Éppen a holnapi magyar fakultációra készítem a prezentációmat a romantikáról, amikor Théodore Géricault francia festő Kéz és Lábtanulmány c. képe kapcsán valahogy ráakadtam egy Jeffrey Silverthorne nevű úriemberre.
Jeff – csak így lazán – valahol egy halottkém és fotóművész nem éppen vékonynak nevezhető mezsgyéje között mozog, fényképezőgépe társaságában és eltökélten keresi/kereste a 70es években az emberi lét leggroteszkebb jelenségeit. Legyen szó álmában megölt hölgyről – boncolás után, csomagolópapírral kitömve – vagy éppen transzszexuális párok mindennapjairól. Az Amerikában igen ismert, 1946-ban Hawaii-n született Jeff, magát szemtanúnak tartja, és képei „csupán” dokumentálják az élet borzalmait.
Be kell vallanom, imádom az ellentéteket (egyébként ezt a boncolás témát is – sokáig boncorvos akartam lenni, de nagyapám – aki azt hiszem főosztályvezető volt a rendőrségnél - beszámolói az alkoholista patológusokról megingatott.). Azt hiszem, sikerült megtalálni az új design párját. Forog a gyomrom.
Mario Testion & Natalia Vodianova, Rosie Huntington-Whiteley, Donna Karan
Julia Restoin-Roitfeld, Paloma Faith , Cecile Cassel
A Louis Vuitton ismét kitett magáért a segítsuk-a-társadalmat porondon, ugyanis az 1766-os alapítású Christie’s aukciós ház mellett, ő volt az egyik főszponzor a február 23-án megrendezett, The LOVE Ball jótékonysági gálán.
Az éves londoni jótékonysági gálával Natalia Vodianova The Naked Heart Foundation nevű alapítványát támogatta a divatvilág, amelynek célkitűzése, hogy játszótereket építsen a szegény városi gyerekeknek Moszkvában.
Megjelenésével emelte az est színvonalát Kate Moss (Valentino haute couture-ben), Mario Testino, D&G modell David Gandy, Diane von Furstenberg, Carolina Herrara, Donna Karan, a hollywoodi stárstylist Rachel Zoe és Julia Restoin-Roitfeld (igen, a párizsi Vogue főszerkesztőjének a lánya).
Állj. Amíg nem a nem létező melltartóm méretét közlöm addig oké, nem? Egyébként meg, ez a bejegyzés sem lesz különb, mint a többi, mert mindegyikben magamról írok nem? A gondolataimról és a dolgokról, amik foglalkoztatnak, vagy éppen megragadnak.
Kríziskérdés kipipálva.
Szóval. Azon kívül, hogy ma egy olyan történelem témazárót sikerült megírnom, aminek már csak az emlékétől is rosszul vagyok, hogy jobb, ha szülök valahogy egy gyereket és írok még két H-t az egy H-ám mellé. (Ugye nekem csak HELYZETEM van – halmozottan hátrányos nincs.) Egyszóval, így talán sikerül bejutni az Elte szabad bölcsészetre vagy a Mome művészetelmélet/design szakra.
Most jövök rá, hogy gogoli ügyességgel eddig a semmit tárgyaltam 644 karakterben (most már 666 – húúú), tehát lényeges témát feldobva: mit szóltok a pasztelláradathoz?
Tavaly a kemény férfiszíveket öltöztette glükóz-szirupba, idén a hölgyekre olvaszt rá 40 liter cukormázat országszerte. Szuper nem?
Áh, ez nem lényeges téma, most még. Majd egy hónap múlva szóljatok, hogy térjek rá vissza.
Holnap megpróbálom ráerőszakolni magam, hogy kielemezzek egy pár Tommy Ton street fashion képet a londoni divathétről. Ha nem kellene egyesével megvágni a képeket, feltölteni és aztán nagy nehezen bepakolni őket a blogra, nem lenne semmi bajom – szintúgy, ha holnap nem kellene németből felelnem „hotelszobafoglalásból”. (Tudni kell, hogy a német tudásom ennyiből áll: Ich bin M.)
Kész. OFC, ahogyan Rachel Zoe mondaná, azaz Out Of Control.
Vannak olyan pillanatok egy ember életében – már ha önmagához hű életet él az illető-, hogy bizonyos képek, tárgyak, szófoszlányok, egyszóval bizonyos jelenségek olyan megmagyarázhatatlan vad érzelmeket keltenek az illetőben, hogy közel kerül egyfajta… szellemi orgazmushoz.
Paulo Coelho ezt a jelenséget a Személyes Történetünk bekopogtatásaként írja le Az Alkimista című könyvében.
Konkrétan, szerény személyem esetében Ezek nem csak simán bekopogtatnak - egyenesen RÁRÚGJÁK az ajtót elpunnyadt szellemem erőtlen testére, behajítanak egy gránátot, és a detonáció következtében létrejött hatalmas fehér űrt, öncélúan rendezik be a legmesésebb képekkel és érzésekkel.
