3. TÉLI ÁLOM (SZEGEDI) KATAKIVITELBEN

KRITIKA

KI LÁTTA A DIVATOT?

- Divattalan divattervezők?

Kritika a hazai tervezőgeneráció szegmenséről 6 részben:

Mojzes Dóra, Szegedi Kata, Je Suis Belle, USE, Benus Dani és a Nubu

Az előző bevezető bejegyzés PRÜSZKÖLŐ KRITIKA címmel itt ,
MOJZES DÓRA kritikája itt  olvasható - ismeretük a szöveg mélyebb megértéséért szükségszerű. 

FOTÓ: www.fashiontime.hu

3. téli álom (szegedi) katakivitelben

Míg Mojzes Dóra feltételezhetően készült, és talán becsületesen, megfeszítve is dolgozott a 2011/2012-es ősz-téli kollekcióján, addig mindez Szegedi Katáról a legkevésbé sem mondható el. Merüljön is fel bármiféle rokonszenv az alkotó személye iránt, a hiteles kritikát ez aligha befolyásolhatja, hiszen annak tárgya nem a (valós, vagy igen gyakran tettetett) szubjektív szimpátia, hanem az ehhez képesti legobjektívabb mércével mérhető alkotás maga kell, hogy legyen. Márpedig ha jelen esetben is kizárólag a prezentált ruhadarabokat tekintem egyedülállóan mérvadónak, akkor meg kell, hogy állapítsam: önállóan némelyikük még meg is állja a helyét és kellemesen hat - gondolok jelen esetben a fekete, elől húzott átlátszó muszlinruhára, vagy az egyéb kis pirosokra -, de a maga egészében a kollekció pontosan arról a kedvtelenségről és érdektelenségről tanúskodik, melyet még júniusban, az OurStyle Boutique megnyitóján nyugtázhattam. Akkor Kata arról mesélt: mennyire nyomasztja a hazai közeg homogén és depresszív közhangulata, mennyire érdektelen az őszi kollekció elkészítésével kapcsolatban – július ide, vagy oda, még hozzá sem kezdett.

Igaz a legteátrálisabb bólogatások közepette osztom Kata álláspontját az inspiráció áramlását és ihlet megszületését gátoló, Ady után szabadon: hortobágyi körülményekről, melyet, mint alkotó én magam is személyesen tanúsíthatom. Kétségtelen: az értelmezni kívánó kritika pontosan akkora bajba került, mint amekkorában az értelmezendő alkotók vannak.

 Ettől függetlenül, tartózkodnék attól, hogy Szegedi Katát a magyar ugar mártírjává magasztaljak, hiszen kollekciójának értelmezésekor éppen annyira kell figyelembe vennünk ezt a rá talán a jelen csillagállásban nagyobb hatással lévő szituáció-együttest, mint bárki másénál, mégis fontosnak tartom elmondani, hogy szinte egyedülállóan ő az, aki nem hogy elfogadja, de megköveteli a kritikát - munkája szakszerű megvitatására nyitott, hibáit beismeri, s azokból tanulni is képes - még akkor is, ha a kritikus és a tervező között párbeszéd nem szükségszerű, sőt, sokszor az objektív látásmódot torzítja, befolyásolja és gátolja! 

Ugyanakkor fel kell tennünk a kérdést, hogy egy ennyire terméketlen konstelláció idején a megszokáson túl egyáltalán mi értelme van bármit is létrehozni? Lelkesedésből aligha. Kötelességtudatból a vásárlók iránt? Még inkább.

Kata elmondásai alapján vásárolóinak fele privát megrendeléseket igényel, mely munkák a megbízó ízlésétől, vagy annak hiányától vállalhatóan, vagy vállalhatatlanul realizálódik. Ezen a nagyjából ötven százalékon túl, a másik fél egy igen testes szegmense a legegyszerűbb, kevésbé összetett darabokat keresi – érdekes módon az idei eladásokat a Srej Zsófi által is viselt muszlinruha vezeti. Ez már csak azért is érdekes, mert mindezidáig az volt a tervezői tapasztalat, hogy a magazinok bazároldalain feltűnő ruháit aligha keresik, azonban, ha egy topmodell viseli, már annál inkább mozdul meg a közönség – persze függetlenül az adott ruhadarab színvonalától.

Kiábrándító azonban, hogy Kata összetettebb, ikonikusabb, ám abszolút hordható darabjait – így például a több apró darabból összevarrott lyukacsos zakókat, amik az előző szezonban jelentek meg - alig keresték és keresik a vásárlók.

Módosítanám tehát a feltett kérdéseimet: mi célból készítene kiemelkedő darabokat, ha a tervezői vegetáció inkább fizetődik ki, mint a megfeszített gondolatai és kivitelezési munka?

Kata apatikus attitűdjéből és (akár, de nem feltétlenül érthető) negligenciájából fakadóan a kollekció igaz egyszerű kíván lenni, mégis üres maradt, puszta direkt látványa nem közvetít önmagában semmiféle üzenetet, márpedig ennek hiányában a kollekció értelmezhetetlen – így aztán nem is érdemes bármiféle mélyreható okfejtésbe kezdeni, hiszen olyan random anyagpárosításokon, melyek közönyben fogantak sajnos nincs mit bírálni.

Nem észrevehetetlen ugyanakkor az az indirekt vázlatszerűség, skicc-jelleg, mely néhány ruhadarabon figyelhető meg. Ez úgy érzem leginkább a vágásokban, hajtásokban, illetve a szabásvonalakban vehetőek szemügyre, melyek egyszerre feltételezik azt a számomra nyilvánvaló, de jelen szezonban szinte már zavarba ejtően rejtőzködő eredetiséget, azt az elvontabb, karcosabb és tenger alatt hömpölygő világot, amit Szegedi Kata megtestesít. Így aztán a saját és a tervezőnő meglátásai szerint is a jelen kollekció leginkább alapakkordját képezheti egy esetleges jövő tavaszi kollekciónak. A lecsupaszított formavilág és színkészlet egy új alapot biztosíthat, sőt, akár még a kényes kérdésként a levegőben lógó, fekete PVC is érvényre juthat, egy erélyes és kellően szegedikatás kontextusban, azonban ehhez a tervezőnek a legnagyobb erővel kell nekilátnia a munkához, és nem szabad megelégednie sznobesztétikájú vásárlóinak igényeivel.

Érdekes elgondolás, de nem teljesen irreális és elvetendő: Mojzes Dóra és Szegedi Kata nagyjából egy időben, két évvel ezelőtt tűntek fel a hazai divatélet csillagaiként – ugyanakkor nem csak díjakat és legfőképp bizalmat előlegeztek meg nekik, de a szakma, s még inkább a szűk közönség vátesz-szerepet is testált rájuk. Legelső kollekcióiknak sikere okán olyan elvárásokat kezdetek el irányukba támasztani, melyeket természetes módon aligha képesek teljesíteni a mai napig; személyes márkaevolúciójuknak nem a második-harmadik, hanem sokkal inkább az ötödik stádiumát várnák el mindazok, akik még nem tartoznának a vak és ömlengő rajongói táborokba. Elképzelhető lenne tehát, hogy a két tervezőnő ideiglenes mélyrepülését az anyagi nehézségeken túl a közösségi média intenzív szárnyra kapása okozná? Mennyire bírható ez a nyomás és meddig fajulhat?

Hogy a folyamat végjátéka mikor és hogyan zárul, még számomra is többesélyes, azonban egy teljesen új nyitány már előkészületben van. Úgy érzem, a Kepp-korporáció lesz a következő áldozat, akik ha nem szemfülesek kellőképp, ugyanígy elhatalmasodat felettük az elvárások tömege. 

Végezetül már csak egy gondolatot szeretnék hozzákapcsolni a kritikámhoz, mely úgy gondolom nem elhagyhatatlan, ha Szegedi Katát, mint márkát vizsgálom. Ez esetben pedig  szeretném megkérni Bujdosó Biankát, aki igaz szabadidejében, baráti gesztusból készíti Kata PR-ját, ha már a sajtóhoz kíván szólni, akkor azt lehetőleg ne háromnegyed évente (megkeresésre) tegye, méghozzá úgy, hogy az általa írott anyagok tömjén-, és mirhafelhőben úszva nélkülöznek mindenféle reális és releváns információt a tervezői gesztikulációkról, valamint háttér információkról. Már csak azért is, mert nem gondolom, hogy egy (baráti alapon szerveződő, vagy sem) sajtóreferensnek szubjektív értékítéletet kellene közvetítenie az újságíróknak puszta tények helyett. Így aztán – rettenetesen gonoszan, de annál mókásabban - a hazai divat védangyalát inkább kérném arra (ahelyett hogy őrjöngve veri a kezét ügyfele divatbemutatójának a végén - állva - a Marie Claire Fashion Days-en), hogy osszon le két baráti nyaklevest neki, és ébressze fel Szegedi Katát a téli álmából. 

Szívélyes Üdvözlettel:

Dávid Máté

- Az’Allürista