Édesen extravagáns ékszerek a Diortól

Meg fogadtam, hogy nem írok. Akarom mondani: futok. Már csak azért sem, mert az Európa bajnokságra készülök, másrészt mert két héttel ezelőtt egy, a héten pedig még egy maratont futok le. A cipőm a lábamon, fűző bekötve – már csak egy Snickerst kell betúrni.

De most még is futkosok. Igaz, ha azt mondjuk, hogy bemelegítő köröket teszek, úgy egyből megnyugszik a lelkiismeretem, hogy nem fullasztom ki magam a megmérettetés előtt.

Tehát bemelegítő körök.

Lenyűgözően látványos, eszméletlenül extravagáns és édes ékszerkollekciót tervezett Camille Miceli a Christian Dior 2011-es tavasz/nyári kollekciójához, melyet Galliano elmondása szerint Hawaii vérpezsdítő hangulata ihletett. Mesebelien naiv, gumicukorkára, vagy a korallzátonyok aprócska, tüneményesen tarka halaira emlékeztető formáival ezek a nyakékek egyből belopták magukat a szívembe. Vibráló cukorkaszínei a nyár elengedhetetlen kellékei – felpezsdítik még a leglaposabb összeállításokat is.

Különlegességük mellesleg abban rejlik, szerény véleményem szerint, hogy zseniális mesterművek minden egyes részletükben. Kiérződik minden egyes fémlapocskából az eltervezett megmunkáltság, kiszámított pontosság, hiszen még a legbohémabb csomók is szabvány szerint köttettek, a bőrrojtok pedig a tervezett méretre és formára vágatattak.

A nyakláncok összességükben virgoncok - uniformizálva, keretek közé szorítva, éppen ezért nem keltik azt a hatás, mintha „egy negyedikes osztály technika óráján” készültek volna. Semmi sincs a véletlenül csattanó ollókra, kesze-kuszaságra bízva.

Tüneményes. Nem utolsó sorban, a bemutató is megér egy misét. A zene pedig letöltésért ordít.

Bon Voyage!

Az'Allürista

Meddig vet árnyékot az ízléstelenség felhője a magyar divatéletre?

A közelmúltban megrendezett Lakástrend Kiállítás keretein belül Abodi Dóra, Mojzes Dóra, Szegedi Kata és Benus Dani a nagyközönségnek mutatták be kollekcióikat. Személy szerint bizakodva tekintettem a rendezvény felé, amelyet sajnálatos módon az egyes tervezők által kötött kompromisszumok egy siralmas kelet-európai ízlésbarbársággá változtattak.

Az irreálisan nagy sajtóvisszhangot kapott eseményen, az általánosított koncepció: a tramplin vágtató modellek gusztustalan frizurája, a közhelyes és kétségbeejtően gagyi sminkje, valamint a kifejezéstelenül retardált arcuk még a legígéretesebb ruhák látványát is ellehetetlenítették. Márpedig a minőségi és hatásos divatbemutató követelménye, hogy a modellek a tervezők hangulatát és fantáziáját testesítsék meg, valamint erősítsék fel.

Mivel ennek az ellenkezője történt meg, Mojzes Dóra áramvonalasan delíriumos nyomatai, kissé közhelyszerű római légiósai és gyíktokakámzsás modelljei épp úgy hatottak kétségbeejtően rendezetlennek és olcsónak, mint Szegedi Kata gyűrött gondolatíveinek sportos textilkivetülései. Bár kettejük egyénisége kiemelkedő a magyar divatpalettán, számukra és a kivitelező fodrászok, sminkesek számára ez a bemutató egy olyan kompromisszum volt, amely a szakmai érvényességüket veszélyeztetheti.
Ugyanakkor groteszk meglepetés volt, hogy Benus Dani megtisztult darabjai még a legszteroidképűbb technós macsókon is intelligensnek és komolynak tűntek. Igaz, nem hiszem, hogy Dani a szikrázó gondolatiságú szépfiúk helyett, kokszos kreténekkel szimpatizálna.

Azonban míg az előző három tervező munkáinak prezentálásában a beavatott szemlélődő hatalmasat csalódott, ugyanez nem mondható el Abodi Dóra ruhaterveit elnézve – a jogot tanult tervezőnő textilkupacainak szakértelmet és minőséget nélkülöző koholmányai tökéletes összhangban voltak a diszharmónikus modellekkel. Ruháinak nyilvános eseményen való hordásához nagyfokú igénytelenség és ízléstelenség szükséges; ezt pedig sajnálatos módon a túlontúl elfogult holdudvarán kívül minden divat iránt elkötelezett ember látja.

S hogy miért van ez? Abodi Dóra egyszerre markol túl sokat. Kollekciójának bizonyos elemeiben érződik valamiféle megfogalmazatlan üzenet, amely értékes és izgalmas – például egy kétsoros fehér frakk, bőrszalagokból fonott fehér bőrdzseki, vagy egy bézs-sárga ruhácska alakjában, ez mégis darabokra hullik a főművek árnyékában. Ezek a giccses, gondolatiság nélküli „franckarikák” nem pusztán hasznavehetetlenül borzalmasak, de azt a hatást is keltik, mintha egy negyedikes osztály technika óráján készültek volna. Suliragasztóval.

Abodi Dórának ugyanakkor megvan a maga bája és diverzitása, ahhoz, hogy kiemelkedjen az egyhangú és túlerőltetett minimál tömegből, ehhez azonban teljesen új alapokra kell fektetnie a ruhatervezési metódusát. Kivitelezésben a minőségre, gondolatiságában az eredetiségre kell, hogy törekedjen. Nincs helye olcsó varrónőnek, sem koppintásnak. Egyszer és mindenkorra sugárkezelés alá kell vetnie kollekcióját, hogy kiírtassa belőle a túlburjánzó giccset – az értéktelen értékesként való feltüntetését.
Ha mindezt megvalósítja a közeljövőben, és kialakít egy egységes, érett márkafilozófiát, akkor büszkén hordhatja az utca embere a nevével karcolt, kis fémlapos táskáit.
Azonban jelenleg a tizedét sem fizetném meg egyetlen darabjának sem.

Epilógusként azonban feltenném a kérdést, hogy milyen következtetést vonhatott le ebből egy divattal nem igazán foglalkozó egyén? Hogyan élte meg a bemutatót – mint követendő példát, vagy mint abszolút elítélendő badarságot?
Milyen károkat okozott az olcsó giccs és színvonaltalan hatásvadászat az egyszerű emberek ízlésében?

Szívélyes üdvözlettel:

Az'Allürista

Öko Gisele a Vogue Paris-ban

Etnós-ökós, túrázós és révezedős fotoósorozat Gisele Bündchennel, Emmanuelle Alt megvalósításával a francia Vogue-ban. Ha túrázni indulnék, máshogy, másban nem is akarnék.

Az'Allürista

Mesterkéletlen vén róka

VOGUE HOMMES TAVASZ/NYÁR 2011; SHORE LEAVE; STYLING: ANASTASIA BARBIERI

A kábeltévén egyetlen egy francia adónk van, az 5-ös adó. Igazából semmire sem jó, csak ha az embert elkapná a „honvágy” akkor hallgathat tájszólásos arab gyerekeket beszélni, de ha szerencséje van akár bele is kaphat egy kis kertrendezésbe szombat reggelenként vagy (akár) divatbemutató összefoglalókba is.

Azonban egyszer Szardínia szigetéről jelentkeztek és egy a legszebb koraiban járó tengerész ezermester mutatta be a kedvenc helyeit valamelyik kikötőfaluban. Nyúlott szürke garbó volt rajta és tengerészkék rövidnadrág, olyan tipikus hasított bőr cipővel amivel tele van minden nyáron a Zara. A haja abszolút kócos volt, a bőre hamisíthatatlanul bronzos, a hangja rekedtes-füstös, mégis volt valami megmagyarázhatatlanul vele született erő, ami fogva tartott. Nem engedett elmozdulni.

Laza volt, sztoikus és hanyag. Akárcsak az elharapott szavakat és be nem fejezett félmondatokat, úgy dobálhatta magára reggel is a holmiját. Nem volt erőltetett - belülről jött, bármihez nyúlt arannyá vált és talán ez az mi a keresetlen stílusban, az igazi, valódi sikkben kulcsfontosságú. A magabiztos erőtlensége. „Amikor egyszerűen jó, amikor nem látszik erőltetettnek, akkor ellenállhatatlan” – ahogyan mondja Emmanuelle is.

Persze a franciáknak könnyű, mondod, a kultúrájuk része, lényük veleje több száz éve az öltözködés így az egész társadalom ízlése magasan bármelyik népcsoport átlaga felett van. Így aztán biztos lehet abban – hiszen a gyökereiben hordozza A Stílust Esszenciáját, hogy bármihez is nyúl reggel, bármit is kapjon magára: ellenállhatatlan lesz.

De meg tudja-e ezt valósítani kétségek kívül egy magyar ember? Merünk-e kockáztatni, merünk-e a tökéletlenségünk elrejtése nélkül önmagunk lenni? Lehet-e egy egyén önmaga annyira stílusos, hogy bármit vegyen magára, lehengerelje a környezetét? És érett-e a környezet ízlése az efféle felsőbbrendű megjelenésre?

Az’Allürista

Furcsa. Amit leírtam a nagyapámra emlékeztet.

Hetvenegy évesen, tavaly előtt márciusban 

nem tudták kirángatni az edzőteremből, eltiltani a cselgáncstól, 

a non-stop horgászástól - fütyörészett az utcán ha ahhoz volt kedve, 

pardon hölgyemezett, kiskomámnak hívott, 

pár bor után a kemény karhatalmi fiatalkoráról 

mesélt - szűkszavúan. Májusban egy hónap alatt meghalt.

Az'Allűr - Fashion Guide - Je Suis Belle

Lady be Good

Veszettül ikonikus. Imádom.
Ez az a fotósorozat, amiért vadászok az amerikai Vogue márciusi számára. 

Üdv,

Az'Allürista

"Szememet ezer rémség nyúzta"

ADY ENDRE

Ember az embertelenségben

Szivemet a puskatus zúzta,

Szememet ezer rémség nyúzta,

Néma dzsin ült büszke torkomon

S agyamat a Téboly ütötte.

És most mégis, indulj föl, erőm,

Indulj föl megintlen a Földről!

Hajnal van-e, vagy pokol éjfél?

Mindegy, indulj csak vakmerőn,

Mint régen-régen cselekedted.

Ékes magyarnak soha szebbet

Száz menny és pokol sem adhatott:

Ember az embertelenségben,

Magyar az űzött magyarságban,

Újból-élő és makacs halott.

Borzalmak tiport országútján,

Tetőn, ahogy mindég akartam,

Révedtem által a szörnyüket:

Milyen baj esett a magyarban

S az Isten néha milyen gyenge.

És élni kell ma oly halottnak,

Olyan igazán szenvedőnek,

Ki beteg szívvel tengve-lengve,

Nagy kincseket, akiket lopnak,

Bekvártélyoz béna szivébe

S vél őrizni egy szebb tegnapot.

Óh, minden gyászok, be értelek,

Óh, minden Jövő, be féltelek,

(Bár föltámadt holthoz nem illik)

S hogy szánom menekülő fajtám.

Aztán rossz szivemből szakajtván

Eszembe jut és eszembe jut:

Szivemet a puskatus zúzta,

Szememet ezer rémség nyúzta,

Néma dzsin ült büszke torkomon

S agyamat a Téboly ütötte.

S megint élek, kiáltok másért:

Ember az embertelenségben.

Teljes nyugodtsággal és mindenféle önámító hazaszeretet nélkül kijelenthetjük, hogy Ady Endre világirodalmi színterén is maradandót és figyelemfelkeltőt alkotott. Különösen, ha a háborúellenes költészetét vizsgáljuk, ugyanis Ady elsőként ébredt rá a modern hadviselés embertelenségére.

Míg Amerikából tüzes lelkű bolondok dalolva utaztak át az európai hadszíntérre, valamint a magyar kormány a háborút a férfias erőpróba színterének deklarálta és az utcákon a hazafiságot a háborúpártolással egyenlőként tüntette fel - Ady első értelmiségiként ment szembe a közhangulattal, a kormányzattal, Magyarországgal a humánum védelmében.

Rádöbbent, hogy a háború többé nem a dicsőséges pákozdi ütközet mintájára zajlik, ahol több ezer éves hagyományokra visszarúgó huszárruhában karddal szórakoznak a temperamentumos vitézek.

Elsőként fogta fel és vizionálta a modern csaták embertelenül bűzös, verejtékszagú mocskát: azt a fertőző káoszt, ami a frontokat uralta. A kiszáradt fák törzséről lógó bélfoszlányokat, a széttépett emberi végtagokat, a kifolyt testnedveket, a géppuska szaggatta, vérben és sárban fürdőző torzókat. Azt a méltóságot és férfiasságot szétmarcangoló félelmet, reménytelenséget amit a katonák éreztek a sáncokban.

Éppen ezért tiltakozott Ady Endre foggal-körömmel a háború ellen, nem pedig azért mert nem volt hazafi. A humánumot, az emberi életeket védte: a hazája szellemiségét, nem pedig az ostoba politikát. HŐS volt - és az a mai napig.

Ennyit szerettem volna ma mondani, Jó éjszakát.

Az'Allürista

Hóbortos háborodottság és pszichopatikus pedantéria a Milánói Divathéten

Tegnap véget ért a Milánói Divathét ősz-téli bemutató sorozata, ahol a több mint három hete tartó kollekciómustra eredményeként már körvonalaikban kirajzolódtak a szeptemberben robbanó trendek. Bár meg kell hagyni, a trendek sokféleségét elnyomni látszik a new yorki, élénk színre-színt elv hegemóniája, valamint a londoni mintakavalkád kötelező jellegű érvényesítése. Azonban míg a két világváros kreativitásából erre a két irányvonalra futotta, addig Milánóban egy váratlan attitűdáramlat bukott a zavaros zaj felszínére.

Az olasz divat epicentrumában két ellentétes „mentális trend” feszült egymásnak, végzetesen és ellentmondásosan: a hóbortos háborodottság és a pszichopatikus pedantéria. Bár látszólag egymást kioltó ellentétek ezek, eredetük mégis közös, mely a világ megbomlott harmóniájában, a kiszámíthatatlanságában gyökerezik.

EMILIO PUCCI

DSQUARED2

ROBERTO CAVALLI

MISSONI

Kitűnő példája a megbomlott rendre hóbortos allűrrel reflektáló Emilio Pucci nő, akinek ősz-téli ruhatárát a múlt hét szombatján mutatták be. A modellek egytől-egyig zaklatottan rohantak végig a kifutón, talán egyenesen egy alpesi szanatóriumból, ahol szabad idejükben viktoriánus vadászt játszanak a zöld ezernyi mérges árnyalatában, leginkább (szerepükhöz híven) khakiben. Kiszámíthatatlanságukra vad színvillanásokkal és mintáikkal, egykori arisztokrata származásukra a strassz díszítésekkel, szexuális túlfűtöttségükre mélyen dekoltált, csipkerátétes dekoltázsaikkal hívják fel a figyelmet.       

A Pucci Peter Dundas-jához hasonlóan Dan és Dean Canten, a Dsquared tervezőpárosa is a hegyekbe zarándokolt inspirációért. Azonban míg az Alpokban a legnagyobb fenyegetést a lavinák jelentik, addig idén ősszel a kanadai hegyek westerni ihletésű favágóistennői – kötött ponchókkal a derekuk körül, valamint a túrázó-korcsolyázó dominák – gigászi lakkcsizmákban. Félek.

Ugyanakkor az előbbi két példa konszolidáltnak számít Roberto Cavalli arany amazonjaihoz képest, akik ősi szenvedélyeket lobbantottak lángra minden szemlélődőben. Töményen színeket - feketéket, borvörösöket és barnákat, valamint mindent magukra aggattak, ami egy egyszerű halandón már túlzásnak számítana. Erejük bizonyítéka: rajtuk nem. Ágról szakadtan, csapzott hajjal bújtak elő a toszkán erdők mélyéről, miután önkéntes száműzetésbe vonultak az agresszív globalizáció elől, de mégis megőrizték az olasz nők lelkéből fakadó tüzet és ragyogást.

A toszkán erdőkből azonban mások is előbújtak: a reménykedő, töretlen pozitivisták, Angela Missoni leányai, akik öltözékét kisebbik lánya, Teresa vakmerő és kompromisszum kész punksága ihlette. Bársonyos pasztellálmok kötött részletekkel, levendulaszínű pitonbőr csizma, égszínkék motoros dzseki és cukorka színű kabátok illusztrált muszlinszoknyákkal.

GIANFRANCO FERRÉ

BOTTEGA VENETA

JIL SANDER

A romantikus, hóbortos háborodottságból vezet át az Iceberg gyermeki hímzéses, hanyag és lezser bemutatója a gyilkos precizitással megálmodott, szikrázóan komoly kollekciókba.

Ki vehetné fel a versenyt a megújult vezetésű, dubai befektetője tőkeinjekcióitól felélénkült Gianfranco Ferré precíz, szenzuális minimalizmusával? Ahol a modellek esszenciális fehér torzókabátokban szállingóztak, fényes fekete felületeket hordtak és egy új, túlméretezett de nem tömött vállal demonstrálták céltudatosságukat.

S ha már céltudatosságnál tartunk, el ne felejtsük megemlíteni a 60-as évek elveszettnek hitt olasz sikkjének megtestesítőjét, a Bottega Veneta nőt, aki megfeszült maximalizmusát hitchcocki bájjal lágyította. Maximalizmus ide vagy oda, megfelelési kényszere munkahelyi kudarcaiból pszichés problémákká torzult. Így aztán jólszituál és pápai törtfehér harisnyáit élénk techno színekkel és csipkés kombinékkal egészítette ki.

A téboly Jil Sander bemutatóján szürrealisztikus és gyilkos magaslatokba hágott, ahol még az első sorban helyet foglaló kegyencek sem érezhették magukat biztonságban.  A síruhák ihlette anorákokban betoppanó, hidegvérű sorozatszerető modellekről - már csak ruhatáruk alapján is haláli biztossággal állítható, hogy olyan típusú problémás egyének, akik románcaik után kifinomult eszközökkel végeznek szeretőikkel. Ezt az érzést a ropogós, architekturális formák és a vibráló színek még jobban felerősítették, akárcsak a hátborzongató gyilkos ütemeket pengető zene. Raf Simons hisztérikus hangulatot teremtett, kétségtelen.

S hogy mi lesz a folytatás? Képes lesz-e New Yorkal ellentétben Párizs is valami igazán újat hozni mind öltözködésfilozófiájában, mind trendjeiben újat hozni?

Napokon belül meglátjuk, ugyanis ma vette kezdetét a Párizsi Divathét.