(csak mert a képekről nekem ez a zene jutott az eszembe: http://www.youtube.com/watch?v=IGnYu8cgViA)
Szóval igen. Ez az a fotósorozat az, amire az ember azt mondja, hogy abszolút művészi értékű és hihetetlen hatást gyakorol az emberre. Jobban mondva rám.
Lenyűgöző fény-árnyék hatások, pózok és még mindig a Madonnától megszokott – nem mellesleg elvárt - lázadó keresztény atmoszféra, pengevillantásnyi szexualitással, mely jelen esetben egy 50 éves nő szofisztikáltságával is párosul.
Madonna minél öregebb annál fiatalabbnak néz ki. ÉS nem csak a hihetetlen mértékben fejlődő plasztikai sebészetről és a vele egyenértékű photoshopozó grafikusok tudásáról van szó, hanem Ciccone „kisasszony” lendületes, a képek határait túlfeszítő kisugárzásáról. Hihetetlen erővel bombázza az olvasót, és közvetít egy olyan modern szicíliai álmot, amelyet a Dolce & Gabbana párosa húzott elő az archívumból, és erőltet rá az összes magazin által minden szende szűzre, aki ki akar válni a tömegből.
Múlthét szombaton meg is éreztem ennek a hatását, amikor sorfalat kellett volna állnom a ballagáson – elmondanám, a kötelező 10 percen, míg azok a szerencsétlenek le és felvonultak, az árnyékban, egy hangyaboly mellett kókadoztunk közel 25 fokban. És nem akartam odanézni, de láttam a sok kiöltözött embert, akik a barátnőm szerint négy éven keresztül erre a pillanatra vártak, hogy kiöltözhessenek.
Hát kiöltöztek. A fekete csipkemellény, vérvörös kommunista szaténing, a lábszárközépig érő fényes fekete nadrág és a hegyes orrú 2002-ben menő 4 centis magas sarkú még a kevésbé látványos megjelenésű személyiségek közé tartozik. Benkő-féle Edit asszonyok járkáltak és fontoskodtak minden felé, Bea asszonyok csitították a kis fattyaikat és decensnek mutatkozó nagymamák lopkodták a széket, amik az osztályok számra lettek kipakolva.
De valahogy Madonnán, még a csipke is jól mutat. Mert hozzá tartozik, mert ízig-vérig olasz.
A fotókat a Mert & Marcus jegyzi – ha visszaemlékeztek a tavaly szeptemberi amerikai Vogue-ban található Grace-féle Natalia Vodianova sorozatra, az őket dicséri.
A stylingot pedig Karl Templer, az örök, józanész határian mozgó megbotránkoztató követte el.
Ma(do)nnás álmokat!
Az’Allürista
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése