Dilemma hétfő délutánra

Hatásos lakás az amerikai Elle Decor októberi számából

Pár héttel ezelőtt tudatosan cirkáltam a belváros újságárusai között, az amerikai Vogue szeptemberi számára vadászva és rövidesen, de annál verejtékesebben meg is kaparintottam a tengerentúlról érkezett két példány közül az egyiket a Városház utcai Világsajtó házában. A kezdeti lelkesedés közben még arra is tudtam figyelni – ez igazán ritka, de kivételesen sikerült, hogy Kate Moss lila Dior ruháján kívül más címlapokon is átfuttassam a tekintetem, s mivel pár hónapja költöztem új szobába és megfogadtam: olyan zugot alakítok ki, ami bármelyik lakberendezési lapból visszaköszönhetne, így rögtön megakadt a szemem az amerikai Elle Decor októberi kiadványán.

Harmonikusan szóber szoba, türkizzel és pár vizes színnel megtörve, valamint a fuxialila címmel. Belelapoztam, csak úgy random. Aztán átlapoztam: legelejétől a legvégéig, minden egyes lapot. Beleszerettem, de letettem, pusztán azon az alapon, hogy 1990 Forintért mindez bármilyen szép is, pénzkidobás, különösen arra tekintettel, hogy a meghatározott havi keretből szórnám el rá a pénzt és helyette inkább vehetnék valamit, ami annak az ideának a leképződése, amit a magazin oldalain prezentálnak. Például egy elegáns üvegvázát, amibe gyertya állítható, vagy egy vastagkötésű szénszürke takarót az új szarvasbőrszín ágyamra. Egyszóval valamit, ami kis léptékben egye inkább gyarapodva, de megtestesíti azt az álomvilágot, amit az Elle Decor szerkesztősége sugall, szerte a világon, jelen esetben a Városház utcai Világsajtó házában.

Letettem. Két hétre, és ma betévedtem. Ott ült a polcon, szemben az ajtóval, magasztosan, a tőle elvárt kifinomultsággal és az ellenvetést nem tűrő szalagcímmel „Fashion Forward, at home with today’s top trendsetters”.
Megkérdeztem, megfoghatom-e? Ő a kezembe csusszant, én pedig végigsimogattam. Legelejétől a legvégéig, minden egyes lapot. Ő tovább kacérkodott.
Álmot kínált, egy olyat mely nem pusztán inspirál napról-napra, de táplál. Erőt ad. Talán ahhoz, hogy némán hunyjam be a szemem, mikor az összefirkált liftbe beszállok, vagy belépek a húgyszagú aluljáróba. Konzervvitaminként kellette magát, egy olyan ember előtt aki éhezik az ízes minőségre.

Gyorsan peregtek az események, igazából már csak arra az egy pillanatra emlékszem, amikor a bankkártyámat nyújtottam az eladónak, s mire kiléptem az utcára, már a táskámban kuncogott, engem pedig egy újabb érzés kezdett el emészteni – a lelkiismeret furdalás.

Tudtam, hogy egy újabb mérfölddel tovább hajítottam valami céljelző gerelyfélét, s hiába landolt a Kánaánban, a távot kötelező lefutni – így távolított el az álmom a valóságtól egy délutánra, így tépett még nagyobb szakadékot a megvalósítható és a megvalósítandó közé.
Tehát mi a megoldás? Teszem föl a kérdést. Az álmoknak élni, s száraz kenyéren élni, vagy száraz álmokkal álmodni, de legalább vajazottat majszolni.

Salut,

Az'Allürista

(Utólagos megjegyzés: a lapból nem pusztán képeket találtam az interneten, de első rákeresésre a komplett letölthető PDF verziót is. Tragikus, különösen az egóm arroganciája, ugyanis nem képes lemondani a birtoklásáról - egyszóval az, hogy visszavigyem, egyelőre szóba sem jöhet.)