Szafarizó szirének

Felfrissülni látszik a budapesti lakosság, hiszen a többnapos hőhullám záróakkordjaként szakadó eső fogadta ma reggel az utcára lépőket. A bazaltköves utak kátyúiban fekete víz csurgadozott, a belvárosi parkok közelében nedves lombillat lebegett. A város hangulata számomra egyértelműen a GIVENCHY tavasz-nyári kollekciójának atmoszféráját idézte, melyet RICCARDO TISCI a házasság toposzára épített, egy nem szokványos párosítással. 

Sellők és szörfösök leányai uralták a kifutót – az előbbiek az érzékenység és romantika, addig az utóbbiak a maszkulinitás határozott vonalait hordozva magukon. Míg a csípők vonalát mámoros fodrok méterei, addig a vállakat élesen szabott zakók takarták cápauszonyokat idéző gallérokkal, helyenként krokodil, vagy egyéb egzotikus bőrök díszítésével: angolnával, rájával, vagy éppen varánusszal.
   Tisci októberi bemutatóját a tengerparti naplementék színskálájához igazította, a show-nyitó Natalia Vodianova púderrózsaszín összeállításban úszott végig a sorok között, ujjatlan zakója alatt muszlininggel, testre simuló nadrágján diszkrét uszállyal, egyértelmű utalással a szörfös férfiak hanyagul derékig letűrt overálljára.
   A borjúbőrből varrott feszes fekete együttesek mélytengeri hallpikkelyeket idéztek lyuggatott felszíneikkel, míg az ezüst flitteresek onzekvensen az újravizionálkt napsütésben csilloghattak oly elragadóan, akárcsak a nagy fehér cápák metszőfogainak hiteles ezüst másolatai, kulcstartóra főzve. Veszedelmes. 

Az amorf és élettel teli formák (a lekerekített aljú fehér szoknyák például, melyeknek szélei szalagként hullámoztak a levegőben, vagy a bokáknál fodrozódó felcipzárazott nadrágvégek) azonban realista ízt kaptak a prezentáció végére - a naturális khakinek köszönhetően az evolúció eleven példájaként másztak szárazföldre a Givenchy modelljei, selyemben és krokodilbőrben, szafaris szirének szinonimájaként.
  Evolúció azonban nem pusztán a modellek, hanem a tervező szintjén is jelentkezik, aki jelen kollekciójával a szezon legemblematikusabb kollekcióját állította össze olyan oppozíciók ötvözetével, mint a feminin és maszkulin, vagy a tengeri és szárazföldi. 

SALUT,

Dávid Máté Az'Allürista 

A MILÁNÓI KRÍZISTERV - avagy megoldókulcs a financiális apokalipszisre

REVIEW

VALENTINO FALL/WINTER 2012/2013, MÉG TÖBB KÉP A STYLE.COM-on, VALAMINT A BEMUTATÓ VIDEÓJA A YOUTUBE-on

Ha Európa, élén a felkent nyugati államok vezetésével abba a hitben élt mindezidáig, hogy a minket körülvevő politikai-társadalmi és gazdasági világ éppen annyira stabilan stagnál, hogy mentőcsónakokat ne kelljen a fedélzetre emelni cirkálójának vízrebocsátásakor, akkor úgy hiszem: teljesen jogosan kaparhatja az Európai Unió saját bakancsáról a sarat. Sőt. Egyúttal nyalhatja tisztára az egész kontinens, különösen az elkövetkezendő mélyrepülések sorozatában, melyre tekintettel a dinamikus és szüntelenül reflektáló divatipar, jelen esetben a 2012/2013-as ősz-téli férfi kollekciók is reagálnak, melyeknek első milánói blokkját az elmúlt hetekben mutatták be a divatházak, méghozzá meg kell, hogy súgjam, mindezt úgy, hogy szinte minden egyes prezentáció alkalmával egy láthatatlan kérdőjel lebegett a közönség feje fölött – leszámítva persze a divattervezőket, hiszen ők még ebben a kilátástalannak mutatkozó helyzetben is pontosan tudták, hogy mi is a feladatuk. Egyszerűen biztonságérzetet biztosítani. Következetes, nem?

„Az elmúlt években a férfiak sokkal inkább megváltoztak, mint a nők” – jelentette ki Pier Paolo Piccioli, a VALENTINO dizájner-duójának egyik tagja mikor Suzy Menkes a kollekció Nagy Bumm előtti állapotáról kérdezte, s hozzátette: „a férfiak egyfajta individuális luxus, az élet korlátok nélküli élvezete felé vándorolnak, így a gondolkodás és öltözködés homogenizációjának e történeti periódusában a legnagyobb érték az illető saját individualitásának fenntartása.”

Piccioli hipotézisnek tökéletes alátámasztása a már formaruhává keményedett formális ruházat teljes reformja, mellyel igaz már korábban is foglalkoztak a dizájnerek, azonban kétségtelen, hogy a formabontó és szikár formákon túl (gondoljunk csak a szűk ujjú, de bő kabátok fenséges ötvözetére bőrrel és gyapjúval, a safarikabát-szerű fekete ballonokra, vagy az arisztokratikus gránitlapként a vállra simuló, keppként hordott szürke szövetkabátokra), valamint a józanul depresszív színeken túl (hiszen leginkább a feketével, és a szürkék játékot kezdeményező árnyalataival találkozhatunk, melyek smaragddal, valamint burgundival teljesedik ki) a kollekció valódi értéke a haute couture-injekciótól értelmet nyerő, kidolgozott részletgazdagságban válik igazán tetten érhetővé. Konstruált tervek ezek, lószőrrel bélelt zakókkal, kasmírral ötvözött báránybőrrel, kifordítva is vizuális extázist megfogalmazó kialakítással, vagy éppen a belső zsebbe varrott apró pénztárcával – konstruált tervek, melyek éppen annyira optimisták, hogy az ifjúkori Alain Delon, vagy Marcello Mastroianni újraidézett stílusában élhessük túl a financiális recessziót – klasszikus formában, mégis individuumnak teret engedve.

BOTTEGA VENETA  FALL/WINTER
2012/2013 - TOVÁBBI KÉPEK ITT.   

Színek és textúra-ötvözetek terén a BOTTEGA VENETA sem szerénykedett, hiszen a realisztikusan acélos színek, így például az egérszürkék telített tónusai, valamint a bőrfelületek kimeríthetetlen koromfekete árnyalatai mellett a méregzöldek, valamint a királykékek, feltűnő egyensúlyban jutottak érvényre, s bravúros hatást keltettek - kiváltképp mikor mindezen árnyalatokat egyetlen összeállításon belül, geometrikus alakzatokban verbuválta egybe Tomas Maier. „Túl sokat kezdeni egy férfival nem éppen lehet” – fogalmazta meg a divatbemutató után Maier a férfikollekciók paradoxonját, hiszen a nyilvánvaló testi adottságok (törzs, kar, láb) öltöztetése egyértelmű – a miként, már annál kevésbé, s pontosan ennek ad teret a milánói divatház, mikor egy modernebb és kifinomultabb taktikát dolgoz ki az elkövetkezendő lázadó-generáció számára.

Az a matematikai precízió, mely az öltönyök megalkotásában mára egyértelmű védjegyévé vált a Bottega Venetának, jelen esetben a formák mértani megalkotásában is jelentősebb szerepet játszott, hiszen a vertikális nyújtás egyértelműen tetten érhető a prezentált lookokban. A cipők hosszítottak és fényesek, ez által nyújtva az amúgy is cingár lábakat, melyek szűk öltöny-, vagy bőrnadrágokba kerültek, s hogy a modellek virgácsai kellőképp érvényesülhessenek (valamint, hogy a szexualitás is fórumot kaphasson) a kabátok többsége decensen csípőig szabottak, élesen vágottak és tömörek – leszámítva a védelmező, térdig érő minimálokat, melyek extravaganciájáról a bőrbetétek adják a cipzár, vagy a karok mentén.

NEIL BARRETT FALL/WINTER
2012/2013 - TOVÁBBI KÉPEK ITT.

A lázadás és tagadás apologetikus mechanizmusát követi ugyancsak a nagybetűsen cool NEIL BARRETT, akinél a modellek nem pusztán konvencionális öltözékük hadi védelmét élvezhetik (hiszen ki kötne bele egy bő agárszürke kabátban és világos garbóban rohanó járókelőbe), de a végső biztonságérzetet a kifutó szimmetriatengelyén felállított rendőrségi acélkordonok végeláthatatlan sora is biztosítja. 

