A szombaton megjelent májusi Marie Claire-ben a legnagyobb nemzetközi divatházak napszemüvegeit veszem sorra, valamint azokat a nőket igyekszem bemutatni, akik mögöttük rejtőzködhetnek. Titokzatosan, szenvedélyesen, kompromisszumokat nem tűrve.
S hogy mit írtam volna a hazai Use napszemüveg kollekciójának viselőjéről?
Nos, valami ilyesmit.
„Éjfél után 10 perccel” – mondta selymes hangján, majd drámaian lecsapta a nyilvános telefon kagylóját. Összehúzta mellén a fekete ballonkabátot, megigazította sötét napszemüvegét és a homlokába csúszott halványkék muszlinkendőjét, majd kilépett a csípős tavaszi éjszakába. Eső, és az újdonságokra jellemző tüzes illat lézengett lomhán az utcán; kopogó cipővel, imbolyogva tipegett a macskaköves úton az Idegen Szervita téri lakása felé. Tudta még egy kicsit bizonytalan a metódusa – magas sarkúja elárulhatja, kendője leleplezheti – de elszánt volt és könyörtelen. Legalábbis, annak akart látszani.
„Ide velük, meguntam a várakozást” gondolta magában, de még drámaibb belépőt akart – még drámaibbat, mint vágya objektumai.
A Use 2011-ben is stílusos szemvédelmet és kellően drámai allűrt kínál szimpatizánsainak a megunhatatlan feketén túl a füstös mélykékek, sápadt aranyok és szikrázó borostyánok árnyalataiban. A felületek monotonitását izgalmas elemek törik meg, a formavilág az ötvenes-hatvanas évek stílusikonjainak kedvenc választásait idézik. Vajon ki lesz a pesti flaszter Jackie Kennedy-je, Brigitte Bardot-ja, vagy éppen Marcello Mastroiannije?
Öt forma, két színben – egy pedig az uraknak.
Drámai Napot!
Az’Allürista
"újdonságokra jellemző tüzes illat lézengett lomhán" - anyám borogass, hogy lehetne ennél modorosabb??!!
VálaszTörlés