Tiszta vizet abba a pohárba!

Esszenciális rossz után esszenciális jó? - Kritika az Essential Look tavaszi rendezvényéről, valamint a magyar divat aktuális helyzetéről

  Futballbajnokságra váltott jegyet pár hónap leforgása alatt a magyar divatszcéna, melynek elkülönített szektorában a kiemelt jelentőségű személyek tehetetlenül, szemüket forgatva nézik, amint a szenzáció és újdonságéhes szurkolóközönség orbitális üdvrivalgásban tör ki, már a harmadosztályú játékosok pályára léptekor. Tapsvihar koronázza pusztán a jelenlétüket, pedig bizonyítani nem bizonyítottak: a pályán nem hogy bravúros cselek, szélsebes szerelések, de még labda sem látható. Ezt érte el a magatehetetlen divatipar, ennek lehet tanúja nap, mint nap – a Budapest Essential Looks sem más, mint egy efféle, népámító futballmérkőzés, ahol a gondolati-kivitelezési minőséget nem ismerő tömeget olyan kollekciók többségével vezették meg a szervezők, melyek eszmei-formai hiányait a már rongyosra rágott jelzőkkel igyekeztek stoppolni, mint például „világszerte jobban ismert”, „nemzetközileg elismert”.

  Erre a demagóg sznobizmusra mondott kvázi nemet a USE tervezőgárdája és a Nanushka csapata, mikor gondolkozási időt kértek, mely alatt a botrányt elkerülvén a szervezők meghívták Makány Mártát, akinek finom részletkidolgozásoktól mentes, tíz éve haloványan megújuló ruháiért rajong a hazai celeb keménymag. Mikor azonban a USE és a Nanushka konszenzust javasolva rábólintott a rendezvényen való szereplésre, a kiállítóhelyek megteltek. Így szorultak ki az olyan eredeti és valós szakmai-gondolati újdonságot megtestesítő tervezők, mint Szegedi Kata, Benus Dani, vagy a Kepp csapata. Igazán nagy kár, mint ahogyan budapesti divathétről beszélni hiányos létszámmal, vagy eredetiként emlegetni Mojzes Dóra tavaszi kollekcióját.

  Beszélhetünk-e egyáltalán római légiósokról, ha az egyetlen közös pontot a felcsatolható alkarvédők, vagy a bizonytalan hámpántok jelentik? Egyáltalán mit keres egy római légiós a 2011-es tavasz/nyári szezonban? Rejtély, akár csak az is, hogy hová tűnt Mojzes Dóra metálos zsenialitása, határozott keménysége, melyet a félelmetesen bátortalanul elsült gladiátorasszonyok váltottak föl. A fekete darabok még őriznek valamit a nemes Mojzes nőből, a drapériaszerűen hulló feketék, valamint a Lilu által viselt törzsi mintás koktélruha igaz megállna a saját lábán, azonban a mérhetetlenül komolytalan szíj applikációkkal ellátott szoknyák, nadrágok, valamint a kimunkálatlan kosztümök és leggingsek áradata megrontja egyszerűségüket.

  A Miss KK nyomataival készült pólók zseniális kezdeményezések, akár a nyár elengedhetetlen must-have-jeiről is beszélhetnénk abban az esetben, ha a művész személyén kívül a kivitelezés is tanúskodna valamiféle formai-elrendezési extravaganciáról.

  Hová tűnt a fantáziadús kreativitás? Hová lett az eredetiség? Elképzelhető, hogy a tervezőnő anyagi problémákkal küszködik, de ezt sosem szabadna megéreznie a vásárlóinak. Az eredetiséget pedig tudtommal nem valutában mérik.

  Mojzes kollekciójával ellentétben Konsánszky Dóra darabjai már sokkal inkább árulkodnak a szakértelemről és időigényes megmunkáltságról – a szemlélődőnek nem az az érzése támad, hogy az olcsó muszlinokat egyetlen éjszaka leforgása alatt varrták össze a bemutató előtt.

  Konsánszky határozott, borotvaéles vonalakat alkalmaz már évek óta; szikrázó megnemalkuvása, valamint minőségorientáltsága védjegyévé vált. Modelljei afféle elektromos ritmusokra dobbanó üvegházi teniszbajnokok, valahol a minimál-indusztriál és a vallásos áhítat között – az utóbbit példázza bemutató alatt szóló, rituális megtisztulást idéző hangaláfestés.

  Azonban magára a márkára is ráférne az újjászületés, hiszen Konsánszky vonalai a szezonok előrehaladtával egyre jobban merevednek, ez pedig előbb utóbb lehet, hogy kiszorítja azt a maradék nőt is a sziluettekből, amely talán azonosulni tudna egy ennyire rideg sztereotípiával.

  Felemelő, tisztító érzés lenne, ha a magyar divatipar, élén Dórával, kiűzné önmagából a minimál immár közönségessé és unalmassá vált elemeit, és újabb jelentéstartalmakat, egy ember és nőbarátabb stílust venne fel. Ha Dóra a közönség által érzett spiritualitást a háttérzenén kívül a ruháiba is beleépítené, nem pusztán előfutára lehetne a félvallásos áhítatnak hazánkban, de a megcsömörlött márkaevolúciójába is fejlődést ültetne.   

  Összbenyomás a bemutatott kollekciók tekintetében, hogy a magyar tervezők mintha nem élnék meg igazán az életet, mintha bezárkóznának a saját maguk emelte sziklatornyokba, ahonnan nincs lehetőségük az új formai és stílusbeli lehetőségek észrevételére.

  Keveset merítenek az újdonságok hasznos tárházából, nem mernek józanul kockáztatni. Még mindig cicanadrágot használnak harisnyák és nadrágok helyett, még mindig hígítatlan stílussémákat alkalmaznak ötvözött, összegyúrt formák helyett.

  A magyar divattervezők kevés kivétellel, de mind stagnálnak. Nem rezonálnak sem a divat, sem a világ változásaira. Ez abban az esetben nem lenne probléma, ha önmagukban értelmezhető, igazán örök, igazán szép: időtlen darabokat alkotnának. Olyanokat, amelyek bármely pillanatban azt a kortalan és meghatározhatatlan stílusesszenciát képviselnék, ami az évek során kiforrt, ami emberorientáltnak bizonyult, ami Örök. Azonban ez, idáig csekély esetben történt meg, legtöbbször minőségi követelmények érvényesítése nélkül, pár darab példájával. Ezt láthattuk bizonyos elemeiben Léber Barbaránál.

  A kockáztatás szükségszerű lehetőségét szem előtt tartva gondoljunk csak arra, mivé nőtte ki magát Riccardo Tisci Givenchy-je az évek során! Idézzük fel újra a szende és szűzies vonalakat, a megrögzött katolicizmus kokottjait, az ógörög mélytengeri kékeket, sötétlilákat, éjfekete tollakat. A pogány szikrákat, melyeket a tavaszi kollekció vetett az első sorban ülő kritikusokra. Riccardo nyitott szemmel jár, nála megfér egymás mellett a konstruktivizmus, a pogányság, hosszú muszlinszoknyákkal és trapéznadrágokkal; a muszlinrózsákkal teletömött, csontszínű kiskabátkák fodros szoknyákkal és tollakkal tűzdelt mellényekkel. Nála ez egységet alkot, a megfelelő, egymással harmonizáló színeknek és formáknak, valamint a hihetetlen magas minőségnek köszönhetően.

  Ez a változatos, kiforrott és sohasem sablonszerű bátorság hiányzik itthonról, a tisztaelméjű vakmerőség, a biztos ízlésben és stílusérzékben gyökerező merészség, mely nyitottsággal, széles látókörrel párosul. A felismeréssel, hogy nem csak a fekete minimál, nem csak a selyem a glamúros. Hol van ez az árnyalt gondolatiság? Hol van ez a merészség?

  Elenyésző, szinte szabad szemmel láthatatlan azoknak a hazai tervezőknek a jelenléte, akik biztos esztétikai alapokkal, a sablonszerűt elutasítva igyekezne eredetit alkotni, nem pusztán a kifutóra, de a hétköznapokra. Keddre, szerdára, csütörtökre. Egy ruhadarab nem attól lesz szenzációs, hogy mindenféle „franckarikákkal” felcicomázza valaki, ahogyan azt Abodi Dóra teszi. Nem attól lesz egy blúz eszméletlenül egyedi, hogy stilizált avarszőnyeggel teríti be a Je Suis Belle, fantasztikusan „mignon” ruháit megszégyenítve.

  Egy ruhadarab akkor lesz alkalmas a hétköznapok ünnepé varázsolására, ha az az eredetiséget a minőség és az esztétikum követelményeit szem előtt tartva, nőknek, embereknek szól, akik szeretnének színeket, játékosságot és személyükhöz hasonuló összetett gondolatiságot.

Ez pedig pusztán kemény munkával, kemény eszmei háttérrel valósítható meg. Erre eszmélt rá Füzes Eszter, Godena Juhász Attila és Tóth András.

  A USE csapata felismerte a saját maga lefektetett dogmáinak immár unalmassá és önismétlővé vált hatását, így nem késlekedett: vitézi merészséggel definiálta újra márkáját, célozta meg a huszonegyedik század hús-vér, hordható ízlésélményekre szomjazó magyar nőjét. A USE nem azért az Essential Looks és a magyar divatipar csiszolódó ékköve, mert először láthatta megkésett tavasz/nyári kollekcióját a nagyközönség, hanem mert nemzetközi színvonalon akar alkotni, igazul, nem népámító hazug módon, mindezt magyarul. Úgy, hogy Anna Wintour a darabjaikat látva ne dőljön kardjába, hanem eleresszen egy sziszegő maybe-t.

  A kollekció Magyarországon először definiálja a márka nőjét, egyedülállóvá téve a csapat értékét. Tisztán látható immár, ki is a USE nő valójában. Egy biztos: fehérbort iszik érkezéskor, és kliséket elutasítóan intelligens.

  Úttörő és öntudatos személyiség, aki teleit a Távol-Keleten tölti, kora nyári estéit a Balaton partján, izzó, tüzes nyarait pedig dél-afrikai szafari túrán. Szűziességét még az acélmarkú utódszocialista államokban is megőrzi - leheleterős rózsapírt, hétköznapi farmert, Yves Saint Laurent idéző kék muszlininget hord; törzsiesen lüktető, homokszínű rojtos ruhákat, velőtrázóan lüktető zsinóros estélyiket.

  Igaz még parányit szétszórt, hiszen hosszú álomból ébredt; igaz még használja régi ruhatárának egy-egy meghatározó darabját, akárhogy is nézzük: már nem fogcsikorgatva, hunyorogva kell vizionálnunk a jövőképét, hanem nyitott szemmel, reményteljes mosollyal.

  Mosollyal zárult számomra is a magyar divatélet talán egyik utolsó futballmérkőzése az Essential Looks is, ahol a szervezők képesek voltak egy fedél alatt bemutatni a Max Marát és Makány Mártát, expo hangulattal és fényesre polírozott kocsikon fetrengő hostesslányokkal körítve. Azonban a sistergő profitszagon, valamint a magyar divatipar sajtóosztályaként funkcionáló, kihasznált bloggerközösségen túl a mosoly másnak is szólt, méghozzá a kézzel fogható újdonságnak.

  Az Essential Lookson teljesen nyilvánvalóvá vált: valami igazán nagy lépés megtétele előtt áll a magyar divat, melynek folyamatában le fognak szakadni az olyan paraziták, akik saját minősíthetetlen színvonalukra igyekszenek visszarántani a nézelődő közönséget és a kiválasztott stációba került tervezőket. Elérkezett az idő arra, hogy a komoly és nyugati színvonalra törekvő VIP szektor a futballBAJnokságról teátrális ünnepség és csinnadratta keretében Kína egyik félreeső tartományába szóló repülőjegyet nyújtson át minden hiteles haladást hátráltató delikvensnek, és a munkájukat megköszönve végleg bezárja őket a múlt kategóriájába, hiszen elég esélyt kaptak már mindannyian. Mennyi kellene még? 

Tiszta vizet abba a pohárba,

Üdv, 

Az'Allürista