Sikkről, stílusról - spiritusszal. Bio, Kontakt, Jegyzet, Fenomén, Objet de l'Obsession, C'est l'Allure.


2011/04/09

Catherine Baba és a cincogó hangyák


Photobucket

Photobucket


Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket
Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket


Photobucket

Photobucket

Photobucket




Rettenetesen szomorú és kiábrándító látvány, mikor fiatal, lángoló csipkebokor hajú és lelkületű kisasszonyok az eklektika címkéje alatt magukra rántják, sőt, a kínai piacokon beszerzett illegális robbanóanyagokkal magukra robbantják szekrényük teljes tartalmát. S ha mindez nem elég, a detonáció műbőrszagú következményeit street fashion címszóval, buta gondolatokkal társítva a világ szeme elé is tárják. Kisország, Kompország – „kompország, kompország, kompország” – mégis képesek behülyíteni az értetlen lakosságot, holott a valódi street style ikonok nimbusza mellett hangyává törpülve, süketül cincognak.

De nézd meg Catherine Babát, a foglalkozásának körét franciás kiejtéssel kitágítva: sztilisztet, aki lehengerlő nemtörődömséggel, egy jó nagy kalap bohémitással és extravaganzával kiegészülve biciklin szeli keresztbe az utakat. Kompromisszumot nem ismerve halmoz magára mindent, amit konyak illatú perszónája elbír - mégsem érezzük soknak, inkább sajátjának a milliónyi, egységesen a hetvenes évek Yves Saint Laurent nőjét idéző allűr köré csoportosítva.

Elragadó egyéniség; orientál tömény tömjén tökély, titokzatos, természetfeletti tündökléssel.

Ezt a bátorságot kell az egekbe magasztalni, ezt a keresetlen, mesterkéletlen eredeti stílust.
Mademoiselle Baba. Zsádor. 


Szép hétvégét!
Az'Allürista

2011/04/06

A Holnap hőse - Barna Bálint



Photobucket


Photobucket


Photobucket


Photobucket


Photobucket


Photobucket


Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket 

Pimaszul fiatal, kivételesen tehetséges, alázatos és ambiciózus – ő Barna Bálint, a MOME tizenkilenc éves ifjonc fotográfusa, aki kortársaival ellentétben nem pusztán birtoklója, de gyakorlati kivitelezője is az alább felsorolt tulajdonságoknak. Ritka.   

Bálint egy családi nyaralás során ragadott először fényképezőgépet, mely azóta olyannyira a kezéhez nőtt, hogy kénytelen volt tavaly ősszel az Iparművészeti Egyetem fotóművészeti szakára felvételizni. „Azon szerencsések közé tartozom, akik tényleg azt tanulhatják, amit szeretnek” – mondja.”Eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptam a tanáraimtól és olyan szakértő emberektől, akik már régóta dolgoznak a divatiparban.”   

Hogy is ne kapna Bálint remek minősítéseket, mikor munkái Magyarországon teljes mértékben egyedülállóak. Színhasználata simogatóan monokróm, szélsőségektől mentes és megihlető. A karanténba zárt kliséket már rég befőttes üvegben dobta a piszkos Dunába; képei egyszerre elvontak és hétköznapiak, amolyan ébredési impressziók, melyekben a néma urbánus idill kap főszerepet - a ruhák helyett.   

„Számomra a ruha másodlagos. Első a helyszín és a modell. Viszont fontos, hogy a három egyensúlyban legyen, különben olcsó lesz a fotó, így a ruha egy penny-t sem fog érni” – mondja, majd hozzáteszi, szerencsés, hogy több üzlet is biztosít számára különböző darabokat egy-egy fotózás erejéig, ahogyan az ügynökségek modelleket. „Akkor számít igazi modellnek valaki, ha él a kamera előtt. Ha instrukciók nélkül képes szívből mozogni, szinte színészkedni”.   

Azonban a divatbloggerként is tevékenykedő Bálint szerint ez itthon igen ritka, akárcsak a változatos hazai paletta. „Nemrégiben készítettem egy férfi modellel interjút, aki már fotózott Mario Testinóval és Steven Meisellel is, és azt mondta a magyar divatfotósok munkáit elnézve, hogy a magyarok fantáziátlanok és nagyon prűdek. Én nem szeretném, ha ugyanezt mondaná a képeimről, ahogyan azt sem, ha bekategorizálnának. Szeretem a változatosságot.” És valóban, hiszen az elmúlt fél évben háromszor költözött Budapesten, és szinte sosem dolgozik ugyanazokkal a stylistokkal vagy fodrászokkal. „Nem riaszt a változatosság.”     

Mikor kedvenc hazai divatlapjairól kérdezem, azonnal a The Room-ot említi, valamint a Glamourt, mely véleménye szerint az esetek túlnyomó többségében színvonalas fotósorozatokat közöl. Bálint rajong Perlaki Márton munkáiért – „egyszerűen imádom a képeit; egyedit, egy külön világot alkotott, ami csakis az övé. Ez nehéz feladat. Beletartozik a világítás, a színkezelés, a helyszínválasztás - egyszóval minden.”   

S hogy hogyan is tovább? A elmúlt hetekben megkereste egy holland fiatalos, underground magazin, valamint egy brazil lap is felkérte egy fotósorozat megalkotására, azonban részleteket nem kíván elárulni – talán nem szeretne előre inni a medve bőrére.   

Bár nem vagyok sem befolyásos szerkesztő, sem befutott tervező, szemem mégis van - így bizalmat szavaznék Barna Bálintnak.  Arra szeretnék bátorítani minden tervezőt, üzletvezetőt és szerkesztőt, hogy lehetőségeikhez mérten adják meg a kibontakozás esélyét a valóban közhelymentes, esztétikai evolúciót előremozdító magyar fiataloknak, jelen esetben az említett fotográfia szakos mösziőnek, hogy hazánkban előbb ismerhessék meg, mint külföldön.  „Ne félj, hajóm: rajtad a Holnap hőse” – go, Balint, go.     


Üdv,  
Az'Allürista

2011/04/04

Szikrázó Sikk barátom

Photobucket

Photobucket Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket



A Sikk olyan, mint a flört – egyszer csak megtörténik. Nem hívta senki, nem szólította, ott terem és munkálkodik.
A Sikk nem sikkes, ha kimondjuk, ha meghatározzuk jelenlétét, ha definiáljuk magát a szituációt, hiszen a Sikk is csak pusztán, szinte véletlenszerűen megtörténik, ahogyan az igazi flört.
Ha nem titokzatos, ha nem a háttérben feszül élesen, a gyilkos szenvedély lehetőségét pendítve, akkor oda a szikrázó varázsa. Lehet, hogy lángra lobban és emlékezetes parádé közepette ég el tömjénes pillanata ezer fokon, de még akkor sem lép a színfalak elé!

A Sikk egy pimasz pofon az eleganciának és kizárólag az intellektuális fölénnyel csatározók fegyvere lehet, mert míg a legostobább ember is magára ránthat egy kosztümöt körömcipővel, egy öltönyt nyakkendővel, s pózolhatja az elegancia felszíni látszatát, addig a Sikkhez kritikai és önreflektív magatartás szükséges. Esztétikai tragikum, dramatika nélkül nincs és nem is lesz – éppen ezért a konkrétumok, a glamúr után sóvárgó amerikaiak gyakorta képtelenek megteremtésére.

Az ellentétek szemérmetlen együttállása ez, mely egyszerre karakteres és lágy, éles és tompa, világos és sötét, rejtőzködő és dicsfényben úszó, jó és rossz. Így aztán a Sikk egyszerre maszkulin és feminin, közel sem olyan egysíkú, mint az elegancia.
Egy picit talán rebellis is, ami ma igazán nem hátrány.

Szép Napot!
Az'Allürista