Csibészek

Van valami végezetesen vonzó, van valami féktelen magabiztosság abban a bizonyosságban, ahogyan ezek a férfiak itt jönnek-mennek. Sikktől sisteregve mozognak a nagyvilágban: lazák és lélegzetelállítóak, mindeközben lángra kapnak a fennköltségtől, az eleganciától. Van bennük ugyanakkor egy megfejtetetlen eredetű, nyers és intellektuális arrogancia, egy áthidalhatatlan szakadék ő és te közted, ő és úgy általánosságban, mindenki más között. Aztán ott a holdudvar, beavatottakkal. Rejtélyüket ők sem fürkészhetik ki, csak a rejtvényt lehet megfejteni, a rejtélyt nem. De korántsem a pénz sugározta felszínes klisékre gondolok, ami a sznobéria tárgya, hanem az agy eleganciájára, az életvitel minőség-orientált emelkedettségére, a teremtő géniusz mivoltukra. Mindannyiuknak. Félelmetesek. És ápoltak. A züllött antihős rokonjaik egytől-egyig a jóból lett rosszfiúk kifinomultságával. Remek konyak, finom cigi, kiváló ing. Ó a fehér ing. Hát anélkül nem élet az élet.