Sikkről, stílusról - spiritusszal. Bio, Kontakt, Jegyzet, Fenomén, Objet de l'Obsession, C'est l'Allure.


2010/05/28

DS3 Anti Retro - Az 5-csillagos küldetés sajtótájékoztatója


Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket



Kedden a Citroën ANTI RETRO négy főszereplője ismét találkozott egy rendhagyó sajtótájékoztató keretében, amelyen én is részt vehettem, mint első az sajtótájékoztatómon.
A rendezvény a Fausto’s nevű, isteni, (szerintem) olasz étteremben került megrendezésre, ahol Talmácsi Gábor, Kovács Patrícia, Dukai Regina és Eli van Poeyer számolt be az egy hónapos DS3 vezetési tapasztalatairól mely során, együttesen, közel 6000 kilométert vezettek le az ország egész területén.

Hajdu Nóra, a Citroën kommunikációs és marketingigazgatója volt olyan készséges, hogy megossza velem nézeteit az autóválasztásról. Véleménye szerint kétféle sofőr létezik: az egyik, amelyik A-ból B-be akar eljutni és a praktikumot helyezi előtérbe. Ezen vezetők közé tartozik Ő is, mint büszke C5 tulajdonos.
Valamint vannak a „háromajtós autósok”, akik a külső és a design alapján mérik fel elsőként leendő járművüket. Helyes választás nem létezik, mindenkinek joga van eldönteni, hogy mit szeretne. A Citroën pedig megalkotott egy autót, amely egyszerre ötvözi mindezt.

Be kell, hogy valljam, ha hiányos és gyakran későn kapcsoló memóriámat nem tompítom egy pohár pezsgővel megérkezésemet követően azonnal, és nem varázsol egy el kicsit, képtelen lettem volna nyugodtan, minden nemű zavaros lelkesedés nélkül beszélni a sajtótájékoztató utáni fogadáson Dukai Regina kivételével, a négy ikonnal.
A felszolgálás Pazar volt, a pincérek borzasztóan készségesek. Alig fejeztem be egy garnélás-olívás tészta fogyasztását és fordítottam el pincért keresve a tekintetem Gáborról, egyből egy kéz nyúlt a tányérért, és ajánlotta a következő fogást.

Azonban van egy nagy problémám. Roppant csalódott vagyok, amiért egyes lapok, az esetleges konkurencia miatt – név szerint Eli miatt – nem küldtek még asszisztenseket sem a rendezvényre. Ez borzasztóan gyerekes és magyar dolog. Elhiszem, hogy lapzárta van, hogy a színfalak mögött dúl az ellenségeskedés egymás irányába, de össze kellene szednie minden szerkesztőnek magát, ugyanis a magyar divatélet fellendítése csakis közös munka során történhet.
Az acsarkodás luxusát senki sem engedheti meg magának. 


Szép Napot! 
Az’Allürista





(Ui.: Holnap a három csillagunkkal olvashattok riportot)

Nincsenek megjegyzések: