Történetünk főhőse, kómájából való kigyógyulás céljából, kedden tiszteletét tette az iskolai büfében, hogy kávét vásároljon. Olyan fehér, barázdált műanyagpohárban, amit fehér pálcikával kell kavargatni, hogy a kockacukor feloldódjon benne.
Ahogyan igyekszik az elméjét az előtte álló Édes Anna lélektaniságát bizonyító esszéírásra ráhangolni, odalépett hozzá a sorban egy lány. Köszönőviszonyban volt vele, mert képtelenség volt nem észrevenni a csillogó szempárt, mely etnikai testvéreiben pusztán ostoba sötétséget tükröz.
Beszélgetni kezdtek. Azonban a harmadik mondat egy huszárvágással véget vetett jókedvének, ugyanis a téma a vásárlásra terelődött.
Hősünk fekete cipőben, szürke farmernadrágban, s fekete pulóverében, melynek elülső része hanyagul a nadrág megtekert fekete fonott övébe volt dugva lattét kért.
„Ó, mert te olyan divatmániás vagy.”
Visszanyelte, ami a nyelve hegyén volt, cinikusan elmosolyodott, és közölte Ági nénivel, hogy egy deci tejet és kávét legyen szíves összeönteni.
Lehet, hogy egyetlen magyar divatlapnál sem lehet a frankót megmondani, de a blogolás előnye, hogy itt aztán kérem szépen: teret engedhetünk utópiáinknak.
Holnap.
Jó éjt!
Az’Allürista
(Holnap az egyénről,
az egyediségről,
és a divatdiktálásról - azaz
Népművelés Az'Allűr módra.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése