Szokatlan unalom, de inkább kifinomultság

BALRÓL JOBBRA: OCTAVIA SPENCER, CAMERON DIAZ, MERYL STREEP, GWYNETH PALTROW, ROONEY MARA

        Leplezhetetlenül vegyes érzelmek kavarognak bennem, ha az Oscar gálák szóba kerülnek. Komolyan. Egyrészt szinte hallom az apám szavait, amikor az amerikai szórakoztatóipar jellegzetes és lélegzetelállító fényűzését, a show business-t méltatja, mely aztán meg kell hagyni: valóban képes kiszakítani az ember fiát a szmogos-koszos hétköznapokból, mondjuk éppen a Nyugati téri turkálók hangulatának közegéből, mikor minden félrerántott gönc után azon kattog az ember, vajon hol tudná fertőtleníteni másodperceken belül a kezét, még mielőtt elkapna öt gombás fertőzést, amiből legalább három gyógyíthatatlan.  

Aztán ezzel a hamisíthatatlan, de annál hazugabb glamourral szemben ott terpeszkedik az imént fölvázoltnál talán némiképp szofisztikáltabb, de annál valóbb valóság, az ünnep és kézzelfogható méltóságtól mentes humánkomédia, az egók viadala, a maszk alatti érdektelen pöffeszkedés.

Persze inkább szükség van erre, mint sem, de túlságosan komolyan venni aligha elengedhetetlen – pusztán talán annyira, mint egy late-night show-t a televízióban. 

        Az 1929 óta 84-ik alkalommal megrendezett Oscar gála a kommentálók szerint az eddigi legunalmasabb, legszárazabb és egyben legnyálasabb volt – ehhez pedig muszáj mindemellett hozzátoldanom személyes meglátásomat is, mely szerint ezen túl kifejezetten érdektelen eseménye volt a 2012-es évnek, hiszen a Golden Globe-hoz képest meglepetések nem történtek – a poént hónapokkal ezelőtt lelőtték.

Igaz a rendezvény nem a művészileg reflexív alkotásokat díjazza, a mainstream vonulaton túl az Ironlady, a Tinker, tailor, soldier, spy, és az Albert Nobbes kifejezetten remek alkotások – igaz sem Tom Hardy velőtrázó alakítását, sem Glenn Close századfordulós-transzexuális pincérkarakterét nem díjazták.

         Leszámítva persze a tizenhét jelöléséből harmadik aranyszobrocskát hazavivő Meryl Streepet, aki ezúttal nem csak a filmvásznon, de a vörös szőnyegen is parádézott arany Lanvin estélyiében, melyhez színben harmonizáló clutch-ot, valamint Salvatore Ferragamo szandált választott. A harmóniát tekintve az est királynője kétség kívül Gwyneth Paltrow volt fejedelmien egyszerű Tom Ford ruhájában és palástjában a már szinte szokatlanul elegáns és kifinomult estélyen, ugyanakkor rám a legnagyobb hatással a korántsem klasszikus szépség címkéjével aposztrofálható Octavia Spencer volt, aki egy számomra ismeretlen tervező, Tadashi Shoji dresszét viselte. Cameron Diaz ízlésesen tüzes volt pezsgőszínű Gucci Premiere-jében, Rooney Mara pedig kifinomultan lázadt abszolút sellővonalú Givenchy Haute Couture ruhájában.

S ha a nyertesek névsora nem is hozta meg a kellő mértékű kielégülést és reggeli megelégedettséget az óráim előtt, legalább Michelle Williams pipacspiros Louis Vuittonja, Emma Stone ciklámen Giambattista Valli Haute Couture-je, és Natalie Portman 1951-es vintage Christan Dior ruhája megmentette a napomat.

Nem is beszélve arról a fekete-fehér kötött pulóverről, amit az egyik second handben vásároltam. 

Salut,

Az'Allürista

Teljességem története

- AVAGY A KARÓRÁKRÓL KLISÉKEN TÚL

Hogyan élt, hogyan kaptam meg, hogyan vesztettem el, 

és hogyan lett meg. Más formában, de kisugárzásában a karórám. 

AZ ÚJ KARÓRÁMRÓL KÉSZÜLT KÉPEK SAJÁTOK, AZ ÍRÓASZTALI INSTALLÁCIÓ NEM BEÁLLÍTOTT - HOLDCIKLUSONKÉNT EGYSZER EFFÉLE REND URALKODIK. A KÉSŐBBIEKBEN IGYEKSZEM KÉPET TALÁLNI A RÉGI ROAMEREMRŐL. 

                A nagyapám csodálatos ember volt, és a gyerekkoromat abszolút boldoggá tette. Túráztunk. De leginkább horgásztunk. Sátorral, a Tisza mentén, napokra, szúnyogos éjszakákra. Egyszerre elevenedett meg előttem a Tüskevár egy urbánus Matula bácsival, aki hetvenegy évesen is napi öt kilométereket futott, rendszeresen súlyzózott és cselgáncsozott. A veszte a nőkbe fektetett bizalma volt, legalábbis az utolsóba, aki negyvenévnyi házasság után kicsavarta nagyanyám karjai közül. Tíz éven keresztül férj és feleség nem álltak szóba, csak akkor, mikor három éve, három hónap alatt teljesen elgyengítette a rák. A vén szuka tajtékzott, mikor nagyapám utoljára vallott szerelmet a kórházban a nagyanyámnak, aki állítom addig a napig egyetlen egy imát sem morzsolt el hithű ateista révén a felépüléséért.

A szocialista szórakozottságon, a „pajtikámom”, a „rinaldón”, a „haramián” és a „pardon hölgyemen” túl egy terepmintás tollkabát maradt rám, valamint egy közel 40 éves Roamer mechanikus karóra. Ezt az acélórát hagytam el tavaly októberben a Károly körúton az egyetemről hazafele menet, s e miatt volt jóformán depresszióm három napon keresztül, s hiányérzetem majdnem öt hónapon keresztül.

Aki ismer, tudja, hogy mennyire ragaszkodtam ehhez az egyetlen egy tárgyhoz, jobban, mint bármi máshoz: telefonhoz, naplóhoz, bankkártyához – ékszert és semmi mást nem hordtam, csak ezt az egyetlen egy karórát és ebben összpontosult minden, amit a túlhalmozott csecsebecsék jelenthettek volna; ez volt az én szemem-fénye, amiben nem csak a nagyapám tragikuma, de keménysége, szilárdsága és humora is benne volt.

                  Lévén a története ismeretlen és szinte fölfedhetetlen titok, az új darabomhoz kapcsolódó jelentéstartamot már azt hiszem magamnak kell megalkotnom, a benyomásaimon túl, hiszen abban a 27 éve működő Wesselényi utcai üzletben, ahol vásároltam, első pillantásra megfogott, s miután a mai nap visszamentem a nézelődésen túl a vásárlás szándékával, több jelölt közül egyedül az ő csuklómra csatoltakor éreztem valami bizsergető meleget, amitől kirázott a hideg. Hezitáltam még egy darabig, de tudtam nincs tovább nézelődnöm, hónapok óta először éreztem magam ismét teljes embernek, talán a megszokás végett kicsit többnek is. Hogy stílusosnak mennyire, az kérdéses, de hogy végre megtaláltam (vagy ő engem) az nem.  

Ez az 1961-es Doxám története.    

Üdvözlettel,

Az'Allürista

Valentin-napi speciál

Tartózkodnék a túláradó és visszataszító amerikai giccstől, már ami a Valentin-napot illeti, azonban szeretném egy rövidke szösszenet erejéig felvillantani, hogy vannak még a mai napig is filmbe illő csodák, emelkedjen bármilyen magasra is az euró árfolyama, ugyanis a múlthéten megrendezett Missouri Grand Prix-n az amerikai úszók nagy reménysége, Matt Grevers, aligha az aranyéremért ugrott a vízbe, hogy elsőként teljesítse a százméteres hátat, hanem sokkal inkább gyémántért.

Miután megnyerte a versenyt, és elsőként lépett fel a dobogóra, és a szintén úszó barátnője, Annie Chandler átadta az első három helyezettnek a díjakat, s barátja mellé lépett a dobogón, Grevers hirtelen letérdelt, előkapott egy fekete bársonydobozt, s megkérte barátnője kezét, a verseny kellős közepén.

„Igazából csak a megfelelő és különleges alkalomra vártam, ahol eljegyezhetem és mindkettőnknek emlékezetes lesz a nap” – kommentálta teljesítménye után az eseményt a sportújságírók előtt. „Eredetileg az előző napokban megrendezett versenye után szerettem volna megkérni a kezét ahol ott volt az egész családunk és az összes barátunk, de sajnos csak az ötödik lett, így vártam, egészen mostanáig”.

Megérte? Minden bizonnyal. Tanulság: minél jobb helyezést érsz el, annál biztosabb, hogy valaki eljegyezzen. Persze, ehhez kell egy partner, és körülbelül másfél évnyi együttlét.

Üdv,

Az’Allürista

RICK OWENS TÍZPARANCSOLATA

                Minden egyes tanulási periódus után, legyen az felkészülés egy emelt magyar érettségire, vagy egy kosárnyi esztétika, filozófia és filmelmélet vizsgára, de még akár egy jóízű baráti beszélgetés esetén is az életem látványosan egy-egy oktávval feljebb hangolódik – a megszerzett tudás birtokában földcsuszamlás szerűen feldarabolódik az addigi világképem és értékrendem, s a haszontalanok lesüllyednek a mélybe, míg az ösztönző inspiratívak a felszínre törnek, s hegygerinccé gyűrődnek. Lényegében efféle folyamat során szublimál belőlem a populáris kultúra, és kerül közelebb valami ismeretlenebb és eredetien montázsolhatóbb.

     Pontosan ez történt és történik a napokban is, s pontosan ezért kerültem az írást (s kerülöm még most is), ugyanis efféle képlékeny, magmás talapzatra óvatosan lehet csak viskókat ácsolni.

     Így aztán személyes értékmérkőzésem félidejében szeretném közelebbről is bemutatni azt az embert, aki számomra az egyik legtiszteletreméltóbb a világon, aki saját, perszonális belső világát, jól szabott és biztos rendszerét a külvilágban is sikeresen érvényre képes juttatni a maga sötét, baljós és éles formáival. Rick Owens-ről van szó, a Los Angeles-i „különcről”, aki „különcsége” révén az egyik legeredetibb karakter lett a Földön – ellent mondott a sablonoknak, az uniformizálódásnak és mindennek, ami szubjektum és perszónaromboló.

Abszolút követendő példa, ha csak minimális dózisban is.                                                                                                         

1. I’m not good at subtlety. If you’re not going to be discreet and quiet, then just go all the way and have the balls to shave off your eyebrows, bleach your hair, and put on some big bracelets.

2. Working out is modern couture. No outfit is going to make you look or feel as good as having a fit body. Buy less clothing and go to the gym instead.

3. I’ve lived in Paris for six years, and I’m sorry to say that the Ugly American syndrome still exists. Sometimes you just want to say “Stop destroying the landscape with your outfit.” Still, from a design standpoint, I’m tempted to redo the fanny pack. I look at it as a challenge—it’s something to react against.

4. When a suit gets middle-of-the-road it kind of loses me—it has to be sharp and classic and almost forties.

5. Hair and shoes say it all. Everything in between is forgivable as long as you keep it simple. Trying to talk with your clothes is passive-aggressive.

6. There’s something a little too chatterboxy about color. Right now I want black, for its sharpness and punctuation.

7. Jean-Michel Frank, the thirties interior and furniture designer, supposedly had 40 identical double-breasted gray flannel suits. He knew himself and is a wonderful example of restraint and extravagance.

8. I hate rings and bracelets on men. I’m not a fan of man bags, or girl bags either—or even sunglasses. I don’t like fussy accessories. Isn’t it more chic to be free? Every jacket I make has interior pockets big enough to store a book and a sandwich and a passport.

9. With layering, sometimes the more the better. When you layer a lot of black you’re like a walking Louise Nevelson sculpture, and that’s pretty attractive. Allowing yourself to be vulnerable is also one of the most attractive things you can do.

10. It’s funny—whenever someone talks about rules, I just want to break them. I recoil from the whole idea of rules.

Salut,

Az'Allürista

MADONNA A PORONDON

Madonna pár évvel ezelőtti gyász-teljes bejelentése után, mely szerint a Sweet & Sticky turnéval véget vet előadói karrierjének, már akkor arra a gigantikus parádéra, Parádi Gabriellát idézve: revüre készültem elő, mely a pop műfajának közel 50 éve állandó csillagát övezi majd visszatértekor a jövőben. Döntése akkor előadói profizmusából fakadóan a lehető legelőnyösebb taktikának bizonyult, hiszen két év alatt bőven alábbhagyott a Lady Gagát övező fárasztó extrémitás, s a kifullasztódó polgárpukkasztás – így támadhatott újjá a zeneipar főnixmadara hamvaiból, tüzes-fantasztikus show közepette a tegnapi Super Bowl mérkőzés félidejében, mindössze 15 percben.

Madonna ötvenhárom és fél évesen Jeremy Scott for Adidas páncélokban vonagló rabszolgák vontatta fejedelmi szekéren vonult be az arénába – ezzel állítva emléket Elizabeth Taylornak, aki a Kleopátra című filmben ugyancsak hasonlóképpen, s ugyancsak Givenchy-ban gördült be Alexandriába, s ha nem is Riccardo Tisci tervezte ruháját, de legalább háromszor öltözött át, akárcsak Madonna a színpadon. Madonna ezen túl Liz Taylor hagyatékából választott gyémánt fülbevalót viselt, megjelenését Bea Akerlund stylist állította össze, s a nosztalgikus Vogue-belépő után együtt énekelte a színpadon a Like a Prayert, Music-ot, Open your heartot a kevésbé elviselhető Nicki Minaj-zsal, Cee-Lo Greennel, az LMFAO-val, valamint a figyelmet olyannyira primitiv módon magának kívánó M.I.A.-val, aki élő adásban mutatott be a kamerának – így az élőben közvetített show több millió nézőjének. Az akció után az NBC jelentős kártérítés fizetésére kényszerül. 

Salut,

Az'Allürista