Pimaszul fiatal, kivételesen tehetséges, alázatos és ambiciózus – ő Barna Bálint, a MOME tizenkilenc éves ifjonc fotográfusa, aki kortársaival ellentétben nem pusztán birtoklója, de gyakorlati kivitelezője is az alább felsorolt tulajdonságoknak. Ritka.
Bálint egy családi nyaralás során ragadott először fényképezőgépet, mely azóta olyannyira a kezéhez nőtt, hogy kénytelen volt tavaly ősszel az Iparművészeti Egyetem fotóművészeti szakára felvételizni. „Azon szerencsések közé tartozom, akik tényleg azt tanulhatják, amit szeretnek” – mondja.”Eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptam a tanáraimtól és olyan szakértő emberektől, akik már régóta dolgoznak a divatiparban.”
Hogy is ne kapna Bálint remek minősítéseket, mikor munkái Magyarországon teljes mértékben egyedülállóak. Színhasználata simogatóan monokróm, szélsőségektől mentes és megihlető. A karanténba zárt kliséket már rég befőttes üvegben dobta a piszkos Dunába; képei egyszerre elvontak és hétköznapiak, amolyan ébredési impressziók, melyekben a néma urbánus idill kap főszerepet - a ruhák helyett.
„Számomra a ruha másodlagos. Első a helyszín és a modell. Viszont fontos, hogy a három egyensúlyban legyen, különben olcsó lesz a fotó, így a ruha egy penny-t sem fog érni” – mondja, majd hozzáteszi, szerencsés, hogy több üzlet is biztosít számára különböző darabokat egy-egy fotózás erejéig, ahogyan az ügynökségek modelleket. „Akkor számít igazi modellnek valaki, ha él a kamera előtt. Ha instrukciók nélkül képes szívből mozogni, szinte színészkedni”.
Azonban a divatbloggerként is tevékenykedő Bálint szerint ez itthon igen ritka, akárcsak a változatos hazai paletta. „Nemrégiben készítettem egy férfi modellel interjút, aki már fotózott Mario Testinóval és Steven Meisellel is, és azt mondta a magyar divatfotósok munkáit elnézve, hogy a magyarok fantáziátlanok és nagyon prűdek. Én nem szeretném, ha ugyanezt mondaná a képeimről, ahogyan azt sem, ha bekategorizálnának. Szeretem a változatosságot.” És valóban, hiszen az elmúlt fél évben háromszor költözött Budapesten, és szinte sosem dolgozik ugyanazokkal a stylistokkal vagy fodrászokkal. „Nem riaszt a változatosság.”
Mikor kedvenc hazai divatlapjairól kérdezem, azonnal a The Room-ot említi, valamint a Glamourt, mely véleménye szerint az esetek túlnyomó többségében színvonalas fotósorozatokat közöl. Bálint rajong Perlaki Márton munkáiért – „egyszerűen imádom a képeit; egyedit, egy külön világot alkotott, ami csakis az övé. Ez nehéz feladat. Beletartozik a világítás, a színkezelés, a helyszínválasztás - egyszóval minden.”
S hogy hogyan is tovább? A elmúlt hetekben megkereste egy holland fiatalos, underground magazin, valamint egy brazil lap is felkérte egy fotósorozat megalkotására, azonban részleteket nem kíván elárulni – talán nem szeretne előre inni a medve bőrére.
Bár nem vagyok sem befolyásos szerkesztő, sem befutott tervező, szemem mégis van - így bizalmat szavaznék Barna Bálintnak. Arra szeretnék bátorítani minden tervezőt, üzletvezetőt és szerkesztőt, hogy lehetőségeikhez mérten adják meg a kibontakozás esélyét a valóban közhelymentes, esztétikai evolúciót előremozdító magyar fiataloknak, jelen esetben az említett fotográfia szakos mösziőnek, hogy hazánkban előbb ismerhessék meg, mint külföldön. „Ne félj, hajóm: rajtad a Holnap hőse” – go, Balint, go.
Üdv,
Az'Allürista
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése