Elképesztő. A francia Vogue nyári duplaszámának fotósorozata Anja Rubik manökennel és Andreea Diaconu, hát... tökéletes testű istennővel. Aki egyébként nem professzionális modell. Csak egészséges és elragadóan gyönyörű. A plázsra a bunda ugyan nem ajánlott, de a vadember-bennszülött hangulatot pontosan érezzük. Az igazi, az eredeti a legerőteljesebb. Csak az igaz éli túl.
A kannát színültig töltöttem. Tizenöt liter. Kegyetlen, de korántsem a leghasztalanabb módszer. Gyors mozdulattal emelem a fejem fölé a zöldellő műanyagot, a jéghideg víz hangos robajjal patakzik végig a naptól felhevült testemen. Mire persze elérem a kert végébe fektetett napágyamat, akár újra is kezdhetném a procedúrát. Már a tompán dongó legyeket sem érdekli az ismét csontszáraz testem.
Nem panaszkodom. Ugyan időbe telik, de igyekszem minden megmaradt évszakot a maga erényeiért szeretni. Most, hogy a napról visszakúsztam a szoba árnyékába és a szemeim is kezdenek hozzászokni a vakító sötéthez, bizton állíthatom: imádom a nyarat. A testemet morogva ostromló perzselő napsugarakat. Ha vízpart közelébe kerülök, esetleg egy kanna víz a kezem ügyébe kerül, gond egy szál se. Egy szavam nem lehet. Akár az Antillákon is heverhetnék, a párás szellőtől egy rongyosra púposodott könyvvel. Nem oszt nem szoroz, hol vívok Camus-vel. Ha vízpart nincs, persze akkor is van menedék. Azt képzelem, egy barátom afrikai kertjében, civakodó madarak árnyékában hűsölök. Ekkor aztán menthetetlenül bekúszik a szemeim elé a Sofia és Francis Ford Coppola, amint a Louis Vuitton Core Values kampányában beszélgetnek a szavanna ölelésében. Meghitt és intim pillanatról van szó, a lemenő nap fényében, ahol a hőség még épp annyira izzik, mint a kettejük közötti kreatív eszmecsere. A gondolatok minősége egy hullámon mozog az őket körülvevő mappák és táskák szellemiségével. Ez az a kép, amiért bármennyi hamisított táska szaladgál is az utcákon, és bármilyen olcsó emberek is viseljék az eredeti példányokat, én sosem fogom tudni megutálni a márkát. Többről szól, mint státusz. Többről, mint puszta minőség. Core Values, el nem évülő értékek. Hagyomány. Lélek. Az utazásról, pedig nem is beszélve.
Az éjszaka portréja. Szépiában úszik. Mikor az éjjeli égbolt olyan súlyos, hogy rád szakadna, ha nem úsznának el füstös felhők a vicsorgó csillagok alatt. Pinot noir. Testes. A háttérben pedig zene. Ívvel, érzelemmel, szenvedéllyel. Mikor pont akkor kiáltanak az éjszakába, amikor kell. Playlist 23 számmal, kizárólag sötétedés után, mikor már mindenki más nyugovóra tért.
1. JANE BIRKIN - Ford Mustang \ 2. CHARLOTTE GAINSBOURG - L'Hôtel Particulier \ 3. COCO ELECTRIK - Hanging Rock \ 4. SIOUXSIE AND THE BANSHEES - Arabian Knights \ 5. KASPER BJORKE - Fasano \ 6. MICHELE LAMY X ZEBRA KATZ - How do you feel \ 7. JOCELYN POOK - Masket Ball \ 8. PHILIP GLASS - Pruit Igoe \ 9. DISCODROMO – Givenchy F/W 2012/13 \ 10. TRISTESSE CONTEMPORAINE - Empty Hearts (live) \ 11. LA CAÍTA - El pájaro negro \ 12. LA MARELU - Jaleos Extremeños \ 13. NINA SIMONE - Black Is The Color Of My True Love's Hair \ 14. CHET BAKER - I'm a Fool to Want You \ 15. NINA SIMONE - Tomorrow Is My Turn \ 16. JAY HAWKINS - I Put a Spell on You \ 17. JAMES BROWN - Its A Mans World (live) \ 18. GLOBAL DRUM PROJECT - Dances w Wood \ 19. GLOBAL DRUM PROJECT - Baba \ 20. GNAWA MUSIC OF MARRAKESH - Night Spirit Masters \ 21. CALL TO ARMS - Harmonic 313 \ 22. GRAUZONE - Film 2 \ 23. CHRISTIAN AIDS - You're a woman, i'm a machine (Christian AIDS remix
A spanyol Vogue munkatársai? Hát ők már az anyatejjel magukhoz ölelhették mindazt, ami a dolce vita életérzéséhéhez szükséges lehet. Csábítóak és töretlenül vidámak, még a parton is pazarul csillogva lüktetnek az élettől. Színek, színek, színek és még több. Jobbra, balra, a májusi lapszámban éppen tengerbe simuló kékekkel, a fehér homokba olvadó bézsekkel és a napot megidéző narancsokkal. Háttér? Azúrkék óceánnal flörtölő pálmafák. Helyszín? Cölöpökre épített mahagóni bungaló. Hangulat? Mintha csak a Gucci reklámfilmjei kelnének valóban életre. Ez, ez, és ez. Mennyire imádom ezt az utolsó videót! Tündöklés és jó kedv. Kell ennél több?
Most pedig elmondom, miért is nem mutogatom magam. Márpedig én aztán igazán megtehetném! Nincs semmi akadálya. Van két kezem, van két lábam és most jön a csavar: a fejem sem a derekamra nőt. Ráadásul nem csak zarás zakóim, hanem kapcsolataim is vannak, bár ha nem is lennének, bármelyik sztárral lefotóztathatnám magam a mosdó előtt. Így aztán már csak azt a hűséges fegyverhordozót kellene megtalálnom, aki rögvest Demarchelier-vé avanzsálódna, miután megmutatnám neki, hol is kell a saját gépén az exponáló gombot lenyomnia. Szóval? Mikor is indítsam a „Le style de Mathieu” oldalam?
Talán már rögvest holnap! Vagy mégsem. Inkább soha. A személyes stílusom misztikuma ugyanis rögvest szertefoszlana, ha öntelt önkényemmel közszemlére tenném. Méghozzá naponta. Mert ahol a porond kezdődik, ott ér véget a személyiség is, szerepeket magamra osztani pedig lusta lennék. Hétfőn sportos, kedden sikkes. Szerdán elegáns és kimért, csütörtökön dögös, macsós. Pénteken itt a hétvége, Szombaton és vasárnap pedig nézzétek: mennyire élvezem az életem.
Úgy tűnik, nincs meg bennem az a talentum, az a plusz, hogy kaméleonként számoljam fel a saját egyéniségemet, s még inkább: hogy puszta megjelenésemmel vezessem a tömeget. És már elnézést. De mégis, melyiket? A combosabb háromnegyedét, ami ponyvát és bulvárt fogyaszt disznózsíron hagymával, vagy a maradék egynegyedet, ami minden erejével igyekszek elfelejteni: egykor ponyvát és bulvárt fogyasztott (disznózsíron, hagymával)? Marad végül egy maroknyi ember, aki nem felejtett még el érteni, érezni és ízlelni – megízlelni a világ azon milliónyi árnyalatát, amiből aztán képes eldönteni, hol kezdődik és hol ér véget ő maga. Így aztán fotós, tehetség és gusztus nélkül állok el önreprezentatív reményeimtől és fordulok vissza a szavak szintjén ahhoz, ami mindig is foglalkoztatott. Mégis, mitől stílusos ma valaki?