Kik félnek hát jobban? A sáncokba rendeződött rohamrendőrök, vagy a military referenciákkal öltöző, street-orientált Barrett-férfiak, akiknek megvan az a különleges tehetsége, hogy számtalan anyag-módosulatot öltsenek magukra (a példa okáért tweedet, szatént és chevront), mégis úgy, hogy az hivalkodóan a legkevésbé sem hasson? A kulcs a szürkében van, mely a bemutatók manifesztófolyamából egyértelműen követendő törvényként vált ki, s a tónuson túli formai biztonság pedig következetesen a térdig szabott bő kabátokban jelentkezik, melyeket igazán hatásosan Barrett mámoros bordókban, hegyvidéki kalandokat megidéző stílusokban, vagy éppen a legletisztultabb szurokfekete bőrökben interpretál. 

Karakán és a korszellem engedelmeihez mérten talán egy kissé szentimentális is, de a feje mindig hideg, legalábbis a döntések terén, pontosan úgy, mint Raf Simons esetében.

JIL SANDER  FALL/WINTER
2012/2013 - TOVÁBBI KÉPEK ITT.

A JIL SANDER tervezője hírhedt precizitásáról, s köztudottan igyekszik a divatbemutatók teljes vizuális tapasztalati spektrumát a kezében tartani, azaz minden egyes impresszió, mely a prezentációt övezi pontosan és konstruáltan üzenetének a része. A parkolóházak betonját idéző padlótól kezdve, a graffitival csúfított, vészkijáraton keresztül, egészen addig a meghatározott pillanatig, míg az első modell hirtelen kicsapja azt, s tetőtől talpig fekete bőrben (s részben SS-katonák kabátját idéző ballonban) végigvágtat a kifutón, s egyfajta jelenetet kreálva kérdőjeleket hagy maga után – ki ez, és honnan jött.

Tim Blanks szerint Simons célja pontosan ez volt, a gondolatok felébresztése, az önreflexió, mely választ keres a nyitó modell zaklatottságára, melynek jelenete egyértelmű allegóriája a világ bizonytalan romlottságából (vészkijáraton) való távozásra. Hősünk tetőtől-talpig küzdelmi szerelésben van, s marad is, egészen addig, míg meg nem törik a minimál, és éjfekete bőrök könyörtelensége a dinós-bálnás kötött pulóverekkel.

Hogy Milánóban Raf Simons teljesíti ki egy eljövendő korszak disztópiáját, ahhoz kétség sem fér hozzá – akárcsak a kérdéshez, hogy mennyire reagáltak hatásosan a levegőben lebegő jóslatokra a jelen esszében kiemelt tervezők. Azonban, hogy mennyire lesz szükség a hipotéziseikre, vagy, hogy egyáltalán ennyire szükséges lenne-e egy efféle sötét jövőkép felfestése, annak értelmezése csak rajtunk múlhat. Egy biztos, ha nemzedékünk, legalábbis a sajátom el is tunyult a konzumtársadalom kényelmében, nagyanyáink és nagyapáink túlélési metódusai annál inkább felértékelődnek – javaslom mindenkinek, aki teheti: kérdezzen utána, hogyan élték túl a világháborút, vagy ha kellő humorérzékkel rendelkeznek, lapozzanak bele Örkény Tóték című drámájába.  

Háromba vágtad, édes, jó Lajosom?

Salut,

Dávid Máté - Az'Allürista

Az alábbi bejegyzésben felhasználásra kerültek részben Tim Blanks, részben Suzy Menkes gondolatai. 

Pokoltjárt asszonyangyalok a Lanvin-nél

REVIEW

Alber Elbaz pár évvel ezelőtt az International Herald Tribune előadásán azt mondta: szerinte nem valami jó, és nem is igazán eredményes egy kollekció, ha az inspiráció kimerül abban, hogy egy európai hercegnő Indiába látogat vagy Marilyn Monroe Afrikába utazik. Ezzel a meglátással pedig maximálisan egyet kell, hogy értsek, ugyanis bármennyire kimunkált és ragyogó ruhadarabokat láthatunk a kifutón, maga az alapgondolat mi más, ha nem felszínes és kreativitást nélkülöző?

Ennek a kiváló ellenpéldája Alber Elbaz tervezői géniusza, hiszen az algír származású dizájner nem pusztán minden egyes kollekció, de minden egyes ruhadarab mögé egy teljes életfilozófiát tud társítani, s talán éppen ezért van az, hogy egy ruhát ötször, hatszor újraterveznek – addig, míg nem találkozik az illúzionisztikus divat a valóságos élettel.

„Kezdetben egy angyalra gondoltam, aki pokolra került. Azonban ahogyan rajzoltam és rajzoltam valahogy ez az angyal visszatért a Földre és most itt járkál közöttünk” – nyilatkozta Elbaz a bemutató kezdete előtt, aki kiemelte: nem ragaszkodik vicsorogva az alapgondolathoz. Hagyja, hogy szálljon és épüljön, éljen az az inspiráció.

Drámai zene, szigorú modellek és törékeny szürkés ruhák, letisztultan és földöntúlian kimérten. A Lanvin jövő tavasszal sem enged a kimért eleganciájából, igaz talán kényelmesebb, mint valaha. Bő fekete overálok kis gallérral takarják a takarni valót, a lágyan lengedező és kellőképp átlátszó muszlinruhákat pedig a resort kollekcióban bevált aranypántok szegezik a vállhoz. A modellek többnyire feketében és fehérben, tengerészkékben, valamint némi bézsben és lazacban masíroztak a kifutón, s hagyták szublimálni a közönséget egy-egy kimerevített pózzal a kifutó végén.

Ami talán idegen ízű, de szerves része a kollekciónak az a sportos-funkcionalista íz, mely a szín és formahasználatban, az újszerű és lágy teniszingekben, az oldalt felhasított blúzokban és nadrágokban testesül meg. Új fejezet a márka életében?

Ugyanakkor érdemes kellő figyelmet szentelni az ékszerek és kiegészítők használatára, hiszen míg az előbbit a már jól megszokott túlburjánzó, hedonista ömlengés, némi amerikanisztikus sasfigurával és sátáni kígyókkal jelent meg, addig az utóbbi (a kiegészítők) letisztultak és geometrikusak voltak. A színekben a meglepetést az utolsó kilenc ruha jelenttette, melyek kénes színe minden bizonnyal a közönség retinájára éghetett.

Salut,

Az’Allürista

Burberry-né, katonafeleség-féleség

 

„Megigéztelek” susogja szenvedélyesen egy érces női hang a háttérben és jobban nem is tudnék egyetérteni vele – a Burberry végzetesen megigézett, elcsábított minket és sármjának bűvköréből aligha szakadhatunk. Ki is tudna? Elsőként vont be minket, kiváltságtalan szemlélődőket a divatbemutatója élő közvetítésébe, játékokkal és versenyekkel ösztönzött minket ballonunk újrafelfedezésére, velünk együtt lázadt és recsegett az elmúlt nyáron, most pedig nosztalgiázunk.

Mármint – nosztalgiázik az igen széles rajongói skála felső harmada, hiszen ötven alatt aligha élhetjük újra a hatvanas-hetvenes évek aranyos-kézműves báját, így nekünk, fiataloknak marad az érzés: ismét egy olyan stílushoz tartozhatunk, ami újnak a legkevésbé sem új, de számunkra kuriózum. Valami olyasmi, amit sosem kaptunk meg a felgyorsult digitális világrendben, valami lélekkel telit, szívvel és becsülettel készítettet.

„Olyasmit ünneplünk most, ami időigényes” nyilatkozta Bailey, reflektálva a kézzel applikált, hímzett és fonott részletekre, melyek akárcsak a korábban bemutatott férfikollekciót, úgy a nőit is széltében-hosszában díszítik – különös figyelmet szentelve az ismét újraértelmezett ballonkabátoknak, melyek olyakor törzsi gyöngyökkel, olykor háncsból fonott újakkal egészülnek ki. A csomózott, amőbákra emlékeztető mintákkal tarkított sáros-pasztelles szoknyák, valamint a korábbiaktól eltérő lapos talpú szandálok kényelmet feltételeznek, a csíkos-tüzes felsők szenvedélyt, míg a derékban húzott, térd alá érő hatalmas szoknyák érettséget – egyszóval, a Burberry nő mintha felnőtt és megnyugodott volna.

A szezon nagy nyertese minden bizonnyal az újrarekonstruált harci párka lesz, mely a Burberry idei interpretációjában afrikai mintákkal, tüzes-csíkos szövésben és szenvedéllyel jelenik meg a kifutón.

Végezetül érdemes még figyelmet szentelni Tim Blanks hipotézisére, mely szerint (még mindig) egy olyan katonafeleségről van szó, aki férjét nélkülözvén csatlakozik a helyi művészek közösségébe és a műhelyben tanultakkal ruháit is feldíszíti – öltésekkel, foltozásokkal. Sőt. A régi sáfrány kardigánjainak gombjait még a tengerparton talált kövecskékre is lecseréli.

Személyes, individuális és etnikus-eklektikus – de "a régi" egyoldalú leporolásával képes-e trendhullámot teremteni Christopher Bailey?

Salut
Az'Allürista

A 2012-es Resort kollekciókról

REVIEW

GIAMBATTISTA VALLI RESORT 2012

Ember legyen a talpán, aki rendet tud szülni a káoszból, vagy legalábbis kategorizálni tudja a rakoncátlan és igazán kellemesen öntörvényű tervezőket, akik sajátos vadfantáziájukat és gardírozott márkájuk szignifikáns elemeit felhasználva nem trendeket, hanem zsánereket alkotnak. Típusokat: a törzsit, a szenvedélyest, a csábítót, a színtolvaj szarkafélét – komplett és ötvözött kosztümöket, feneketlen tárcájú vásárlóiknak.

„Többé már nem léteznek szabályok, éppen ezt akartam kifejezni a kollekciómban” – ragadta meg a 2012-es szezon lényegi velejét Giambattista Valli, aki bravúros hűvösséggel adaptálta mindazokat a stílusbeli hatásokat, melyeket egy burzsoá nagynénjét látogató, afrikai bevándorló egy hétvége alatt felfedezhet Párizsban. Gardróbjában törzsi tweedzakók (vibráló színekben) és leopárd minták keverednek a hatvanas évek francia kimértségével, némi sznobizmussal átszőtt metálos kabátruhákkal, vagy szeszélyesen lapolt püspöklila koktélruhákkal. Kétségtelen, afrikai csókosunk kedvencei a hatalmas virágnyomatok – és, hogy mennyire nem fél színeket viselni, azt a neonnarancs alapon lila szellőrózsás kabátkája is bizonyítja.

STELLA McCARTNEY RESORT 2012

Ugyancsak nincs nyoma egy mákszemnyi félelemnek sem Stella McCartney jövő tavaszi, inkább karácsonyi kollekciójában – hiszen az előnyárként tervezett kollekciókat már decemberben meg lehet vásárolni az üzletekben. Ha a szigorú és szabályos sikk rajongói nem is pusztán Szentestére, de életük egész terminusára kívánnak „alkalmi” öltözéket választani, Paul McCartney lányánál ezt megtehetik. Bátran válogathatnak a korlátlan mennyiségű cigarettanadrágokból, a lehengerlően csiszolt szmokingzakókból és a meghatározó, fel-felvillanó kékekből.

Mókás és szédületes nyomatokból idén sem szenvedünk hiányt, Stella egészen a Hawaii-szigetekig utazott inspirációért, így a tömjénes hangulatot neoncsíkos selyemszoknyákkal és rafinált színsávos kabátkákkal párosított, trópusi printek törik meg. Rafinériából a marketing terén sem szenved hiányt McCartney asszony, hiszen kollekcióját gárdenpárti keretében mutatta be – pontosabban: mutatták be a pingpongozó modellek, miközben a vendégek csacsogva söröztek a Saint Louis kertben.
 

GIVENCHY RESORT 2012

Ha már a printek szóba kerültek, nem szabad megfeledkeznünk Riccardo Tischi Givenchy-járől, ahol katonai elemek keverednek a pimaszul virtuóz, digitálisan felturbózott virágmotívumokkal. Carine Roitfeld legújabb kedvence, Saskia, valamint Alek és Joan minden kétséget kizáróan trópusi bevetésről tértek haza, valószínűleg Vietnámból, ahol a magas páratartalom és az egzotikus virágillat a térdig érő csőszoknyákon csapódott le, bomladozó szirmok és pálmalevelek formájában.
Dezertőr amazonjaink bokszolókat megszégyenítő bátorsággal hordják nyakba akasztható kulcstartóikat, mell fölött elnyesett, olykor bokáig csüngő kötött pulóvereiket, vagy földig érő, egyenes vonalú szoknyáikat.
Igazán szemet gyönyörködtető az a földöntúli magabiztosság, amivel Riccardo ötvözte a hatvanas évek szemérmetlen sziluettjét, a diktatórikus olívaingekkel, éjfekete fodrokkal és a sportruházattal. Zseniális, ismét. 

NINA RICCI RESORT 2012

Ha létezik ellentéte a frank-apokaliptikus Givenchy-nak, az a tömény nőiességgel megformált Nina Ricci, kiváltképp Peter Copping esztétikája, aki két éve szorgoskodik britként Frankföldön. Vajon Olivier Theyskens likvidálása után közelebbi jelölt nem akadt Ricci mester hagyatékának ápolására? Multikulti mindenesetre - akárcsak a vásárlóközönség: az amerikai Upper East Side bolondul a századfordulós bódító hangulatért, a nyitó, fodros selyemruháért, és a konvenciókat megtörő letisztultabb darabokért.
Hogy a szenvedélyt a romantikus perspektíván túl, mennyire testiként is lehetőségünkben áll értelmezni, arról a leginkább talán a szárnyaló népszerűségű vikingdizájner, Peter Dundas tudna mesélni. 

EMILIO PUCCI RESORT 2012

Illetve, mesél is, hiszen az Emilio Pucci resort kollekciója semmi másról nem árulkodik jobban, mint tüzes szexualitással átszőtt kozmopolitizmusról.
Dundas egy komplett ruhatárat készített az éppen vörösszőnyegmentes életet élő celebritásoknak, melynek megalapozását egy iskolás-brókeres türkizkék farmeröltönnyel kezdte, s a fehér-kék delíriumos nyomatok után más színekbe is buzgón oltotta szenzualitását: lehengerlő krémes sárgákba, csábító rózsaszínekben. A kollekció zseniális darabjai a zebracsíkok: fürdőruhán és zakón, valamint a ragyogó flitterekből kirakott Pucci nyomatok, melyekért már Jackie Kennedy is bolondult. Csoda? Nem. Mediterrán életérzés, depressziónak se híre, se hamva.

LANVIN RESORT 2012

A Lanvin ismét a legtündéribb apparátussal rukkolt elő pár napja, az összes eddig bemutatott kollekció tekintetében. Alber Elbaz nőkről szóló víziója a legösszetettebb, legfilozofikusabb a határban – nem törekszik leegyszerűsítő válaszokra, nem akar egyetlen egy szignifikáns trendet sem megragadni: humanizmusát és megfigyeléseit a közel száz éves divatház tradícióival gyúrja ambivalens szerkezetűvé. Törékennyé és erőssé.
Víziói jelen esetben sem verbálisan, hanem vizuálisan öltenek testet: légies drapériaruhákban, törékeny ballonkabátokban és szeszélyes koktélruhákban. A kollekció legmegragadóbb darabjai kétséget kizáróan a pliszírozott, vállnál bravúrosan megcsavart maxiruhák – homok és jegescitrom árnyalatban. A hűsszínű romantikus érzékiség mellett ugyanakkor megfér a földszínű törzsi lüktetés ezernyi selyemrojttal, elementáris ékszerekkel, valamint a vibráló koktél-, és fürdőruhák bravúros, testet ölelő vonalvezetésekkel.
Tökéletes példakép minden magát nőközpontúnak hirdető hazai tervező számára, különösen annak, aki fürdőruha alkotásra adja a fejét: lehet Calzedonia, és lehet ám Lanvin eredetiséggel is dolgozni!

Szép Napot!

Az'Allürista