A testem persze mindezt csak olyan hitvány módon jelzi, hogy a testem egész bőrfelületén feláll a szőr, és idegsejtek millió vibrálnak.
Tudom nem új a nap alatt a Gucci tavasz/nyári kollekciójának a kampánya, de most, a videó változatot véletlenül megpillantva… Még a víz is kivert – a legpozitívabb értelemben.
Ha a legmegfelelőbb szót keresnék rá, 100%, hogy a ZSENIÁLIS lenne a megfelelő.
Őrületes platinapántok, melyek egy csontváz kezeihez vagy éppen egy pók lábaihoz hasonlóan ölelik át a táskákat, cipőket vagy éppen a ruhákat.
A Kis Feketét és kedves egyenlítő közeli rokonát, a Kis Fehéret mintha darabjaira szabdalták majd újrafonták volna.
A nadrágokat a legkülönbözőbb sportruházati megoldásokkal ötvözték, és az egész kollekció egy olyan mérhetetlen kéjes hatást kapott… amit szigorúan csak víz közelben lehet hordani.
Nos… a kampány maga pedig… Abszolút átadja, és tisztán közvetíti, Natasha Poly és Ryan Kennedy tolmácsolásában, azt az életérzést, amit a Gucci kíván leendő vásárlóinak.
Még valami. A Személyes történettel, az álmodozással és a libabőrrel kapcsolatos dolgokat a következő bejegyzésben tovább tárgyalom, mert már így is agyonnyomja a lényeget: Gucci tavaszi kollekcióját.
Az ünnepelt japán neo-pop művésszel, Takasi Murakamival, ismét megújította a Louis Vuitton együttműködését. Így, mostantól kezdve már nem csak a Monogram Cerise, az Eye Love Monogram, a Monogramouflage és persze a Monogram Multicolore iránt táplálhatunk gyengéd érzelmeket, hanem a Cosmic Blossom iránt is.
Murakami úr új víziója egy egészen új vászonnal került kifejezésre, mely ötvözi a mangagrafikákat a japán képszerű motívumokkal. A fényes és színes háttéren az LV ikonikus Monogram virágai lökdösődnek mosolygós virágarcokkal és garantáltan mosolyt fakasztanak még a leg komorabb emberek arcára is.
Vicces, mókás és aranyos, a Cosmic Blossom három gyönyörű fiatalos árnyalatban kapható bőráruk, ready-to-wear és kiegészítők formájában. A bőrárukhoz a Louis Vuitton egy silkscreen-eljárással nyomott vinyl vásznat tervezett, melynek tükörfényes felülete megállja a helyét a városban és a strandon is. A két méretben készült kényelmes útitáskához tartozik egy Pochette Accessoires is, melyet a híres Louis Vuitton aláírás díszít.
Az it-girl, Daisy Lowe (a híresen kellemes stílusú Mark Ronson barátnője) által bemutatott Cosmic Blossom feltűnik pólókon, sálakon és kendőkön (valamint a Louis Vuitton üzleteiben 2010. április 15-étől), feldobva a nyári napokat elfojthatatlan jókedvével és ellenállhatatlan cukorkaszíneivel.
Köszönet Helgának a fülesért.
(Helga a Louis Vuitton magyarországi sajtóirodájának az egyik munkatársa - informálisan a WonderWomen+OneMan csapat tagja, aki a jó ízlés terjesztéséért felelős - valamit Anne Hathaway megtestesítéséért az Andrássy úton.)
Igazából mondhat bárki bármit Victoriára – kezdve az anorexiás fogpiszkálótól, a hamis hangú, divatáldozat babáig -, de egyet nem tagadhat, hogy a 21. század egyik stílusikonja, aki varázslatos ruhatárával és újonnan szerzett eleganciájával lenyűgözi az egész világot.
(Persze, Váradi Renátától, aki tegnap dobta elém a málnás-mascarponés croissant az egyik pékségben miközben ízléses áutfitje beragyogta napomat, nem várható el, hogy így gondolja, mert számára sajnos, jobb esetben Bódi Sziszi, rosszabban Nótár Méri a stílusikon.)
A popsztárból divattervezővé avanzsálódott – és így a szilikonbombáitól véglegesen megszabadult – Victoria, nem kisebb csodálkozást keltve a kollekciójának bemutatása előtt, előbújt az Upper East Side-on elhelyezkedő ház kulisszái mögül. Szívélyesen üdvözölte a kb. 25 szerkesztőből, kritikusból és áruház tulajdonosból álló közönséget, majd leült és minden egyes modellt kielemzett.
A kollekció kétségkívül egy olyan nagyvárosi nőnek készült, aki szereti lenyűgözni nem csak környezetét, de saját magát is mérhetetlen és szinte már megfoghatatlan eleganciájával. Azonban ez nem feltétlenül jelent fásult maradiságot. A struktúrált zsákruhák, a ballonkabát ihlette koktélruhák mind-mind combközépig érnek, és egy olyan széles színpalettán mozognak, mely indul a leg szolidabb lazacos pirossal, a bézsen keresztül, a türkiz és óceánkékig, egészen a feketéig.
