Sikkről, stílusról - spiritusszal. Bio, Kontakt, Jegyzet, Fenomén, Objet de l'Obsession, C'est l'Allure.


2013/03/22

Les liens du sang



Daniel és Lucie de la Falaise a Vogue Homme Internationalból 
és pár bekezdésnyi fölösleges eszmefuttatás. 














Az efféle közel kéthetes hallgatások számomra nagyon veszélyesek, mert újabban könnyedén belecsábulok a némaság és lustaság toxikus keverékébe. A következő fotósorozatot azonban nem lehet szó nélkül hagyni. Ugyan már megjelent a következő félévi Vogue Hommes International, az előzőből én még mindig osztanék meg.

Les liens du sang. Nem is tudom, hogy fordítanám. Az értelmezés itt beleveszik nem csak a szavakba és árnyalt jelentésekbe, de a képek láttán egy olyan szakadékba, mely két világ között tátong. Mikor Budapestre költöztem, azt hittem a self made man mítosza realitás, azzá válsz, amilyen útra te magad lépsz. Határok és korlátok nélkül száguldjuk meg a sebességet művészettel, sporttal, divattal, technológiával. De egy biztos: az arisztokrácia kékvérűségéből örökre ki leszünk zárva. Mindazok a fennkölt allűrök, finom és grandiózus fogások titkai egyszerre maradnak előttünk zárva, egy olyan világban ahol paraszt prolit csókol, s osztály nélkül tagozódunk mind egyetlen masszába. Ezen világ és a nemesség természeti törvényként örökölt szofisztikáltsága nem összeegyeztethető, mert ha igen, akkor is üvölt az ízléstelenség apró hibáitól. Hiba minden mesterkedés és fondorlat, nem kell egy Glamour Women of the Year gála ahhoz, hogy a finom öltönyökbe bújtatott barbárság előtörjön.

Párizsban a legsokkolóbb az arisztokrácia jelenléte. Az utcáról kileshető zsalugáteres ablakok mögött, a sugárutak diszkrét luxusában, a teátrális temetők grandiózus síremlékeiben. Márki, gróf, báró, herceg. Irigylem ezt a világot, de el is vetem: elég egy Balzac regényt felkapni és már a harmadik bekezdés után ordít pontosan ugyan az a sötétség ebből az idealisztikus rétegből is, mint az összes többitől. A tehetség és intelligencia kettőse itt is ritkaság. Minden más, csak attitűdökbe burkolt, felszínes és fölösleges elzárkózás. 
Szóval mi marad? Az ember, önmaga. Én mindig is azt éreztem, hogy van a társadalom a maga osztályaival, kimondva vagy kimondatlanul – és vagyok én. Egy szál fű, a mezőről. Egy csepp a tengerből. Micsoda öntelt hülyeség! Az örök polgár és művész megbonthatatlan kettőse, Hoffmann, Thomas Mann, Petőfi, Ottlik: pár név, akik életművet szenteltek a kérdésnek. Persze a gondolat itt már túl őszintévé válik éhgyomorra, különösen egy divatbloghoz képest, de mióta vastagon teszek a formákra, és a karizmakutatás lett jóformán az ars poéticám, azt hiszem mindez belefér. Kiváltképp, hogy itthon egyszerűen nem lehet komolyan venni ezt a szakmát, így aztán egy divatblogból színtiszta l’art pour l’art-t lehet csinálni, a szerző puszta szórakoztatására. Ezt jelzem: ki fogom próbálni. Csak ne, hogy olyan őrült legyen, hogy még a végén legyen valaki belőlem. Mert akkor köszönöm, kalap, kabát. 
És most: kalap, kabát. Megyek, megkeresem mitől leszek művész, ami feljogosít arra, hogy vastagabban tegyek a világra, mint egyébként. A probléma csak az, hogy mióta minden művészet, nem művészetet csinálni az igazi művészet. Hm. Különben csak annyit szerettem volna írni: odáig vagyok a fotósorozat világáért. Fú anyám, ha én ezt most közzéteszem. Mit gondolnak majd rólam... 

1 megjegyzés:

Baldur Dorion Kern írta...

"Egy országot toltál át Ázsiába" - Faludy Kádárnak. A káposztaszagban még a Dorian Grayeket is hiányoljuk, holott Leonidasokra, Sokratesekre, Marcus Aureliusokra, etc. lenne szükségünk. Akhilleus-Julien Sorel csodaszép kompromisszum/középút lehetne. Mindannyiuk élete és halála ismert.

Talán hülyeség, de talán a status quo is hülyeség - tovább fejtve eljutunk ad ovo, és "rájövünk", hogy ab ovo hülyeség az egész. Itt Sartre Undora jut eszembe: nem (csupán) az élet, (azonban maga) a létezés (is). Elfogadva a gasseti premisszát - mindig legalább két választási lehetőségünk van -, élhetünk a föltételezéssel: nem kötelező élni. Viszont mindenképp érdemes Nietzsche kötelén nem az állat irányába elmozduli. És mint de Benoist mondja: "A világ egy káosz – de lehet formát adni neki."

Aporia.

Tisztelettel,

Kern Baldur Dorion