Színpompa köddel

     Aztán hogy, én is a villamosra várok-e, kérdezi az öreglány, aki még keresztül sem vágott a kétsávos úton, de én már rég kiszúrtam a hegytetőn. Igen mondom, mikor jön, kérdezi, két perc múlva, válaszolom. Na akkor segítenék-e átpakolni á szatyorból bébe pár dolgot, még mielőtt leszakad a füle? Annak, felelem, aki ilyen csodásan néz ki kora reggel, gondolkodás nélkül. Az öreglány fején svájci sapka, ocelotgalléros sötétkék nagykabátján hanyagul átvetett kasmírsál, sapkájához és ajkához passzoló színben. De még milyenben. Ködös reggelen, én még ilyen rikító pirosat sosem láttam, se tea, se kávé, pillanatok alatt felébredtem. Ha nem tesz magára színt, mondja, ebben a korban már rémisztőbb, mint egy hulla! Hetvenöt éves, két törött csigolyája van, datolyát visz az unokáknak. Szereti a pirosat. Nagyon szereti, én pedig nagyon szeretem azokat, akik ennyire MERÉSZEN és JÓÍZŰEN tudnak bánni és bűvészkedni a színekkel. Az enyém a kék, és minden ami vizes, nedves, párás, a szürke szemem és sötétszőke hajam nem tűri meg a meleg árnyalatokat, a bordót leszámítva. Színekkel bánni szerintem erény, az eredmény pedig mindig magáért beszél. Egyik múzsám a döglött barnák és lüktető szépiák nagymestere - na hogy egy bizonyos kor fölött nőkön milyen bódító a tömény konyakos árnyalatok egyvelege, ne is menjünk bele. Tudni, mi az ami passzol, tudni, mi az ami kiemel, fontos. Ismerni a testet és tulajdonságait, pedig mindennek az alapja. Mekkora hatalom is a tudás…