2011/03/30

Édesen extravagáns ékszerek a Diortól




Photobucket Photobucket

Photobucket Photobucket

Photobucket Photobucket

Photobucket Photobucket

Photobucket Photobucket

Photobucket Photobucket

Photobucket Photobucket



Meg fogadtam, hogy nem írok. Akarom mondani: futok. Már csak azért sem, mert az Európa bajnokságra készülök, másrészt mert két héttel ezelőtt egy, a héten pedig még egy maratont futok le. A cipőm a lábamon, fűző bekötve – már csak egy Snickerst kell betúrni.
De most még is futkosok. Igaz, ha azt mondjuk, hogy bemelegítő köröket teszek, úgy egyből megnyugszik a lelkiismeretem, hogy nem fullasztom ki magam a megmérettetés előtt.
Tehát bemelegítő körök.

Lenyűgözően látványos, eszméletlenül extravagáns és édes ékszerkollekciót tervezett Camille Miceli a Christian Dior 2011-es tavasz/nyári kollekciójához, melyet Galliano elmondása szerint Hawaii vérpezsdítő hangulata ihletett. Mesebelien naiv, gumicukorkára, vagy a korallzátonyok aprócska, tüneményesen tarka halaira emlékeztető formáival ezek a nyakékek egyből belopták magukat a szívembe. Vibráló cukorkaszínei a nyár elengedhetetlen kellékei – felpezsdítik még a leglaposabb összeállításokat is.


Különlegességük mellesleg abban rejlik, szerény véleményem szerint, hogy zseniális mesterművek minden egyes részletükben. Kiérződik minden egyes fémlapocskából az eltervezett megmunkáltság, kiszámított pontosság, hiszen még a legbohémabb csomók is szabvány szerint köttettek, a bőrrojtok pedig a tervezett méretre és formára vágatattak.
A nyakláncok összességükben virgoncok - uniformizálva, keretek közé szorítva, éppen ezért nem keltik azt a hatás, mintha „egy negyedikes osztály technika óráján” készültek volna. Semmi sincs a véletlenül csattanó ollókra, kesze-kuszaságra bízva.

Tüneményes. Nem utolsó sorban, a bemutató is megér egy misét. A zene pedig letöltésért ordít.


Bon Voyage!
Az'Allürista

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése