„A legbüszkébb arra vagyok, hogy sosem éltem másból, kizárólag a saját művészetemből." BORSZÉKI ZITA
Divattervező iparművész, a rendszerváltás előtti két nagy divatszalon közül a Kék Duna művészeti vezetője, már a húszas évei derekán - a jelenleg ímmel-ámmal de alkotó középkorú divattervező generáció nála kezdett, vagy legalábbis próbálkozott. Az ausztráliai világkiállításon és az osakai textilvásáron rendezett divatbemutatókat, 1991-ben ő tervezte a MALÉV formaruháját.
Stílusikon, ősi mélységéből fakadó eredetisége elpusztít minden jelenkori allűr-hamisítványt.
Régen kinéztem én már magamnak a bérházrengeteg sűrűjében méltóságteljesen megbúvó Gerlóczyt, aki két nyár óta susogva hívogat nesztelen, s a mai napnál autentikusabb beavatásom kérve sem lehetett volna. Beléptem és megkérdeztem: Borszéki megérkezett-e már, „jobbra, hátul” mutatták, s én karvalyi pontossággal suhantam a füstbe, mely Zitát vette körbe. Cigaretta nem, csak az aurája parázslott, s lobbantott lángra engem is a homályból szivárgó diabolikus perszónája. „Az angol etikett szerint a déli tizenegy óra már pezsgő-idő” – mondta, s ittunk is a szerinte legfinomabbat, két ristrettóval.
Zitával kiszakadtunk a térből, s időből; így keringtünk ópiumos ködfelhőjén, s beszélgettünk Kék Duna Szaloni munkájáról, a nála kilincselő, mára „befutott” ruhaszabókról, a hazai művészvilág kurvulásáról. Nőkről, férfiakról, barmokról és allűrökről – jókról és rosszról, minőségről és irodalomról; úgy, mint két régi ismerős, akik még együtt látták Ady-t a Centrálban, s talán nevettek is tréfáin, s tréfálkoztak maguk is a szellemileg gyámoltalan emberekkel.
„S, hogy bírod a középszerűeket?” – „Jaj, én sehogy. Az alatta lévő az az aki, de a középszerű valaminek még hiszi is magát, ami biztosan nem az, aki.” Így álltunk a Ferenciek téri buszmegállóban, szemerkélő esőben, nercben és vállig érő, haute couture Ferragamo bőrkesztyűben – legalábbis Ő, egy tál füstös, ropogós és ösztönös beszélgetés után. Majd buszra szállt és tömegközlekedéssel ropogott a Pasarétig, hogy az útjába eső emberek megzabolásán túl alaplevest főzzön a férje holnapi kulináris mesterkedéséhez. "Szeretsz főzni?" - "Én? Unom. Ami ízletes az sok apró univerzumból áll, én pedig már az edények látványától rosszul leszek".
Salut,
Az'Allürista
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése