NEGYVENKILENC ÉVES AKTUALITÁS - Oldás és kötés

JANCSÓ MIKLÓS A FORGATÁSON

AZ A BIZONYOS EMLÍTETT SZENTRÁLPARK

Bátran állíthatom, hogy az első vizsgaidőszakom életem egyik legtanulságosabb időszakának tekinthető, arról nem is beszélve, hogy a tragikusan feje tetejére állott bioritmusomnak köszönhetően, értem ezalatt azt, hogy délután fél kettőkor keltem és hajnali hatkor feküdtem - igaz az "isteni kinyilatkoztatásokat" szinte antennaként fogtam, mikor az újpesti lakótelep a Szentrálpark körül (én csak így hívom magamban) egy-két kivétellel nyugovóra tért.
Most is éjjel írok, délután aludtam, és igyekszem megfogalmazni életem egyik legnagyobb mulasztását, mégpedig, hogy nem figyeltem eléggé.
Na nem a metrón. Ott kár pazarolni a lankadatlan éberséget. Borzalom - inkább az egyetemen, az órákon. Leginkább a Magyar film a 60-as években című, mely kurzus tematikája, nevéhez hűen az 1960-as évek filmtörténeti bravúrjaira helyezte a hangsúlyt, s ezáltal erős példát is statuált egyben: nehéz politikai, társadalmi és gazdasági helyzetben, pártirányítás, cenzúra alatt is lehet nemzetközi fesztiválokon is megmérettethető alkotásokat készíteni, méghozzá állami vállalat bábáskodásával.

Erre példa Jancsó Miklós második nagyjátékfilmje, az 1963-as Oldás és kötés, melyben a szocializmus társadalmi mobilizációja során felemelkedett, elsőgenerációs értelmiség hagyomány és útkeresését mutatja be a zseniális, legalábbis az én szememben megdönthetetlen tiszteletet kiérdemelt Latinovits Zoltán főszereplésével Jancsó, aki két, egymással kibékíthetetlen világ között keres hazát és sorsot magának – előzetes példák nélkül.
A ma is aktuális kérdéseket feldolgozó, s nem elhanyagolható kritikával is élő filmről az Elte egyik filmelmélet oktatója, Pápai Zsolt az alábbiakat írja: „Az Oldás és kötés elegáns passzázsai és tiszta képkompozíciói Antonionit idézik, a modernista stílus jellegzetességei azonban magyar terepen születnek újjá. A főszereplő, Jávor Ambrus figurájának belső feszültségét, öntörvényűségét és bizonytalanságát Latinovits Zoltán dinamikus karakterformálása teszi elevenné.”
Melegen ajánlom minden ráérőnek, nem érdemes elszalasztani, különösen akkor, ha torkig van az ember az ostoba, és az élet velős kérdéseit pusztán megkocogtató hollywoodi filmideákkal.
Művészet.

Salut,

Az'Allürista

L'AMOUR FOU

AJÁNLÓ

Tegnap előtt délelőtt kaptam a barátom egyik barátnőjétől egy üzenetet, mely arra kért, hogy tegyem magam szabaddá az estére: moziba megyünk. A hír alapvetően feltüzelt, imádok filmeket nézni, és amikor megtudtam, hogy ingyen, ráadásul a L’AMOUR FOU-ról, az Yves Saint Laurent életét dokumentáló filmről van szó, azonnal hanyatt vágtam magam – felkelni pedig megnézése után sem tudtam, még segítséggel sem, olyannyira megrendített.

A huszadik század talán legzseniálisabb divattervezője előttünk elevenedik meg, életébe abban a pillanatban tekintünk először bele, mikor a Christian Dior tervezőjévé nevezik ki, s innen egészen haláláig kísérjük hullámvölgyekkel és luxussal tűzdelt életét.

A film narratívája partnere, Pierre Bergé körül mozog, aki Yves és saját hagyatékának, műalkotás gyűjteményének árverezését szervezi, valamint visszaemlékezéseivel ad számot Yves személyiségéről, a hírnévhez való ambivalens viszonyáról, tervezési folyamatáról és a felszíni csillogás mögött rejlő kései depresszióról.

A dokumentumfilm maga csodálatos példája annak, hogy a műfaj mennyire nem merülhet ki a szarvasbikák táplálkozási szokásai, valamint a makrélák párzási gyakorlatai között; megindító, inspiráló és elgondolkodtató. 

Melegen ajánlom minden kedves olvasóm figyelmébe!

Salut,

Az’Allürista