Elmaradhatatlan kellék a már ikonikus óralap szemüveg, és a hatalmas platformszandál – a ruhával harmonizáló színekben. Ezek még inkább játékos, szeretnivaló és kedves nézetet kölcsönöznek a viselőnek.
Bár biztos, hogy nem igazán fogunk a tervezőnőn kívül máson ilyet látni nappal az utcán, több mint bizonyos, hogy egy-egy darab ismerősként fog minket üdvözölni magazinok hasábján, filmbemutatókon, vagy éppen az Oscar gálán.
Nem terveztem ezt a bejegyzést, de egyszerűen muszáj megírnom.
Marc Jacobs tegnap egy álmot varázsolt elő, lágy, romantikus zene kíséretében a semmiből. Jobban mondva egy faszerkezetű jelképes ajándékbabaházból, melynek csomagolását ő maga tépte le a bemutató legelején.
A színpaletta monoton monokróm, rengeteg prémmel és csillogó-villogó részlettel. A metálok egyértelműen újra egyenrangúak a kis feketékkel.
A formák letisztultak, 60as éveket idézően érzékiek, de egyben nagyon intimek.
Nem rajongok Jacobs úrért, de meg kell hagyni, kitűnő munkát végzett. Imádom a lezser, nyúlott hatású pulóvereket a fényes estélyi ruhák fölött. Gyönyörű kontraszt, és talán egy új trendhullám kezdete - fázik a vállad? Pulcsit rá, nem gáz!
Azonban 2 ruha felső szabása nagyon, de nagyon hasonlít a Louis Vuitton tavaly őszi kollekciójában látottakhoz, csak hosszított változatban. 8.25-kor.
Most szeretném, még a bejegyzésnek a legeslegelején leírni, hogy Robertnek (nem azért Robert, mert ilyen jóban vagyunk, hogy csak Robert – hanem mert nem tudom leírnia másik nevét, és lusta vagyok venni a fáradságot, hogy kibetűzzem) kifejezetten imádom a haját. Tipikusan az, amit az férfiember nem tud úgy megalkotni önmagától, hogy szépen megmossa a haját, megtörli, waxolja, megszárítja, igazítja stb. Nem. Bezzeg, ha elalszik csütörtök reggel, és nincs ideje megmosnia a haját és menet közben a buszmegállóban simítja hátra minimum 3 ember dicséri meg és kérdezi meg, hogy fodrásznál volt-e.
Szóval úgy igazából ennyi. Öltözni, hát… olyan Minnesota környéki: vancouveri favágó feeling a kis piros-fekete kockás flanelingjeiben, farmerral.
Játszani… Most komolyan. Nem szeretném megítélni egy olyan film alapján, mint a Twilight. Egyébként, én úgy érzem, többet tud, mint ugrálni a fák között, pókmajmot játszani és stb.
(Ilyenkor érzem igazán az anonimitás előnyeit. Nem fognak meglincselni holnap, reggel, a 7.20-as buszon.)
De a lényeg, hogy a márciusi Details (ez az a lap, ami valahol az Elle Man és a Playboy között van – szajhák nélkül, de néha alpári stílusban) kapva a nagy népszerűségen, Robertet választotta címlapfiújául.
A képekről és a mellékelt interjúról annyit, hogy nem éppen a csillogó szemű kislányok – akiknek szabályosan, csurog a nyála és cinkosan néznek össze, ha csak a neve is említésbe kerül – ideáit hivatott kielégíteni.
A vancouveri favágó feeling sehol, helyette egy unott olasz playboy mered vissza ránk a drága whisky szagú képekről. Egy mezítelen test, egy kivillanó mell – kádban szexuális eszközember, anonimitás. No romance, no feelings, no emotions.
Az interjú azon kívül, hogy ecseteli, hogyan rohangálnak a csajok az olcsó hamburger szagú, folyamatosan sört vedelő, azonban sármos színész után, betekintést ad egy huszonéves férfi életébe, döntéseibe és nehézségeibe. És talán ez az egyetlen felsőbb érték, amiért érdemes elolvasni. (Bár ha valaki a mellettem folyamatosan azzal nyomatékosítani minden melléknevét, hogy fucking great – magyarán geci jó – tuti, hogy leírnám az illetőt.)
Jó Holnapot (Hétfőt – nekem valahogy, mindig a hétfő az egyik kedvenc napom a héten. Elhatározom, hogy milyen jó lesz, mennyi mindent fogok tenni, mennyi érdekes emberrel fogok beszélgetni érdekes és izgalmas témákról… aztán 60%ban csalódok. Mindenki lehangolt és nyomi. De imádom, és várom, és készülök A Hétfőre. – A Titok)
