Sikkről, stílusról - spiritusszal. Bio, Kontakt, Jegyzet, Fenomén, Objet de l'Obsession, C'est l'Allure.


2010/04/30

Nincs verseny Lady Gagával


Egy darab undormány

Egy darab stílusos forró csokis cseresznye


„Sokszor érzed azt, hogy nem te nyertél. De ez nem jelenti azt, hogy nem te vagy a nyertes” Gaga.

Szerintem, aki azt mondja, hogy nincs hatással rá Lady Gaga, az jobb, ha elkezd hithű keresztényként gyónni, mert hazudik, mint a bűn.
Aki azt mondja, hogy Gaga nem hozott semmi újat a zeneiparba, az akkor inkább hallgasson… nem is tudom… zsoltárokat és gregoriánt.
Akiben felmerül a gondolat, hogy Gaga nem reformálta meg a divat jelentését a 21. századi showbizniszben… inkább hagyja el ezt az oldalt.

Lady Gaga a legprovokálóbb, legfigyelemfelkeltőbb és legeredetibb személyiség, Madonna fellángolása – és bukása óta. És szerény véleményem szerint, az embereknek a válság okozta csalódás és kiábrándultság után pontosan egy ilyen frissvérű lángoszlopra van szüksége, aki lenyűgöző performanszával – legyen szó egy 4perces videóról, vagy 2 órás koncertről – feledteti minden problémáját.

Különöse hálával tartozok Gagának, ugyanis amikor valakivel beszélgetek a divatról, különösen a 2es vagy 3mas típussal. (1. típus: aki kikéri a véleményemet és követni próbálja. 2. típus: aki kikéri a véleményemet, de továbbra is megy a saját feje után, és fikáz. 3. típus: aki nem kéri ki, de meghallgatja – őket sajnálom néha, mert letolok nekik mindent – és van a 4. típus aki nem kéri ki, csak kritizál.) És szóba kerül egy tervező – inkább újság, mivel ha tervezőről van szó megállunk „Dolcsénél” vagy Armaninál – szóval kerül a következő kérdés: DE EZEKET A RUHÁKAT KI VESZI MEG?
ÉS erre a válasz: Lady GAGA!!!


Azonban most itt van ez a szerencsétlen, vonagló Christina Aguilera. Képzeljük a helyébe magunkat. Vagyunk mi, gyerek, férj… 6 fotós, féloldalas cikk a Story-ban a giccses házunkról. Értjük már a helyzetet, nem? Így is elég siralmas. A matrózos számunk is csak a 40 körülieknek tetszik. És jön Gaga és porba alázza azt a maradék csillogását is a nevünknek. (Beyoncé időben kapcsolt.)
Erre, az okos producereink kitalálják, hogy csináljunk egy mégextrémebb videót, mint Gaga. De mivel Gagától már nincs extrémebb, ezért egy olyan közönséges, undorító, ocsmány visszataszító dolgot alkotnak, hogy a hányinger kerülget. A Madonna-féle Human Nature koppintásról nem is beszélve.


Jó holnapot!
Az'Allürista

2010/04/28

Önmegvalósítás alapfokon 1. - A "modern betegségekről"



Photobucket






Ma egy amerikai érdekeltségű gyár HR igazgatójával készített interjúmból szeretnék közölni egy részletet. Borzasztóan frappáns gondolatok.


Az ifjúság „modern betegségei” mint például az MSN, a túl sok Tv, az Internet, mikor fog lemorzsolódni? Elképzelhető, ha mindenki saját maga megvalósításán fog dolgozni, akkor már nem lesz ilyen „pótszerekre” szükség?


Egész egyszerűen ez a lelki és szellemi tespedtség, amelyre a környezetünk a mai világban nevel minket, bizonyos csoportokat (legalábbis az ifjúság nagy részét) egy idő után alkalmatlanná vállnak a túlélésre. Csak az képes a túlélésre, aki képes tanulni, küzdeni, vannak megküzdési stratégiái, aki képes konstruktívan gondolkodni, akinek vannak Céljai. Egy idő után kikopik ez a réteg. Aki tovább akar élni és van benne Kraft, az elkezdi egész egyszerűen önmagát fejleszteni. S ezért ketté fog válni ez a csoport. Akárcsak az evolúcióban. Azaz élőlény, amely nem képes erőt felmutatni, nem fizikai, hanem leginkább tudati és lelki erőt, úgy gondolom, 200-300 éven belül lemorzsolódik. És marad egy magasabb szellemi síkon mozgó csoport.


Nem hiszek abban, hogy a fizikai erőből létezik fejlődés. Nem. A tudati fejlődés az ami előre visz. És az érzelmi fejlődés, az érzelmi intelligencia is nagyon fontos. Fontos hogy túl tudjunk lépni a saját előítéleteinken, és egy a földön fekvő emberhez odalépve meg tudjuk adni a választás szabadságát, vagy a tapasztalás szabadságát magunknak: hogy megtehetem, hogy megvizsgálom: ez az ember részeg, vagy cukorbeteg. De a cél szempontjából teljesen mindegy, mert egy részeg sem fekhet az utcán. Ő sem feküdhet az út célén. Amikor már ezeken túllépünk, akkor leszünk igazán szabadok.
Egy pszichológus mondta talán, hogy az embernek kétféle szabadsága létezik: szabadság valamitől, és szabadság valamire. Nekem ez a kedvenc mondásom.


Szabadságom van arra, hogy döntök. Szabadságot jelent bizonyos béklyóktól, terhekről, és az ember inkább olyan terheket vegyen fel, amiket akar többnyire, mert az élethelyzetek úgyis tesznek ránk olyan terheket, amiket viselni kell.


Szép Napot!
Az'Allürista

2010/04/27

Áramszünet - Black & White Mood



Photobucket

Áramszünet.
Egy kis karcos lazítás április végén.
Álomgardrób.
(jobb klikk a képre, kép megjelenítése - és nagyított, a valódi formában lesz látható)

2010/04/26

Pelé, Maradona, Zidane for Louis Vuitton


Photobucket


A Louis Vuitton abszolút elemében van. Kétség sem fér hozzá. És most, a 2009/2010 ősz téli kollekciójában bemutatott focilabda mintás táskája után, ismét a rajongókhoz szól.

Az új fotókkal gazdagodott Alapvető értékek kampányában minden idők legnagyobb három futballistája – a brazilok Peléje, Argentína Diego Maradonája és a franciák Zinedine Zidane-ja - állt modellt Annie Leibovitz lencséje előtt, és játszottak le egy hatalmas csocsó meccset.

A kampányfotók 2010. júniusában fognak megjelenni a nemzetközi lapok hasábjain, és ezzel egy időben egy beszélgetés is látható lesz a footballegendákkal www.louisvuittonjourneys.com honlapon, amiben beszélnek karrierjükről, felidézik a nagy meccseket, és megosztják gondolataikat a világ kedvenc játékáról. Végezetül Pelé és Zidane kihívják egymást egy menet asztali focira.
Jelenleg a honlapon szavazni lehet arra, hogy vajon melyikőjük nyeri meg a meccset.

Ezzel a kampánnyal a környezetvédelmi felelősségvállalás és a fenntartható fejlődés jegyében a Louis Vuitton a Nobel békedíjas Al Gore, The Climate Projektjét támogatja Pelé, Maradona és Zidane nevében.



(Köszönet az infóért a LanceComnak)
Élljen a hétfő!
Az’Allürista

2010/04/25

Sarah Jessica Parker VOGUE shoot





Emlékszünk a Szex és New York első részében a Vogue fotózásra Patrickkal és André Leon Talley-vel?
Na. Most ez is hasonló. Imádjuk.

(Most nem, mert break, de holnap gigászi Louis Vuitton poszt. )


Jó Holnapot!
Az'Allürista

2010/04/23

309 szó a the Roomról


A the Room közel sem divatlap, a szokványos értelemben.
A the Room egy olyan művészeti magazin, amely a divatot a legridegebb, legcsörgőbb kortárs alufóliakötegbe csomagolja, mezítelen testek érzéki árnyékában.
A the Room nem divatot diktál vagy alkot. Nem közvetít hetente változó trendeket, amelyekkel később Dunát lehetne rekeszteni: saját magunk stílusának fölfedezésére buzdít, inspiráló, provokatív és polgárpukkasztó képekkel, melyeken a high fashion ruhadarabok már olyannyira groteszk kölcsönhatásokban állnak a proli környezettel, hogy szétrobbantja a társadalom által megfogalmazott normák selymes pasztell keretét.

Photobucket

Photobucket


Photobucket

Photobucket
(imádom linda turbános és kendős képeit.)

Photobucket



Tóth Alival már volt szerencsém találkozni, és egy interjút készíteni vele, a divat nemiségének változásáról a társadalomismeret projektdolgozatomhoz. Mondanom se kell, lenyűgöző ember, gigászi tudással a háttérben.
Asbóth utcai lakásirodájuk maga A Szerkesztőség, rengeteg Vogue-al, lookbookkal, és dobozokba tuszkolt, túlcsorduló kreatív gondolatokkal.

Pontosan egy hete volt a 11. szám megjelenése egy hatalmas fashion party-val a Merlinben, ahol Magyarország összes fashionistája és insidere ott volt: beszélgetve, italozgatva és nevetgélve. (Igen, én is.)

A 11. szám maga a provokáció elvont netovábbja, melyben a kenyér, fél üveg mézzel finom, a haj csak rózsaszín árnyalatban az igazi és melyben a lámpabúra párhuzamos dimenziók közötti féregjárat kapu.

És most jön a két kedvencem.
Az egyik egy hihetetlenül érzelmileg telített, füstös-barnás fotósorozat, melynek lapjain a gyönyör harmatként csapódik le. A csönd megfestése közben egyetlen halk, motoszkáló nesz hallatszik csupán: a lélek vívódása. Lenyűgöző az áttetsző Damir Doma ballonkabát, a pamutleggings és a Kris Van Assche szandál.
Ezzel ellentétben egy hihetetlenül karcos, provokáló fotósorozat áll, Lindával – egy meghökkentő, pragmatikus világból érkezett múzsával. A the Room betonnimfája fénysebességet meghazudtoló gyorsasággal ropogtatja meg csontjainkat.

Végezetül, meg kell említenem a magazin blogját, mely linkként megtalálható, baloldalon, fent.
Egy magazin blogja sosem fogja felvenni a harcot, egy egyén blogjával, kivéve, ha az olyan képeket és információkat közöl, amelyeket egy mezei blogger sosem lesz képes elsőként publikálni. Nem biciklikről kell írni, azt máshol is megkapjuk: backstage képeket szeretnénk: ömlesztve a népre!            

2010/04/21

Nem, ez durva



Én igyekszek megértő lenni. Toleráns lenni. Elfogadó az ilyen helyzetekben, bár nem is igazán tudom kezelni az efféléket, mert az ilyenek egyszerűen: durvák.
Az, hogy valaki ennyire le legyen csúszva mentálisan, és egy Kiszel Tünde síkon produkálja magát egy kereskedelmi csatornán, egyszerűen hihetetlen. Felfoghatatlan.
De a vicc az egészben, hogy erre van igény. Egy újabb "sajtótörténeti pillanatra" (Kősüllő).

Röhej. Nem tudom mi a nevetségesebb: a megagáz „picsás” - ahogyan Mojzes Dóra mondaná – ruhák, az idióta cselekmény, vagy a borzalmas modalitása Pattynak.
Nem lennék képes még egyszer megnézni. 

————— Forwarded message —————
From: Sajtó
Date: 2010/4/21
Subject: Hivatalos állásfoglalás
To:

Tisztelt Szerkesztőség!

A Cosmopolitan magazin szerkesztőségének hivatalos állásfoglalását adjuk ki.

Ebben a Cosmopolitan szerkesztősége elhatárolódik az RTL Klub által
készített, Szabó Patríciát a Szex és New York egyik szereplőjeként
ábrázoló videótól, mert a filmbeli megnyilatkozása méltatlan ahhoz a
színvonalhoz és szellemiséghez, amelyet a magazin képvisel.

Cosmopolitan szerkesztőség

Fierce. Fragile. Tough. - Montázs


Photobucket


Nem tudom, mit szól ehhez a mádmázell, hogy én itt posztolom a moodboardot, de olyan régen küldtem már montázst, nem? Szóval most: tádámm, MONTÁZS!
 A háttérinfó annyi, hogy felkeresett egy tervező tanuló csaj, a mádmázell, és megkérdezte, lenne e kedvem közreműködni a kollekció fotózásában, mint stylist. Végül a dolog úgy sült el/süledezik el, hogy picit én is besegítettem az ötleteimmel.

Különösen boldog vagyok, ugyanis férfi kollekcióról van szó, és életcélom megcáfolni, hogy a férfidivat unalmas. Igaz… bevállalósabbnak kell lenni.
A montázson szerintem világosan közli a hangulatot és a színeket főleg. Igaz, lehet, hogy azért annyira egyértelmű, mert én készítettem. :D


Mellesleg... nagyjából a kedvenc férfi ruháim...

Jó Holnapot!


Az’Allürista

2010/04/20

PLÁGIUM (Glamour Hun vs. Vogue Nippon)

Babaarc vs. szélesváll



Photobucket

Photobucket Photobucket

Photobucket Photobucket

PhotobucketPhotobucket



Hatalmas nagy háború dúl most. Igen, ebben a percben is, de ha a részletekre vagy kíváncsi, ne a CNN-t kapcsold be, és ne a New York Times-t nyisd meg. Semmi értelme. Keresd meg a Louis Vuitton 2011-es őszi bemutatóját, és állítsd szembe mondjuk a Balmain elmúlt 2-3 szezonjával, vagy Haider Ackermannal. Érted már?

A divat hatalmas nagy útelágazás előtt áll, aminek a vége közel beláthatatlan. Az egyik oldalon Prokofjev Dance of the Knights hasító dallamaira sorakoznak fel a széles válltöméses, khakibe és bőrbe öltözött, határozott világmegváltók, akik puszta fizikai erejükkel mentenek ki minket a válság okozta csalódásból.

Azonban, mint ahogyan Prokofjev dallama is megnyugszik egyszer, úgy csillapodik a vérszomja a mi lelkünknek is. Átvált Debussy Claire de Lune-jére, babaarcunk lesz, szénakazalban alszunk, pasztellszíneket hordunk és szeretetünkkel megváltjuk a világot. És mindez miért? Mert gyermeki belső énünk hányingerrel küszködik a válság okozta kiábrándult, nyomorgó embereket látva és Az Ocsmány helyett mennyei szépségre vágyik.

És mi a dolgunk addig? Eldönteni, hogy melyik oldalon állunk? Késő és korai vállalkozás. Eli van Poyer (InStyle) szerint a military vonal borzasztóan jól eladható. Szóval még ősszel biztosan lelkünkben állomásozik.
Azonban elnézve az InStyle Gemma Artertonnal készített anyagát…
Kemény küzdelem előtt állunk.


Éljen a ma!


Az’Allürista  


2010/04/18

Röviden a májevésről és Agyness Deyn kopasz fejéről


 Igen. Sokkolóak. Tegnap kapták lencsevégre.


Mondjátok meg nekem. De őszintén. Szeretitek-e a májat? Imádjátok-e minden egyes falatát, minden egyes találkozását a nyelvetekkel?
Na hát én nem. Ettem már. Sőt, ha valahol szembe találkozok vele, mindig megkóstolom afféle mazochista módon tesztelve önmagam. De nem megy. Minden egyes falat ugyan olyan ízű. Minden egyes falat olyan vérerekkel átszőtt, szűrőberendezés ízű. Mindig. Tehát mondhatnánk: nem lehet elrontani.
Mondjuk, biztos az sem segít, hogy láttam hogyan boncolnak fel egy emberi májat. (Nagyi több érzéssel szeleteli...)

Azonban itt most megállunk, mert elfelejtettem, hogyan akartam ezt a fő gondolatmenethez fűzni. Lehet, hogy azért, mert bennem már letisztázódott a dolog, 5 perce.

Jó Holnapot!
Az'Allürista

2010/04/15

Intézkedések forgalmi vizsga előtt




Hát valljuk be őszintén, testvéreim az Úrban, hogy igen is túl sokat izgulunk. Legszívesebben, jelen pillanatban kivágnám az előttem lévő levélbontó késsel azt a részét az agyamnak, mely az izgulást kiváltó hormonokat termeli. Rögtön megoldódna a problémám.

Ha ez mégsem válna be, második intézkedésem az lenne, hogy a vezetést oktató iskolák, forgalmi vizsga előtt tartsanak meditációs és jógatanfolyamokat, amelyeken a vizsgázni készülő tanulók, maximális mértékben megtanulhatják az önnyugtatást és a koncentráció maximalizálását.

Ha ez még mindig nem lenne elég, kizárandón a vizsgabiztosok sinus hullámként váltakozó kedélyállapotát, minden vizsgázó mellé, egy escort lányt rendelnék. A vizsgáztatók kedvük szerint választhatnának egy online katalógusból – szőke, barna, fekete, vörös – és választhatnának a szolgáltatás milyenségével kapcsolatban is.
Az első és a második ülés között elsötétíthető üveg lenne, mely mindig a kellő pillanatban „romlana el”.
A hölgyek iránt különösebb figyelmet nem fordító, munka és buktatásmegszállott félőrültek kényelmét masszázsülés, hideg sör (és esetenként marhapörkölt galuskával), valamint egy az anyósölés hátuljára illesztett plazmaképernyős tévékészülék – a legújabb foci és egyéb sporteseményekkel – szórakoztatná.

Na?

Üdv, 
A jövő csütörtökön SIKERESEN levizsgázó Allürista



Holnap The Room party. Találkozunk.

2010/04/13

Sex & the City 2




Namost – ez nem Na, Most, hanem namost – mondhatnám azt, hogy a Szex és New York annyira egy felületes sorozat (a filmről ugye nem is beszélve), és, hogy már olyan gáz, hogy az 50 éves vén szajhák ott rázzák magukat. Egyébként is, ha valaki a ruhák miatt szereti az egészet akkor az mekkora egy barom, mert megvehetetlen, iszonyat drága (és egyébként is Patrica Field minden szart rájuk aggat).

De NEM. Azt majd lehet másik blogon olvasni. Vagy a Kiskegyed jövő szeptemberi számában. (Egyébként is, megfogadtam, hogy negatív dolgokat sose fogok írni. Na jó legyen nektek egy: borzalmas volt az első mozifilm szinkronja. Carrie nem egy sikítgatós idióta. Csak ha Manolót lát. De egyébként nem.)

A második rész, már előre láthatólag valóban túl lesz minden határon. Már csak ha az egész ruhatárat megnézzük: hihetetlenül luxurious. Field és a beszállítók tényleg beleadtak apait-anyait, hogy bekerüljenek New York kultuszfilmjébe.

Nagyon, de nagyon kíváncsi vagyok a filmre. És remélem, nem igazolódik be a félelmem, hogy a kritikusoknak igaza lesz: nem lesz tartalom, csak a sok csillogás és életérzés. Mert ugye nagyon szuper amikor Carrie kilibben fehér ruhájában, arany aviatorjában a szálloda ajtaján, de ha nincs mögötte sztori… Fontos mind a kettő.
Azonban, biztos vagyok benne, hogy ismét tele lesz poénokkal, és sírva fogunk kijönni a mozi teremből.  



Jó Holnapot!


Az’Allürista

2010/04/11

Szüzességemet elvette: CHANEL







Ne haragudj. Még kora reggel van (10.09) és nem emlékszem pontosan. Igaz, valószínűleg délután sem emlékeznék. De egyben biztos vagyok: Ez a bemutatót láttam először, teljes hosszúságában.

Ha minden igaz, egészen véletlenül az Rtl Klub Fókuszát néztem valamikor 2006 őszén, amikor jött egy riport a párizsi divathétről, és pont bevágtak egy rövidke jelenetet a Chanel 2007-es tavasz nyári bemutatójáról. Meg voltam igézve.

Nem tudtam túl sok mindent akkor a divatról. Nem tudtam, hogy Daria Werbowy nyitotta a bemutatót, és nem ismertem a platinaszőke, rövid hajú, mosolygós lányt, Agyness Deynt sem.
De ez a bemutató, teljes mértékben megnyitotta előttem az utat. Imádtam, imádom a fekete-fehér klasszikus összeállításokat, a félig sötét szemüvegeket, a derékig érő flitteres forrónadrágokat. A mai napig, ha nem jut eszembe semmi az aktuális kollekciók közül, és rajzolni van kedvem, ezeket a modelleket viszem papírra.
A mai napig imádom a zenéjét: a hűs nyári reggelek, az on-the-go hangszerelése.

Van benne valami nagystílű, valami iszonyatosan sikkes. Valami olyasmi ami az embert akkor kapja el, amikor megérkezik egy medencés partira Saint-Tropez-ban és körbevonul a medence szélénél, egy fehér fürdőruhában, fehér ingben és rengeteg, REN-GE-TEG arany kiegészítőben, áttetsző plasztik táskával. Tökéletes példája annak, hogy egy egyrészes fürdőruha nem mamós, hanem irtósikkes és szexi. Ha valaki azt kérdezi, mit vegyen fel a strandra, egyből ez a kollekció jut eszembe.

Nos. Nektek ki vette el a szüzességeteket?


18 ÉV FELETT, MA, CSAK OKOSAN. 
Figyelek. Azt is aki nem megy el. 
(Igaz, vannak páran, akik inkább el se menjenek.)




Az’Allürista

2010/04/10

Gemma Ward, A Supermodel Betrayed

 Gondolkoztál már azon, hogy hova tűnt Ausztrália és Lagerfeld szeme-fénye? 

Borzasztóan hosszú és borzasztóan érdekes riport, a modellek "kiöregedésének" jelenségéről.

Baby-faced beauty Gemma Ward was the hottest model in the world. But now that she's grown up and gained 30 pounds, fashion insiders say she's "over." Even though the industry claims it's embracing larger women, her story proves it's all a big fat lie. By Sarah Horne, The New York Post

Gemma wearing a body-skimming silver gown at the Metropolitan Museum of Art's Costume Gala.
Photo: Jamie McCarthy/Patrick Mcmullan
Gemma wearing a body-skimming silver gown at the Metropolitan Museum of Art's Costume Gala.

On a bright day last November, an Amazonian beauty with long, strong-looking limbs and silky blonde hair hailed a cab in the East Village. Wearing navy shorts and a faux-leopard-skin coat, she looked like an unusually pretty, healthy NYU student, out for a day of combing through vintage shops. It was an unremarkable moment, except that the 22-year-old was Gemma Ward—one of the most photographed women on the planet.

This week, thousands of stylistas will converge on Bryant Park for New York Fashion Week. The runways will host a parade of size-zero adolescents with measurements of 34-24-34, jutting collarbones, and razor-sharp cheekbones. But Ward, once the biggest name in the business, is expected to be absent.

Though Ward is still pictured on her agency IMG's Web page, she hasn't worked as a model for two years. Once her body began to fill out, in 2007, her flacks explained that she was on "hiatus."
IMG declined to comment for this story, and would not confirm whether or not Ward was still officially under their representation or grant an interview with the model or with David Cunningham, the agent responsible for first signing her. When granted anonymity, however, an IMG insider was blunt to the point of nastiness about Ward's future. "Her moment's over," said the IMG source. "She's not coming back."

While Ward's fame—for a brief period—was spectacular, her story is emblematic of the hundreds of pretty teenagers who come to New York City each year in search of a modeling career. Although the industry has recently embraced plus-size models (more on that later), the pressure to slip into size-zero samples is stronger than ever. In 2007, top model Natalia Vodianova said that when she weighed 115 pounds at 5' 9" clients called her management to complain about her size. In 2008, model Coco Rocha said that when she weighed as little as 108 pounds at 5' 10", she was told, "You need to lose more weight," and that she even took diuretics. "The look this year is anorexic," Rocha recalled hearing. "We don't want you to be anorexic, we just want you to look it," they reasoned.

Ward was discovered eight years ago in Perth, at the age of 14. The gangly Australian was sitting in the audience for the taping of a reality show called Search for a Supermodel, clad in a muddy-gray barn jacket, when she was plucked by an agent from the crowd.

She initially said, "No, thank you," but within a year Ward, a tomboy who was all elbows and angles, with giant, startling Bambi eyes, was well on her way to becoming the most sought-after runway model in the world, anointed the Next Big Thing by designer Miuccia Prada. Seemingly overnight, Ward, a schoolgirl from a suburban background—Dad was a doctor, Mom a nurse—went from sporting ratty jeans and surf tees to walking the runway in Yves Saint Laurent, Balenciaga and Jil Sander. At just 16, she became one of the youngest-ever cover models of American Vogue.

Over the next three years, Ward went on to land a staggering 20-plus Vogue covers and sparked a craze for pencil-thin girls who looked vaguely extraterrestrial, with improbably wide-set eyes and rosebud lips. One paper described Ward as "an archangel from Neptune." Others dubbed her a "porcelain doll" or a "Siamese kitten."

Five years later, walking in the East Village.
Photo: MIKE DISCIULLO/Bauer-Griffin
Five years later, walking in the East Village.

Says one photo agent who worked with Ward when she was 15 (and declined to be named for fear of repercussions from IMG, which reps the lion's share of the A-list models in New York City), her youth was almost a shock. "She was a baby," the source says of his first shoot with Ward. "A little girl, completely wide-eyed and lovely, and she had this entourage around her, handlers, all of these adults whose incomes depended on her looking a certain way." Ward, he recalls, seemed vaguely stunned by all the attention. "Models that young don't always understand what they're getting into, what the future will be if their bodies change."

For several years, however, Ward's career continued to boom. In 2007, Forbes estimated that she had earned $3 million that year, and in June she paid $1.525 million for a three-bedroom co-op in the East Village. In New York City, she hung out with the hip Australian expat crowd at the Nolita eatery Ruby's, sipped rosé at the Maritime Hotel and suffered from permanent jet lag.

Ward (second from right) at 16, on the cover of Vogue in September 2004 with Gisele, Daria and Natalia.
Photo: AP Photo/Courtesy Vogue, Steven Meisel
Ward (second from right) at 16, on the cover of Vogue in September 2004 with Gisele, Daria and Natalia.

The busy teenager, who flew back and forth across the Atlantic for major fashion editorials and lucrative ad campaigns for Hermès, Louis Vuitton and Dior, had no time to reflect. "I never really get a chance to sit back and think about it," she once said.

But signs of uncertainty had surfaced in September 2006, when Ward spent time in Los Angeles, where she was prepping for a film appearance in the Liv Tyler thriller The Strangers. As a result, she missed Milan fashion week for the first time in years—a decision that proved damaging for her modeling career. At the Burberry show, fashionistas buzzed that "she had been dropped because she had put on weight," according to the Sydney Morning Herald.

Though Ward was missing in Milan, she had walked in at least a dozen shows that season in New York City and Paris, looking as thin as ever—her face ever so slightly fuller. She had perhaps gained just five pounds, but the media was beginning to take notice, making clients jittery.

A year later, in fall 2007, the speculation over her size had turned into a steady drone. Says one fashion editor who attended Paris fashion week in October of that year, "Gemma was only walking in a handful of shows—Lagerfeld Gallery, maybe Valentino. I initially thought, 'She doesn't have to do them, she's making so much money in the big campaigns,' until I saw her on the [Chanel] runway… I almost didn't recognize her," says the editor, who confesses she was aghast. Compared to the other ultraskinny models, Ward looked as if she had gained 10 to 15 pounds, "big, almost bloated."

