"Szememet ezer rémség nyúzta"

ADY ENDRE

Ember az embertelenségben

Szivemet a puskatus zúzta,

Szememet ezer rémség nyúzta,

Néma dzsin ült büszke torkomon

S agyamat a Téboly ütötte.

És most mégis, indulj föl, erőm,

Indulj föl megintlen a Földről!

Hajnal van-e, vagy pokol éjfél?

Mindegy, indulj csak vakmerőn,

Mint régen-régen cselekedted.

Ékes magyarnak soha szebbet

Száz menny és pokol sem adhatott:

Ember az embertelenségben,

Magyar az űzött magyarságban,

Újból-élő és makacs halott.

Borzalmak tiport országútján,

Tetőn, ahogy mindég akartam,

Révedtem által a szörnyüket:

Milyen baj esett a magyarban

S az Isten néha milyen gyenge.

És élni kell ma oly halottnak,

Olyan igazán szenvedőnek,

Ki beteg szívvel tengve-lengve,

Nagy kincseket, akiket lopnak,

Bekvártélyoz béna szivébe

S vél őrizni egy szebb tegnapot.

Óh, minden gyászok, be értelek,

Óh, minden Jövő, be féltelek,

(Bár föltámadt holthoz nem illik)

S hogy szánom menekülő fajtám.

Aztán rossz szivemből szakajtván

Eszembe jut és eszembe jut:

Szivemet a puskatus zúzta,

Szememet ezer rémség nyúzta,

Néma dzsin ült büszke torkomon

S agyamat a Téboly ütötte.

S megint élek, kiáltok másért:

Ember az embertelenségben.

Teljes nyugodtsággal és mindenféle önámító hazaszeretet nélkül kijelenthetjük, hogy Ady Endre világirodalmi színterén is maradandót és figyelemfelkeltőt alkotott. Különösen, ha a háborúellenes költészetét vizsgáljuk, ugyanis Ady elsőként ébredt rá a modern hadviselés embertelenségére.

Míg Amerikából tüzes lelkű bolondok dalolva utaztak át az európai hadszíntérre, valamint a magyar kormány a háborút a férfias erőpróba színterének deklarálta és az utcákon a hazafiságot a háborúpártolással egyenlőként tüntette fel - Ady első értelmiségiként ment szembe a közhangulattal, a kormányzattal, Magyarországgal a humánum védelmében.

Rádöbbent, hogy a háború többé nem a dicsőséges pákozdi ütközet mintájára zajlik, ahol több ezer éves hagyományokra visszarúgó huszárruhában karddal szórakoznak a temperamentumos vitézek.

Elsőként fogta fel és vizionálta a modern csaták embertelenül bűzös, verejtékszagú mocskát: azt a fertőző káoszt, ami a frontokat uralta. A kiszáradt fák törzséről lógó bélfoszlányokat, a széttépett emberi végtagokat, a kifolyt testnedveket, a géppuska szaggatta, vérben és sárban fürdőző torzókat. Azt a méltóságot és férfiasságot szétmarcangoló félelmet, reménytelenséget amit a katonák éreztek a sáncokban.

Éppen ezért tiltakozott Ady Endre foggal-körömmel a háború ellen, nem pedig azért mert nem volt hazafi. A humánumot, az emberi életeket védte: a hazája szellemiségét, nem pedig az ostoba politikát. HŐS volt - és az a mai napig.

Ennyit szerettem volna ma mondani, Jó éjszakát.

Az'Allürista