2012/04/17

Növekvő Nanushka

INTERJÚ 

SÁNDOR SZANDRA A VÁLTOZÁSOKRÓL
_____________________________

SÁNDOR SZANDRA, AZAZ NANUSHKA - FOTÓ: PERLAKI MÁRTON
Még ha valaki nem is ült a PIARISTA-HÁZBAN felállított padokon csütörtökön, s hallgatta az ősz-téli, valamint a tavasz-nyári kollekciók közötti bejelentéseket, a hír mára már az egész magyar divatvilágot körbejárta: a PORTFOLION ZRT. jelentős mennyiségű összeget fektet be a NANUSHKA márka építésébe, valamint tulajdonosi kölcsönkeretet is biztosít számára - ez összesen 2 600 000 dollár. 
A hír nyilvánvalóan egy hosszú pályázati folyamat végeredménye, hiszen mindazok a magyar divatmárkák, amelyek komolyan foglalkoztak a kereskedelemmel és eljutottak a márkaépítés professzionális szintjére, már egy ideje elkezdtek ANGYALBEFEKTETŐKET keresni. Azonban a magyar divatot eddig nem tekintették lehetséges és befektetésre alkalmas ágazatnak, inkább az internet, a telekommunikáció, illetve egyéb specifikus területeken keresgéltek. SÁNDOR SZANDRÁNAK ez mégis elsőként sikerült.  

Hogyan kezdtetek neki és milyen kritériumoknak kellett megfelelni ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljanak egy divatmárkával?
             Már 2011 elején elkezdtünk aktívan befektetőt keresni, és pár sikertelen próbálkozás után egy ismerősöm, aki szintén a PortfoLionnal tárgyalt a saját cégük kapcsán, felajánlotta, hogy összehoz egy találkozót, hátha mutatnak némi érdeklődést. Tekintve, hogy a PortfoLion első 9 befektetése mind a hagyományosabb bio-tech és IT cég volt, ezért abszolút nyitott volt egy más iparágból érkező vállalkozásra.
            Persze ez önmagában nem volt elegendő, le kellett tennünk egy 5 éves tervet, ami nem kis munkával járt, jogi és pénzügyi átvilágításon ment át a cég, és így, 6 hónapnyi előkészítő munka után kezdtük csak a végső megállapodást írni.
Nyílván fontos megfelelni bizonyos megszokott kritériumoknak, a PortfoLion például preferálja az olyan cégeket, akik exportra termelnek, nem pedig a hazai piacra, de szerintem fontosabb volt, hogy látták, lelkesek vagyunk, képesek megfelelni az elvárásoknak, feltaláljuk magunkat és szembe nézünk a problémákkal. A legelső találkozón világosan megmondtuk, hogy a sikerek mellett mik a problémák, hibák. Látták viszont, hogy relatív kevés pénzből is képesek vagyunk például létrehozni egy olyan ideiglenes boltot, aminek híre aztán bejárta a webet. Tehát szerintem a hozzáállásunk kárpótolta a PortfoLiont a kockázatért. 
Egy családi/baráti céget hirtelen idegenek vesznek a kezükbe – a budai kisvállalkozásból lett, sokak által kedvelt és trendi Nanushka (akár) világmárkává is válhat. Hatalmas lépés ez. Mint a márka alapítója, hogyan viszonyulsz a kialakult helyzethez?
           Világosan kell látni, hogy nem erről van szó. A PortfoLion kisebbségi tulajdonos lesz a Nanushkában és mint kreatív igazgató továbbra is teljes mértékben én határozhatom meg a márka arculatának alakulását. A (Oszkó) Péterék olyan területeken élveznek nagyobb befolyást, ahol szükséges is – nincsen cégvezetési tapasztalatom, nem tudom, hogy mire kell odafigyelni, miközben egy cég növekszik. Ez meg is látszik az utóbbi pár évünkön.Ám ha még világmárkává is válna a Nanushka, akkor sem szabad, hogy elveszítse a báját, ‘edgy’ jellegét. Az, hogy több emberhez juthat el a márka, miért látszódna meg a kollekciókon?
           Másrészről a Nanushka mindig is egy réteghez fog szólni, nem félek attól, hogy elcsépeltté válna. A külföldi piacokon létező contemporary szegmensben levő márkák ereje pontosan abban rejlik - a Zarával vagy H&M-el szemben - hogy egyedi világot teremtenek. A Nanushka eddigi sikere is ennek köszönhető, tehát senkinek sem érdeke, hogy ezt felhígítsuk, sőt, szerintem még hangsúlyosabbá kell tenni az értékeinket a kommunikációnkban, például azt, hogy magyar márka vagyunk.
„A befektetésnek köszönhetően nemzetközi szinten is elismertté válhat a márka." Mit jelent mindez egészen pontosan? Hogyan tervezitek a terjeszkedést?
           Főként az amerikai és japán piacokon fogunk eleinte agresszívan terjeszkedni, de a fő nyugat-európai és közel-keleti piacokat sem fogjuk hanyagolni. Ezt célzott kommunikációval és értékesítési kapcsolatok építésével fogjuk elérni, reméljük látványos eredményekkel.
A nemzetközi kommunikációban lesz-e jelentősége annak, hogy ez egy magyar divatmárka? 
           Abszolút. Meglepő, és szerintem sokan alábecsülik ennek az erejét, főleg Amerikában. Eddig is fontos része volt a sikerünknek, de nem volt eléggé átgondolt. Szeretnénk sokkal tudatosabban kommunikálni, hogy ez egy budapesti székhelyű, alapjaiban magyar márka.
           Ami a kollekciókat illeti, szeretek magyar motívumokat használni. Ha népi, etnikus inspirációt keresek először mindig a magyarhoz nyúlok, abban keresgélek. Most az SS12 kollekcióba is terveztünk egy textil mintát, ami szinte csak magyar motívumokból tevődik össze.
Most, hogy a cégvezetést megbízott szakemberek végzik majd, nem félsz, hogy a tervezői stílusod, ötleteid alárendelődnek szigorúan a piaci igényeknek a nyereség érdekében? Mennyire vagy befolyásolható a tervezést illetően, mekkora az tervezői autonómiád?

           „Szerencsére” elég makacs, ragaszkodó természettel áldott meg a sors, úgyhogy nem viselem jól, ha valami az elveimmel, ösztöneimmel ellenkezik. A PortfoLion világosan látja, hogy ez egy kreatív iparág, és ha én, mint kreatív igazgató és tervező elégedetlen vagyok, akkor ez azonnal meg fog látszani a munkám színvonalán. Ennek megfelelően alakítottuk ki az új cégstruktúrát, amiben nyugodt vagyok a mozgásteremet illetően.
Az eddigi metódussal szemben (a tőkeinjekciónak köszönhetően) fog-e változni a gyártási folyamat? Növekedni fog-e a műhely a márkával, a foglalkoztatottak száma, vagy bérmunkában gondolkodtok? 
           A cég pár fővel fog bővülni, de nem jelentősen. A mintakollekciót továbbra is Budapesten készítjük, házon belül. Viszont az elmúlt év tapasztalatai alapján úgy látom, hogy a gyártást nagyrészt Magyarországon fogjuk végezni, külsős varrodákban.
Fog változni a nanushka-lány? Stílusára mennyire fog kihatni a márkaevolúció?
           A nanushka-lány mindig annyira változik, amennyire én változom. Most minden téren nagy fordulóponton van az életem, úgyhogy nem lepődnék meg, ha változnék én is, és ezáltal a márka is. 
Budáról a Deák Ferenc utcába költözik a Nanushka.  Milyen változtatásokat tesztek a BETA Store-hoz képest a saját üzlet kialakításában?
           Megtartjuk a BETA Store belső kialakítását, csak szebben kidolgozzuk, tartósabb megoldásokkal. Az iroda kialakításánál az egyszerűségre törekedtünk, mert biztos, hogy változnak majd az igényeink a következő 6-12 hónapban.
Lesz külföldön saját üzlet, vagy csak viszonteladókban gondolkodtok?
           Van tervünk külföldi bolt nyitásra, de ez még a jövő zenéje. Előbb a viszonteladói hálózatot szeretnénk erősíteni.
Az expanzió miképp fog a termékek skálájára hatni? Tervezitek-e a ruhákat és az eddigi alapvető kiegészítők kiegészítését, mondjuk komolyabb ékszerekkel, napszemüveggel, cipőkkel, stb...
          Ezt alapvetően a kereslet fogja meghatározni. Vannak terveim a kiegészítőink gyarapítására, esetleg kollaborációkra, de ahhoz még nőnünk kell. A Nanushka hazai mértékkel sikeres márkának számíthat, ám még erősödnünk kell bizonyos álmaim megvalósításához.
Hol látod magad és a Nanushka márkát az üzleti terv sikeres megvalósítása végén?
           Még pontosan nem látom, de szeretném, ha addigra a márka egy stabil, erős és színvonalas viszonteladói hálózattal rendelkezne és egy jól ismert, hiteles márka lenne a főbb divatpiacokon.


Dávid Máté

2 megjegyzés:

  1. Csak azt nem értem - és azt nagyon nem - hogy miért állandóan folklór mintákkal kell kihangsúlyozni magyarságunkat? Hollandiában egyik tervező sem gondolkozik delfti kékben vagy tehenészlány mintás kiegészítőkben... Nám látom értelmét annak, hogy csak azért erőltesse a kalocsai mintát, hogy külföldön valami megragadjon a vásárlókban. Felvetődik a kérdés: egyedül nem megy?

    VálaszTörlés
  2. Teljes mértékben megérdemli a Nanushka, helyt fog állni a nemzetközi piacon is, sok sikert!!!
    D.

    VálaszTörlés