A parfümretalálás kálváriája.
montázs, saját
Hogy melyik a kedvenc illatom? Mikor tavaszi zápor oltja ki a lángoló fahasábot – fogalmaztam meg elfátyolosodott tekintettel a választ ZÓLYOMI ZSOLT kérdésére, aki az egyetlen magyar „Le Nez”-ként vezetett be pár évvel ezelőtt a LUXUSPARFÜMÖK misztikus és bódító világába. Inspiráló utazásra indultam akkor, s indulok a mai napig, mikor a parfümömet használom.
Hacsak az emberbe nem csap villámszerűen az isteni sugallat, megtalálni az ideális parfümöt olyan kálvária, mint megjárni a Golgotát, oda-vissza. Nekem egyévnyi keresgélés, próbálgatás, igen-nem, tetszik-nemtetszik után sikerült a közelébe férkőznöm. A megtalálni szót itt most szándékosan kerülöm, ugyanis attól a pillanattól fogva, hogy megízleltem a stockholmi BYREDO parfümház OUD IMMORTELjét, kerek kilenc hónapnyi udvarlás kezdődött köztem és a parfüm között - a kerek kilenc hónapnyi kilincselésről nem is beszélve az Andrássy úti MADISON ajtaján. Lényegében mentem reggel, mentem este. Fújtam ide, fújtam oda. Egy slukk a tesztcsíkról, még egy a csuklómról és ó! Hogy van hazavihető teszter? Remek, kérem, köszönöm!
Az Oud Immortel a legelső pillanattól fogva saját ideálomként suttogott hozzám a maga különös nyelvén. Intelligens, misztikus és szakrális aurája megigézett, s pontosan tudtam: nem tőlem idegen a világa, ugyanis önmagam elfedett gyújtópontjára mutat rá. Csatornaként működik a felszín és a mélység között, áthághatatlannak tűnő dimenziókapukat nyitott meg magam és a külvilág között. Ugyanakkor viszonyom pontosan ugyan olyan vele, mint önmagammal: hol szerettem, hol gyűlöltem - hol magasztaltam, hol megvetettem. (Mikor például az Elle-nél dolgoztam pontosan azt az éles, tolakodó karakánságot hiányoltam belőle, amit saját fogyatékosságomnak is éreztem. Azonban, hogy végül betöltöttem-e ezt az űrt, vagy elválásunk által szűnt meg ez az elvárásom, nem tudom. De mióta borsos ára ellenére a komódomról figyel november óta reggelente, nincs lehetetlen. S hogy ezt érezzem, már nem is kell feltétlenül viselnem.)
Mikor magamra veszem, április utolsó hajnala végérvényesen meghasad.
A Nap infravörösen izzó homlokát álmos kényességgel emeli a hamvas ködben fürdő, acélkék látóhatár fölé. A távolban tenger zúg, a mezőn életszagú nedves harmat. A lírai pillanattól még a Nap maga is megrészegül, pillanatok alatt terem fönn a horizonton. Az epizódszerű tikkasztó déli hőséget nyirkos alkony váltja föl, s sokatmondó éjszaka: a pogány Walpurgis-éj gyűlésére boszorkányok sietnek.
Ez a transzcendens szakralitás a legmegdöbbentőbb jegye a parfümömnek, mely, mint mély és sötét kút vezet le személyiségem mélyébe. Előbb pacsulis akkordjaival, aztán kitisztuló papirusz, majd később átható dohányillatával kreálja meg az agárfa tragédiáját, a sorsdrámát, mely minden érett cserjével lejátszódik: penészes baktérium támadja meg gyökerüket, s törzsük lomha barnából koromfeketére változik. A fa küzd, harcol és ellenáll – gyógyító gyantát ereszt, mellyel a fertőzés ellen védekezik, s mely folyékony aranyat évezredek óta használnak ősi törzsek szakrális szeánszaikon.
Ennek az oud nevű gyantának a felszabadító és jelentőségteljes akkordja az, mely rabul ejtett. A jó és a rossz, a fény és a sötétség tagadhatatlan jelenléte, s örökké (immortel) tartó küzdelme. Ez adja meg az ízt, a szubjektív szellem a sematikus stílus és sikk mellé. Így lesz kettőből, három dimenzió. Spiritusz a titok nyitja.
_____________
NAGYON FONTOS megjegyzés, zenei aláfestés:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése