NAGYÍTSD KI A MONTÁZST ITT
A petróleumlámpák engem aztán kezdettől fogva elbűvöltek. Valószínűleg azért, mert olyan éjszakák cinkosai voltak mindig is, melyekben túlcsordult a teremtő, aktív energia. A színen hullámokkal harcoló halászok; a sorok árnyékában feszülten figyelő vadászok. Szavanna, Amazonasz és gleccserek torka – egzotikummal, expedíciókkal és legfőképp kalanddal.
Egy ilyen nikkellámpa aztán a nagyapám városszéli tanyáján is lógott, ahová hétvégenként vonult vissza a hivatalából. Ahogy az emlékeimben él, előbb rituálészerűen átöltözött, a vállára súlyos bőrtarisznyát akasztott. Ebben már ott lapult a használattól opálosra kopott tejesüveg a kerti macskáknak. Nagyanyám konvenciói alapján kizárólag feketékről eshetett szó, Kormos jeligével. Én Rinaldónak keresztelve futottam, ez nagyapám szótárában a haramia és a huligán között helyezkedett el. A tanya pedig két domb mögött. Miután átgyalogoltunk és elértük a kőkunyhót, ő fürdőnadrágra vetkőzött és mezítláb vágott neki a lankás kertnek. A porhanyós, agyagtól szemcséssé sűrűsödött földben dinnyén és epren túl tövises gyomok is megkapaszkodtak. Én rendszeresen beléjük is tapostam, nagyapámat természetesen nem zavarta. Cool volt. Anyám szerint persze túlzottan is laza.
A nyirkos agyagszag, mindent bevont. Textileket és szerszámokat egyaránt. Ma pedig, mikor egy belvárosi virágboltból a baross téri Hermész kertészeti szaküzletbe irányítottak át, a cserepek, kisásók, magvak, spárgák és petróleumlámpák között megbénított a gyerekkorom rám szakadó emléke. Az erkélyen paradicsomot, bazsalikomot és oregánó t kezdtem el nevelni.
_____________________________
Ez a 313 bejegyzés.
