David Gandy

Isten éltesse a brit szupermodellt, a ma 34 éves David Gandy-t, aki hát, egy pillantással falvakat lobbant lángra. 

Osvárt Judit

Megkérdeztem, válaszol? Azt mondja igen. És igen. 

Egyetlen magazin volt, amit rendszeresen vásároltam még Ózdon. Szinte a teljes zsebpénzemet a 8 nyolc évvel ezelőtt induló Elle Dekorra költöttem. Nem is olvastam, hanem faltam, már a kioszktól két lépésre, a buszmegállóban. A második lapszám szerkesztői levelében a főszerkesztő arról írt, a lap megjelenése után másodszor szembesült a „túl jónak lenni” problémájával: ahogyan gimnáziuma új olasz tanára nem hitte el, milyen jól használják a nyelvet, úgy az olvasók sem, hogy a magazin szinte egésze hazai készítésű. Nem tudom miért, de a sorai a mai napig visszhangoznak bennem. A főszerkesztő Osvárt Judit volt, most pedig úgy tűnik, hamarosan egy szerkesztőségen belül fogunk dolgozni. Elképesztő...

        MINEK AZ ÍZE VOLT A LEGKELLEMESEBB VALAHA IS A SZÁMODRA? Horvátországban, Vis szigetén szoktunk nyaralni. Ott vettünk a helyi piacon kapribogyót, aminek az ízét a mai napig érzem a számban. Semmilyen más kapribogyóval nem sikerült eddig még csak helyettesíteni sem.  

        BARÁTOK VERŐDNEK ÖSSZE, NÁLAD. MIT ÜTSZ ÖSSZE PERCEK ALATT? 
Tapas lesz, mindig van itthon olajbogyó, szárított paradicsom, parmezán, kapribogyó, valamilyen jobb felvágott (mortadella például), kevernénk egy tonhalkrémet, gyorsan leugranánk egy jó kenyérért vagy lepényért, lehet hogy sütnénk egy quiche-t gyorsan, ezekhez mindig van itthon alapanyag. Jó csoki is mindig van itthon, ha más desszertre nincs idő. Ha van egy-két óránk a vendégség előtt, akkor gyorsan összedobok egy tarte tatint, és télen mindig van a hűtőben konfitált kacsa.  

        MIT TANULTÁL AZ OLASZOK KULTÚRÁJÁBÓL? 
A szépség iránti állandó és folyamatos érzékenységet. Szépen öltöznek, szépen beszélnek, mindenben keresik a szépet – a kiskanáltól a nőkig. Nekik mindennél fontosabb a „bella figura“ , tehát hogy milyen a megjelenésük, az imidzsük – ezt én nagyon felszínesnek tartom, de az építészetük, a művészetük, az általános vizuális kultúrájuk irigylésre méltó. A design számukra nem úri huncutság, hanem a mindennapok része, még akkor is, ha a többség ott sem engedheti meg magának a drága bútorokat, eszközöket. A gasztronómia terén is tanultam: minél jobb minőségű alapanyagokkal kell dolgozni, és azok gyakorlatilag maguktól összeállnak étellé, nem kell sokat főzni, fűszerezni. Az olasz konyha az egyszerűsége és a jó minőségű alapanyagok miatt káprázatos.  

        KI MOST SZERINTED A LEGERŐSEBB DESIGN TERÉN? 
Egyre erősebbnek látom a designban a technológia szerepét: ma már nem azok a sztárok, akik egy látványos citromfacsarót terveznek, hanem azok, akik egy olyan eszközt és/vagy eszközt és technológiát raknak össze, amit az emberek szeretnek és használni is tudnak. Forma és technológia, hardver és szoftver egysége a siker kulcsa most (ezért olyan sikeres az Apple), és a design következő sztárjai erről a területről jönnek majd. Hogy honnan, az más kérdés: ebben a tekintetben totálisan globalizált a piac, és mivel jó nálunk a képzés, lehet hogy épp egy magyar tervezőből lesz szupersztár, miért ne? 

        MI VOLT A LEGUTOLSÓ TÁRGY, AMINÉL AZT ÉREZTED, AZONNAL MEG KELL FOGNOD?
Egy Designologist kanapé, a Hephaistos üzletében. 

        MELYIK FILM VOLT RÁD A LEGNAGYOBB HATÁSSAL? 
Dutch Light, egy dokumentumfilm a németalföldi festészet alapjául szolgáló titokzatos holland fényről. Felejthetetlen.  

        MI INSPIRÁL? 
A képzőművészet és a fotó, azon belül Velazquez, a németalföldi festők, Hammershoi és Rodchenko, illetve a művészettörténeti könyvek, pl. az Impossible Museum (Prestel Verlag). Valamiért nagyon erősen inspirál a kobaltkék és a cseresznyepiros szín, főleg együtt (van is erről egy Pinterest board-om). És újabban nagyon inspirálnak a fiatalok, akikkel dolgozom – mind 30 év alatti fiúk és lányok, a maguk területén profik, a technológiát teljes természetességgel kezelik, jól kommunikálnak, gyors az észjárásuk, nyelveket beszélnek, nagyon ambiciózusak és tele vannak jó ötletekkel.  

        MIÉRT ÉRI MEG BUDAPESTEN ÉLNI? 
Mert mindig történik itt valami. Nyílik egy új étterem, másnap egy másik, és az igazán menő helyeket csak akkor ismered, ha itt élsz. Folyamatosan ismerhetsz meg új, érdekes embereket úgy, hogy ki sem mozdulsz a Belvárosból. A város építészete kimeríthetetlen titokforrás. Felnézel egy homlokzatra, ott egy felirat, amit még sosem vettél észre, pedig láthatóan szecessziós stílusú, és te évekig dolgoztál a szomszéd épületben (tegnap történt meg velem). Besurransz egy nyitva felejtett kapun, és érintetlen üvegablakokat látsz, amik száz éve díszítik a lépcsőházat. Minden nap kettes villamossal járok, egyszerűen nincs szebb látvány, mint a Duna és a budai oldal. Az eklektikája ellenére, vagy éppen azért, nagyon-nagyon izgalmas város építészetileg Budapest.  

        MI SZERINTED A LEGNAGYOBB ERÉNY?
A szorgalom és az alázat.  

        MI AZ A TANÁCS, AMIT A PÁLYAKEZDŐ ÖNMAGADNAK ADNÁL? 
Amit apukám írt az emlékkönyvembe másodikban: tanulj sokat, mert azt soha senki nem veheti el tőled!  

        TÚL JÓNAK LENNI SZERINTED ELŐNY VAGY HÁTRÁNY?
Nem tartom magam „túl jónak“, inkább csak gyorsabbnak, kíváncsibbnak és tájékozottabbnak, mint az átlag. Előbb eljutnak hozzám, előbb leszűröm, előbb észreveszem a világ újdonságait, mint a többség, aztán ezeket formálom át úgy, hogy nekem is tetsszen, de a célközönség is értse. Így volt ez az Elle Dekorban és a Design Héten is így történik most. Mindezt egyébként nem tudnám egyedül csinálni, mindig kellenek hozzá hasonló társaim, akik legalább annyira naprakészek a világ eseményeiben, mint én, és akik lefordítják tárgyakká, enteriőrökké, eseményekké, csokrokká, bármivé azt, ami szerintünk ma még újdonság a világban is, de holnap már nálunk is divat lesz.

Juci blogja: http://jucjucjuc.blog.hu/

 

Szikrázó szemek

Látni tudni kell! És nem csak a megtestesült fantáziánk formáit a minket körülvevő fizikai valóságban, de mindazokat az erővonalakat, amelyek világunkat alakítják, s sokszor, majd kiszúrják a szemünket. Motivációk és inspiráció, szemtől szemben. Több szem többet lát, boldog, békés és bőséges új esztendőt pedig 17 szemtelenül karizmatikus szempárral szeretnék kívánni. Ők az én szemem fényei, a szemükben szikrázó forradalom pedig a vér az ereimben.

 Alain Delon

 Charlotte Rampling

 Bianca Jagger

 Diana Vreeland

 Marlene Dietrich

 Lucie de la Falaise

 Jacques Brel

 Marion Cottilard

 Isabelle Huppert

 Anouk Aimeé

Jacqueline Bisset

 Carine Roitfeld

 Jeanne Moreau

 Anjelica Huston

Sophia Loren

Anna Mouglalis

Michele Lamy

Tükrözni a karizmát

A sztori a legfontosabb, vallja Rick Owens múzsája MICHELE LAMY. Extravagáns és inspiráló, par excellance EGYÉNISÉG. A pikk dáma. Imádom.

  Sámánasszony a párizsi flaszterről, az ördög vendéglátós kollaboránsa, Rick Owens múzsája. Hogy az utóbbin kívül Michelle Lamy milyen foglalkozáskörről adhat ténylegesen számlát, nem tudom. De hatását megadóztatnám, az biztos. Szívdobbanásonként egy palack chiantira jó biznisznek tűnik, töltenék én persze belőle neki is, de nem olyan biztos az, hogy elfogadná. Gyógyteázik és imádja. Józanabb személyiség, mint külsejéből következtetnék, állítólag még a gyakornokoknak is köszön és megköszöni, ha elkészítik elixírét. Gondolom azért valami  gazdag ízű fűszereset, marokkói mezőkről, az Etna tövéből, arab telivérek tajtékjából. 

  Hírhedt és misztikus: Párizsban több pletyka is kering róla. Egyesek szerint Algériában született, mások szerint egy menekülttáborban a csillagos ég alatt. Cigány, boszorkány, szervkereskedő – beszélik még ugyancsak, az igazság azonban kedvességéhez hasonlóan kiábrándítóan hat. Párizsi, jó családból. Ettől függetlenül persze nem nyugszik: a korlátokat és rigolyákat, mint diókat töri fel, puszta kézzel marokban. Nem szereti a szabálykövető vak hülyéket. Ő maga sem illik kockába. Papírforma szerint eredeti. Személyiség, csupa nagybetűvel; démon, aki fittyet hány a közvéleményre. Rusztikus és vagány, szent és elkárhozott, konyakos szarvasbőrben, a legfinomabb Rick Owens kasmírokban, füstös grafitokban.
   Aztán persze ott vannak a testét borító ékszerek. A súlyos csont, fa és arany karperecek. Durván megmunkáltak, feltűnő, törzsi darabok. A nyakláncok. Fogak, biléták, dögcédulák. „Úgy kezelem az ékszereimet, mint egy törzsben élő afrikai nő. Minden vagyonodat magadon hordod és mindenhová magaddal viszed” mondja. A mód, ahogy a bőrét érintik, a hangjuk, ahogy megcsörrennek, mind fontosak számára. Bennük él, nem vitás. A legnagyobb tragédia szerinte, ha egy ékszer múzeumba kerül. Élet és nem vitrin kell nekik. „Tükrözniük kell a személyiséget” teszi hozzá sajátjai kapcsán, s abszolút igaza van. Vallja: sztorit kell mesélni a tárgyakkal, de fontos, hogy ne üresen, hanem érzelmekkel. Tetoválásaival is hasonló a helyzet, de ha sajátjait másokon látja, megrökönyödik. Körmei helyett egész ujjperceket fest hennával. Csak csinálja, és csinálja, és csinálja. Ízig-vérig eredeti. Bomlok érte. Micsoda bige.          

A FRANCIA VOGUE-BAN MEGJELENT 2010 NOVEMBERI FOTÓSOROZATÁNAK 

KIEGÉSZÍTŐ KÉPEI RICK OWENS BÚTORAIVAL, FOTÓ: STEVEN KLEIN.

Titokzatos túlélő

MARIACARLA BOSCONO 

A LANVIN 2008/2009-ES 

ŐSZ/TÉLI DIVATBEMUTATÓJÁN

Magyarországon mambákkal nemigen találkozni, feketékkel különösen. Sebesek és veszélyesek – mint minden ragadozóval szemtől-szemben, az ember tapintatosan és tiszteletteljesen köröz. Feltérképez és figyel. Egyetlen meggondolatlan lépés kövezi ki az utat a biztos halálba. A borotvaélesre hegyezett stílus tekintélyt követel magának. A fekete tűsarkak kockázatokat sugallnak. Lanvin nők villannak be (itt). Egy vérbeli FEMME FATALE ül velem szemben az asztal túlsó oldalán és levegőért kapkodok, nem hittem, hogy köztünk járnak-kelnek még efféle ikonok. A klíma nem túl kedvező, a homogenizáló tömegkultúra gyilkos. A slampos slendrián szelek lassan, de biztosan ölnek. A félretaposott cipők, a lerágott körmök, a félrekent rúzsok. Az ápolatlanságnál veszélyesebb ízléstelenség, a barbár és ügyetlen magamutogatás. Hol éli túl mindezt egy végletekig kifinomult, gyilkos szeszélyű nő? Hiszen lát. Emberekkel találkozik, az utcán, egy stílusos kioszk pultján kávézik egy belvárosi utcán. Dolgozik. És még milyen eleganciával, múzsa nyújtja szakmunkásnak a karkötőt, fotózza be. Munka helyett csókot adnék a tenyerébe. Egy ilyen nő üljön, egy asztal túlsó oldalán, szemtől-szemben és reprezentálja saját magát. A nagystílű, friss és fiatal, elegáns karizmáját.  

Hölgyem, hódolatom.