2012/06/09

AZ ÉV ÜZLETE-DÍJ


TUDÓSÍTÁS
 SZŰCS PETI, VAJDA MÁLYI ZSUZSA ÉS SOMOSI ARIELLA, A GUCCI ÜZLETVEZETŐJE

HARASZTI EDINA ÉS VAJDA MÁLYI ZSUZSA 

 HORVÁT KINGA, AZ INSTYLE DIVATIGAZGATÓJA, DÁVID MÁTÉ ÉS VAJDA MÁLYI ZSUZSA
Igaz idén még csak az első alkalommal osztották ki a budapesti divat, design és leginkább a wellness üzletek, valamint a bevásárlóközpontok között az ÉV ÜZLETE DÍJAT, mégis divattörténeti pillanatnak lehettek tanúi a ROYAL ORFEUMBAN összegyűlt vendégek szerda este.
Szinte egy gimnáziumi március 15-e ünnepség előkészületein éreztem magam, mikor a meghirdetett időpont előtt másfél órával a József körúti alagsorba érkeztem. A szervezők szorgosan pakolgatták az ajándéktáskákat jobbról balra, majd aztán balról jobbra, míg a Fashion Guide főszerkesztője Vajda Mályi Zsuzsa és Szűcs Peti, az este házigazdája (máskülönben a Marie Claire rock and roll főmunkatársa) a bársonyfotelekbe süppedve vették sorra a forgatókönyvet. A színpadon Szofi próbált, aki sanzonjaival nyitotta és zárta a gálát, lába tövében pedig egy asszisztens tépdeste fel az előzőleg általam leragasztott kábeleket. Hét órakor megérkeztek az első vendégek, welcome drink, fotó a gálát szponzoráló InStyle főszerkesztőjével, Haraszti Edinával, majd Peti rádiós múltját meg nem hazudtoló erővel és egy személyes élményével indította el ez estét. Hét évvel ezelőtt egy külföldi barátja csak azért nem költözött hozzá Budapestre, mert nem találta kirakatrendezőként elég kreatívnak az üzletek portálját. „Persze azóta sok minden változott, azért is vagyunk ma itt” – tette hozzá a nevető közönség megnyugtatására. 
AZ ÉV ÜZLETE DÍJ KERETEIN BELÜL ÖSSZESEN 11 (KÜLÖNBEN RIVALIZÁLÓ) VEZETŐ MAGAZIN 15 KIEMELKEDŐ SZERKESZTŐJE, VALAMINT TOVÁBBI 4 MEGHATÁROZÓ SZEMÉLYISÉG FOGOTT ÖSSZE SOSEM LÁTOTT ERŐVEL, HOGY ÉRTÉKELJE AZ ELMÚLT EGY ÉV LEGKIVÁLÓBB HAZAI ÜZLETEIT. Inspiráló példája ez a lehetséges együttműködésnek, valamint a vásárlók segítésének. Előbb üzleteket ajánlottak, aztán három szempont szerint pontoztak, így a legjobb minőségű árúkkal, arculattal és kiszolgálással rendelkező üzletek egy évig élvezhetik a szakmai zsűri áltál szerda este kiosztott címeket. 
A divat kategóriában első helyezést elért GUCCI sikere szinte várható volt, hiszen az egyértelműen magas minőség, valamint a kellemes kiszolgálás mellett üzlethelyiségének kialakítása is egyedülálló a világon. Nem pusztán egy ötletes L-alakról, vagy dupla szintről van szó, hanem a bérház földszintjén békésen elterülő csarnokrendszerről, melynek központja a műemléki védettséget élvező Andrássy 23. fedett gangjában található, annak felújított belső homlokzatával. A sajátos architektúra és a szabvány Gucci-hangulat konyakos elegye mámorító.  
Inspiráló a példája ugyanakkor az ugyancsak divat kategóriában harmadik helyezést elért CONCEPT STORE-nak, mely groteszk módon a budai Mom Park első szintjén képes luxushangulatot teremteni. Szofisztikált megjelenésén és gyönyörű termékein talán csak az olykor zavaró eladók tesznek túl - igaz ki nem zavart, ha egy pláza neonvilágításában kell jött-ment nézelődőkkel foglalkoznia?     
A zsűrin kívül a Fashion Guide 14 bloggere is pontozta, valamint tesztelte az üzleteket, nevükben pedig én adhattam át a díjakat. Érdekes, hogy a bloggerek a szakmai zsűrivel szemben mennyivel testközelibb és elérhetőbb üzleteket jelöltek Az Év Üzlete címre - street koncepciójuk megmutatkozik az első helyezett LÁTOMÁS személyében is, mely a maga izgalmas és rock and roll módján érvényesíti a minőség-szerviz-arculat hármas egységét. 
A teljesítmény elnyeri a jutalmát – a kategóriák nyertesei:


DIVAT: Gucci, (Blogger-díj:) Látomás,
KÜLÖNDÍJ: Anda Emília Showroom
DESIGN: Goa Home, (Blogger-díj:) Villa Bagatelle
BEVÁSÁRLÓKÖZPONT: Allee, (Blogger-díj:) Allee
SZOLGÁLTATÁS: Next Premium Club, (Blogger-díj:) Metropolitain
KÖZÖNSÉGDÍJ: Míves Méteráru
Több fotó a rendezvényről a Fashion Guide Facebook albumában.
Több információ a zsűriről a Fashion Guide oldalán

Üdv,
Az'Allürista
Dávid Máté 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése