Szeméééélyesss.

Helyes az, hogy én már megint magamról írok?

Állj. Amíg nem a nem létező melltartóm méretét közlöm addig oké, nem? Egyébként meg, ez a bejegyzés sem lesz különb, mint a többi, mert mindegyikben magamról írok nem? A gondolataimról és a dolgokról, amik foglalkoztatnak, vagy éppen megragadnak.

Kríziskérdés kipipálva.

Szóval. Azon kívül, hogy ma egy olyan történelem témazárót sikerült megírnom, aminek már csak az emlékétől is rosszul vagyok, hogy jobb, ha szülök valahogy egy gyereket és írok még két H-t az egy H-ám mellé. (Ugye nekem csak HELYZETEM van – halmozottan hátrányos nincs.) Egyszóval, így talán sikerül bejutni az Elte szabad bölcsészetre vagy a Mome művészetelmélet/design szakra.

Most jövök rá, hogy gogoli ügyességgel eddig a semmit tárgyaltam 644 karakterben (most már 666 – húúú), tehát lényeges témát feldobva: mit szóltok a pasztelláradathoz?

Tavaly a kemény férfiszíveket öltöztette glükóz-szirupba, idén a hölgyekre olvaszt rá 40 liter cukormázat országszerte. Szuper nem?

Áh, ez nem lényeges téma, most még. Majd egy hónap múlva szóljatok, hogy térjek rá vissza.

Holnap megpróbálom ráerőszakolni magam, hogy kielemezzek egy pár Tommy Ton street fashion képet a londoni divathétről. Ha nem kellene egyesével megvágni a képeket, feltölteni és aztán nagy nehezen bepakolni őket a blogra, nem lenne semmi bajom – szintúgy, ha holnap nem kellene németből felelnem „hotelszobafoglalásból”. (Tudni kell, hogy a német tudásom ennyiből áll: Ich bin M.)

Jó Holnapot!

Az’Allürista