2011/05/28

Az'Allűr Könyvajánlata 3/1

ELŐSZÓ –-

 "Olvasni épp olyan stílusos, mint Chanel-ben napozni."

Kedves Olvasók! A hét elején a magyar divatipar képviselőit, szerkesztőket, stylistokat, tervezőket és pár barátomat kértem meg arra, hogy meséljenek Nektek a kedvenc könyvélményükről, hiszen olvasni épp olyan stílusos, mint Chanel-ben napozni.

Stílusos műveltnek és tájékozottnak lenni, mind a világ ügyeiben, mind az emberi érzések rengetegében – stílusos tudni és szüntelenül tanulni, stílusos meg nem alkudni mindazzal, amit az élet biztosít számunkra. Hányan mondhatják el magukról, hogy egy párizsi burzsoá palota lakójával cseverésztek, az egyiptomi Királyok völgyének régészeivel találkoztak (és részt vehettek az ásatáson), valamint ott lehettek az ezerötszázas évek háborúiban?

A könyvek ablakot nyitnak egy olyan padlásszobának palatetejére, melybe még a legtörtetőbb, legrafináltabb emberek is felronthatnak, társaikat a hátuk mögé túrva, azonban perspektívájuk szüntelen szélesítése nélkül megrekednek, fennragadnak poros börtönükben.
A könyvek szárnyakat és el nem vehető látásmódot adnak, az emberi lény origójából ki nem téphető emlékeket – árnyalatokat a humánus lét bonyolultságához. Történhet bármi, ezek az élmények maradnak és gazdagítanak. A kalandregények szórakoztatnak, a korrajzok ismertetnek, a szépirodalmi alkotások tanítanak, a lírai művek betekintést engednek egy olyan érzékeny emberi lélek fókuszába, melynek megismerésére a mindennapokban nincs lehetőségünk.

Éppen ezért szeretnék minden kedves Olvasót arra kérni, hogy a nyáron vegyen a kezébe egy alkotást – a közel húsz könyvajánlat talán segít a választásban.
Ebből a szelekcióból ma ízelítőként két hosszabb gondolatot szeretnék Veletek megosztani: Steiner Kristóf és az én személyes kedvencemet.

A főfogással a jövő hét elején várlak benneteket, a desszerttel a végén.
Jó szórakozást!
Az’Allürista




STEINER KRISTÓF - szabadúszó újságíró (www.steinerkristof.com)
MARGARET MITCHELL: ELFÚJTA A SZÉL


Photobucket
Photobucket
Jelenetek a filmből

Hosszasan elmerengtem, mikor Az Allűrista levele megérkezett a postafiókomba: melyik legyen az a könyv, amit tiszta szívemből ajánlhatok, ugyanakkor agyafurt, stílusos, szórakoztató, és mindenekelőtt értelme is van. Yehuda Berg kabbalista köteteitől Victoria Beckham „That Extra Half Inch” című divatbibliájáig sokféle opció fordult meg a fejemben, és persze az ego-trip is beindult: melyik az a könyv, amellyel, szívesen azonosulok itt, az All-űrutazásom során. Éppen ezért arra a regényre esett a választásom, amelyet gyakorlatilag csecsemőkorom óra ízlelgetek: a mamám mutatta be nekem, hollywood aranykora iránti rajongásom során szerettem bele igazán, a limitált szériás Scarlett O'Hara Barbie babám megvásárlásakor hivatalosan is belebolondultam, és ma, közel a harminchoz azt hiszem, igazán kezdem megérteni, merről is fúj a szél...

Katie Scarlett O'Hara nem kevesebb, mint a népszerűkultúra első Madonnája – hiszen kompromisszumot nem ismerve viszi keresztül az akaratát mindenen, Vivienne Westwoodja – hiszen bebizonyítja, hogy egy díva egy zöld bársonyfüggönybe tekerve is díva, de elsősorban talán saját magunk 1800-as években élő inkarnációja. Az egész életében két férfi között örlődő asszony épp úgy kergeti az illúzióját, mint bármelyikünk: piedesztálra emelünk egy nem létező szerelmet, és addig locsolgatjuk a könnyeinkkel, míg végül elrohadnak a gyökerei. Közben pedig észre sem vesszük, hogy kényszeresen épített boldogság-díszlet helyén állt valamikor a valódi világunk, amely éppen úgy volt tökéletes, ahogy volt. Ha pedig szerencsénk van, mindeközben ott figyel egy Rhet Buttler is – egy valóságos szerelem, amely talán nem olyan habos-babos, mint a fodros alsószoknyák, de egy biztos: mellette „Soha többé nem fogunk éhezni!”

Margater Mitchell harmincas években született sztorija, az Eljfújta a szél sokkal több, mint minden szappanoperák és telenovellák ősanyja. Akkoriban, amikor a feministák nadrágkosztümökben kezdtek szaladgálni, és tudatosan eltaszították maguktól az írógépet, mondván: a „nő” és a „titkárnő” fogalma többé nem lehet egy és ugyanaz, egy cukormázba bújtatott időzített bomba landolt a könyvesboltok polcain. Főhősnője egy lány, aki abroncsos szoknyában és fűzőben libben be egy kerti mulatságra, ám két kötettel, néhány férjjel, és egy az egész világot lángba borító háborúval később minden sallangot levetkezve mondja ki azt, ami miatt a legkeservesebb tragédia után is érdemes feltápászkodnunk: „Holnap új nap virrad.”


DÁVID MÁTÉ – ügyeletes nagypofájú, Az’Allűr
OTTLIK HÉZA: ISKOLA A HATÁRON

 Photobucket 
A regény adaptációja a Bárkában

Éppen önmagamat kerestem, hétköznaponként nagyjából reggel félhéttől nyolcig, aztán kettőtől este tizenegyig, amikor az egyik nagyon kedves barátom a kezembe nyomta a könyvet. Az első hatvan oldal után a szereplők iránt érzett szánalmat felváltotta az oldalakat faló izgalom, majd a rangsorolás és azonosulás a szereplőkkel.
Az Iskola a határon egy olyan fejlődési regény, mely arra keresi a választ, hogyan is tarthatnánk meg önmagunkat, hogyan is őrizhetnénk meg személyiségünk igazi velejét a felszínes látszat világban – melynek aktuális szkénéjét egy határközeli katonai iskola adja meg, 1923-ban, ahová egy fészeknyi tizenéves újonc érkezik. Az ő miniatűr társadalomba való beilleszkedését követheti végig az olvasó, az örök lázadás, a szűnő lázadás és a megaláztatások mezején. Mindannyian beleszorulnak egy a gyermeki világ és a felnőttkor közötti intervallumba, egy magasabb létbe.

A könyv a szemmel láthatóakon túl szól azokról a megszentelt pillanatokról, melyeket bizonyos élethelyzetekben, személyek jelenlétekor érezhet az ember – mikor a földi, kézzel fogható racionális lét találkozik az érzékeléssel föl nem fogható, irracionális transzcendenciával, melyet szavakkal leírni egészen pontosan nem is lehet, azonban talán nem is kell. Aki fontos számunkra az tudja mit érzünk, néma gyereknek igenis érti az anyja a szavát, a látszatokból értő embereknek pedig oda kell sózni. „És amúgy, dögöljenek meg”.

Az Iskola a határon egy lenyűgöző történet, mély sztoikus gondolatokkal átszőve (Ottlik Kosztolányit és Márait vallotta mesterének), mint például nem szabad görcsölni a dolgokon, az élet úgyis megadja az igazán szükséges, oxigénszerű tartalmakat.
Különös olvasmány ez, mely minden egyes olvasatra újabb és mélyebb jelentéstartalmakkal bővül, középpontjában az ember megőrzése áll, legyen annak satuja egy katonai alreál, vagy a társadalom.

Kedvenc mondatom, mely a regénybeli alteregóm, az örök lázadó és megőrző, Medve Gábor mondd ki: „A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni, nem újrarendezgetni azt, ami már megvan benne, hanem hozzáadni mindig.”

2011/05/25

Meghökkentő Mesék - Mrs. Bixby bundája és a Joy novellapályázat


Rajongok az igazán rendkívüli novellákért, amelyek a műfaji kritériumokat szem előtt tartva végighordozzák a feszültséget és az utolsó oldalakon robbantják azokat, teljes erővel. Roald Dahl és Meghökkentő meséi zseniális explozíciók, a legjobbak a kategóriában – mikor a Joy erotikus novellapályázatára felkaptam a fejem, azonnal ő ugrott be; az első Dahl élményem, a Mrs. Bixby bundája.

A rendkívüli, közel harminc perces film angol nyelvű videót három részben találjátok, az én erotikus novellámat, amit már csak azért is, a poén kedvéért megírok június végén itt a blogon.
(A megmérettetésről és a feltételekről a Joy weboldalán, ITT olvashattok. Igazán kitűnő és formabontó, perverz kezdeményezés, remélem sokaknak megmozgatja a fantáziáját és remek műveket olvashatunk!)

Jó szórakozást!
Az’Allürista




2011/05/24

Nyárrobantás Vogue Paris-val


Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket


Szétrobban, szétszaggat és szublimál a forrongó energiáktól perszelő párizsi Vogue. Napsütéstől duzzad, luxussal mossa bronzos domborulatait – kell ennél több, hogy az ember árvalelkű fiának másodpercek alatt dinamikus nyári hangulata legyen?

Jöjjenek a kíméletlen, rekeszizomtépő poénok, a pólószaggató hőségek, szerelmek, ágyasok és egyéb haramiák!
Fürdőnadrág, napolaj, de csak öko és kőolajszármazéktól mentes, francia Vogue, jeges limonádé, napillat és dübörgő… tételek?
Várj meg nyár.
Mindjárt csatlakozok.

Figyelem: az új fejléc megzavarhatja az óvatlanok figyelmét, és túl sok jókedvet okozhat. Krónikus depresszíveknek, visszaeső önsajnálóknak, stílusfrigid egyének kerüljenek. 



Üdv Nyár!
Hol a lélünecdösolejem?
Francba a limonádéval. Alkoholosat kérek, mihelyst kisüt a nap.

Salut,
Az’Allürista


pár nyárrobantó kedvenc, szigorúan a könnyen felfogható elektronikus fajtából, ami nem igényel megértési erőfeszítést 001, 002, az új fejlécet inspirálta teljes erővel Madonna cigányaival 003, és a Kill Bill spanyolozása 004

(Anastasia Barbieri már ránézésre arra késztet, hogy valami luxust árasztó terméket vásároljak. Aranyat, kékkel, ó imádom, de sosem hordanám.)

2011/05/23

A fedett dialógus

"Van dióként dióban zárva lenni
s törésre várni beh megundorodtam."
                           Babits Mihály: A lírikus epilógja


Photobucket




Több tragédiája is van az embernek, az egyik az, mikor egy trend kedvéért két olyan lehetetlen színt párosít össze, ami a világ teljes diszharmóniájához képest kutya. Torkon döfve, vasvillára hányva.
De talán az egyik legnagyobb, amit jelenkorunk non-verbális közege is még jobban ránk húz, mint egy nedves, dohos lepedőt, az a járványszerűen újból és újból felbukkanó fedett dialógus.

A fedett dialógusok a csehovi drámák elsőrangú főszereplői. Lefojtott tragikumok, kétségbeesetten vergődő néma sikolyok a kilátástalan élet kapujának küszöbén, a valami és a semmi határán.
A fedett dialógus semmitmondással elrejtett sokatmondás; a metakommunikáció halovány, pislákoló derengése, mikor a beszédnek közel sincs kommunikációs funkciója - a részt vevő szereplők pusztán monologizálnak, a szavakat e világra köhögve próbálják meg önmagukat kifejezni.
Ezen önreflexiók során beszélnek el egymás mellett, s a lényegi információk szeméremből vagy konvenciókból rejtve maradnak. Mindkét, mindannyi, mindösszes fél előtt.
Tragikus.

Az elmúlt pár napban ma másodszor éreztem ezt a kommunikációs válságot.
Rettenet.
Mindenféle önmegvalósítás elhallgatott, vasfoggal csámcsogó, lélekfaló réme.


