A kannát színültig töltöttem. Tizenöt liter. Kegyetlen, de korántsem a
leghasztalanabb módszer. Gyors mozdulattal emelem a fejem fölé a
zöldellő műanyagot, a jéghideg víz hangos robajjal patakzik végig a
naptól felhevült testemen. Mire persze elérem a kert végébe fektetett
napágyamat, akár újra is kezdhetném a procedúrát. Már a tompán dongó
legyeket sem érdekli az ismét csontszáraz testem.
Nem
panaszkodom. Ugyan időbe telik, de igyekszem minden megmaradt évszakot a
maga erényeiért szeretni. Most, hogy a napról visszakúsztam a szoba
árnyékába és a szemeim is kezdenek hozzászokni a vakító sötéthez, bizton
állíthatom: imádom a nyarat. A testemet morogva ostromló perzselő
napsugarakat. Ha vízpart közelébe kerülök, esetleg egy kanna víz a kezem
ügyébe kerül, gond egy szál se. Egy szavam nem lehet. Akár az
Antillákon is heverhetnék, a párás szellőtől egy rongyosra púposodott
könyvvel. Nem oszt nem szoroz, hol vívok Camus-vel. Ha vízpart nincs,
persze akkor is van menedék. Azt képzelem, egy barátom afrikai
kertjében, civakodó madarak árnyékában hűsölök. Ekkor aztán
menthetetlenül bekúszik a szemeim elé a Sofia és Francis Ford Coppola,
amint a Louis Vuitton Core Values kampányában beszélgetnek a szavanna
ölelésében. Meghitt és intim pillanatról van szó, a lemenő nap fényében,
ahol a hőség még épp annyira izzik, mint a kettejük közötti kreatív
eszmecsere. A gondolatok minősége egy hullámon mozog az őket körülvevő
mappák és táskák szellemiségével. Ez az a kép, amiért bármennyi
hamisított táska szaladgál is az utcákon, és bármilyen olcsó emberek is
viseljék az eredeti példányokat, én sosem fogom tudni megutálni a
márkát. Többről szól, mint státusz. Többről, mint puszta minőség. Core
Values, el nem évülő értékek. Hagyomány. Lélek. Az utazásról, pedig nem is beszélve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése