Hóbortos háborodottság és pszichopatikus pedantéria a Milánói Divathéten

Tegnap véget ért a Milánói Divathét ősz-téli bemutató sorozata, ahol a több mint három hete tartó kollekciómustra eredményeként már körvonalaikban kirajzolódtak a szeptemberben robbanó trendek. Bár meg kell hagyni, a trendek sokféleségét elnyomni látszik a new yorki, élénk színre-színt elv hegemóniája, valamint a londoni mintakavalkád kötelező jellegű érvényesítése. Azonban míg a két világváros kreativitásából erre a két irányvonalra futotta, addig Milánóban egy váratlan attitűdáramlat bukott a zavaros zaj felszínére.

Az olasz divat epicentrumában két ellentétes „mentális trend” feszült egymásnak, végzetesen és ellentmondásosan: a hóbortos háborodottság és a pszichopatikus pedantéria. Bár látszólag egymást kioltó ellentétek ezek, eredetük mégis közös, mely a világ megbomlott harmóniájában, a kiszámíthatatlanságában gyökerezik.

EMILIO PUCCI

DSQUARED2

ROBERTO CAVALLI

MISSONI

Kitűnő példája a megbomlott rendre hóbortos allűrrel reflektáló Emilio Pucci nő, akinek ősz-téli ruhatárát a múlt hét szombatján mutatták be. A modellek egytől-egyig zaklatottan rohantak végig a kifutón, talán egyenesen egy alpesi szanatóriumból, ahol szabad idejükben viktoriánus vadászt játszanak a zöld ezernyi mérges árnyalatában, leginkább (szerepükhöz híven) khakiben. Kiszámíthatatlanságukra vad színvillanásokkal és mintáikkal, egykori arisztokrata származásukra a strassz díszítésekkel, szexuális túlfűtöttségükre mélyen dekoltált, csipkerátétes dekoltázsaikkal hívják fel a figyelmet.       

A Pucci Peter Dundas-jához hasonlóan Dan és Dean Canten, a Dsquared tervezőpárosa is a hegyekbe zarándokolt inspirációért. Azonban míg az Alpokban a legnagyobb fenyegetést a lavinák jelentik, addig idén ősszel a kanadai hegyek westerni ihletésű favágóistennői – kötött ponchókkal a derekuk körül, valamint a túrázó-korcsolyázó dominák – gigászi lakkcsizmákban. Félek.

Ugyanakkor az előbbi két példa konszolidáltnak számít Roberto Cavalli arany amazonjaihoz képest, akik ősi szenvedélyeket lobbantottak lángra minden szemlélődőben. Töményen színeket - feketéket, borvörösöket és barnákat, valamint mindent magukra aggattak, ami egy egyszerű halandón már túlzásnak számítana. Erejük bizonyítéka: rajtuk nem. Ágról szakadtan, csapzott hajjal bújtak elő a toszkán erdők mélyéről, miután önkéntes száműzetésbe vonultak az agresszív globalizáció elől, de mégis megőrizték az olasz nők lelkéből fakadó tüzet és ragyogást.

A toszkán erdőkből azonban mások is előbújtak: a reménykedő, töretlen pozitivisták, Angela Missoni leányai, akik öltözékét kisebbik lánya, Teresa vakmerő és kompromisszum kész punksága ihlette. Bársonyos pasztellálmok kötött részletekkel, levendulaszínű pitonbőr csizma, égszínkék motoros dzseki és cukorka színű kabátok illusztrált muszlinszoknyákkal.

GIANFRANCO FERRÉ

BOTTEGA VENETA

JIL SANDER

A romantikus, hóbortos háborodottságból vezet át az Iceberg gyermeki hímzéses, hanyag és lezser bemutatója a gyilkos precizitással megálmodott, szikrázóan komoly kollekciókba.

Ki vehetné fel a versenyt a megújult vezetésű, dubai befektetője tőkeinjekcióitól felélénkült Gianfranco Ferré precíz, szenzuális minimalizmusával? Ahol a modellek esszenciális fehér torzókabátokban szállingóztak, fényes fekete felületeket hordtak és egy új, túlméretezett de nem tömött vállal demonstrálták céltudatosságukat.

S ha már céltudatosságnál tartunk, el ne felejtsük megemlíteni a 60-as évek elveszettnek hitt olasz sikkjének megtestesítőjét, a Bottega Veneta nőt, aki megfeszült maximalizmusát hitchcocki bájjal lágyította. Maximalizmus ide vagy oda, megfelelési kényszere munkahelyi kudarcaiból pszichés problémákká torzult. Így aztán jólszituál és pápai törtfehér harisnyáit élénk techno színekkel és csipkés kombinékkal egészítette ki.

A téboly Jil Sander bemutatóján szürrealisztikus és gyilkos magaslatokba hágott, ahol még az első sorban helyet foglaló kegyencek sem érezhették magukat biztonságban.  A síruhák ihlette anorákokban betoppanó, hidegvérű sorozatszerető modellekről - már csak ruhatáruk alapján is haláli biztossággal állítható, hogy olyan típusú problémás egyének, akik románcaik után kifinomult eszközökkel végeznek szeretőikkel. Ezt az érzést a ropogós, architekturális formák és a vibráló színek még jobban felerősítették, akárcsak a hátborzongató gyilkos ütemeket pengető zene. Raf Simons hisztérikus hangulatot teremtett, kétségtelen.

S hogy mi lesz a folytatás? Képes lesz-e New Yorkal ellentétben Párizs is valami igazán újat hozni mind öltözködésfilozófiájában, mind trendjeiben újat hozni?

Napokon belül meglátjuk, ugyanis ma vette kezdetét a Párizsi Divathét.