Ultimate look: francia sikk

AVAGY - kéretik észrevenni, hogy a francia sikk nem egyenlő az igénytelenséggel, hanem egy teljesen másfajta szemléletet, világképet és minőséget képvisel, amelyet jó-rossz kontextusban nem lehet együtt értelmezni mással. Köszönöm.

Isabel Marant Ősz/Tél 2011/2012

     

Vogue Paris - Never mind, Stylist: Emmanuelle Alt, Modellek: Sasha Pivovarova és Natasha Poly

Úgy gondolom, ha ezt a fotósorozatot nem közlöm időben, tehát lehetőleg a megjelenéstől számított kollektív emlékezet intervallumában, több mint valószínű: vér fog folyni.
Folyik így is. Igaz nem biztos, hogy vér, de valamiféle új francia trendiség mindenképp a háttérben csörgedezik, a francia Vogue-ból pedig egészen konkrétan ömlik. Zuhog, ha úgy tetszik.

Márpedig számomra abszolút tetszik, legalábbis az Emmanuelle Alt által újrahívott és újraértelmezett francia sikk, amely sokkal inkább szól kétezertizenegyben a dekonstrukcióról, a szedett-vetett hanyagságról, mint az igényesen és precízen összeállított outfitekről. Igényesség jelen esetben is van, különösen az erőtlenségre – a precizitás is jelen van, azonban nem a tisztaságra, hanem a mesterkéletlen magabiztos lazaságra.

„Amikor egyszerűen jó, amikor nem látszik erőltetettnek, akkor ellenállhatatlan” – definiálja Alt az előhívott stílus-átiratot és segít rá John Fairchild, amikor azt mondja: „a stílus az egyéniség kifejeződése, karizmával keveredve”. Tehát az irányzat centrumában nem a görcsös megfelelni vágyás, a társadalmi elvárások vagy a pedantéria áll, hanem az egyén törhetetlen karizmája!


A francia sikk két szezon óta Isabel Marant vezetésével Amerika-orientált; a baseball, az amerikai foci és a Coca Cola elmaradhatatlan kellékei, valamint egészen újabban a pasztellos cukorkaszínek (tubarózsalila, hajnalkék és estikenarancs), az ismerős etnikus motívumokkal kibővülve. Ha tehetném Peruba utaznék, szigorúan szamárháton, indiántáncot lejtenék, vagy csak egészen fennkölten kifosztanám a helyi turkáló kínálatát.

Turkálók nálunk is vannak, a Zara leárazáskor kiváló példa, francia Vogue-ot is kapni, Emmanuelle-t is ismerjük, úgy ahogy – mégsem menő, cool, király, sirály Magyarországon a klasszikarobbantó francia sikk.
Mert aki sikkes, az trehány, mert aki sikkes, annak kicsit sáros a hasított bőr csizmája és gyűrött a pólója.
Mert aki sikkes, az nem rittyenti ki magát minden fashion party-ra, nem megy előtte fodrászhoz, de lehet még hajat sem mos; nem vesz új ruhát az eseményre, de még ruhát sem igazán; nem készül, nem „öltözik ki”, MERT Ő SIKKES A NAP HUSZONNÉGY ÓRÁJÁBAN.

Salut,

Az'Allürista

Szikrázó Sikk barátom

A Sikk olyan, mint a flört – egyszer csak megtörténik. Nem hívta senki, nem szólította, ott terem és munkálkodik.

A Sikk nem sikkes, ha kimondjuk, ha meghatározzuk jelenlétét, ha definiáljuk magát a szituációt, hiszen a Sikk is csak pusztán, szinte véletlenszerűen megtörténik, ahogyan az igazi flört.

Ha nem titokzatos, ha nem a háttérben feszül élesen, a gyilkos szenvedély lehetőségét pendítve, akkor oda a szikrázó varázsa. Lehet, hogy lángra lobban és emlékezetes parádé közepette ég el tömjénes pillanata ezer fokon, de még akkor sem lép a színfalak elé!

A Sikk egy pimasz pofon az eleganciának és kizárólag az intellektuális fölénnyel csatározók fegyvere lehet, mert míg a legostobább ember is magára ránthat egy kosztümöt körömcipővel, egy öltönyt nyakkendővel, s pózolhatja az elegancia felszíni látszatát, addig a Sikkhez kritikai és önreflektív magatartás szükséges. Esztétikai tragikum, dramatika nélkül nincs és nem is lesz – éppen ezért a konkrétumok, a glamúr után sóvárgó amerikaiak gyakorta képtelenek megteremtésére.

Az ellentétek szemérmetlen együttállása ez, mely egyszerre karakteres és lágy, éles és tompa, világos és sötét, rejtőzködő és dicsfényben úszó, jó és rossz. Így aztán a Sikk egyszerre maszkulin és feminin, közel sem olyan egysíkú, mint az elegancia.

Egy picit talán rebellis is, ami ma igazán nem hátrány.

Szép Napot!

Az'Allürista