Perzselő ihlet

A kannát színültig töltöttem. Tizenöt liter. Kegyetlen, de korántsem a leghasztalanabb módszer. Gyors mozdulattal emelem a fejem fölé a zöldellő műanyagot, a jéghideg víz hangos robajjal patakzik végig a naptól felhevült testemen. Mire persze elérem a kert végébe fektetett napágyamat, akár újra is kezdhetném a procedúrát. Már a tompán dongó legyeket sem érdekli az ismét csontszáraz testem.

Nem panaszkodom. Ugyan időbe telik, de igyekszem minden megmaradt évszakot a maga erényeiért szeretni. Most, hogy a napról visszakúsztam a szoba árnyékába és a szemeim is kezdenek hozzászokni a vakító sötéthez, bizton állíthatom: imádom a nyarat. A testemet morogva ostromló perzselő napsugarakat. Ha vízpart közelébe kerülök, esetleg egy kanna víz a kezem ügyébe kerül, gond egy szál se. Egy szavam nem lehet. Akár az Antillákon is heverhetnék, a párás szellőtől egy rongyosra púposodott könyvvel. Nem oszt nem szoroz, hol vívok Camus-vel. Ha vízpart nincs, persze akkor is van menedék. Azt képzelem, egy barátom afrikai kertjében, civakodó madarak árnyékában hűsölök. Ekkor aztán menthetetlenül bekúszik a szemeim elé a Sofia és Francis Ford Coppola, amint a Louis Vuitton Core Values kampányában beszélgetnek a szavanna ölelésében. Meghitt és intim pillanatról van szó, a lemenő nap fényében, ahol a hőség még épp annyira izzik, mint a kettejük közötti kreatív eszmecsere. A gondolatok minősége egy hullámon mozog az őket körülvevő mappák és táskák szellemiségével. Ez az a kép, amiért bármennyi hamisított táska szaladgál is az utcákon, és bármilyen olcsó emberek is viseljék az eredeti példányokat, én sosem fogom tudni megutálni a márkát. Többről szól, mint státusz. Többről, mint puszta minőség. Core Values, el nem évülő értékek. Hagyomány. Lélek. Az utazásról, pedig nem is beszélve.