Az’Allürista


2011/05/21

Daria és a néma lüktető tettvágy


Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

TALÁN EZT A HÁTTÉRZENÉT CSAPNÁM HOZZÁ A KÉPEKHEZ, HOGY TELJES LEGYEN A HANGULAT






Azúrkék tenger, perzselő nap és só és illat és érdes aranyló homok, valamint a kétnapos henyélés utáni lüktető tettvágy – imádom ezt az érzést. Csak kiterülve feküdni a tűző napon, mint egy heroikus sivatagi hüllő; csak lenni és nem gondolni semmire, csak lenni és élvezni a semmit, aztán ha már elviselhetetlen a nap, belevetődni a jéghideg vízbe.
Imádom, és talán semmi sem állt távolabb az idei nyári agendához, mint az imént felfestett program. Költözés, munka, költözés, rohanás.

Azonban addig, itt van nekünk a gyönyörű és parázsló Dariánk, aki a New York Times Stlyle rovatában serénykedik buzgón valahol a nyugati partvidéken, stílusosan, erőtlenül, függetlenül, semmittevésre csábítva. Lenyűgöző és egyszerű, irigységet keltő fotósorozatok – megyek is, lezuhanyozok hideg vízzel és kiülök a balkonra napozni. És az alapeszmét és az emberideált tanulni Zrínyi Szigeti veszedelem című remekművéből. Éljen az érettségi, jövőre majd süttetem a seggem.


Még mindig nem tudok írni,
De ezt muszáj volt leközölni.
Puszi,
Az’Allürista

2011/05/20

amfAR Gála, Cannes


Photobucket
Kristen McNemany, Riccardo Tisci, Carine Roitfeld, Courtney Love, Karl Lagerfeld


Photobucket
Naomi Campbell Givenchy haute couture-ben és Vladislav Doronin

Photobucket
Kanye West Givenchy-ben és Carine Roitfeld Givenchy haute couture-ben

Photobucket
Vladimir Restoin-Roitfeld és Giovanna Battaglia

Photobucket
Jane Fonda Roberto Cavalliban

Photobucket
Bar Refaeli Roberto Cavalliban és Karl Lagerfeld

Photobucket
Karolina Kurkova Chanel haute couture-ben és Arichie Drury

Photobucket
Anja Rubik Pucciban

Photobucket
Julia-Restion Roitfeld Pucciban

Photobucket
Clémence Poésy Chanelben

Photobucket
Dree Hemigway

Photobucket
Mila Jovovich Atelier Versacében

Photobucket
Uma Thurman Atelier Versacében

Photobucket
Salma Hayek Gucci Premiere-ben

Photobucket
Ines de la Fressange Carvenben

Photobucket
Diane Kruger Calvin Kleinben

Photobucket
Mila Wasikowska Roland Mouret-ben

Photobucket
Gaia Bermani Amaral

Az aids és a betegek megsegítésére rendezett fesztiválok, bálok, partik igazán hasznos események – az adakozók jóvoltából futja vörös szőnyegre, a legdrágább pezsgőkre, ételekre, italokra, ruhára, hajra, igazából mindenre, kivéve egy dologra: az aidses betegek megsegítésére. Ilyen a világ, mi pedig most közöljük, világszerte, az amfAR gála tobzódó celebritásainak képeit.

A vörös szőnyeg az elmúlt években igazán az időtlen, parányi trenddel azért talán fűszerezett időtlen és örök ruháiról volt híres, mely jelen esetben sincs másképp. Én képtelen vagyok most tisztességes szószerkezeteket egymás mellé vágni, ez valószínűleg azért van mert éppen verbálisan vagyok a topon, tehát aki szeretné a hangom hallani az hívjon fel, és átbeszéljük mennyire gyönyörű az eltűnésreítéltdemégsem Carine Roitfeld és a hisztis-vagdosódós Campbell Givenchy haute couture-je orosz milliárdosa oldalán, Blake és Uma Chanelje, Courtney szintén Givenchy couture-je. Áh, valóságos áhítat.

Majd jelentkezek, ha képes leszek frappáns mondatokat összeütni. Tojással.
Puszi!
Az’Allürista

2011/05/11

Chanel Cruise 2012

A Chanelt időről időre újra kell szeretni. Szenvedélyesen, nagybetűsen gyönyörűen, úgy ahogyan azt ő teszi. Cruise kollekció, rövidfilm, Anna Mouglalis. 

Photobucket Photobucket
Anna Mouglalis,  Clémence Poésy és Blake Lively

Photobucket
 Alexa Chung , Jefferson Hack, Poppy Delevingne és Laura Bailey

Photobucket
Vanessa Paradis és Anna Mouglalis

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket


Chanel Cruise 2012


Lagerfeld pasztellesen krémesre kavarta az őszi apokaliptikus, utcai sikkjét: Chanel nőjének időtlen és elkophatatlan eleganciáját éterien exkluzív elemekkel töltötte meg. Drágakövek, igazgyöngyök, gyémántok a Hotel du Cup Eden-Roc mesteri plázsán; a kifutón konszolidált sárgákkal, levendulákkal és bézzsel tört, fekete-fehér összeállítások, hibátlanul a francia riviérára szánt stílusban.

Lagerfeld Cruise bemutatójának színhelyéül a francia tengerpart egyik legintimebb és legfényűzőbb pontját, az Antibas-t választotta, annak is legexkluzívabb hotelét, melynek egészét egy évvel a bemutató előtt foglalt le, ahogyan fogalmazott „bármennyi ideig is tartson összehozni a bemutatót”. A kozmoszi luxusban fürdőző látogatók percek alatt Nizzába és Monacoba ugorhattak át egy gyors kávéra, vagy egy sorsfordító rulettra, ahogyan azt Kaiser Karl új rövidfilmjében, a „Tale by a Fiary”-ben is tetették az időben és vagyonban fürdőző szereplők.


Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket

Photobucket



A 80-as, 90-es években fénykorát élő Kristen McMenamy kétségtelenül feltámadt alkohol szagú elfeledettségéből - miután 2008-ban Riccardo Tisci a Givenchy kifutójára küldte festetlen ősz hajával, hatalmas megdöbbenést és sikert aratott. Szakértelmének és démoni bájának, valamint arrogáns arisztokrata kisugárzásának köszönhetően hamar visszatért a magazinok oldalaira is; immár szürkére festett hajjal vandálkodott a Vogue Paris-ban, olajtól szennyezett ezüstsirályt játszott a Vogue Italiában, megközelíthetetlen szomszédlányt az amerikai Vogue-ban.
„Színészi” képességeit tekintve megfelelő választás egy teátrális fúriaszerepre, a tehetős és magával mit kezdeni nem tudó sikkes riviérai dáma megelevenítésére. Impresszív, önző bestia.

Imádom, akár csak a meg- és kiismerhetetlen, elvágyódó Anna Mouglalis alakította testvérének karakterét, aki beleszeret egy kissé közhelyesen kapaszkodó illúzióba, amit az elmaradhatatlan Lagerfeld galeri oszlopos tagja, Freja Beha alakít. (Anna Mouglalis egyébként 2002-től szereplője minden Chanel rendezvénynek, amikor a márka parfümjét, majd táskáit, majd szépségápolási termékeit reklámozta. Görög-francia sármjának köszönhetően megkapta Coco szerepét a Chanel és Stravinszkij elképzelt szerelmét bemutató fikcióban, mely a Cannes-i Filmfesztivál zárófilmje volt 2009-ben.)

Kétségtelen, a huszonöt perces rövidfilmet Anna vívódása mozdítja előre, melyet Lagerfeld elsőszámú múzsája és rezonőre, Lady Amanda Harlech életbölcsességeivel egészít ki.
Babtiste és kíméletlenül helyes barátai elengedhetetlen kellékei a lagerfeldi szinematikának, annak a vágyakat ébresztő, romantikus és valótlanul tökéletes fotózásnak, ami a film egészét végigkíséri. Csodálatos, ragyogó, minden porcikájában a luxusról árulkodó képek, vágások, effektusok, drámai és kiszámítható fekete-fehérrel; a vártánál lényegesen kevesebb ripacs játékkal és tömény alkohol illattal.
Megigéző. Feledhetetlen. Újranézendő.

Salut,
Az’Allürista