugati ember pénztárcáját, és totál fölöslegesnek állította be az haute couture-t: az egyetlen megoldás: a keleti emberek (legyen szó orosz milliárdosok feleségéről, vagy japán üzletasszonyokról) piedesztára emelése, és fényesre nyalása.
A mocskos részleteket leszámítva, igazán tetszetős kollekciót állított össze John, lenyűgöző, lélekemelő zenével – aminek létrejöttében nagy szerepet játszik a Shanghai Sinfonietta elő közreműködése – és Aguleira kisasszony Not myself tonight-ja.
A Dior igazán Dior, tündéri, de mégis fölfogható; nőies, de mégis határozott. A maszkulinitás lekopott, itt-ott még megjelenik, de erőtlenül. Egyszerre ötvözi a kislányos, franciás pajkosságot és kínai extravaganzát.
Vajon mennyire lesz programadó ez a bemutató ősszel?
(Ui. A képfeltöltő szerver rosszalkodik, de hamarosan újra láthatóak lesznek a képek - túlléptem egy GB határt. Hojjojj, nem ez az első eset)
