A közelmúltban megrendezett Lakástrend Kiállítás keretein belül Abodi Dóra, Mojzes Dóra, Szegedi Kata és Benus Dani a nagyközönségnek mutatták be kollekcióikat. Személy szerint bizakodva tekintettem a rendezvény felé, amelyet sajnálatos módon az egyes tervezők által kötött kompromisszumok egy siralmas kelet-európai ízlésbarbársággá változtattak.
Az irreálisan nagy sajtóvisszhangot kapott eseményen, az általánosított koncepció: a tramplin vágtató modellek gusztustalan frizurája, a közhelyes és kétségbeejtően gagyi sminkje, valamint a kifejezéstelenül retardált arcuk még a legígéretesebb ruhák látványát is ellehetetlenítették. Márpedig a minőségi és hatásos divatbemutató követelménye, hogy a modellek a tervezők hangulatát és fantáziáját testesítsék meg, valamint erősítsék fel.
Mivel ennek az ellenkezője történt meg, Mojzes Dóra áramvonalasan delíriumos nyomatai, kissé közhelyszerű római légiósai és gyíktokakámzsás modelljei épp úgy hatottak kétségbeejtően rendezetlennek és olcsónak, mint Szegedi Kata gyűrött gondolatíveinek sportos textilkivetülései. Bár kettejük egyénisége kiemelkedő a magyar divatpalettán, számukra és a kivitelező fodrászok, sminkesek számára ez a bemutató egy olyan kompromisszum volt, amely a szakmai érvényességüket veszélyeztetheti.
Ugyanakkor groteszk meglepetés volt, hogy Benus Dani megtisztult darabjai még a legszteroidképűbb technós macsókon is intelligensnek és komolynak tűntek. Igaz, nem hiszem, hogy Dani a szikrázó gondolatiságú szépfiúk helyett, kokszos kreténekkel szimpatizálna.
Azonban míg az előző három tervező munkáinak prezentálásában a beavatott szemlélődő hatalmasat csalódott, ugyanez nem mondható el Abodi Dóra ruhaterveit elnézve – a jogot tanult tervezőnő textilkupacainak szakértelmet és minőséget nélkülöző koholmányai tökéletes összhangban voltak a diszharmónikus modellekkel. Ruháinak nyilvános eseményen való hordásához nagyfokú igénytelenség és ízléstelenség szükséges; ezt pedig sajnálatos módon a túlontúl elfogult holdudvarán kívül minden divat iránt elkötelezett ember látja.
S hogy miért van ez? Abodi Dóra egyszerre markol túl sokat. Kollekciójának bizonyos elemeiben érződik valamiféle megfogalmazatlan üzenet, amely értékes és izgalmas – például egy kétsoros fehér frakk, bőrszalagokból fonott fehér bőrdzseki, vagy egy bézs-sárga ruhácska alakjában, ez mégis darabokra hullik a főművek árnyékában. Ezek a giccses, gondolatiság nélküli „franckarikák” nem pusztán hasznavehetetlenül borzalmasak, de azt a hatást is keltik, mintha egy negyedikes osztály technika óráján készültek volna. Suliragasztóval.
Abodi Dórának ugyanakkor megvan a maga bája és diverzitása, ahhoz, hogy kiemelkedjen az egyhangú és túlerőltetett minimál tömegből, ehhez azonban teljesen új alapokra kell fektetnie a ruhatervezési metódusát. Kivitelezésben a minőségre, gondolatiságában az eredetiségre kell, hogy törekedjen. Nincs helye olcsó varrónőnek, sem koppintásnak. Egyszer és mindenkorra sugárkezelés alá kell vetnie kollekcióját, hogy kiírtassa belőle a túlburjánzó giccset – az értéktelen értékesként való feltüntetését.
Ha mindezt megvalósítja a közeljövőben, és kialakít egy egységes, érett márkafilozófiát, akkor büszkén hordhatja az utca embere a nevével karcolt, kis fémlapos táskáit.
Azonban jelenleg a tizedét sem fizetném meg egyetlen darabjának sem.
Epilógusként azonban feltenném a kérdést, hogy milyen következtetést vonhatott le ebből egy divattal nem igazán foglalkozó egyén? Hogyan élte meg a bemutatót – mint követendő példát, vagy mint abszolút elítélendő badarságot?
Milyen károkat okozott az olcsó giccs és színvonaltalan hatásvadászat az egyszerű emberek ízlésében?
Szívélyes üdvözlettel:
Az'Allürista
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése