Epilógus

Történetünk főhőse, kómájából való kigyógyulás céljából, kedden tiszteletét tette az iskolai büfében, hogy kávét vásároljon. Olyan fehér, barázdált műanyagpohárban, amit fehér pálcikával kell kavargatni, hogy a kockacukor feloldódjon benne.

Ahogyan igyekszik az elméjét az előtte álló Édes Anna lélektaniságát bizonyító esszéírásra ráhangolni, odalépett hozzá a sorban egy lány. Köszönőviszonyban volt vele, mert képtelenség volt nem észrevenni a csillogó szempárt, mely etnikai testvéreiben pusztán ostoba sötétséget tükröz.

Beszélgetni kezdtek. Azonban a harmadik mondat egy huszárvágással véget vetett jókedvének, ugyanis a téma a vásárlásra terelődött.

Hősünk fekete cipőben, szürke farmernadrágban, s fekete pulóverében, melynek elülső része hanyagul a nadrág megtekert fekete fonott övébe volt dugva lattét kért.

„Ó, mert te olyan divatmániás vagy.”

Visszanyelte, ami a nyelve hegyén volt, cinikusan elmosolyodott, és közölte Ági nénivel, hogy egy deci tejet és kávét legyen szíves összeönteni.

Lehet, hogy egyetlen magyar divatlapnál sem lehet a frankót megmondani, de a blogolás előnye, hogy itt aztán kérem szépen: teret engedhetünk utópiáinknak.

Holnap. 

Jó éjt!

Az’Allürista

(Holnap az egyénről,

az egyediségről, 

és a divatdiktálásról - azaz 

Népművelés Az'Allűr módra.)