Clad in a denim bikini, Ward certainly looked softer. Where her legs had once been bony, there were noticeable curves. One headline snapped, "CHANEL SPRING '08 EMBRACES THE BIG GIRL," while another article noted Ward's "not so itsy-bitsy teeny-weeny Chanel bikini."

The photo agent who worked with Ward wasn't surprised by the industry reaction. "Every six months you get a new crop of girls. For every one with staying power, like a Kate Moss, there are 20 who don't make it past 18. You gain weight, and you knock yourself out of the running. It's an image-driven industry that doesn't take kindly to the girl who bucks the trend. Clients start saying, 'She's fat now, don't book her!' If you want to be cynical about it, looking that way was her job. She doesn't want to do what it takes, she's not going to get work. That's just the way it is."

By the end of 2007, speculation mounted that Ward was being edged out of the rarefied world of high fashion. But her personal life was reportedly heating up. In November, "Page Six" noted that the newly single 28-year-old heartthrob Heath Ledger had been pursuing Ward, who hailed from his hometown in Australia and swirled in the same boho downtown scene. Back at home in Perth for the Christmas holidays, Ward was spotted with Ledger and the local papers rushed to crown them Australia's answer to Brangelina.

Less than three weeks later, in January 2008, Ledger was found dead of an accidental prescription drug overdose in his Soho apartment. At his funeral in Australia the following month, Ward mourned alongside his former fiancée, Michelle Williams, and Ledger's closest family and friends.

Ward in her heyday as a cover girl; and on the Chanel runway (inset) where she was called "fat."
Photo: Courtesy Hearst/ Chris Moore/Catwalking/Getty Images/ Jimi Celeste/Patrick McMullan
Ward in her heyday as a cover girl; and on the Chanel runway (inset) where she was called "fat."

In the aftermath of Ledger's death, Ward retreated further from the fashion world. The supermodel put on a more noticeable amount of weight and gossips began to surmise that his death had been the trigger for her so-called "emotional eating." That summer, she embarked on a trek through Nepal with a male friend, joining a ragtag group of travelers. Some of Ward's fellow trekkers were apparently underwhelmed by her presence. Two of them, Daniel Noll and Audrey Scott, later blogged about how they were skeptical that she was even a model. "She appeared rather—um—sturdy," they stated. "In other words, she was quite like the rest of us."

Says Olga Liriano, a New York City casting director and model booker who has worked with iconic photographer Bruce Weber, the notion that Ward put on weight as a response to Heath's death is fairly ridiculous. Ward's new body most likely marked "her natural point. A woman's metabolism changes in her twenties. Maybe trying to stay in a business where a size zero is the norm was too much for her, and not worth the sacrifice." In the insulated fashion world, "we have a collective body dysmorphia, where we don't even know what normal is anymore, where a size 6 or 8 is overweight for a model." As such, explains Liriano, "there was no compassion" for Ward. "Sadly, the industry just moves on. That's what fashion is about, always looking for the next thing. Who's going to be the next big girl? Who's the next Gemma Ward? There's a moment, a few years, when a girl can have a great career. And then it's on to the next one."

In a searing post in her personal blog (PaperCastlePress.com/blog), Gemma Ward's sister, Sophie—a 24-year-old writer and former model—summed up the harsh realities of the business and how they had affected her sibling's psyche. In November 2008, Sophie wrote of the early days of Ward's career, when she was outwardly at the top of her game: "She came home every now and then, always for Christmas, sometimes in between, and I kept my head down trying to pretend my little sister wasn't being slaughtered internally by an external industry." In another post, in October 2009, Sophie wrote, "I once was a model, so I have authority to slam what is becoming to my eyes one of the most dangerous and wanky professions that ever became created on this earth's face."

And yet, despite her weight gain, Ward is even now getting modeling offers—not that IMG is encouraging her to work. As recently as November of 2009, her agency turned down a photo-shoot offer from Harper's Bazaar, stipulating that if she were to return to its pages, it would be on the condition that she be back in modeling shape, according to one magazine insider. But even if she loses the weight, she will never be a supermodel again, claims a high-ranking fashion-magazine source.
"Once these pictures are out of her being big, her brand is diminished, at least as far as her agency and the mainstream fashion world goes," the source says. "Gemma's torn. In the last few years [her weight gain] was very much her f--k you to the industry. She's rebelling by putting on 30 or 40 pounds, so now going back isn't a straightforward option."

Though it is not uncommon at other agencies for models to transition from the so-called straight-size to plus-size divisions when their bodies change, sources say that Ward is unlikely to launch a career as a plus-size model. Ironically, she is too small to do so. Furthermore, unlike rival agencies Ford or Wilhelmina, IMG does not have a plus-size division.

However, were a model like Ward to come out and say, "This is who I am, and I still want to work," says Glamour editor in chief Cindi Leive, she would be embraced. "One of the reasons celebs have taken over for models on the covers of magazines, by and large, is that readers relate to them; they know the ups and downs of their love lives; they know their weight struggles. It's the fact that not all of them were born to be a size zero that makes them more appealing."

Leive insists that the tide is turning, thanks in part to demand from readers who write to her and thank her for showing bigger models in her pages. This month, V magazine, a glossy with high-fashion credibility, debuted its first-ever size issue, featuring plus-size models such as Crystal Renn alongside straight-size models. But although one newspaper heralded the successful issue as "THE TRIUMPH OF THE SIZE 12S," critics say that in the more mainstream modeling world it's skinny business as usual, and models who do not adhere to the rules of the game, like Ward, are quickly pushed to the side.

Agent Gary Dakin, who heads up Ford Models' plus-size division and reps Crystal Renn, the size 12 supermodel, lauds Leive and others, including V magazine's Stephen Gan, for being more inclusive in their approach. "I'm seeing that the walls are coming down a little bit," he says. But there's still what he calls a "glass ceiling" when it comes to the major campaigns that can make a model serious money. While Gemma Ward was earning $3 million a year in her heyday, Renn earns more like six figures in a year. "The press about plus-size models has been amazing," says Dakin. But, he adds, "Let's not just talk about plus-size being 'hot.' Let's actually put those girls in the campaigns, that-big money cosmetics contract, that hair contract. I have 10 stunning girls on my board who are high fashion, who could do that job, but the clients have to go for it."

It's a chilling reminder that for all of the trend pieces about plus-size models gaining acceptance, for all the chatter in Vogue about a size 4 model like Lara Stone embracing her "curves," the world of high fashion is slow to change.

But Ward, who has seen the fashion world at its ugliest, is not so sure she wants to return to modeling, say sources, and she's exploring other options, like pursuing theater school at Yale. In 2009, Hollywood insider Nikki Finke reported that she had signed with CAA, which reps actors like Kate Winslet and Natalie Portman and Anne Hathaway.

Last March, in an interview to promote her part in the Australian indie film The Black Balloon, Ward spoke with a reporter for Australia's The Age about her decision to pursue an acting career. "I realize you can't please everyone," Ward said. "Sometimes when people are constantly wanting the fantasy or the illusion, you have to break it to them that it's not real."

Though Ward has rarely spoken out about her relationship with Heath Ledger, she said in that interview that he taught her to fight, a skill she will need as she contemplates a permanent move to the silver screen, also an image-obsessed realm where criticism of her looks will be inevitable, her talent notwithstanding. "He told me to always be a punk and 'stand up for yourself,' " Ward said then.
Indeed, last November, in response to reports that she had retired from modeling, Ward stood up to fight, writing to an Australian paper to say, "I have not 'quit modeling,' and my fans back home can expect to see me back at work modeling and acting in the new year."

Still, one industry insider thinks Ward made a lucky escape—and rather than return to the high-pressure world that chewed her up and spat her out, she should keep on running. "I say, congratulations," the magazine source says. "She has other things she wants to do. She made major money…and she got out of it alive." —with reporting by Hailey Eber


Jó Holnapot és okosan holnap!!!
Az'Allürista

2010/04/09

És lőn világosság

Photobucket



Rémlik a sztori? „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten lelkle lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság, és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.”.
Itt most megállunk.

Én is látom, hogy jó a világosság. De, ha ti is szeretnétek, hogy lássák mások, akkor kerüljétek a giccses változatokat.
Lehetőleg a világosság legyen világos: pamutból, ne poliészterből – mivel ugye Isten nem neonfényt teremtett, hanem valami naturális jót.
Ha lehet, a világosság legyen csak világosság, semmi branding, semmi ezüstszív semmi zavaró tényező.
Ha unod a színtiszta világosságot, párosítsd azt feketével a dualizmus jegyében, tengerészkékkel (igen, a farmeranyag is szóba jöhet) a navy jegyében, vagy természetes bézsekkel (a bézs még kiváló idén a cukorkaszínek mellé), így biztos sikkes külsőd lesz. 
Bár… ez csak tőled függ.


Üdv,


Az’Allürista

2010/04/06

Prada First Spring: vitathatatlan


Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket







A legtöbb kortárs műalkotásra az a legfőbb, mindenki által érzékelhető jellemző, hogy nem történik benne semmi. 9 és fél percre csönd keletkezik. De nem a filmben, hanem bennünk. Már az első képkocka megragadja az embert, figyelmét leköti és megállásra kényszeríti.
Nincs más, csak Te és a Hatás: a zene elhallgat a youtube-on, a pártok nem kampányolnak, nincs cigánybűnözés, nincs vér, brutalitás, láncfűrész. Csak az üvegszál vékony, törékeny PILLANAT.

Vannak emberek, akik ezt, mint negatívum élik meg és rohannak tovább. Vannak, akik pozitívumként és erőt merítenek belőle. (Szó ne essék most azokról, akiknek tetszik, de a közösséghez való alkalmazkodás nyomására azt mondják: szar. Ők majd 70 évesen elgondolkoznak.)
Miért ne állnánk meg a rohanó világban 9 és fél percre, és merülnénk el valami gyönyörű, és számunkra idegen világban? Miért érezzük azt, hogy mivel ez számunkra idegen, egyben szükségtelen is?
És miért olyan idegen? Mert nem európai emberekről szól?
Pontosan ez a kulcsa a történetnek, hogy egy olyan lenyűgöző erejű kultúrába tekinthetünk be, amelyet a shanghai rendező, Yand Fudong mesés avantgard habbal, és lenyűgözően hatásos fekete-fehér árnyékhatásokkal tálal.

Megindító az a rész, amikor az emberek csomagjaikkal felszállnak egy magas értelem felé, elindulnak egy teljesen új irányba (földi síkon a villanydrótokra), és a végén hátrahagynak mindent, ami ide köti őket. Van benne, valami elengedő. Valami múlandó. Valami örökké valót kereső pillanat.

A kínaiak azt mondják: Az egész év termése, egy jó tavaszi kezdéstől függ. Hát hajrá. Éljen a művészet, a sur réal.    


Jó Holnapot!


Az’Allürista  


2010/04/01

Soseteddek






El kell, hogy mondjam: iszonyatosan nagy feladatomnak érzem, hogy a férfidivattal foglalkozzak. Sajnos túl kevés médium koncentrál erre az aspektusra, viszont igen fontos lenne gatyába – és legfőképp stílusba – rázni a férfiakat.

A lényeg: a GQ, Ellen Rakieten and Anne Coyle „Undateable” című könyve nyomán összeszedte nekünk, férfiaknak, azt a 19 “sosetedd” öltözködési tanácsot, amelyek valami véletlen baleset folytán beszivárogtak az életünkbe.
És hogy ne legyen túlságosan Sartorialistosan molyszagú* a bejegyzést, hozzáadnám egyéni megjegyzéseimet is, ha nem bánjátok, a 9 kedvencemhez.

1.      Díszített farmernadrág.
Swarovski köves, hímzett, foltozott, toldott, rojtolt – csak ha úgy szeretnél kinézni, mint egy 17 éves kislány.  (Állj. 14 éves kislány, vagy Gáspár Laci. Egy stílusos férfi (és nő!) soha, de soha nem hord csicsás nadrágot. Farmert végképp. Az igényesen koptatott dolgok elmennek, de ha igazán sikkes külsőt szeretnénk, ellensúlyozzuk valami klasszikussal és architekturálissal.)

2.      Festett, melírozott, szőkített, dauerolt haj és társai.
Miért épp a legjobban kigyúrt férfiak festetik szőkére a hajukat? Szaladj és mond meg a párodnak: rögtön felveszed, mihelyst befejezted a fürtjeid mázazását. (Undorító Back Street Boys feeling, valahonnan 99-ből, ami abszolút komolytalanná teszi az embert a szememben. Nők esetében a sokszínű haj, nem valami sikkes.)

3.      Hálóruha.
Ezzel azt próbálod a tudtunkra adni, hogy olyan szexi vagy, hogy ha normális pólót hordasz, lángolni kezdene? Ezek a ruhák teljesen használhatatlanok.

4.      Ed Hardy.
Ha túl vagy a 21-en, és már a munkádból élsz, akkor te lehetnél az Irritáció királya. Lásd Jon Gosselin. Abszurd. Ne ess áldozatul. (Szintén komolytalan a hordója és igazi műmacsó. Undorító, cigányos. Maradjon a tetováló szalonokon belül.)

5.      Napszemüveg beltérben és éjjel.
Larry David tudta a legjobban: Tudod kik viselnek napszemüveget házon belül? A vakok és a seggfejek. (Való igaz, hogy napszemüveget hordani miközben valaki beszél hozzád, olyan mintha zárt ajtón keresztül kommunikálnál valakivel. Illetlen. De bizonyos esetekben – tekintettel Anna Wintourra, nők megengedhetik maguknak. Mondjuk, ha átültették a szemüket.)

6.      „Túlbarna”
A legtöbb nő imádja, ha egy férfi úgy néz ki, mintha órákat töltött volna a napon – de van egy határ. Mint mondjuk túl barnának lenni. De van még rosszabb: az önbarnító spray-k. Az egyetlen ok, amikor elfogadható, hogy egy férfi nagyon barna, ha órákat töltött a napon. És itt vége a történetnek. (Szavakkal le nem írható, hogy mennyire kiábrándítóan csúnya látvány, ha valaki már szinte narancssárga – Orbán Viktor, a Magyar Narancs – főleg ha az illető férfi. Szintén undorító, műmacsó és irreális, főleg télen.)

7.      Túlillatosított.
Tökéletes, ha 6 perccel az illatod után szeretnél megérkezni. Bármit is rendeltek a barátnőddel az étteremben, tuti, hogy Drakkar Noir íze lesz. (Az egyik nagyon kedves… barátom, aki történetesen HR igazgató egy multinál, elmondta, hogy rendkívül rossz benyomást tesz egy állásinterjún, ha valakinek a parfümjét előbb lehet érezni, mint amikor belép. És nem csak férfiról van szó. Abszolút antielegáns. A Macskajajjban oké, Magyarországon nem.)

8.      Sideways baseball hat: A.K.A "the Hat Tilt"
Unfortunately, this has become a national epidemic. The fact that you stood in front of a mirror, making your puckered-lipped "I'm so cool" face, popping your "lid" at the perfect angle to get this exact look is so loserish it scares us.

9.      A gyűrű
(Jegygyűrű. Oké. És itt vége, még mielőtt szóba jönne a keresztapagyűrű. Legyen a műegyetem logójával, vagy dupla C-vel: Karl Lagerfelden oké, rajtunk nem. Nőknél: sok vékony giccses gyűrű, csak ha azt akarod, hogy 14 éves kislányként kezeljenek.)  
       
Továbbá: zenét sose hallgass kihangosított telefonon. Bunkó dolog, ráadásul rákényszerítesz másokat arra, hogy a te „stílusodat” hallgassák. (Ha esetleg valaki ilyet tesz, a Himnuszt énekli poénból, vagy végigzabál egy órát, vagy 10 percenként megszakítja azt idióta közbeszólásokkal, amik messze nem kapcsolódnak a tananyaghoz, és miután indulatodban – az 1000. alkalom után - kiszalad a szádon a Ki a f… érdekel ez? És te leszel A NÉP ellensége, aki ellen meg kell védeni a pedagógust: nos… nézz magadba. Velejéig romlott ember vagy. Én a helyedben felköpnék és aláállnék. És tovább hinnék az emberi jóságban.)
  
   

*Scott Schulmann blogján szereplő férfiak: Férfiak. Azonban néha már túlságosan is klasszikusak és vidékiesek. Olyan 37 év feletti Marblolo Man feeling.