Kedves Látogatók!
Az Az’Allűr blog szeptember 5-én indul újra, teljes erőbedobással, külsőleg-belsőleg átalakulva, megújulva. Remélem, kitartotok addig és ismét megjutalmaztok bizalmatokkal.
Az alábbi glossza a Budapest Business Journal Fashion Issue-jában olvasható – a legközelebbi viszont látásig is jó szórakozást!
Mitől is (lenne) fess a pesti nő?
ÍRTA: AZ'ALLÜRISTA
Hogy mi a helyzet a pesti nővel? Köszöni szépen, jól van, és kifejezetten hálás, amiért évtizedek után ismét érdeklődünk hogyléte iránt. Kicsit még sértve érzi magát, kicsit még duzzog, mint minden dáma kényszernyugdíjazása után, azonban azt súgta: teátrális keretek között fog visszatérni a belvárosi flaszterra. Most még készülődik, kivárja a tökéletes alkalmat, hogy előbújjon rejtekéből és ismét ő legyen Pest elsőszámú primadonnája.
A pesti nő, akárcsak egy fehér Chanel blézer, időtlen. Igaz ragadnak rá kortárs követelmények, hatnak rá stílusirányzatok és egy-két őrületnek is kíméletlenül beadja törékeny derekát, mégis örök, s ha rekonstruálni szeretnénk képlékeny eszenciáját, ezt az eredendő attitűdjét kell megfigyelnünk.
Először is, a pesti nő elsőszámú és mindenkori szeretője az Élet, úgy egészében, minden gyarlóságával és csodájával együtt. Piszkos bestia ez, nem mondom jó párszor átveri és megríkatja, mégis szenvedélyesen szereti amint a közelébe tud férkőzni. Megéli a pillanatot, hiszen a jelennek él, és igyekszik kiélvezni minden egyes tüneményét. Elfogad, megért, és legfőképp: tisztában van az aktuális feladatával: nem lázad, biztosan halad előre, akárcsak Déry Tibor Lucája*. Ha kell, napközben krumplit pucol, port törölget és villamoson utazik, érje bármiféle élethelyzet, stílusosan viseli. Ízlésesen, ez pedig alapkövetelmény.
Másodszor, a pesti nő mindenféle körülmények között nő – jó házból való úri leány, aki megköveteli, hogy hölgyhöz illően bánjanak vele. Már megjelenésével megszelídíti a legvadabb hímeket is, lépteit gáláns gesztusok és bókok szegélyezik. Sikerének titka minőségi magatartása: nem kelleti magát olcsó portékaként, nem viselkedik két lábon járó hirdetésként, és legfőképp sohasem „egerészik” az utcán. Kulisszatitkait hozzátartozói is ritkán leshetik meg, ettől titokzatos és kívánatos, megismételhetetlen.
Elegáns és arisztokratikus allűrje öltözködésében is megjelenik: visszafogottan hangsúlyozza domborulatait, kerüli a hivalkodást és igyekszik nem bolondot csinálni magából: az alkalomhoz választja meg ruháját és kiegészítőit. Éttermekben nem slattyog sportcipőben, viszont a Margitszigeten sem magas sarkúban imbolyog, nem vonszol bokáig csüngő oldaltáskát és nem hord napszemüveget a metróban - egyszóval kerüli a nevetséges közönségességet.
Amúgy olyan tipegős fajta, az a kis elbűvölő, bájos. Csacsog, összejár a barátnőivel; toalettjét feltűnés nélkül ellenőrzi az utcai kirakatok üvegében – szükség esetén visszapillantó tükrökben rúzsozza az ajkát. Kellemes parfümöt visel, néhány ékszert. Minőségre nem csak ruhatárában ügyel, hanem az őt körülvevő emberekre, kínosan ügyel a színvonalas légkörre.
De ami igazán pestivé varázsolja az eddig felvázolt kozmopolita nőnket, nem a megfelelő árnyalatú rúzs, hanem élete szkénéjének szeretete. Így harmadik jellemzője, s egyben kritériuma annak, hogy egy hölgy pesti nőnek nevezhesse magát, s magára ölthesse ezt a rég nem osztott, újraértelmezett címkét, a hűség, melyet a városának, szentel. Budapest szeretete.
Elhiszem nehéz, mostohafeladat, de ettől pesti nő a pesti nő. És ami az igazságot illeti, mi férfiak igazán szeretnénk, ha irónia nélkül énekelhetnénk újra: „este fess a pesti nő, ha kicsike száját festi ő, csak érte remeg a férfi sereg”.
*Déry Tibor Kossuth- és Baumgarten-díjas író, a Két asszony és a Szerelem című novellájának ikonikus-sztoikus szereplője Luca, aki rendíthetetlen erővel várja haza az 1956-os szabadságharc után bebörtönzött férjét, s ápolja édesanyját.
Az Az’Allűr blog szeptember 5-én indul újra, teljes erőbedobással, külsőleg-belsőleg átalakulva, megújulva. Remélem, kitartotok addig és ismét megjutalmaztok bizalmatokkal.
Az alábbi glossza a Budapest Business Journal Fashion Issue-jában olvasható – a legközelebbi viszont látásig is jó szórakozást!
Mitől is (lenne) fess a pesti nő?
ÍRTA: AZ'ALLÜRISTA
Hogy mi a helyzet a pesti nővel? Köszöni szépen, jól van, és kifejezetten hálás, amiért évtizedek után ismét érdeklődünk hogyléte iránt. Kicsit még sértve érzi magát, kicsit még duzzog, mint minden dáma kényszernyugdíjazása után, azonban azt súgta: teátrális keretek között fog visszatérni a belvárosi flaszterra. Most még készülődik, kivárja a tökéletes alkalmat, hogy előbújjon rejtekéből és ismét ő legyen Pest elsőszámú primadonnája.
A pesti nő, akárcsak egy fehér Chanel blézer, időtlen. Igaz ragadnak rá kortárs követelmények, hatnak rá stílusirányzatok és egy-két őrületnek is kíméletlenül beadja törékeny derekát, mégis örök, s ha rekonstruálni szeretnénk képlékeny eszenciáját, ezt az eredendő attitűdjét kell megfigyelnünk.
Először is, a pesti nő elsőszámú és mindenkori szeretője az Élet, úgy egészében, minden gyarlóságával és csodájával együtt. Piszkos bestia ez, nem mondom jó párszor átveri és megríkatja, mégis szenvedélyesen szereti amint a közelébe tud férkőzni. Megéli a pillanatot, hiszen a jelennek él, és igyekszik kiélvezni minden egyes tüneményét. Elfogad, megért, és legfőképp: tisztában van az aktuális feladatával: nem lázad, biztosan halad előre, akárcsak Déry Tibor Lucája*. Ha kell, napközben krumplit pucol, port törölget és villamoson utazik, érje bármiféle élethelyzet, stílusosan viseli. Ízlésesen, ez pedig alapkövetelmény.
Másodszor, a pesti nő mindenféle körülmények között nő – jó házból való úri leány, aki megköveteli, hogy hölgyhöz illően bánjanak vele. Már megjelenésével megszelídíti a legvadabb hímeket is, lépteit gáláns gesztusok és bókok szegélyezik. Sikerének titka minőségi magatartása: nem kelleti magát olcsó portékaként, nem viselkedik két lábon járó hirdetésként, és legfőképp sohasem „egerészik” az utcán. Kulisszatitkait hozzátartozói is ritkán leshetik meg, ettől titokzatos és kívánatos, megismételhetetlen.
Elegáns és arisztokratikus allűrje öltözködésében is megjelenik: visszafogottan hangsúlyozza domborulatait, kerüli a hivalkodást és igyekszik nem bolondot csinálni magából: az alkalomhoz választja meg ruháját és kiegészítőit. Éttermekben nem slattyog sportcipőben, viszont a Margitszigeten sem magas sarkúban imbolyog, nem vonszol bokáig csüngő oldaltáskát és nem hord napszemüveget a metróban - egyszóval kerüli a nevetséges közönségességet.
Amúgy olyan tipegős fajta, az a kis elbűvölő, bájos. Csacsog, összejár a barátnőivel; toalettjét feltűnés nélkül ellenőrzi az utcai kirakatok üvegében – szükség esetén visszapillantó tükrökben rúzsozza az ajkát. Kellemes parfümöt visel, néhány ékszert. Minőségre nem csak ruhatárában ügyel, hanem az őt körülvevő emberekre, kínosan ügyel a színvonalas légkörre.
De ami igazán pestivé varázsolja az eddig felvázolt kozmopolita nőnket, nem a megfelelő árnyalatú rúzs, hanem élete szkénéjének szeretete. Így harmadik jellemzője, s egyben kritériuma annak, hogy egy hölgy pesti nőnek nevezhesse magát, s magára ölthesse ezt a rég nem osztott, újraértelmezett címkét, a hűség, melyet a városának, szentel. Budapest szeretete.
Elhiszem nehéz, mostohafeladat, de ettől pesti nő a pesti nő. És ami az igazságot illeti, mi férfiak igazán szeretnénk, ha irónia nélkül énekelhetnénk újra: „este fess a pesti nő, ha kicsike száját festi ő, csak érte remeg a férfi sereg”.
*Déry Tibor Kossuth- és Baumgarten-díjas író, a Két asszony és a Szerelem című novellájának ikonikus-sztoikus szereplője Luca, aki rendíthetetlen erővel várja haza az 1956-os szabadságharc után bebörtönzött férjét, s ápolja édesanyját.
