A nadrág fel, én becsavarodva

Nincs ellenvetés, nincs vita. 

A magát komolyan vevő ember nem közönségesen betűri, 

hanem stílusos fölhajtja nadrágját. 

ILLUSZTRÁCIÓ ÁLTALAM

Bizony mostanában egyre gyakrabban rajta szoktam magam kapni. Lesből, túlerővel, gyanútlanul szegezem magamnak a kérdést: Egyetlen, drága Mátém. Mi az Isten nyilának kezded már el megint számolgatni a csempéket a lábad alatt, az ablakokat a fejed fölött, egyáltalán bármit, ami a figyelmedet meditatív mederbe terelheti? A válaszom roppant egyszerű és célratörő: Kedvesem, attól félek ha túl sokáig vizslatom az utcán kószáló embereket, becsavarodom. Erre persze csak legyintek és megyek tovább. Igazam van.

Párizsban tölteni egy hetet tavaly ősszel meglehetősen hasznosnak bizonyult. Több szempontból is. A teljesség igénye nélkül állíthatom, hogy számos ponton igazolt az élet, s ebben a pillanatban már nyugodtan állíthatom: úgy, ahogyan az itthoni magukra nagyon is adó huszonévesek öltöznek, még a legnyomorultabb párizsi külvárosokból sem szivárognak elő a bevándorlók. Morális kérdésekben nem nyilatkozom (s mióta bölcs vagyok, nem ítélek, hogy ne ítéltessek...), de nem bírok szótlanul elmenni a tény mellett, hogy A NADRÁGOT A CIPŐBE NEM BETŰRJÜK, HANEM FÖLHATJUK. Pont.
  

Habár a New York Times 2009 óta tartja számon, a tendencia nem ma kezdődött. Ha kialakulásának körülményeivel pontosan tisztában nem is vagyok, a biciklis futároktól származhat, akik farmerjeik szárát még azelőtt felcsavarták, mielőtt azok a láncba, küllőkbe akadtak volna. Még az efféle professzionális használat nélkül is egy praktikus aktusról van szó különben, hiszen a mellett, hogy az ember nem tapossa rongyossá nadrágjai alját, csapadékosabb időkben sem szívja fel a latyakot, és a sár sem csapódik fel rá.
  

A praktikumon túl némi hiúság is keveredik a történetbe: Párizsban például a legtöbb férfinadrág rövidebb, ugyanis a francia férfiak öltözködésének legkritikusabb pontja cipőjük minősége és milyensége – a fölhajtott nadrág pedig evidensen hangsúlyt ad egy kifogástalan, vagy éppen tudatosan szakadásig hordott darabnak. Mivel a francia nő hiúságainak egy bizonyos részét méltó párjától kölcsönzi (a karórákról, sálakról, ingekről és legújabban zakókról nem is beszélve – chek Emmaneulle Alt in her husband’s blazer) várható, hogy ő maga is fog ezzel a lehetőséggel élni. Mint valamennyi stílusos nő a Földön, Brooklyntól Monacóig.
 

Fontos: sem a bővülő fazonokat, sem a csontig feszülő skiny jeans-t nem hajtjuk fel. Felhajtani maximum kétujjnyit hajtunk és nem alkarnyit, s mindezt lehetőleg azzal az allűrrel tesszük, mintha véletlenül, éppen úgy felejtettük volna. Hozzá kell tenni: a felcsavart nadrág okvetlenül rövidíteni fog a lábon, viszont mivel azt egy vékony ponton vágja, a bokán (ugyan ilyen a csukló, vagy a térd) így nyújtja is.

Arról nem is beszélve, hogy a kivillanó boka mindkét nemnél extrém módon szexi. Nem közönségesen, hanem rafináltan!