Nagyon örülök, hogy írtál – kérdésedre válaszolva, röviden: köszönöm, sose voltam jobban. De, már voltam, azonban most a cél, hogy tájékoztassalak: mire figyelj, ha az egyenlítő közeli trópusokra utazol.
Először is. Nem említetted, hogy az arab országokba, egy esőerdő közelébe vagy pedig egyéb mesés törzsi üdülőhelyre utazol jövő héten, így mivel ezek kerültek szóba mindenképpen Missonit tudom neked ajánlani.
Az új, tavasznyári kollekció hihetetlenül változatos, mind színekben, mind mintákban és meg van jól kombinálhatóságának lehetősége is. Mindenképp be kell szerezned egy térd alá érő szoknyát, hosszú ujjú blúzzal és kardigánokat. Tudod, a nappalok hiába forróak, éjjel nagyon hideg van.
Kombináld őket farmerrel – inggel, nadrággal, akármivel – a bohém stílusodnak megfelelően.
Sőt, ha visszatérsz, véleményem szerint még a nagyvárosban is hordhatod őket, különösen a 40 fokos melegben, amikor mindenki a szökőkutakban pancsol.
Jó utazást, és elvárom, hogy küldj képeslapot!
Üdv,
Jó barátod,
Az’Allürista
Ui.: A missoni nem éppen a szezon must-have-jeit vonultatta fel, de biztos vagyok, hogy nagyon, de nagyon jól fogod magad érezni bennük. Azonban ősztől: TRIBAL HIT. (+Rodarte, Lanvin)
Ja, és én egyébként mindig úgy vagyok vele, ha valami furcsa bemutatót látok, ami elsőre nem tetszik, és kijelentem magamban - nagyon halkan -, hogy nem igazán jön be, utána egy idő múlva ez elmúlik és elkezdek rajongani érte. Pl. Louis Vuitton idei bemutatója. Ja, és ne aggódj! Locsolom a virágaidat!
Na ne viccelj. Azt hitted, hogy Katalinhoz csak úgy be lehet lépni? Hát akkor közlöm: nem. Hogy ez alatt mit értek: a csengőt megnyomhatod, a lépcsőn fölszaladhatsz, beléphetsz és végigmasírozhatsz, de Katához kell egy „emelkedett lelki állapot”, tehát:
Kedves olvasó. Érzed a péksütemények illatát a Fehér hajó utcában? Nem? Sebaj, én sem, de képzeld oda. Látod magad előtt a jólöltözött embereket, ahogyan ki-be mennek a Chloét, Balenciagát és YSL-t rejtő Mennyország ajtaján? Igen? Szuper, akkor most ezt felejtsd el.
Szegedi Kata műhelye nem az a hely, ahol ruhák vannak. Sokkal inkább úgy kell rá tekintened, mint egy kiállító teremre, ahol minden egyes műalkotás komolytalanul öntudatos jelentéssel bír – a legutolsó The Room magazin példányától a legfrissebb kézzel kreált Benus Dani cipőig.
Amikor belépsz, Kedves Olvasó (mától legyen neved Olga), előre figyelmeztetlek: ne ijedj meg. A bejáratot, Katát és a tavalyi kollekciók mesterdarabjait Szőke Gábor zseniszobrász Miklós „szelíd”, Dante névre hallgató „ölebjei” őrzik. A durva külső ne késztessen ítélkezésre, mert ahogyan a realista regények hőseit is érzékeny lélek tölti ki, úgy Dante1 és Dante2 is a legtündéribb jószág a világon.
Az előszoba vállfáin építészeti remekművek: hihetetlen mérnöki pontossággal és pengeéllel mért kreativitással átitatott ruhák a legpiszkosabb, urbánus színekben. Feketék, szürkék… néhol tarkák.
Továbbhaladva a ruhásfogasok mentén Szegedi kisasszonyt akaszthatod le az állványról, akinek szerénysége nehogy megingasson gyönyörűségébe vetett hitedről! Humora elképesztő – könny fog csorogni, zsebkendő kötelező.
Körülöttünk mindenütt az új kollekció ruhái, bár megfogyatkozva: hál’ Istennek a stylistok (és Mihalik Enikő) nagyon kedvelik Kata kreációit.
„Daniel's road”. Ezzel a mondattal indulunk.
Illetve Benus Dani egyik korai ruhatervével, amelyet jelen esetben Kata továbbgondolt, és ebből az egyetlen egy tervből – történetesen Kedves Olga (már, ha nem haragszol a személyeskedésért) egy mellényről van szó - született meg az egész kollekció.
Keményre festett selyemvékony textilcsíkok sztrádákat alkotva kanyarognak angyalszárny mellényt formálva az ingatag manöken testén. Majd tovább haladnak és lesz belőlük lyukacsos cicanadrág, szoknya és zakó, amelyet a két vállfával arrébb lógó, sportos trikókkal vihetünk tökélyre.
Az összes modellt a cut-out jellemzi.
Habár Szegedi textilművésznő „alapjáraton” monokróm színekkel foglalkozik, a tavasz nyári kollekció készítésekor – valószínűleg egy posztmodern tündér hatására – már pár élénk színekhez is hozzányúlt, például a türkizhez és a sárgához. Személyes kedvencem egy sárga ruha, melynek anyagát Kata az Ecseri piacon találta, és képtelen volt elfojtani ruhatervezői énjét, így ollót, cérnát és tűt ragadott.
Amikor azt kérdeztem, szerinte a fiatal generáció, hogyan tudná ruháit adoptálni a ruhatárába, a legtermészetesebben alkotta meg a forró nyár stílusos és grundge viseletét: architecturális trikó, egyszerű cicanadrággal, saruval vagy balerinacipővel és irány a Trafó, a Zöld Pardon vagy az A38.
Mindent egybevéve, Kedves Olga, egy borotvaéles smaragdkőről van szó, amely fegyverként funkcionál mind a hétköznapok szürkeségében, mind a legmenőbb partikon. Extravagancia magas fokon, egyediség ezerszer fölötte. Ha unod a Zarát, és valami kell a medencés bulira, irány Kata.
Ja, Péterfy Bori koncertre, ezentúl, csakis az ő ruhájába mehetsz.
Tudni kell, hogy amikor egy nagy divatmárka – mondjuk az Armani vagy a D&G – egy üzletbe költözik, annak a kialakításáig az ablakokat és ajtókat bevonják semleges papírokkal, és maximum egy kicsike táblán hirdetik, hogy itt a Roberto Cavalli fog megnyílni, április végén.
Így aztán, aki a múlt héten, az Andrássy úton, a luxusmobiltelefonokat áruló Vertu és a Művész Kávéház között sétálgatott, és tett egy fürkésző pillantást a boltok felé, megakadhatott a szeme, egy a fenti módon elmaszkírozott üzleten. A felirat még véletlenül sem volt diszkrét: STÍLUSIKON ÉRKEZIK.
Ez és a kiküldött 100 hófehér meghívó után, amely ízléstelen módon tartalmazta a 100 meghívott ember nevét, akik egytől egyig a magyar divatipar legnagyobb formálói – kezdve az Elle divatszerkesztőitől, A The Roomig – az emberek jogosan és igen kreatívan találgattak, hogy ugyan ki érkezik egy ilyen apró boltba?
Prada? Fehér meghívó… lehetetlen.
Fendi? Ekkorába?
Ferrari? Ott több piros lenne…
Dior? Ő nem piros…
Akkor? Mindenképp valami stílusikon! Valami igazi ikon!
Nos. Most tessék megkapaszkodni. Osvárt Andrea gyönyörszínésznő és Tombor Zoltán zsenifotográfus (sokszor dolgozik a magyar és az olasz Marie Claire-nek) elhozott Olaszországból egy üveg sört. Még nem is egy közel 300 évnyi történelemmel rendelkező Guinnesst, hanem egy Dreher színvonalú Peroni nevű valamit, ami állítólag borzasztóan stílusos és 550 Forint körüli ára ellenére luxuscikk szerűség.
A bolt tulajdonképpen nem bolt, hanem egy kirakat, amit a tulajdonostól bérelnek április végéig. Bemenni nem lehet, megvenni a sört nem lehet – reménykedni, hogy a Tescoba megérkezik, és az akciós újságban benne lesz – a leértékelt tablettás, gazdaságos bor szomszédságában… lehet.
Voltaképpen az elgondolás, hogy készítünk egy kirakatot, ami a vágyakozás tárgya lehet, de oda bejutni nem lehet, nagyon, de nagyon eredeti, azonban új nincs a nap alatt.
A Prada csinált hasonlót 2005-ben, amikor két skandináv szobrász-építésszel elkészítettek egy műalkotást, egy Prada butikot (ami voltaképp egy szobor) a préri kellős közepén, Texasban, Marfa város közelében.
Azonban itt a gerillamarketing és a túl-, túl-, túlhajhászása a dolognak, aztán a végén a hatalmas csalódás tönkretette az élményt, és átverés szagot kezdett árasztani. Az egész olyan, mint a sok idióta reklám a tévében, amitől egyenesen rosszul vagyok/vagyunk, de mégis beszélünk róla.
Hatalmas sajtót sikerült pukkasztania, de az emberek kárára. És bármekkora is a piapiac, ez helytelen.
DE! Legalább, egy jót beszélgethettek A Százak. Sáros fehér padlószőnyegen.
Felhívnám az összes párt figyelmét - még így gyorsan, a választások előtt!
Aki Mihalik Enikővel adja el kamuszagú projektjét, annak a négyzete felett billen meg a tollam hegye!
(persze... csak egy szavazatot ajánlhatok fel - a többieknél marad a babgulyás vagy 1500 forint.
Fú. Az már egy fél Vogue Paris. - Na az áprilisi számért, képes lennék eladni a szavazatom.)
Jó Holnapot!
(Holnap megyek boncolásra - jupííí. Alig várom, hogy lássam a szervek szervezett gyönyörűségét)
Őszig kaptuk meg a végső ultimátumot: kiélhetjük a legvadabb maszkulin vágyainkat a szűzies, női vásznakon. Szeptemberig van időnk még egyre extrémebb dolgok felé evezni, elveszteni a fejünket, vérért kiáltani, majd egy lendületes huszárvágással - melynek eszköze egy Brigitte Bardot imitátor lesz Louis Vuittonban – lecsapjuk a füstös hangulat geometrikus fejét.
Azonban, a történelmi pillanatig még leborulunk a 2010 Femme Fatalja előtt, beszívjuk füstös auráját, élvezzük választékos, fennkölt retorikáját – s engedünk lebilincselő és földöntúli erőt sugárzó karizmájának, melynek legfőbb éke a gyémánt.
Rubik bárónő. Ahogyan Emmanuelle Alt, a Vogue Paris divatigazgatója képzeli, Hedi Slimane kivitelezésével.
(Szavakkal le nem írható, mennyire odáig vagyok ezekért a képekért. Iszonyatosan inspiráló.)
Ne mások öltözködési elvárásaihoz alkalmazkodj – teremtsd meg a sajátjaidat. Számomra, ami érdekes: egy öltöny nadrágjának és zakójának külön hordása.
Úgy gondolom, hogy ízléstelen, ha az emberek logókkal tarkított ruhákat vásárolnak, vagy ha arról siránkoznak, mennyit költenek a ruhatárukra. A luxusnak inkább intimnek kellene lennie.
Ékszerek hordása nagyon nehéz a férfiaknak, azonban táskák és cipők hordásában kicsit extrémebbek lehetnek. Hordj sportcipőt öltönnyel, és a look teljesen megváltozik.
Azt hiszem, a ruhák sokkal elegánsabbak, ha van bennük valami hanyagság. Viselj szofisztikált dolgokat, de ne túl luxussugárzót.
A Friday-wear (pénteki öltözet) nagyon jellemző Amerikában. Adott egy irodai egyenruha, és mihelyst jön a hétvége teljesen az ellenkezőjévé válik. Szerintem sokkal jobb, ha megpróbáljuk a kettőt egy kicsit vegyíteni: az irodait hétvégiessé, a hétvégit formálisabbá.
Amikor fiatalabb voltam sok pólót hordtam, azonban most már sokkal, sokkal több ingem van. Véleményem szerint nagyon király, ha az embernek több kitűnő inge van, kitűnő anyagokból.
Fontos, hogy amikor rétegeled a ruháidat azok világos színűek legyenek. Nagyon aranyos, ha egy helyett három dzsekit viselsz, de ne három zakót. Úgy értem, legyen egy ing, erre egy dzseki, és még egy dzseki - világos árnyalatban. Van valami fényűző ebben.
Rengeteg férfi bizonytalanná válik, amikor öltözködésre kerül a sor. Reggel efféléket kérdezgetnek maguktól: Mit vegyek föl? Ez-e a megfelelő darab? Illik-e ez a többihez? És amikor rálelnek valami jóra, hozzátapadnak - és szerintem ez gyalázatos. Azt hiszem, a férfiaknak sokkal több erőfeszítést kellene befektetni az öltözködésbe. Sokkal inkább úgy kellene rá tekinteniük, mint mókára, mint sem kötelező és szükségszerű dologra.
Van valami modern a mostani divatban – egy ing és egy nyakkendő –, de egy sokkal enyhébb változatban. Mi olyan nyakkendőket készítünk, amelyek hol csak egy darab anyagból, hol ugyanabból az anyagból készülnek, mint maga az ing. Ez egy teljesen új nyakkendőkultusz kezdete.
Nem igazán szeretem a pénztárcákat. Jobban szeretem a pénzemet a zsebemben cipelni, vagy egy táskában, amibe mindent bele tudok pakolni. Minél egyszerűen.
Scott Schulman: A Lanvin nő és a Lanvin férfi inkább férj és feleség, vagy nővér és öcs?
Lucas O.: Azt hiszem inkább nővér és öcs – mondja nevetve.
Scott S.: Igazán? Van valami közös a gondolkodásukban?
Lucas O.: Igen, azonban az alkalmazása teljesen különböző. Férfidivatban, túl sok a kötöttség és igazából arról szól, hogy megtaláld az egyensúlyt. Kezdheted absztrakt módon és lehetsz nagyon kísérletező egy ötlettel, végül azonban, amikor a ruhák prototípusai megérkeznek, és felpróbálom őket, hogy lássam hihetőek-e vagy sem, azaz igazi feladat és végső bírálás.
Ha azt mondom, kolbász, melyik város jut eszetekbe? (Oké… Gyula most nem versenyzik.) BÉKÉSCSABA!!! És ha azt mondom, Békéscsaba KI jut eszetekbe? (Na, legyen, segítek, hölgy az illető és imádja a francia Vogue – igen ezen a ponton Varga Pista bácsi kiesett a körből) Hát ENIKŐŐŐ!!!
Bár Farrah Fawcett, a legendás szőke ciklon Charlie angyalai közül, meghalt tavaly nyáron – ikonikus hajviselete újraéled a 70-es évek inspirálta hajtrendek jóvoltából.
Jelen esetben, a márciusi olasz Vogue lapjain, amelyben egy „A Tight Shape” cím alatt futó divatanyagban nemzeti ikonunk és bujaművésznőnk, Mihalik Enikő működik közre.
Bár pár oldalon jelen van az amerikai Missy Ryder is, akit – azt hiszem, jelen helyzetben megengedhetünk némi hazafias elfogultságot, de elég, ha valakinek szeme van – egy kézsuhintásnyi erőfeszítéssel szorít háttérbe.
Enikő a Gucci ruháiban pózol, fordul, komolyodik és… pőrén mutatkozik, ismét és imádjuk. Fejedelmi többes le – ÉN imádom
A Masion Martin Margiela az idén ünnepli alapításának 20. évfordulóját.
A párizsi divatház, mely világszerte ismert kemény, avant-garde couture ruháiról, elbagatellizált címkézéseiről és rejtélyes, névadó belga tervezőjéről – aki egyetlen egy nyilvános helyen sem jelenik meg, interjút csak faxon ad és egyetlen egy fényképen sem szerepel – az atwerpeni MoMu Fashion Museum kiállításának tárgya.
Annak ellenére, hogy Monsieur Margiela egy ideje már kilépett saját tervezőgárdájából, a kiállítás mégis tartogat érdekességeket. Jelen esetben nem tradicionális, retrospektív installációk és fényképek sorozatáról, hanem inkább a divatház megalapításától meghatározó témák, mint pl. az indusztriális elemek és konstruktív ruhaszerkezetek bemutatásáról.
A kiállítás azonban értelmezhető a tervező bemutatásának. Azonban, ebben az esetben egy olyan emberről van szó, aki inkább hátrább lép egyet, s hagyja, hogy művei beszéljenek helyette, a maga kreálta, elvont, no-name, avant-garde környezetben.
Az első számú kép. Gyönyörű harmónia, mind a színek, mind a ruhadarabok és viselője között. A batikolt sál, amely a tavasz nagy visszatérője lesz nagyanyáink hippi ruhatárából, és a kalap bohém hatású, mókás a hideg párizsi napokon. Én mindenkinek csak javasolni tudom a kalapok hordását.
A ragyogó színek egyszerűen lenyűgözőek, és biztosan feldobják a legszürkébb hétköznapokat is. Azonban sikkes csakis úgy lehet a megjelenésünk, ha az élénk színek mellé klasszikus szabásvonalakat választunk és alapszíneket (pl.: szürkét, feketét és fehéret). Fontos, hogy a színek nagy felületen érvényesüljenek és idétlen cirádás aranybetűk ne törjék meg.
A lehengerlően elegáns, bézs zakó merevségét Abbey Lee egy bohókás faux-fur pulóverrel törte meg, azonban, hogy megtartsa öltözékének harmóniáját fekete kiegészítőket választott. A bézs idén tuti befutó, tavasszal a fekete közeli barátja, nyáron az ikertestvére.
Sokan vádolják a télen/tavasszal napszemüvegben járó embereket, azonban (1.) ezekben az évszakokban majdnem ugyanolyan káros a napsugárzás, mint nyáron, (2.) ha van egy szuper (esetleg designer) napszemüvegünk, már miért ne hordanánk?
A metálfények ismét visszatértek, és ősztől újult, tündöklő erővel támadnak ránk. A sejtelmesen megülő karkötők harmonikus egysége pedig igazi stíluskuriózum, ha felcsúszik bézs kabátkánk ujja. A hatalmas műköröm már nem igazán számít stílusosnak. Helyett inkább válasszuk a kisebb, valódi körmöket. Fő az egyszerűség! Semmi csillámpor 2002-ből vagy idétlen kagylóminták.
Hogy honnan lehet megismerni egy igazi divatszerkesztőt az utcán? Vagy hatalmas Ikeás szatyorral rohangál, vagy pedig tetőtől talpig feketében van. (Oké, van kivétel.)
Emmanuelle Alt, a francia Vogue divatigazgatója rendkívül jó példa rá, hogy, hogyan lehet a francia sikket ötvözni a minimál military-vel. (Mariann - Kenzo cipők!)
Hármat találhattok: ki van a képen.
Már említettem tavaly a statement cuccokat. Na, ez az öv, egy. Annyira meghatározó, hogy még Anna is (igen, Anna Dello Russo) kizárólag feketével meri hordani, mert így nem uralkodik el rajta és maximálisan érvényesülhet kecses derekán.
Giovanna Battaglia. A japán Vogue egyik stylistja. Lenyűgözően hordja a keleties motívumokkal telített barnás kendőjét. Hasonlót minden alkalommal látok a Váci és a Deák Ferenc utcában nyáron. Bár lefogadom, ő nem egy sarki árusnál vásárolta, azonban ha hajlik a szívünk az orientál felé (Kenzo – ősszel buja virágmintákkal és rengeteg csauszínnel), akkor ruházzunk be egyre és ha kérdik honnan van, foghegyről csak annyit válaszoljunk: vintage.
Azt hiszem, leesne az álunk, ha egy hasonló kaliberű nő elmasírozna a házunk bejárata előtt reggel. Anna titka az önbizalom. A ruha és a cipő másodlagos. Ha bízunk magunkban, és abban, hogy egy különleges teret tudunk kelteni, amikor elsétálunk az utcán (persze nem olyan cikiatmoszférát) csak idő kérdése, hogy leszólítsanak minket és megkérdezzük, mire vagyunk olyan beképzeltek.
Mindennapi jelenet Párizsban a Párizsi Divathét alatt. Igazából, még akkor is ha nincs divathét. Gyönyörű brokát.
(Azt hiszem a legelegánsabb Meryl Streep, a legglamúrosabb SJ Parker, a legtündéribb Carey Mulligan, a legklasszikusabb Cameron Diaz és a legdisznóbb Mariah Carey volt.)
Jajj, jajj, jajj.
Emlékszik még valaki a luxussal kapcsolatos Mokkaadásra, aminek a vendége volt (Zólyomi) Zsolt és az általa hozott parfümöket Zsuzsi és Tvrutkó (még mindig nem bírom leírni a nevét) jóformán egymás között dobálta – és úgy szagolgatta, mint a légfrissítőt a legótvarosabb teszkóban. Megvan? (Ha nincs akkor archívum.)
Nos. Folytatás köv. (Facebook profilon a videó)
Tegnap, kedden – természetesen nagyon naprakészen – a Mokkában Kárász Róbert (aki nekem végtelenül szimpatikus volt egy bizonyos pontig) és egy lenyűgöző tehetséggel megáldott stylist, akinek a szakértelmét szerintem a kedves nézők még a tévéképernyőn keresztül is érezhették, kielemezte számunkra - így az egyszerű közembereknek - az 82. Oscar Gála ruhakölteményeit.
A problémák –de nyílván csak nekem túl nagyok az igényeim a kereskedelmi csatornák felé:
A képekből több információt szerzek, mint magából az interjúból.
Képzeljük el, hogy Kis Gizella, vidéki, munkanélküli lakos felkel reggel, elkészíti a kis kávéját, és leül a kanapéra, majd belenéz az adásba. Gizike életében kétszer hallott az Oscar gáláról, és igazából a Barátok köztön kívül nem igazán néz semmit.
Mit mond neki ez az egész? Semmit. Valaki, aki úgy néz ki, mint a szomszéd Feri, orrhangon, terpeszkedve, büfögve beszél a semmiről. Arról nem is beszélve, hogy ilyen teszkó csiroki feelingű ruhában van.
Megtudja egyáltalán, hogy hányadik díjátadó volt vasárnap éjjel? Nem.
Megtudja, hogy mennyi munka van egy haute couture ruhával? Nem.
Megtudja, hogy ez hogyan működik? Nem.
Másrészt, ha már hörcsög úr kritizál. Mi az, hogy kritizál? Egy Zara ruhát, amiből 400 000 darab lóg a vállfán, csak Európában, kritizálhatok, de egy Armani Privé ruhát, aminek az elkészítése több száz óra –NEM.
És mi az, hogy esküvői? Járt már Ádám barátom esküvőn?
Azt már fel sem vetem, hogy egyáltalán látott-e már Armani Privé bemutatót, vagy megelégszik Náray barátommal.
Ahh. Borzalmas.
Hol az alázat?
OKJ-s stylistképzésen nem tanítják meg 3 hónap alatt?
Suliból ellógni, munkát félredobni, kaját levenni a tűzről, kocsit metrót villamost leállítani, mert Marc ismét alkot!
(Meg vagyok róla győződve, hogy minimalizálja a lookot, és egy indusztriálisabb, de mégis szofisztikált bemutatót láthatunk HOLNAP, 14.30-TÓL.)
(Az'Allüriusta, csak így gyorsan. A következő bejegyzés a hét vége felé - az lesz az 50.)
(Am, mivel az 50. bejegyzést meg akarom tartani a fantasztikus jubilllllleummi - vagy nem si tudom mi az 50. - bejegyzésnek, az Oscar Gáláról nem közvetítenék. Imádtam az An Education zseniális és tündéri színésznőjének, Carey Mulligannek a ruháját.
Mellette az összes Armani Privét, éééés Meryl Streepet.
KeriMari (Maria Carey) egy DISZNÓ volt - mint mindig - , akit már 2002-ben le kellett volna vágni.
Magyarország "celebvilágának" egészét, sztárvilágának felét a vágóhídra kellene küldeni. A luxusszajhákkal az élen. Utána azokat akik képesek 3nál több ruhát venni Náraynál.)
Nos, dióhéjban.
A divatvilág három street-style fotóst tart igazán számon: Scott Schulmant az egész street-style láz megteremtőjét, Tommy Tont a legújabb gyöngyszemet és Garance Dorét a francia sikk-királynőt.
Mielőtt még bárkinek is eszébe ötlene, hogy három fotós közül miért csak egy nő, a főleg nők irányította divatiparban – és a gondolatívet fölrántva elindulna az elmélkedés a nők siralmas társadalmi helyzetéről, Garance-ről lesz most szó. Illetve egy napjáról.
„ A legfontosabb az életben, hogy megtanulj alkalmazkodni. Eddig azzal töltöttem az összes divathét éjjelét, hogy írjak, de az elkövetkező 10 napra annyira, de annyira sok dolgom lesz, hogy a legjobb amit tehetek, hogy a bemutatók közötti szünetekben a telefonomról foglak titeket tájékoztatni – így végigkövethetitek több napom. Olyan ez mint a Twitter, csak nem élőben!
Szóval, éppen a metrón vagyok, és a Balenciaga bemutatóra tartok – két órás késéssel. Pontosan. Nincs sofőröm. Oké, vegyük újra.
08:00
Itt az ideje egy kicsit dolgozni, mivel van pár nagyon fontos dolgom, mint pl. a teddmegazonnal dolgok. Meg kell adnom pár paramétert egy magazin fotósorozatának a photosopozásához, amit én fotóztam (Yoohoo!), és holnap jár le a határidő (Boohoo). Vagy be kell fejeznem egy magazin címlapjának (!) az illusztrációját (Yoohoo!), aminek, a határideje tegnap előtt járt le. És ott az a kb. 6823 olvasatlan levél. Mintha a vertigo /pontos magyar fordítást nem ismerek. Tünetei: erős szédülés, fejfájás, hányinger, nagyon rossz közérzet a stressz hatására jelentkezik – Rachel Zoe-nak is többször volt./ tünetei jelentkeznének nálam. Garance. Nyugi. Mély lélegzetvételek. Be… ki. Be… ki.
11:00
A francba. Szalad az idő. Készen kell lennem!!! Minden alkalommal, amikor visszajövök Párizsba, elmondom magamnak, hogy milyen jó lesz, az összes ruhám a lakásomban lesz, és épen ezért képes leszek arra, hogy 15 perc alatt elkészüljek. És végre szupersikkes legyek. (Ui. Ez az életcélom)
11:35
2500 összeállítást próbáltam ki, de elkéstem. Túl sok közül kell választanom. Vásárolgatni kellene a héten egy kicsit, de egyáltalán nem lesz időm. És ma este a Merci-be, a Bar Vogue-ba és a Zahm kiállításra kell mennem, a Colette-ba.
11:55
A Concordra kell mennem. Megpróbálok bejutni a Balenciaga második bemutatójára, amit a vásárlóknak szerveznek. Szaladnom kell, percek múlva találkozunk!
12:03
Pffffff. A bemutató már elkezdődött. Igazából már véget is ért.
Ez teljesen lehangol, de találkozok Carole-lal, aki az egyik legjobb barátom és a Département Féminin számára vásárol, valamint egy Céline inget visel amit azonnal le akarok lopni róla. De mivel ez lehetetlen, lefényképezem.
Kérem, milyen volt a show. Azt feleli, nagyon jó, imádta a színeket és úgy gondolja, hogy a bemutató valóságos kreatív robbanásvolt. Azt is elmondja, hogy Hétfőn a bemutatóterembe megy, hogy végignézze a kollekció kereskedelmi változatát és vele mehetek. Imádom a showroomokat, a vásárolókat és a véleményüket: hogy, hogy értékeli a közönség a darabokat. Oly sokra megtanít a divattal kapcsolatban!
12:30
Oké. Van egy fél órám. Oké. Ne nevessetek. Hazamentem átöltözni. MONDOM NINCS NEVETÉS! Ez A Divathét – nincs mese.
15.00
Pffff. Ez a bejegyzés túl hosszú! Mindegy. Épp a Balmain bemutató felé tartunk. Az előző jegyzet és e között bevágtam egy thai csirkét a kanapémon, az ügynököm, Salomé társaságában, aki mindig a nyakamon van – és ezt imádom benne. (Te jó isten! Már minden tudni fogtok rólam!)
A Balmain bemutatón Giovanna /Battaglia – a Vogue Nippon stylistja/ mutat nekem egy videót a kameráján. Koreografál valamit, kicsit bolondos. Azt hiszem, ez a videó fenn van YouTube-on, már majdnem sikerül belőle kiszednem a linket.
15:45
A Balmain bemutató elkezdődik – kb. 1 embernek egy ülés ¾e jut, ráadásul valaki rám ül – de pillanat. Én is csináltam már ezt egy párszor, így a látogatómat egy mosollyal üdvözlöm. AZ EGÉSZ DIVATVILÁG ITTVAN.
16.55
Scott-tal a taxiban, a Rick Owen show felé. Jazz a háttérben, lenyűgöző napfény. A Balmain nagyon mókás volt, totál recesszió tagadó rengeteg arannyal, brokáttal és Prince-szel a háttérben.
17:35
Itt vagyok a Rick Owens bemutatón Giovannával és Annával (Dello Russo) akik vonaglanak a nevetéstől, mivel Anna egy Francesco Scognamiglio övet visel, és amikor a fotósok megkérték, hogy ejtse ki angolul, azt se tudta, hogy hol kezdje.
A bemutató után ismét belebotlok Carole-ba. Beugrok az autójába (igen, neki van sofőrje!) és megtámadjuk az első kávézót, amit találunk. Olyan régen találkoztunk. Ezek a kis találkozások nagyon szórakoztatóak, de nagyon hiányoznak a barátaim.
Nem igazán voltam kész a mai napra. Az egész reggelt végignyivákoltam (a lepedő alatt bujkáltam), de amint megittam az első kávémat egy barátommal azonnal mosolyra derült az arcom! Minden feszültségem elszállt és visszatért az energiám! Épp haza felé tartok, és otthon …
Istenem! Már megint túl hosszú ez a bejegyzés. Itt most inkább megállok. Legközelebb – ha lesz – velősebben fogok írni.
Bár itthon stylistnak lenni egyesek számára – pontosabban az OKJ-s színvonalú „tehetségek” számára – annyit jelent, hogy egymásra dobálunk egy gagyi és mesterkélt koncepció alapján abszolút nem passzoló darabokat (eredmény pl. látható minden héten a Kiskegyedben), külföldi porondon teljesen más a helyzet. (És igazán hálásak lehetünk, hogy Laczkó Mónika, Andó Ildikó, Virág Anikó, Tóth Ali és Eli van Poyer jóvoltából, már itthon is kezd megjelenni a nemzetközi színvonal.)
Mondjuk, ha egy bemutatón a meglepetés az első két sor részére egy ikonikus snuggie, sál vagy kesztyű, a megfontolt, tapintatos kritikus és stylist nem aggatja magára, mert nem szeretné megsérteni a még aznap meglátogatott tervezőket – és nem dől be a mézes-mázas ajándéknak, amely egy cukrosabb kritikát hivatott kicsikarni.
Két évvel ezelőtt, a The New York Times divatkritikusát, Cathy Horynt – aki egyébként híres acélszívéről, éles nyelvéről, valamint dokkmunkás sapkáiról – 2008-ban kitiltották egy Giorgio Armani bemutatóról, mert az előző couture bemutatót élesen bírálta. „Nincs szükség Ms. Horyn szarkasztikus megjegyzéseire” írta a főszerkesztőnek címzett levelében Armani.
Később megtudta, hogy több kollégája is feketelistára került, a negatív kritikák miatt.
(Cathyt ezen kívül tiltották már ki Dolce & Gabbana, Helmut Lang és Carolina Herrara bemutatókról, így a 2008-as cikkei mind a legőszintébb és legnagyszerűbb divatkritikáknak számítanak a világon.)
A legendás Suzy Menkes, aki az International Herald Tribune vezető divatújságírója, egyszer mikor nem engedték be egy milánói bemutatóra, takarítónőnek öltözve surrant be megnézni a kollekciót.
A legfrissebb botrány azonban kedden történt, amikor Carine Roitfeldet és az egész Vogue Paris stábot „nem kívánatos személyeknek” nyilvánította a Balenciaga, így lemaradtak az egyébként mesés bemutatóról.
Az események hátterében két ok állhat. Az első, hogy a francia Vogue túlságosan nagy hangsúlyt fektet a Balmain, Isabel Marant és Givenchy kreációkra, és így nem kíván tovább reklámozni a lapban a márka.
A másik, sokkal bonyolultabb: a párizsi Vogue megtörte a gondosan kitalált Balenciaga lookot.
A napokban, (többek között) Marc Jacobs kollekciójának a stylistja, Venetia Scott arról nyilatkozott, hogy teljesen ki van ábrándulva a magazinokból, ugyanis mára a stylingolás teljesen megváltozott, és sokkal inkább egy profit centrikus irányba hajlik (már ez is), mivel egyes divatházak megpróbálják oly módon szabotálni a stylistok munkáját, hogy megtiltják, hogy termékeiket bizonyos márkákkal vegyítsék.
Természetesen, amikor már ilyen dogmákon alapulnak egy kreatív munka alapjai, felmerül a kérdés, érdemes-e még folytatni?
Jó Holnapot!
Az'Allürista
(Ígérem, ha engem valaki bemutatóra hív, nem fogom élesen kritizálni azt. Hacsak nem 20 percnyi Nárayt kell végigszenvednem.)
Ó, igen. Alig telet el egy fél nap, amióta kilépett a dzsungel árnyékából, YSL overáljában végigmasírozott a sivatagon, Algériában hajóra szállt – ott öngyilkosságba hajszolt két férfit – majd partra szállt Monacóban. Párizsba tartó gépén Lanvinba öltözött, parókát húzott és a Charles de Gaulle-on kicselezte az Őt üldöző fokvárosi agent provocateurs-öket.
Fekete taxiba szállt, a tükörben megigazított a sminkjét – ébenfekete szemével az alulfizetett taxisra pillantott és egy szemvillanás múlva kiugrott a mozgó járműből, épp mikor éjfélt ütött a távoli Sacré Coeur.
Feltűnés nélkül sétált tovább a Rue du Faugbourg Saint-Honorén, egyenesen a 112-es szám felé. Egy fekete macska suhant át az utcán, azonban Ő ügyet sem vetett rá: keze már a csengőn pihent. A portás ajtót nyitott, felvezette a hatodik emeleti lakosztályába. Levette fekete Manoloját, s miután egy vodkásüveget helyezett az ajtógombra, mit sem törődve a zsebében nyugvó gyémántokkal, bedőlt az ágyba és elaludt.
„A divat tudósa vagyok. Húsz éve egyetlen divathetet sem hagytam ki, és minden bemutatót megnéztem, legyen az mérvadó vagy kevésbé fontos.”
18 évig dolgozott az olasz Vogue-nál, ahol megtanulta a stylist szakma velejét Franca Sozzani-tól. Ezután szabadúszó stylist lett. Jelenleg a japán Vogue divatigazgatója és konzultánsa, de sok divatcégnek dolgozik, mint tanácsadó – azonban klienseit sosem fedi föl.
Anna első, divattal kapcsolatos emléke akkor született, amikor tizenkét évesen édesapjával Rómába utaztak, és egy Fendi üzlet feletti hotelban szálltak meg. Azonnal beleszeretett a márkába: a logóba, a táskákba, a bundákba. Mellesleg épp akkor fotóztak a japánok pár furcsa haute couture ruhát az utcában.
Hírhedt öltözködése igazi világkincs a street style fotósoknak. Anna szenvedélyes ruhagyűjtő. Mottója „No daywear” azaz semmi nappali viselet. „Olyan ruhákat akarok hordani, hogy ha meghalnék, ki lehessen őket állítani egy múzeumba. Az emberek nem akarnának sima fehér pólókat nézegetni nem?” Mellesleg 4000 pár cipője van, és egy ruhát sosem vesz föl kétszer – főleg a Street Style berobbanása óta, mivel így „untatná a blogolvasókat”. Ugyanakkor örül, hogy megtalálta a megfelelő helyet szenvedélyének prezentálására.
ANNA EGY NAPJA A PÁRIZSI DIVATHÉT ALATT
06.30
Felébredek, és azonnal lemegyek a Hotel Ritz Health Clubba. Úszok egy jót. A medence alján egy arany sellő van mozaikokkal kirakva, aminek mindig megérintem a hosszú haját. Aztán szaunázok egyet. Imádom a Ritz Hotelt, mindig ugyan abban a szobában szállok meg, mivel olyan érzés, mintha otthon lennék.
08.00
Megreggelizem (tradicionális japán reggelit eszek). Az ablakok a kertre néznek. Lenyűgöző pillanat.
09.00
Amint megreggeliztem, végignézem az e-mailemet és a telefonhívásaimat, és találkozókat szervezek. Amint dolgozom, végigfutok az előző napi Nina Ricci bemutatón lezajlott beszélgetésemen Cédric Charbit-el, aki a Printemps áruház befektetője. Minden divathét alatt beszélek vele, szeretem hallani a kereskedelmi álláspontját, ugyanis ő egy igazán izgalmas ember, akinek van egy meghatározó véleménye a divatról.
10.00
Nekem, George-nak és Saori-nak az első megbeszélése a Hotel Lottiban van, Tom Binns tervezővel, aki megmutatja nekünk csodálatos Afrika inspirálta kollekcióját
11.00
A következő találkozónk a Revillonban lesz, Peter Dundas-val aki igazi barátom. Kap is tőlem két puszit a gyönyörű, pasztellszínű, elegáns bundás kollekciójáért.
12.30
Gyorsan ebédelek egy másik barátommal, Ashley Heath-szel aki a Quest Edition szerkesztője. Természetesen a beszédtéma a bemutatók körül forog.
14.00
Itt az ideje rendbe szedni magam a Dirr bemutatóra, ami tele van sztárokkal, fotósokkal stb. Hogy még mulatságosabbá tegyem a ruhámat, felveszek egy fekete kalapot és Balenciaga magas sarkút. Imádok esti ruhákat hordani nappal.
15.30
Elkezdem megszervezni a találkozóimat fotósokkal és ügynökségekkel. Mivel ez a szezon nagyon rövid és tömör, megkönnyíti a dolgomat. Aztán irány az Isabel Marant bemutató, ami nagyon friss és cool. Azt hiszem, ez egy igazán okos kollekció volt egy egészen új megközelítéssel.
17.30
Az Undercover prezentáció. Gyönyörű, szikrázó fehér angyalok egy nagy mezőn, sok kis gyöngyállatkákkal.
18.30
Maison Martin Margiela 20. évfordulója – hatalmas nagy bemutató, erős és éles vonalak rengeteg szórakozás. Későre jár, így hát átöltözök a kocsiban egy fekete tollakkal ékesített Alessandro Dell’Acqua ruhába és így lépek be Patrick Demarchelier kiállítására a Petit Palais-ba. Innen Yohji Yamamoto-hoz megyünk. A Purple magazin meghívott minket egy vacsorára a Le Baron-ba, ami a legmenőbb éjjeli szórakozóhely egész Párizsban, de azt hiszem túl fáradt leszek, hogy elmenjek.
21.00
Épp csak annyi időnk maradt, hogy beugorjunk Patrick after partyjára, és egy “Bravo!”-t kiáltsunk. Aztán irány Yohji. Fantasztikus bemutató. Fáradt vagyok, mint mindig, de nagyon élvezem a show-t.
