Ernest Hemingway az írásról. Ajánlom magamnak.
Két részlet a Vándorünnepből.
FOTÓ: internet
Általában addig dolgoztam, míg végére nem értem valaminek, és mindig akkor hagytam abba, amikor tudtam már, hogy mi következik azután. Ily módon biztosra vehettem, hogy másnap is menni fog az írás. De néha-néha, mikor új elbeszélésbe kezdtem, és nem tudtam útnak indítani, csak ültem a kandalló előtt, s az apró narancsok héját belefacsartam a tűzbe, s figyeltem a kék sercenést, vagy megálltam az ablak előtt, és elnéztem párizs tetői fölött, és ez járt az eszemben: „Ne aggódj. Máskor is ment az írás, most is menni fog. Semmi mást nem kell tenned, mint leírnod egyetlen igaz mondatot. A legigazabb mondatot, amit tudsz.” Végül sikerült is mindig leírnom azt az egy igaz mondatot, s ettől kezdve ment az írás, mint a karikacsapás. Nem volt olyan nehéz, mert mindig került valami igaz mondat, amit ismertem vagy láttam, hallottam valahol. Ha elkezdtem finomkodva írni, bevezetni és tálalni a mondanivalómat, mindig rá kellett jönnöm, hogy az efféle cikornyát vagy sallangot nyugodtan kihagyhatom és eldobhatom, és az elbeszélést a legelső leírt egyszerű kijelentő mondattal kezdhetem.
Amikor írtam, a munka befejeztével szükségem volt rá, hogy olvassak is. Ha valakinek folyton csak az jár az eszében, amin dolgozik, könnyen elveszítheti a fonalat, mielőtt másnap újra fölvehetné. Ilyenkor valami testgyakorlásra is szükség van, hogy az ember fizikailag kifáradjon, és nagyon jót tesz, ha olyasvalakivel szeretkezik, akibe szerelmes. Ez minden másnál többet ér. Később azonban, amikor rájön az emberre az üresség, olvasnia kell, nehogy a munkájára gondoljon, vagy elfogja az aggodalom, mielőtt ismét írni tudna. Akkorra már megtanultam, hogy sohasem szabad kiszárítanom az írás kútját, hanem már akkor abba kell hagyni a munkát, mikor van még valami a kút fenekén, hadd teljen meg az éjszaka folyamán abból a forrásból, amely táplálja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése