Daria és a néma lüktető tettvágy

TALÁN EZT A HÁTTÉRZENÉT CSAPNÁM HOZZÁ A KÉPEKHEZ, HOGY TELJES LEGYEN A HANGULAT

Azúrkék tenger, perzselő nap és só és illat és érdes aranyló homok, valamint a kétnapos henyélés utáni lüktető tettvágy – imádom ezt az érzést. Csak kiterülve feküdni a tűző napon, mint egy heroikus sivatagi hüllő; csak lenni és nem gondolni semmire, csak lenni és élvezni a semmit, aztán ha már elviselhetetlen a nap, belevetődni a jéghideg vízbe.

Imádom, és talán semmi sem állt távolabb az idei nyári agendához, mint az imént felfestett program. Költözés, munka, költözés, rohanás.

Azonban addig, itt van nekünk a gyönyörű és parázsló Dariánk, aki a New York Times Stlyle rovatában serénykedik buzgón valahol a nyugati partvidéken, stílusosan, erőtlenül, függetlenül, semmittevésre csábítva. Lenyűgöző és egyszerű, irigységet keltő fotósorozatok – megyek is, lezuhanyozok hideg vízzel és kiülök a balkonra napozni. És az alapeszmét és az emberideált tanulni Zrínyi Szigeti veszedelem című remekművéből. Éljen az érettségi, jövőre majd süttetem a seggem.

Még mindig nem tudok írni,

De ezt muszáj volt leközölni.

Puszi,

Az’Allürista