Horyn-gyönyör: Kulisszák mögött McQueennél

Alexander McQueen Spring/Summer 2012

Hallani a divattervezőket az öltözékek készítésének folyamatáról, vagy látni őket munka közben, mikor problémákat oldanak meg szabókkal, vagy modellezőkkel, valószínűleg a legnagyobb gyönyörök közé tartoznak, amit csak a műhelyben élhetünk át – állítja Cathy Horyn a New York Times retteget kritikusa On the Runway című blogján.

Kevésbé egyet nem is érthetnék vele, hiszen Horyn Alexander McQueen londoni stúdiójába látogatott el, ahol Sarah Burton avatta be a kulisszatitkokba, azonban mi történik, ha ugyanez Közép-Európában, fizikálisan elhatárolva a Kárpát-medencében, Magyarországon, annak is infraktus-élt szívében, Budapesten történik meg?

Valószínű és szinte minden esetben bekövetkezik a mellé- és félrebeszélés, a tényeket elutasító ámítás és belemagyarázás, a primitív heroizálása

Inkább ne is fussunk tovább a kérdés mentén, mert ingoványba érkeznénk – ha még nem taposnánk már most a felszínén -, tehát inkább élvezzük Burton beszámolóját és Horyn narrációját.

Sarah Burton kreációi gyönyörű példái az emberi elme gazdagságának, a teremtő erő hatékonyságának és a divat, mint hordható és csodálnivaló leképződésének a kagylókkal, gyöngyökkel és csipkével párosított, szépen túli, fenséges ruhákon.

FIGYELEM! A személytelenített, geometrikus avantgárd minden kétséget kizáróan a múlté. 

Szép Napot!

Az’Allürista

Ultimate look: francia sikk

AVAGY - kéretik észrevenni, hogy a francia sikk nem egyenlő az igénytelenséggel, hanem egy teljesen másfajta szemléletet, világképet és minőséget képvisel, amelyet jó-rossz kontextusban nem lehet együtt értelmezni mással. Köszönöm.

Isabel Marant Ősz/Tél 2011/2012

     

Vogue Paris - Never mind, Stylist: Emmanuelle Alt, Modellek: Sasha Pivovarova és Natasha Poly

Úgy gondolom, ha ezt a fotósorozatot nem közlöm időben, tehát lehetőleg a megjelenéstől számított kollektív emlékezet intervallumában, több mint valószínű: vér fog folyni.
Folyik így is. Igaz nem biztos, hogy vér, de valamiféle új francia trendiség mindenképp a háttérben csörgedezik, a francia Vogue-ból pedig egészen konkrétan ömlik. Zuhog, ha úgy tetszik.

Márpedig számomra abszolút tetszik, legalábbis az Emmanuelle Alt által újrahívott és újraértelmezett francia sikk, amely sokkal inkább szól kétezertizenegyben a dekonstrukcióról, a szedett-vetett hanyagságról, mint az igényesen és precízen összeállított outfitekről. Igényesség jelen esetben is van, különösen az erőtlenségre – a precizitás is jelen van, azonban nem a tisztaságra, hanem a mesterkéletlen magabiztos lazaságra.

„Amikor egyszerűen jó, amikor nem látszik erőltetettnek, akkor ellenállhatatlan” – definiálja Alt az előhívott stílus-átiratot és segít rá John Fairchild, amikor azt mondja: „a stílus az egyéniség kifejeződése, karizmával keveredve”. Tehát az irányzat centrumában nem a görcsös megfelelni vágyás, a társadalmi elvárások vagy a pedantéria áll, hanem az egyén törhetetlen karizmája!


A francia sikk két szezon óta Isabel Marant vezetésével Amerika-orientált; a baseball, az amerikai foci és a Coca Cola elmaradhatatlan kellékei, valamint egészen újabban a pasztellos cukorkaszínek (tubarózsalila, hajnalkék és estikenarancs), az ismerős etnikus motívumokkal kibővülve. Ha tehetném Peruba utaznék, szigorúan szamárháton, indiántáncot lejtenék, vagy csak egészen fennkölten kifosztanám a helyi turkáló kínálatát.

Turkálók nálunk is vannak, a Zara leárazáskor kiváló példa, francia Vogue-ot is kapni, Emmanuelle-t is ismerjük, úgy ahogy – mégsem menő, cool, király, sirály Magyarországon a klasszikarobbantó francia sikk.
Mert aki sikkes, az trehány, mert aki sikkes, annak kicsit sáros a hasított bőr csizmája és gyűrött a pólója.
Mert aki sikkes, az nem rittyenti ki magát minden fashion party-ra, nem megy előtte fodrászhoz, de lehet még hajat sem mos; nem vesz új ruhát az eseményre, de még ruhát sem igazán; nem készül, nem „öltözik ki”, MERT Ő SIKKES A NAP HUSZONNÉGY ÓRÁJÁBAN.

Salut,

Az'Allürista

Ideiglenesen a lakberendezésről

Kedves Olvasók!
Rettenetes mértékben el vagyok csúszva pár írással, kritikával, interjúval – tehát kérlek ne haragudjatok, a rövidebb-hosszabb kihagyásokért.
Amíg én írok, addig viszont kérlek ízlelgessétek az alábbi képeket, amiket tegnap éjjel szedtem össze, mikor több lakberendezési blogot futottam át. Imádom a hangulatukat, imádom az elrendezésüket, színvilágukat – inspiráló fotók a javából!

Nevezhetnénk őket a „Nap képeinek”, ahogyan más helyeken bevett szokás, azonban jelen esetben eltekintenék egytől, hiszen egyrészt ez sértené az én eredetiségeszményemet, másrészt meg vagyok arról győződve, hogy a helyesen kiválasztott „Nap képe” nem csak egy napra szelektálódik ki, hanem, ha életünk teljes egészére nem is, egy bizonyos szakaszára - a most be nem határolt intervallumára biztosan.

Salut,

Az’Allürista

Eleganciára és időtlen stílusra tanít Zoób Kati az Attitude révén - de milyen sikerrel?

KRITIKA

A divatkritikában tárgyalt kabát az Allee Centerben

„Nem szerettünk volna divatot létrehozni” – nyitotta meg Zoób Kati Attitude nevű új kollaborációjának sajtótájékoztatóját ma délelőtt az Allee Center első emeletén, és meg kell hagyni, ennek a célkitűzésnek a legnagyobb mértékben eleget is tett, hiszen a kollekciónak az aktuális divathoz a legkisebb értelemben van pusztán köze. „Amit azonban szerettünk volna megalkotni” - folytatta Kati – „az az értéktudatosság. Valami kevésbé pazarló, valami, ami nem megy ki azonnal a divatból. Ami talán a márka nevéhez hűen viselkedni* tanít”.

Zoób Kati teljesítményének és stílusának hazai megítélése igazán változatos és sokszínű, azonban ez az esszé nem a tervezőnő jelmezszerű kosztümjeit hivatott értékelni, hanem azt a próbálkozást, mely javítana és egy minőségibb, elegánsabb, valamint kifinomultabb megközelítését szolgálná az üzleti öltözködésnek. Üzleti öltözködésnek, ugyanis a megcélzott vásárlóközönség nem más, mint azon harmincöt év fölötti nők, hús-vér Berényi Klaudiák, akik minden bizonnyal közép- vagy vezető beosztásban dolgoznak, többnyire a gazdasági életben, és profiljuk része a kellemes megjelenés.

A csavar a történetben talán ezen a ponton kell, hogy előrukkoljon, a probléma ugyanis az, hogy az imént említett kellemes megjelenés szakértői szemmel a legkevésbé sem kellemes, inkább konvencionális, a szó provinciális, feudális negatív értelmében. A magyar üzletasszonyok kevés kivétellel, de ízléstelenek és rossz képük van az öltözködésről, éppen ezért fontos, hogy egy olyan intervallumból tudjanak kedvükre válogatni, amely a lehetőségekhez képest ellehetetleníti a melléfogást.

A megalkotott ruhadarabok jól kombinálhatóak egymással, visszafogott, diszkrét és valóban kellemes színekkel játszanak. A trendektől való távolságtartás hitelességet és komolyságot kölcsönöz viselőinek, az időtlen darabok pedig a legtöbb testalkaton előnyösen mutatnak, ellentétben más üzletek up-to-date kínálatával. Mindemellett szeretném kiemelni az eladógárdai tagjait, akik a ruhadarabok kombinálásában és kiválasztásában nagy segítséget jelentenek, méghozzá (a plázai környezetében) szokatlanul felkészült módon, tanácsadói tudással felvértezve.

Igaz a divat és stílus tekintetében melléfogás még így is lehetséges, ugyanis a kollekcióban jópár rettenetes darab bukkan fel, mint például a zsabós blúzok, vagy lakkszegélyes, olajzöld táskák - azonban ezeket kompenzálják mindazok, melyeket még én magam is szívesen ajánlanék.

A hivalkodóbb hivatalnok darabokon túl számos olyanra lehet lelni, melyeket egy igazán kifinomult, elegáns, a divatra és stílusra érzékeny nő is a ruhatárába tud építeni, a darabok kortalanságából fakadóan. Ezek általában egyszerűbbnek célzottak, legtöbbször semleges színűek, mint például egy piszkosbézs, teljesen A-vonalú, szabadon lengedező ruhácska.
A mesteri kimunkáltságra ad ugyanakkor példát a több színben is megtalálható, mellrészénél kétórás kézimunkával piézett keményített ing, valamint az a tojás alakú, tiszta gyapjú kabát, melynek anyagába olajszínű rózsákat szőttek bele az olaszországi Alta Moda műhelyében.

Ez a mesebeli kézművesség, mely a legkevésbé sem hasonlítható össze az iparművészi kézművességgel, az állami tulajdonban lévő Kézmű Nonprofit Kft. technikai sajátossága, mely olyannyira magas színvonalon mívelt „tudomány”, hogy több magyarországi üzemükben is gyártanak Valentino, valamint Dolce & Gabbana ruhákat. A kliensek száma végtelen és a legnagyobbak közül kerülnek ki. (Sajnos őket megemlítenem nem lehet, de higgyék el nekem, nívós nevekről van szó és nem pusztán másodvonalbeli ruhákról, vagy táskákról, hanem valódi kifutó kollekciókról.)
A sajtótájékoztatón jelen lévő képviselő, Niedermayer Antal el is mondta: a múlt évben tizenkétezer Dolce & Gabbana táskát gyártottak és ebből a mennyiségből pusztán harmincat küldtek vissza, minőségi problémákra hivatkozva. Varázslatos és megdöbbentő teljesítmény; egy lehetséges opció a hazai divattervezők minőségi problémáinak megoldására –igaz, a végső kivitelezés előtt a stiláris problémákat lenne javallott orvosolni.

Adottak tehát a minőségi, többnyire stílusosan kellemes darabok, úgy gondolom egy meglehetősen reális árfekvésben (egy ing körülbelül húsz-, egy ruha harminc-negyven-, egy kabát pedig nagyjából hetvenezer Forint), és egy olyan lehetőség, amely végre modern formában öltözteti újjá az üzleti élet feminin képviselőit.
Divat nem jött létre ebben az esetben, de a megálmodók nem is akartak (– hasonlóan a Marie Claire Fashion Days-en megjelenő tervezők zöménél, ahol igaz akartak, mégsem született. De ez már a következő kritika témája.)

Üdvözlettel:

Dávid Máté

- Az'Allürista

*Viselkedni - örömömre szolgálna, ha Magyarország teljes lakossága nem is, de legalább a vezető pozícióban tevékenykedő (szándékosan nem használnám a dolgozó igét) emberek többsége tudna viselkedni. 


INFORMÁCIÓ - AZ ATTITUDE SAJTÓKAPCSOLATA A LANCECOM KOMMUNIKÁCIÓ, A PAULAY EDE UTCÁBAN BERENDEZETT SHOWROOM TALÁLHATÓ, ÉRDEKLŐDNI A +36 1 311 9152-ES, VALAMINT A +36 30 405 2387-ES TELEFONSZÁMON LEHET. 

Negyvenegyedik hét

VASÁRNAP ESTI SZEMEZGETŐS

Ahogyan vasárnap kora este szemezgetünk a vasárnapi ebéd desszerthagyatékából, úgy ízlelgetjük az elmúlt hét nap objektív szempontból kevésbé (és annál inkább) jelentős eseményeit a lehető legszubjektívebb hangvételben. Legyen szó kizárólag divatról, vagy élethelyzetről; érzésekről és szkepszisekről, a Vasárnap Esti Szemezgetős igyekszik minél több és minél változatosabb szösszeneteket az Olvasó elé tárni, heti rendszerességgel, vasárnap este.

Az'Allürista

(Kedves Olvasó! Ha Önnel is egy feledhetetlen mozzanat történt a héten, kérem, ragadja meg az alkalmat és ossza meg velünk irodalmi hangvételben, 300-1500 karakter terjedelemben – leütött szóközzel együtt. A szösszenetek beküldési határideje a vasárnapot megelőző szombat estéje, cím: az.allur@gmail.com) 

_______________________________________________________________________________

POZITÍV ÉS NEGATÍV POLAROIDOK

avagy megfigyelések a pénteki Marie Claire Fashion Days szakmai estjéről, 

úgy ahogyan történt - Az'Allürista

Roitfeld és Lalanne a Király utcában *

 Egymásba karolva szálltak oda hozzám, feketében, jókedvvel és mosollyal – Mónika karján egy gyönyörű szép órával - mióta a nagyapámtól örökölt 50 éves darab lekóborolt a kezemről, azóta a szép órák szélsőséges érzelmeket generálnak bennem. Viccelődtünk, pezsgőztünk majd helyet foglaltunk. Szűcs Peti Pataki Ágit és Vajda Mályi Zsuzsát bökdöste, Laczkó Móni a kollekciókat figyelte. Szétomló, vállig érő sötét hajjal, grimaszokkal és decens kézmozdulatokkal, mikor tapsolni kellett.

Sztármodellügynök és gárdája, avagy ki is Mihalik Enikő modellügynöke?

Felálltak és kivonultak a második sorból, a bemutató kellős közepén. Na nem azért, mert rosszul lettek, vagy nem tetszett; nem is azért, mert a bevedelt ingyen pezsgő kikívánkozott, hanem mert elfogyott az alanyi jogon felszolgált bodzás koktél, és hát kellett az utánpótlás. Mindez a bemutatók kellős közepén, mint egy vidéki futballmérkőzés proletárszekciójában. Talán csak a szotyi hiányzott.   

Statikus kritikusok

A fákkal végigültetett kifutó közénk feszült, mint ághághatatlan horizontális határvonal, de a szemközt ülő Tóth Ali és Virág Anikó tekintete mindent elárult. Anikó duruzsolt, Ali hallgatta és olykor fordítva – s míg engem (sajnos) sokszor magával rántott az illékony pillanat, ők szakmaszilárdan tekintettek az avarban úszó lányokra.

Cím nélkül

Ha ezt közöltem volna, a rovat címe Vasárnap Esti Oltogatósra keresztelődött volna. 

„Amúgy”

 Én az egyik oldalon, Ő a másikon, Én integettem Ő pedig nézett, hogy ki is vagyok. Elnéztem és a szomszédom fülébe súgtam, „Zséda nem ismert meg, elfelejtett”, s mire visszanézek Adrienn a levegőben kalimpál és exkuzál: nem láttalak a vörös fényben, puszi, puszi, gyere át.

(Zsédényi Adrienn Stíluskalendáriuma hamarosan a boltokba kerül, melynek készítésében szervesen én is részt vettem – elegánsabb nővel aligha találkoztam.)

*Carine Roitfeld, a francia Vogue volt főszerkesztője és Olivier Lalanne a francia Vogue jelenlegi vezető szerkesztője és a Vogue Hommes International főszerkesztője.

Dilemma hétfő délutánra

Hatásos lakás az amerikai Elle Decor októberi számából

Pár héttel ezelőtt tudatosan cirkáltam a belváros újságárusai között, az amerikai Vogue szeptemberi számára vadászva és rövidesen, de annál verejtékesebben meg is kaparintottam a tengerentúlról érkezett két példány közül az egyiket a Városház utcai Világsajtó házában. A kezdeti lelkesedés közben még arra is tudtam figyelni – ez igazán ritka, de kivételesen sikerült, hogy Kate Moss lila Dior ruháján kívül más címlapokon is átfuttassam a tekintetem, s mivel pár hónapja költöztem új szobába és megfogadtam: olyan zugot alakítok ki, ami bármelyik lakberendezési lapból visszaköszönhetne, így rögtön megakadt a szemem az amerikai Elle Decor októberi kiadványán.

Harmonikusan szóber szoba, türkizzel és pár vizes színnel megtörve, valamint a fuxialila címmel. Belelapoztam, csak úgy random. Aztán átlapoztam: legelejétől a legvégéig, minden egyes lapot. Beleszerettem, de letettem, pusztán azon az alapon, hogy 1990 Forintért mindez bármilyen szép is, pénzkidobás, különösen arra tekintettel, hogy a meghatározott havi keretből szórnám el rá a pénzt és helyette inkább vehetnék valamit, ami annak az ideának a leképződése, amit a magazin oldalain prezentálnak. Például egy elegáns üvegvázát, amibe gyertya állítható, vagy egy vastagkötésű szénszürke takarót az új szarvasbőrszín ágyamra. Egyszóval valamit, ami kis léptékben egye inkább gyarapodva, de megtestesíti azt az álomvilágot, amit az Elle Decor szerkesztősége sugall, szerte a világon, jelen esetben a Városház utcai Világsajtó házában.

Letettem. Két hétre, és ma betévedtem. Ott ült a polcon, szemben az ajtóval, magasztosan, a tőle elvárt kifinomultsággal és az ellenvetést nem tűrő szalagcímmel „Fashion Forward, at home with today’s top trendsetters”.
Megkérdeztem, megfoghatom-e? Ő a kezembe csusszant, én pedig végigsimogattam. Legelejétől a legvégéig, minden egyes lapot. Ő tovább kacérkodott.
Álmot kínált, egy olyat mely nem pusztán inspirál napról-napra, de táplál. Erőt ad. Talán ahhoz, hogy némán hunyjam be a szemem, mikor az összefirkált liftbe beszállok, vagy belépek a húgyszagú aluljáróba. Konzervvitaminként kellette magát, egy olyan ember előtt aki éhezik az ízes minőségre.

Gyorsan peregtek az események, igazából már csak arra az egy pillanatra emlékszem, amikor a bankkártyámat nyújtottam az eladónak, s mire kiléptem az utcára, már a táskámban kuncogott, engem pedig egy újabb érzés kezdett el emészteni – a lelkiismeret furdalás.

Tudtam, hogy egy újabb mérfölddel tovább hajítottam valami céljelző gerelyfélét, s hiába landolt a Kánaánban, a távot kötelező lefutni – így távolított el az álmom a valóságtól egy délutánra, így tépett még nagyobb szakadékot a megvalósítható és a megvalósítandó közé.
Tehát mi a megoldás? Teszem föl a kérdést. Az álmoknak élni, s száraz kenyéren élni, vagy száraz álmokkal álmodni, de legalább vajazottat majszolni.

Salut,

Az'Allürista

(Utólagos megjegyzés: a lapból nem pusztán képeket találtam az interneten, de első rákeresésre a komplett letölthető PDF verziót is. Tragikus, különösen az egóm arroganciája, ugyanis nem képes lemondani a birtoklásáról - egyszóval az, hogy visszavigyem, egyelőre szóba sem jöhet.)

Negyvenedik hét

VASÁRNAP ESTI SZEMEZGETŐS

Ahogyan vasárnap kora este szemezgetünk a vasárnapi ebéd desszerthagyatékából, úgy ízlelgetjük az elmúlt hét nap objektív szempontból kevésbé (és annál inkább) jelentős eseményeit a lehető legszubjektívebb hangvételben. Legyen szó kizárólag divatról, vagy élethelyzetről; érzésekről és szkepszisekről, a Vasárnap Esti Szemezgetős igyekszik minél több és minél változatosabb szösszeneteket az Olvasó elé tárni, heti rendszerességgel, vasárnap este.

Az'Allürista

(Kedves Olvasó! Ha Önnel is egy feledhetetlen mozzanat történt a héten, kérem, ragadja meg az alkalmat és ossza meg velünk irodalmi hangvételben, 300-1500 karakter terjedelemben – leütött szóközzel együtt. A szösszenetek beküldési határideje a vasárnapot megelőző szombat estéje, cím: az.allur@gmail.com) 

_______________________________________________________________________________

FRANCESCO COMINELLIRE EMLÉKEZÜNK

- Az'Allürista

Férfiként a divatiparban mindannyian nagy problémával küszködünk: kit is válasszunk példaképünkül, aki megtestesíti mindazt a kiforrott stílust, amit mi valaha is elszeretnék érni az életünk során.

A harmincas éveinek derekát taposó Francesco Cominelli számomra, és még rajtam kívül megannyi barátomnak, ismerősömnek, sorstársamnak példaképül szolgált, és minden bizonnyal szolgálni fog, hiszen tragikus és érthetetlen halála talán még inkább az önkifejezés fontosságára hívja fel a figyelmet.

Cominelli a Vogue Hommes Internationel szerkesztőjeként maga volt a megtestesült bohémság, a kifinomult és örökérvényű stílus – nem volt olyan ruhadarab, érkezzen az rögvest a kifutóról, vagy álljon esztendőket a szekrényben, mely nem nyert volna új értelmet mikor magára vette.

A Vasárnap Esti Szemezgetős keretén belül, Az’Allürista Őrá emlékezik.